Magyarság, 1927. június (8. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-25 / 142. szám

G­ É­ RI EGY MAGYAR ORVOSTANHALLGATÓ VISZONTAGSÁGAI, SZENVEDÉSEI ÉS KÜZDELMEI HÁROM VILÁGRÉSZEN ÁT XVII. Hogy boldogul Párisban egy kozmopolita A Quartier Latinban, de különösen az Odeon környékén, sok magyar lakik. Három magyar vendéglő is van ott, az egyik adott cimeket is, ahol dolgozhatunk a gumikö­peny-szakmában. Kimentünk az egyik címre: Bondy Leó Rosny Bous bois. Ez a falucska Párison kívül fekszik. A porte de Vincennes­­től villamossal, vagy vonaton közelíthető meg. Hatalmas, üvegtetős műhelyben javá­ban folyt a munka. Két villanyvarrógép ber­regett szakadatlan és a hosszú bádoglemez­zel beterített asztalok mellett férfiak, lányok vegyesen. Bemutatkoztunk". — Magyarok? — kérdezte a tulajdonos. —" Igen, — válaszoltuk mind a ketten. — No, mindegy, bár én jobban szeretném, ha franciául beszélnének, tudják, itt Fran­ciaországban vagyunk és alkalmazkodni kell. Bemutatott a feleségének is, született Klein Adélnak, Budapestről. Aztán megmagyarázta a munka lényegét. A pellérinek ragasztási módját és a fizetséget is. A kis gallérokért teljesen elkészítve, egy frank ötvenet fizetett. — Vannak munkásaim is, — és az egyikre rámutatott — akik naponta huszonöt ilyen gallérocskát is megragasztanak. Negyven frank naponta, Kovács úr! — szólította ne­vén a díszmunkást. — Mit akar? — Hány pellerint készít el naponta? — Nem sokat, — volt a lakonikus válasz. — Nem akarja megmondani, — magya­rázkodott most Bondy Leó. —­ Főhadnagy volt, — folytatta — ezért ilyen. Mi belenyugodtunk mindenbe. Hadd lás­suk azonban, hogy­ miképpen megy az a munka. Elibenk adott néhány kiszabott darabot. Ezek az eletek, ez a ház, ez a gallér, itt van­nak a zsebek. Most ezeket föl kell rakni, be­kenni gumival, visszaszegni. Felragasztani a zsebet, azután a hátával együtt odaadni a varrónőhöz, aki összevarrja az elejeket a há­takkal, fölerősíti a zsebeket is és rávarrja a kucsmát. A varrónőtől ismét visszakerül a ragasztóhoz, aki az előbbi művelettel be­szegi az oldalakat, aljakat és „eltisztázza“ végül a nyakat. Hát ebből nem sokat értettünk. — Egyforma és állandó munkát adjon, hogy minél hamarább keressek. Majd ráérek később megtanulni az egész köpeny elkészí­­tési módját. — Nagyon helyes, — vágta ki rögtön Bondy. — Én is így­ szeretem. A gyári darab­­rendszert. . Ilyen előzmények között kezdtünk a munkához. Én mindennap csak „oldalaz­tam". Ez az „oldalazás“ abból áll, hogy az előzőleg összevart köpenyek oldalainál a gépvarrás nyomait el kell tüntetni, oly mó­don, hogy azok meg ne látszódjanak. Ezt a részt ecset segítségével gumioldattal bekenik, azután visszahajtják és lekefélik. Harminc centimest fizetett egy darabért. Az első napon húsz oldalazást készítettem el. A barátom ezalatt „elejezett“. Ez a munka abból áll, hogy a két oldali előrészre felragasztják a ,,parmantort" (bélés), de elő­zőleg belehelyezik a gomblyukakat. De Lu­kács sem keresett többet hat franknál. Ez éppen elegendő volt a vonatköltségre. Mind­egy, határoztuk el. Kitartunk mégis és meg­tanuljuk a mesterséget. Nem lehet olyan rossz foglalkozás, hiszen Bondy Leóék szé­pecskén gyarapodnak mellette. A gallérkészítést néhány hét alatt nagy­szerűen megtanultuk. De nem kereshettünk vele semmit. Mert csak Bondy Leóék keres­tek, azon a tizenhat munkáson, természete­sen, akikkel dolgoztatott. Tavasszal újabb magyar munkások jöttek a portájára és új emeletet húztak a föld­szintes házra. Klein Adél új bútort kapott és zongorát. Nem sokat töprengtünk hát mi sem. Ott­hagytuk a Bondy et Co. céget és önálló mű­helyt nyitottunk. A munkásnegyedbe költöz­ködtünk és beállítottuk az asztalt. Ha neki sikerült, nekünk is menni fog. Vettünk egy használt varrógépet is és a munkához való szerszámokat, benzint és néhány kiló ra­gasztógumit. Minden pénzünket­­ belefek­tettük. De nem számoltunk a legfontosabbat. A kiszabott köpeny és galléranyagot, nagy vállalkozócégek adják ki a kis „entrepre­­neuröknek“. A nagyok veszik föl a rendelést a Le Louvre, a Printemps Bon March­é, Ho­tel de Villé, Rivolia, Sam­aritain nagyáruhá­zaktól. A műhelyeikben szabatják ki, de el­készítésre a kisvállalkozóknak adják. Egy­­egy kis gyermekköpenykéért négytől-hat frankos árakat fizetnek. Bondy Leó et Co. cégnél egy frank és ötven centimest kapott a munkás, így aztán megértettük az emelet­­húzást is, meg a zongorát is. De rendben lett volna minden. De nem számoltunk Bondy úr ügyes üzleti szellemével. Megtudta, hogy műhelyt nyitottunk. Azt is, hogy kitől kapunk munkát. A cégeknél aztán eljárt az érdekünkben. Mire másod­szor menünk munkáért, már nem kaptunk. A másodiknál sem, a harmadiknál sem. És hiába próbálkoztunk konkurrens ajánlatok­kal. Számunkra nem volt munka kiadható. Nemsokára aztán a titkot is megértettük. Bondy Leó et Co. nem hagyott bennünket élni. És sikerült is neki, mert az összes nagy „entrepreneur“ cégek az Alliance Israelithez tartoznak Párisban és ők valóban nagyszerű eszközökkel dolgoztak, ők jobban értelme­zik az aktív fajvédelmet, mint Magyaror­szágon. Megbuktunk. Az asztalt szétvertük. A gé­pet és a szerszámokat fél árban adtuk el. Be­álltunk újból munkásnak, hogy összekeres­sük azt a pénzt, amennyi elegendő a haza­utazáshoz. Mert ezt határoztuk. Györgyi Lukács székely magyar és Mucsi István a tistavidék szülötte. Mintha a sors is siettette volna a hazaté­rést. Alig kaptuk meg az első heti bért, el­bocsátottak. A francia gazdasági válság kel­lős közepébe kerültünk, Poincaré szanálá­sába, amelynek eredménye az volt, hogy az üzemek redukcióját és a munkanélküli vál­ságot az idegenekre lokalizálták. — Nincs más mód, haza kell mennünk­.­­— Haza? — sóhajtotta Györgyi. — Hol az én hazám? — Budapestre megyünk cimborái — bá­torítottam. — Te igen, de én . — Ej, — bátorítottam — hiszen csak jut­ott nekünk is egy harapás kenyér a magyar élet idegenek számára fehérített asztaláról. Várjon int­e hát csakugyan? VÉGE Az elsülyedt külügyminiszter (Tisedék­es nemlátványosság, zártkutat­­mányokkal ás tömérdek kereset! lehető­séggel) 1. JELENSÉG Egységes törpécskék kara: — Pacsirta szól a mezőben. Külügyérünk elveszőben; Sirámunk égig sivalgó­ . Volt Walko és nincs van Walkot Szorongásunk tőre bek le: Kulagyőrünk eltündökle: Ide nézünk, oda nézünk: Nincs Walkóban sohse részünk,­­ Beborong az ég felettünk: Hű, heh elhagyottak lettünk, Brühühü! Boggá kistündér: — Járjatok be minden, minden fődet: Gyertek, társak, keressétek ötét, Varjufiszek, faodu, pocoklik: Valahol tán lábunk belé botlik, Bokoré öregtündér: — Nagy a pártba az orgoválódás: Hi­ányos a zok­jendálódás; Elfüstölgött, mint a pipapára, Asse tudjuk, hajszra tért vagy tsara* Bethlen fővarázsló­­markába mosolyogj: — Keressétek, hivek keressétek: Ily nagy elmét nélkülözni vétek, Nála nélkül mit se tudunk tudni: Vajh, ki merte őt igy zsebredugni? Egységes törpécskék: — Kőfej rendülj, jégszív olvadj: Hol vagy, Walko? Walko, hol vagy? Nem mosolyg ránk bájos orcád, Sir utánad mind az ország. Sej, Walko, gyér elő, . Légy nyájunkat terelő, 'Külső ármányt le-le-le-le szer­elő. 2. JELENSÉG Népszövetségi bábák kara: — Jaj már minékünk, vasorruaknak, Kik nevezteténk népfőuraknak! Mennyi béka van még itt nyelhető _ iS magyar külügyér föl nem lelhető. Jó Walko netán nálunk akta lön, Uj ülésszakig félrerakva lön? Vizsgáljuk ki, ah, hová s mért tüne: Gyámoltalanok vagyunk nélküle. ’Chamberlain (elvakultan betapogatódzik): — Szemem világa bús homályba vesz: Kollégám, Walko, elillant, avesz! Lángzó elméje utat nem mutat, kezem utána tétován kutat. Briand (féllábon bőrosszban sántikál): — Ah, merre vagy, kortárs Walko? Valós nékem, miképp mankó; Hogy ugorjam sántán tengert? Szánd meg szegény ántánt-embert! Sircsemann­­gyászbaborultan betámolyogj: — Sírva veszékel most árva Németország: Hív fegyvertársunkat orv kezek elozzák, Hasztalan óttuk őt naptul, fúvó széltül: Mit ér a bús német Ludwig Walko nélkül? Mussolini (busa fejét öklére bocsátja): — Lehullt fejünk aranykoronája: Mussolininek nincs már komája! Nincs már kedvem sem inni, sem enni, Nyugalomba, sírba vágyom menni. Már tanácsunk mondhat bátran csődöt: Egy Walkónk volt, az is elveszkődött! (Egymás elmeélébe dőlnek) . gr. JELENSÉG Kisántányi boszorkányok kara: — Minden nagyszáj most látható: Walko mester nem látható, Nem lelhető Walko apa: Tán bujdosónak fölcsapa? Félthetjük az összfejeket,­­5 most lappangón fenyeget. Titokzat és rejtély e lény: Vészben a kisántánt­ fölény! 'Benes (fejére bikkfahamvat hint): — Jobb lett vón, nekünk nem szülem­lenünk, Mert ki velünk, ha Walko ellenünk? Bizonnyal méla szúvá változott S most gyökerünkön rág az átkozott. Marinkovics: — Vagy égbe szállt, mint felhők deleje S lecsapand ránk mennyköves ereje. Bármekkora kincs­­is, Mit ér nekünk Nincsics, Ha már Walko van is, nincs is. Bratianu (szinleg kezeit mossa): — Pardon, urak,, én el nem loptam őt, Időm se volt rá, vallom Ég előtt! Sőt visszalopnám, ha vön benne mód: Mert titokzata izgat fenemód. Boszorka-kar (végképp lesújtva).­­ •*— Jellegünk már nem hivalgó: Gyön az elvarázsolt Walko. hucu­bsic 1927 junius 25. számba! Tűzben, vízben, levegőben, Kísérteti lepedőben. Érezzük, nem soká élünk, Most már bizton végez velünk. Elveszt —é s nincs óvás ellene — Walko elveszett szelleme. 7. JELENSÉG Bogija­—Sokora-tündér pár (lábuk térdig kopva): •— Minden földeket bejártunk, Fia-Walkót se találtunk, Se hite neki, se pora, Siratja hű utókora. Bethlen fővarázsló (kajánul somolyog): . — Most jutott eszembe: Mi van a zsebembe'! Kismadár, kisegér. * Hopp, egy kicsi külügyért Walko (kikukkan a mellény zsebből). — Genfben jártam iskolában. Kukkl A S lapulok e micsodában. Kukkl Lehajolva, zsebredugva, Kukkl Sohse leszek igy megbukva, Ku-ku-kukk! Egy­séges tündérkék (tapsikolva): — Megvan a Walko! Vajh, él-e, hal-e? Takarja le, vezér, takarja le! (Walko ismét eltűnik) Egy fiatal leány vádat emelt a rendőrség és a bíróság ellen Tavaly januárban a Blaha Lujza temeté­sén a temető bejárata előtt szoros kordont vont a rendőrség, hogy a hatalmas tömeget visszatartsa. Egy fiatal leány semmiképpen­ sem akarta a rendőri intézkedéseket res­­pektálni s erőnek erejével át akart törni a kordonon. Egyik rendőr igazolásra szólít­­otta, azonban ez sem használt, végre is elő­­állították az őrszobára. Útközben egyre szi­­dalmazta a rendőrt és rendőrséget. — Persze csak a minisztereket engedik be — méltatlankodott, a míg engem, a szegény, védtelen nőt letartóztatnak. Persze a frank­­hamisítók, meg a bombamerénylők ellen, nem mernek eljárni. Mégis csak gyalázat, hogy egy ilyen csirkefogóval kell az utcáit végigmenem. Amikor beértek az őrszobára, tovább folyt­­atta a szitkozódást s a rendőrség elleni hit rohanásait. Nagynehezen­ sikerült csak a szel­mélyi adatait megállapítani s ennek során­ kiderült, hogy Mathias Elvirának hívják a könyvek eladásából, tartja fenn magát. A­ fiatal leány ellen izgatás büntette miatt int dult meg az eljárás és ma vonta felelősségre­ a büntetőtörvényszék Zakariás tanácsa.­­ — Egy szó sem igaz az egész vádból —­ hadarta a vádlott leány. — Hiába mondtam, hogy Blah­a Lujza kartársát illik beengedni a temetésre, nem akarták elhinni. Az apám soha még csak ebédet sem adott nekem, a családom az őrültek házába akar csukatni. Zakariás elnök: Ne erről beszéljen, hanem, hogy bűnös-e vagy sem. Mathias Elvira sírbafakad, s össze-vissza hadar mindenfélét, olyan összefüggéstelenül, hogy az elnök többször rácsengetett, hogy, viselkedjék nyugodtan, s a védekezését adja elő, azonban minden kísérlet hiábavalónak bizonyult, a végtelen ideges, izgatott leány folyton csak azt hangoztatta, hogy tönkre akarják tenni, az őrültek házába akarják csukatni. A tanúk valamennyien arról tettek vallo­mást, hogy a leány viselkedése az őrült be-­­nyomását keltette. Az ügyész­­vádbeszéde után a bíróság nem hozott ítéletet, ellenben elrendelte Mathias Elvira elmeállapotának megvizsgálását. — Ez ellen tiltakozom — kiabálta magá­ból kikelve Mathias Elvira —, felebbezek, " ha lecsukatnak, akkor is felebbezek. Elnök: Itt nincs helye felebbezésnek". — De igen is van. Nekem hiába mondja. A büntetőperrendtartás értelmében felmehe­tek egész a Kúria büntető szakosztályáig. Különben is vádat emelek mindenki ellen, aki azt mondja, hogy elmebajos vagyok, vá­dat emelek a rendőrség ellen, és tessék ne­kem kártérítést megítélnni. Én pénzt akarok­. Én nem vagyok ügyvéd, én abból nem élek meg, hogy idecitálnak. A legnagyobb er­kölcsi kártérítést tessék nekem azonnal meg­ítélni. — Ne csak nyugodjék meg szépen, min­dent jegyzőkönyvbe vettünk és most menjen szépen haza. — Tiltakozom az ilyen eljárás ellen, én nem vagyok bolond, én nagy­ok is okos­ vagyok. Hosszas rábeszlés után elhagyta Mathias Elvira a tárgyalótermet, s örült izgalomban rohant fel Töreky elnökhöz, hogy panaszt tegyen nála. Kezében egy feljelentést szoron­gatott és ezt mindenképpen személyesen akarta átadni a törvényszék elnökének. Tö­reky elnök fogadta is Mathias Elvirát, át­vette tőle a feljelentést, amelyben Mathias Elvira az orvos megküld­ését kéri, aki róla azt merte állítani, hogy nem épelméjű. Tö­reky elnök megnyugtatta a leányt, hogy az ügye el lesz intézve, mire ez keservesen sírva elhagyta az épületet. 1 E­LSŐRAM II MEGBÍZHATÓ állandó alkalmazást nyerhetnek. Ajánlatokat „Megbízható“ jeligére a „MAGYARSÁG“ fiók- Idadóh­ivatala Andrássy­ ut 8. továbbit. -

Next