Magyarság, 1928. március (9. évfolyam, 50-73. szám)

1928-03-18 / 64. szám

2WBCTIBSIB 1928 március 18. vasárnap gandát csináljon. Aki az egész világ figyelmét szenzációs fogásokkal a maga vállalkozására irányította s akinek taní­tásaiban és beszédeiben az üzleti és vál­lalkozói rábeszélőképesség soha meg nem közelített géniusza nyilvánult meg. Bruce Barton szerint a világtörténelem folyamán Jézus Krisztus tudta eddig egy akció eredményeképpen a legna­gyobb sikert fölmutatni . Adolf Halfeld rámutat arra, hogy az amerikanizmus szemmértéke Krisztust is csakúgy a siker mértékével nézi és aszerint be­csüli, mint ahogy egyáltalában a siker istensége az, amely az amerikai élet és közszellem minden területét kizárólag dominálja. De lehet-e csodálkozni rajta, hogy az új kontinens a maga százhúszmilliónyi lakosságával beleszédült ebbe a siker­­kultuszba, mikor rövid másfélszázados fejlődése a gazdasági és politikai erő­­gyarapodásnak soha nem ismert ará­nyait tárja föl. A hatvanhármas polgár­háború óta Amerika megvásárolta Alas­­tát, annektálta Hawait, megszállotta Partorikot, részben megvásárolta, rész­ben meghódította a Pilippini szigeteket, megvásárolta Dánkeletindiát és kibé­relte a Panama-zónát és az Izland-fokot. Ellenőrzést gyakorol egész sor latin­­amerikai köztársaság fölött, amelyek imint Kuba, Haiti, Panama és Nikara­gua ma már csak névleg független álla­mok, valóságban Az amerikai világbiro­dalom szerves kiegészítő részei. Ez az amerikai gyarmatbirodalom ma már több mint húszmillió lakost számlál, amelyeknek kereskedelmi és gazdasági forgalma messze felülhaladja a francia vagy olasz kolóniákat. Csak az imént kötöttek ki az amerikai matrózok Nika­­raguában, a Mexikóval kitört petró­­leumkonfliktus miatt és csaknem ezzel egyidejűleg jelentette ki a hírhedt gumi­mágnás Harvey Firestone a Fehér Ház­ban, hogy az Egyesült Államoknak Libériát, az afrikai néger köztársaságot egyetlen óriási kaucsukültetvénnyé kell alakítania s ezzel bejelentette Amerika igényét egy az amerikai imperializmus által eddig érintetlen világrészre is. Az Egyesült Államok produkálják 51 szá­zalékát a világ egész nyersvastermelésé­­nek, 66 százalékát az acéltermelésnek, 51 százalékát a réz-, 62 százalékát a petróleum-, 43 percentjét a szén-, 52 percentjét a fa-, 42 százalékát a foszfát-,­­62 százalékát az ón-, 55 százalékát a gyapot-és 98 százalékát a világ automo­­biltermelésének. És ez az óriási gazdasági és pénzhatalom egy pénzarisztokrácia kezén van koncentrálva, a vagyonok olyan tömegét halmozva föl ezekben a kezekben, amelyekről a világ talán sohase álmodott Az 1926. évi hivatalos jelentések szerint hat nagy vállalat ren­delkezik a kihasznált vizierők egyhar­madával, nyolc nagy vállalat a még ki nem bányászott kőszénkincsek három­negyed részével, két nagy tröszt a vas­érctermelés felével, négy társaság tartja birtokában a rézprodukció felét és há­rom vállalat a petróleumforrások egy­hatodát. Az Egyesült Államok huszon­négy államában a lakosság egyhar­­mada rendelkezik az összvagyon hat­van százalékával. A nagyiparban és a forgalmi vállalatok terén öt olyan nagy konszern dominál, amely több mint egymilliárd dollár tőkével rendelkez­nek és tizenkét olyan, amelyik több mint félmilliárd dollárt dirigál. 1925- ben tizenöt nagyvállalkozás több mint 35 milliárd dollár tiszta nyereséget mutatott ki. Nem érthető-e ezek után, hogy ez az amerikai pénzarisztokrácia, mint mellékkormány, a háttérben meg­húzódva, azaz nem is túlságosan meg­húzódva, döntő hatalmat gyakorol az állam és a kormányzat életére? s ha az amerikai polgár a Wall­ Streetről be­szél, a mindenhatóságnak majdnem olyan csodálatával s az ebben való megnyugvásnak majdnem olyan fata­lizmusával teszi ezt, mint ahogy vala­mikor a Kelet elnyomott népei beszél­tek a satrapákról. Az úgynevezett Lobby-szenátus rettegett és tisztelt fo­galom az amerikai demokrácia szemé­ben. A Lobby a kapitólium folyosóit jelenti, ahol a petróleum-, réz-, szén és gyapot-érdekeltségek megbízottjai Ugyanúgy megjelennek, mint a nép vá­lasztott képviselői, azzal a különbség­gel, hogy ez a folyosói szenátus, ez a folyosói törvényhozás sokkal hatalma­sabb, mint az a másik, amely odabenn az ülésteremben tanácskozik. Ez az utóbbi csak függvénye, engedelmes szolgája amannak." Csak az imént je­lentette ki Borah szenátor, hogy a kö­zépamerikai és mexikói forradalmak mögött ezeknek a nagyipari és bánya­érdekeltségeknek ügynökei rángatják a szálakat. Ők szabnak irányt a belpoli­tikai érdekeknek éppen úgy, mint a külpolitika és a diplomácia döntései­nek. Nemcsak a kormányhatalom, ha­­nem maga az elnök is csak báb ennek a plutokráciának kezében. Ez tartja fenn és ez táplálja sajtójával és kime­ríthetetlen pénzügyi segélyforrásaival azokat az óriási pártszervezeteket, ame­lyek a két egymást váltó irányzat, a demokratikus és a republikánus közve­­lemény megmozdulásait befolyásolják Coolidge éppen úgy csak báb ezeknek a pártszervezeteknek és ennek a pénz arisztokráciának kezében, mint ahogy az volt Roosevelt vagy Wilson, akiben egyébként ez a demokrácia maga is any­­nyira megcsalódott, hogy az európai béke­kötések után sietett eldobni, mint a ki­facsart citromot. Annak jellemzésére hogy maga az amerikai demokrácia, a nagy tömegek, mennyire közömbösek és érzéketlenek saját jogaikkal szem­ben, Adolf Halfeld hivatkozik rá, hogy az 1920-as és az 1924-es választások alkalmával, amikor pedig elnökválasz­tásról volt szó és amikor Amerikának a versaillesi békekongresszussal szemben kellett magatartásáról döntenie, a sza­vazásra jogosultaknak alig fele gyako­rolta szavazati jogát. Ezzel szemben az 1924-es angol képviselőválasztáson, vagy Németországban a köztársasági elnökválasztáson, melyből Hindenburg került ki győztesen, a választók 76, il­letve 82 százaléka leszavazott. Ennek a demokráciának egyik leg­sajátságosabb vonása a törvénygyártás valóságos mániája, amely az élet min­den viszonylatát, a családi otthonok legbelsőbb ügyeit éppúgy hatáskörébe vonja, és ellenőrzése alatt akarja tar­tani, mint az üzleti vagy a kulturális élet nyilvánulásait. A statisztika azt mutatja, hogy csupán az utolsó öt esz­tendő alatt a parlament 62.000 törvényt hozott, nem beszélve arról a 49.000 tör­vényről, amelyet az egyes külön álla­mok léptettek életbe ugyancsak ez idő alatt. Az amerikai állampolgárnak, aki a maga kötelességeit híven akarja tel­jesíteni, közel kétmillió érvényben lévő törvényt kellene figyelemmel tartania. Átlag több mint 15.000 rendelet az évi eredménye ennek a törvényalkotó nagyüzemnek, amelynek aprólékossága odáig terjed, hogy Kantasz államban például törvény tilalmazza a dohány­zás élvezetét, Délkarolinában viszont ugyancsak törvény tiltja a billiárd­­játékot. S ez a roppant és szakadatlan tevé­kenységben tobzódó törvényalkotás mind arra tör, hogy az Egyesült Álla­mok százhúszmilliós lakosságából min­tapolgárokat neveljen, persze, ennek a szónak amerikai értelmében. Hogy mi­* lyen eszközökkel és milyen eredmé-* nyekkel, ennek a kérdésnek a német szerző külön fejezeteket szentel. Nem lesz érdektelen megállapításait figyel­­emmel kísérni. régi, vastagfalu, öreg bolthajtásos szo­bák. A bútorok mind régiek. A sok sző­nyeg, három vitrin, nagy álló óra s egyéb díszek gazdaggá, előkelővé tették az ódonhangulatú szobákat. Csipkés­­ujjú, feketeselyemruhás öregasszony jött be, a régi metszetekből kivágott kedves nagymama. — Szervusztok kedvesem. Csak ma­gam vagyok itthon és a kis unokám, Annuska, Emmáék, kirándultak a Ki­rályhegyre. Hozzám fordult: » — A kis cseregyerek? — s már meg is, ölelt és megcsókolt. — Annuska, — kiáltotta németül, — gyere csak, vendéged van. Nagy porcellánbabával a karján be­jött Annuska. Megdobbant a szivem, a kocsin látott kis­lány volt. Éreztem, hogy fülig elpirulok. — Na, menjetek, játszatok. . Annuska minden zavar nélkül kézen fogott s kivitt a fehérbútorzatú gyerek­szobába. — Te vagy a cseregyerek? — kér­dezte. — Én, —­ feleltem s kezdett elmúlni a zavarom. — Tudsz már németül? — Nem. — Semmit? — Semmit. ? — De azt csak tudod, hogy mondják­­ azt, hogy: pohár. A fejemmel intettem nemet. — Glas, — mondta Annuska. — Na, v mondd utánam, Glas .— Hallgattam.­­ — Jaj, de buta vagy, — nevetett a fiislány s még kis ideig próbált német szóra fogni, de elunta a hasztalan öröl­­­­ködést s játékba fogott. Bujocskáztunk Akkor délután véglegesen beleszeret­tem Annuskába. Minden vasárnap náluk voltam, néha pedig ők is eljöttek hozzánk. — Szeret, nem szeret, — találgattam az akácleveleken s úgy éreztem, hogy szeret. Közben a bácsiék és a tanítók min­dent elkövettek, hogy német szóra fog­janak, de én hajthatatlan maradtam. Egy vasárnap délután gyermekzsúrt rendeztek Annuskáék. Szép nagy új babát kapott, akkorát, mint maga­s ke­resztelőt tartottunk. Tizenketten voltunk gyerekek, kislányok, kisfiúk. De én csak Annuskát láttam, a többi mintha ott se lett volna. — Mi legyen a neve? — kérdezte Annuska átölelve a babáját. — Annuska, — tört ki belőlem s el­pirultam, arra gondolva, hogy elárul­tam magamat. , — Éljen, legyen Annuska, — kiabál­ták a gyerekek németül, magyarul. — S ki legyen a keresztapa? Hallgattunk. — Legyen Bélá? — indítványozta az egyik kislány. —­ Géza legyen, — mondta egy másik s én gyűlölködve néztem Gézára, mert ő is mindig Annuskával volt. — Döntsön Annuska, — indítvá­nyozta Géza s titokban rám nézett — Jó, legyen Béla, — mondta Annuska és én kimondhatatlanul bol­dog voltam. Este kilenc órakor mindenki haza­ment, csak én maradtam, mert úgy volt, hogy tíz felé jönnek értem. — Gyere, mondok valamit, — Kivolt félre Annuska. — Tessék! — Mondd, miért nem akarsz németül beszélni? Csak. — De én akarom. Ösztönszerűen megéreztem, hogy Annuskát a bácsiék közbenjárására kér­ték meg, hogy hasson rám. — Nem beszélhetek németül. — Miért? — Csak! A kislány gondolkozott. — Mondd utánam. Ich liebe dich! — fordult hozzám s huncutul ragyogott a szeme. Hallgattam. — Mondjad hát, — türelmetlenkedett Annuska, — ich liebe dicht — Szeretlek, — mondtam magyarul. — Németül mondd. Csak a fejemmel intettem, hogy nem. Pár pillanatig gondolkozott Annuska, azután elém állott: — Ha nem mondod, soha többet nem megyek hozzátok s te se gyere hozzánk többet. Csak álltam és hallgattam. — Nem mondod? — kérdezte An­­nuska s ragyogott a szeme izgatottságá­ban. A keze tele volt virággal. A fejemmel intettem, hogy nem. — Akkor eredj és mig nem mondod, ne gyere el többet, — mondta. Szemem közé csapta a sok virágot s befutott a másik szobába. Én pedig fogtam a kalapomat s szó nélkül elmentem ... Karácsonyig se Annuska nem volt nálunk, se én náluk. Karácsonyra hazautaztam. A nagybátyám mindjárt első nap félrehivott. *— Na, hogy állunk a német szóval?­­— Egyet se tudok. — Hát ide hallgass. Én csak tréfából fogadtattam meg veled. De magyar gye­reknek­ kötelessége, hogy az ellenségei, nyelvét is megtanulja, mert akkor job­ban a lelkükbe lát s könnyebben elbá­nik velük. Hát húsvétre megtanulj né­metül! Értetted? — Igen, — feleltem s meg is fogad­tam magamban, mert a nagybátyám, volt előttem a legnagyobb tekintély. Elmúlt a vakáció s január második hetében visszautaztam a Szepességre. Az első vasárnap Langéknál voltunk gye­­rekzsúron. Előre kigondoltam az Annuskával való találkozásomat. Megfogtam a kezét, félrehivtam. Me­gint tele volt a keze virággal. A szemébe néztem s melegen, pirulva mondtam: — I­ch liebe dich! Anuska rám nézett, a szeme kicsit megcsillant, azután elkomolyodott. — S­chon spät! — mondta egysze­rűen s megint szemembe szórta a virá­got s Gézához ment. Egész este együtt voltak... . És én soha többet nem mentem. Annuskáékhoz. Eljött az év vége s úgy beszéltem, mint a folyóvíz. Elutazásom előtti estén belopóztam az Annuskáék kertjébe s egy nagy vadgesztenyefa törzsébe két szivet faragtam s nagy he­tükkel alá véstem: Ich liebe dicht ... Elmúlt nyolc év s érettségi utá­t elmentem látogatóba a kis szepességi városba, feleleveníteni a régi emlékeket. Elmentem Annuskáékhoz is. Külföldön voltak, csak az öreg nagymama volt otthon s elmesélte, hogy Annuska mi­lyen szép nagy lány lett s hogy más menyasszony is. Géza a vőlegénye. Bucsuzás után lementem­ a kertbe az öreg gesztenyefához. Ott volt a két szív, a betűim, kifúrva, megszélesedve s én néztem elábrándozva: I­ch nehe didh! •'•VjHí i?**'/*}'*',*; ji c Leánykájának is Legújabb kötött jumper ruhák VARGA Kossuth Lajos­ utca 11. és Petőfi Sándor­ utca 6. A francia kamara befejezte munkásságát és megkezdődött a választási előcsatározás Párisból jelentik: A kamara tizenharma­dik ülésszakának munkálatai ma befeje­­ződtek. Buisson, a kamara elnöke, üdvözölte a kamarát, amely fáradhatatlanul támogatta azt a külügyi politikát, amely szerencsés módon a béke útjára érkezett. Emlékezte­tett a kamara által elhatározott nagy szo­ciális reformokra, s végül amaz óhajtásának adott kifejezést, hogy e feladatok, megvaló­­sítását a legközelebbi ülésszakban folytas­sák. A képviselők választókerületeikbe utaztak a választási harc megkezdésére. Egy cseh szociáldemokrata kép­viselő Magyarország fegyveres támadásától félti Csehországot Prágából jelentik. Derer cseh szociál­demokrata képviselő a képviselőházban in­terpellációt nyújtott be Bethlen István gróf debreceni beszédével kapcsolatban. Utal a m­agyar miniszterelnök beszédének arra a passzusára, mely szerint „a magyar—olasz szerződés fordulópontot jelent Magyarország történetében”. Az interpelláló szerint ez a beszéd azt bizonyítja, hogy a két állam kö­­zött nem közönséges szerződés jött létre, ha­­nem a pénzügyi és gazdasági egyezményen kívül olyan határozmányokat tartalmaz, amelyek a két állam kölcsönös katonai tá­mogatását írják elő. Mivel Magyarországot nem fenyegeti senki, ez a szerződés kétség­kívül azt jelenti, hogy Magyarország támadó­­akciót tervez (t) szomszédai, de elsősorban Csehország ellen. Az interpelláló azt kérdi, van-e erről tudomása­ a cseh kormánynak, módjában van-e közölni a szerződés tartal­mát és azt, hogy a szerződés tart­alm­az-e ilyen titkos katonai záradékot.

Next