Magyarság, 1931. április (12. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-01 / 74. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FAX. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1931 ÁPRILIS 1. SZERDA FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SE, TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 1» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XII. ÉVFOLYAM, 74. (3030.) SZÁM Az európai agrárválság és a leszerelés Páris, március hó A befejezéséhez közeledő római agrárkonferencia alkalmából érdemes mégegyszer megvonni a február végi két párisi értekezlet mérlegét. Amit Páris adott a dunamenti agrártársadalomnak, azt nem szabad sem le, — sem túlbecsülni — ez volt a hivatalos kilánc a konferencia után. Ma már bevallhatjuk, hogy Páris inkább kiábrándulást okozott, már tudniillik azoknak, akik tőle túlságos sokat vártak. Mert voltak kormányok, akik előtt kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a tengerentúli hatalmak távollétében, az eddigi kereskedelempolitika alapján állva, a legjobb szándék mellett is Párisban legfeljebb csak előkészítő, tapogatódzó, elméleti munkát lehet végezni gyakorlati eredmények nélkül. Ezért az érdekelt hatalmak egy része megelégedett azzal, hogy csak szakemberekkel és nem felelős kormánytagokkal képviseltette magát. A párisi értekezlet csődje De talán még a tisztán szakértői, elméleti munka sem felelt meg a hozzáfűzött várakozásoknak. Erre a kudarcra legalább is az első konferenciát illetőleg, lehet némi mentséget találni. A legtöbb állam rendesen már régen döntött az előző évi gabonatermés felhasználása felől. A gabonát importáló államok már megtették intézkedéseiket, rendeléseiket, vagy legalább is már kijelölték volt kereskedelempolitikai elveiket, hogy honnan, melyik államból szerezzék be szükségleteiket. Németország képviselőjének például semmi nehézséget sem okozott Párisban bejelenteni, hogy hajlandó a dunai államok feleslegéből vásárolni, hiszen hiányzó gabonájának egy részét évtizedek óta innen szerzi be és innen vásárolt volna egy bizonyos mennyiséget a párisi konferencia nélkül is. Amikor azonban felvetették azt a kérdést, vájjon nem vehetné-e Németország át a lengyel gabonafelesleg egy részét, a német delegátus sokkal tartózkodóbb lett. Természetesen ennek lehetőségét távolról sem utasította határozottan el. De erre nincs is szükség. Ismeretes például, hogy az állatbevitelt mennyire meg lehet akadályozni különböző „egészségügyi“ rendszabályokkal. A terményimportnál ezeket különböző keverési, vagy minőségi követelmények pótolják. Azután itt van a legfontosabb: az ár kérdése. Párisban nem egy állam hajlandó lett volna eddigi behozatali piacait egyik percről a másikra elejteni és a dunai államokból egészíteni ki az 1931. évi búzaszükségletét, de 8—9 pengős áron, vagy azon alul. A liisántáni agrárállamok helyzete majdnem reménytelen Más államok más okokból tanúsítottak tartózkodó magatartást. A svéd, görög, holland, dán, norvég és belga képviselők többé-kevésbé nyíltan bevallották, hogy el vannak kötelezve gabonaszükségletüknek tengerentúli államokból való beszerzésére. Az Egyesült Államok diplomáciája, amely sem hivatalosan, sem félhivatalosan a konferencián képviselve nem volt, igen élénk figyelemmel kísérte a tanácskozásokat. Aki tudja, hogy ez a diplomácia mily hatásosan, talán kíméletlenül képviseli az amekai kivitel érdekeit, az el tudja képzelni, hogy ha kell, politikai és gazdasági nyomástól sem riadt volna vissza piacainak biztosítása érdekében. Elég lett volna bizonyos pénzügyi hitelműveletek megvonását kilátásba helyezni, hogy az amerikai tőkétől függő kis államokat megfelelő belátásra bírja. De annyira ránehezedik az elszegényedett és gazdaságilag dezorganizált Európára az Egyesült Államok túlsúlya, hogy sok álmodni sem mertek arról, hogybből az igából szabaduljanak. Általában tudhatatlan, hogy a mezőgazdasági rmékek kivitele távolról sem csak ecnikai, vagy kereskedelmi kérdés, hárem át és át van szőve a nagy politika legváltozatosabb szinű fonalaival. Franciaország például, amely a kontinens államai közül egyedül és diadalmasan fengetleníthetné magát a Wall Street befolyása alól, a legnagyobb súlyt helyezi arra, hogy az amerikai kormánnyal minden súrlódást elkerüljön Vajjon nem Washingtonban őrzik-e az egész megoldatlan, vagy csak nagyon is ideiglenesen megoldott jóvátételi kérdés kulcsát? Mindenki tudja, hogy az egész Young-terv azon a ki nem mondott és kimondhatatlan, de mindenki által ismert bohóc titkon épült, hogy Amerika előbb-utóbb hozzá fog járulni a háború adósságok elengedéséhez. Ezért osztoták fel Hágában a német jóvátételt kéteszre feltételes és feltétel nélküli fizetésekre. Az utóbbiakat mindenképpen meg kell Németországnak fizetnie, az előbbieket (amelyek a jóvátétel túlnyomó részét teszik — azt remélik — Amerika előbb-utóbb eengedi. A hires d’Ormesson-féle terv, amely az elmúlt hónapokban annyira foglalkoztatta a világsajtót, szintén arra mutat, hogy a franciák állandóan számítanak erre a nagy stomírozási gesztusra. De ettől eltekintve, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a világdiplomácia már ma közvetve, vagy közvetlenül, gyakran egészen váratlan vonatkozásokban is a leszerelési konferencia jegyében áll. Nincs az a millió méter mázsa búza, aminek kedvéért a Quai d’Orsay ellenségévé tenné a hatalmas Farmer’s Board-ot, az amerikai gabonakivitel hivatalos szervezetét, mert még ilyen távoli vonatkozásban sem akarja megkockáztatni az Amerikával fennálló barátság megromlását, amely barátságra 1932-ben nagy szüksége lesz. Ugyanezen okokból a francia diplomácia nagyon csínján kezelte ezt a kérdést Angliára való tekintetből is és ez természetes is akkor, amikor a leszerelési konferencián a két angolszász hatalom magatartása döntőjelentőségűnek ígérkezik, így keverednek a búzaminőség, szállítási feltételek és műtrágyakérdések az ágyuk hüvelyk nagyságának, a légierő és kiképzett tartalékosoknak a háttérben, vagy csak a tárgyalások öntudatküszöbe mögött lappangó problémáival. Azt viszont minden különösebb háttéri magyarázat nélkül meg lehetett érteni, hogy Sir Sidney Chapman, aki a párisi konferenciákon Nagybritanniát képviselte, minden tartózkodás nélkül kijelentette, hogy a dunai államok nem számolhatnak az angol piacra. Ezen azután igazán nincs mit csodálkoznunk. Az ellenkezője volna csodával határos. Az tudniillik, hogy Anglia egyszerre megfeledkezik Kanada és Ausztrália farmer jeiről, akiknek gabonatermelése a háború előtti állapotokhoz viszonyítva, megkétszereződött és akiket a chicagói gabonatőzsde messze a legnagyobb válságba sodort. Franciaország egyébként nemcsak a fentebb érintett diplomáciai okoknál fogva nem tehette meg azt a szép, de romantikus gesztusát, amit talán a két gabonaexportáló kis szövetségese, Románia és Szerbia vártak tőle. A franciák a saját benső földmivelésükre való tekintettel nem vásárolhatnak nagyobb menynyiségű dunai gabonát. Egy ilyen elhatározás a legsúlyosabb belpolitikai következményekkel járhatott volna. Franciaország ipari és mezőgazdasági termelése ritka egyensúlyban van. Lakosságának 45 százaléka foglalkozik földmiveléssel. Gabona fogyasztása körülbelül 85 millió métermázsát tesz ki évenként Jó termés idején (mint 1929-ben) ez a szám felugrik, kevésbé jó esztendőben (mint például tavaly) a termés nem elég és ilyenkor Franciaország némi behozatalra van utalva, viszont a gabona ára emelkedik. Ez az utóbbi, ha nem is olyan végzetesen döntő probléma, mint náunk, nem kevésbé fontos kérdés Franciaországban is. A 18 millió francia földmevelő jóléte az egyetemes francia gazdasági élet jólétének, egészségének a kérdése. A mezőgazdasági lakosság mai egyensúlya az ország szociális biztonságának és politikai hatalmának alapja. Ezért minden francia kormánynak, akár jobbról, akár balról alakult ki, legfőbb gondja a mezőgazdasági termelés rentabilitásának biztosítása. A gabona ára ma Franciaországban igen magas, 170 frank (42 pengő) körül mozog és a kormány mindent elkövet, hogy ezt az árat stabilizálhassa, minden mástól eltekintve, azért is, mert a jövő esztendőben Franciaország választásokra készül. Tardieunek még miniszterelnök-korából van egy terve a mezőgazdaság krízisének elkerülésére. Többek között az, hogy a kövér esztendők termelési fölöslegét egy központi szervezet, egy Office National megvásárolná és a sovány esztendőkre elraktározná. Nyilvánvaló, hogy ez a tervezet sem segítené elő a dunai államokból történő gabonavásárlásokat, így azután a két kisántant állam nem sokat remélhetett hatalmas szövetségesétől, Franciaországtól. Azok, akik a gabonáikat a tengerentúli államokból szerezték be, vagy akik nagy súlyt helyeznek Anglia és az Egyesült Államok jóviszonyára, így Franciaország is. Párisban a preferenciális eljárás ellen nyilatkoztak, mert a legtöbb kedvezmény elve ezt lehetetlenné teszi. Ezért a franciák képviselője, Eicel, a dunai államokat azzal akarta kiengesztelni, hogy kedvezményes vámtételek helyett vasúti, illetve szállítási és hitelkönnyítéseket helyezett kilátásba, amivel azonban ezek nem elégedtek meg. Mi az ellenértéke a preferenciális vámoknak Úgy látszik, azért Párisban a kedvezményes eljárás elve mégis némi haladást ért el. A legnagyobb kedvezmény elve eddig valóságos tabu volt, most, úgy látszik, mégis hozzá mernek nyúlni. A római konferencián ez a kérdés további haladást érhet el. Mindenesetre jellemző, hogy a konferenciával egyidőben a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Párisban tartott ülésén — kereskedelmi szervezetek részéről ez alkalommal először — határozati javaslatot fogadtak el, a legtöbb kedvezmény zsarnoki egyeduralmának megszüntetése érdekében. A szakértők szintén lehetőnek tartják, hogy az Amerikával kötött kereskedelmi tárgyalások alkalmával, de még ez előtt is, a preferenciális vámok alkalmazását. Küönben, például, Franciaország máris hozott be Romániából kukoricát ilyen kedvezményes vámtételek mellett, anélkül, hogy a tengerentúli államok ez ellen tiltakoztak volna. Számos francia gazdasági ember szintén a kedvezményes vámtételek megadása mellett van. Ezek azonban ezzel szemben nagy ellenszolgáltatásokat várnának a dunai államoktól, így például azok, akik nemrégiben nálunk is jártak, mint Flandin, főleg pedig Loucheur és Le Trocquet. Ezek — és Heinemann belga nagyiparos — lehetőnek tartanák a dunai államok mezőgazdasági termékeinek fölvételét, ha viszont ezek köteleznék magukat, hogy — mint az utóbbi írja — nem fogják mezőgazdaságukat hatalmas mechanikai iparral kiegészíteni; másrészt, ha a nekik juttatott hitelt arra fordítják, hogy azon a nyugati államokban gyári termékeket vásároljanak. Úgy látszik, még arra is mód volna, hogy Amerika hozzájárulását is meg lehessen nyerni. Amikor a párisi konferencia után az egyik újságíró erre vonatkozólag Briandhoz kérdést intézett, a francia külügyminiszter olyasmit mondott, hogy Amerika ehhez is hozzájárulna, ha az európai mezőgazdasági termelést „fegyelmezetté lehetne tenni“. Hogy mit értenek fegyelmezettség alatt, arról Briand nem nyilatkozott bővebben. Feltehető azonban, hogy Amerika hozzájárulna ahhoz, hogy az európai importállamok gabonaszükségletük 15 százalékát (mert a dunai államok gabonafölöslege a hivatalos szakértői nyilatkozat szerint csak ennyit tenne ki) a dunai államokból fedezzék tetszés szerinti kedvezményes vámtételek mellett, csak viszont ezeknek az államoknak azután ennél több gabonát nem szabadna termelniök, hogy így a többi 85 százalék biztosítva maradjon a tengerentúli államoknak. Ha tehát a párisi értekezlet gyakorlati eredménye a semmivel egyenlő, némi elvi haladás a preferenciális vámok kérdésében megállapítható. Ez a kérdés volt a római konferenciának is egyik legfontosabb pontja. Bizonyos, hogy a piacok teremtése és a gabonaelosztás mellett — amit most Rómában a gabonaántanttal, mondhatni, „világgabonakartellel“ akarnak rendezni — a hitelkérdés megszervezése a legfontosabb, de, persze, e tekintetben csodákat a római konferenciától sem várhatunk. Nemzetközi gabonaágiant Magyarország részvételével Rómából jelentik. A nemzetközi búzakonferencia első albizottsága nagyfontosságú határozatot hozott. Kanada fődelegátusa, Ferguson, ugyanis annak előrebocsátásával, hogy a világ mezőgazdasági krízisének legfőbb oka a minden országban egyformán alacsony búzaár, azt az indítványt tette, hogy alakuljon tengerentúli és európai mezőgazdasági államokból, tehát Kanadából, Argentínából, Magyarországból, Lengyelországból, Szovjetoroszországból, Romániából, Szerbiából és Bulgáriából nemzetközi gabonaántant bizottság, amely közös elhatározással állapítja meg az 1931—32. évi gabonaexportra vonatkozó összes feltételeket és árakat. Indítványozta továbbá, hogy a nevezett államok hivatalos kiküldöttei a legrölvidebb időn belül üljenek össze és meg Ára 16 fillér