Magyarság, 1934. november (15. évfolyam, 244-267. szám)
1934-11-11 / 251. szám
ILI A GRIFFFOGABÓ UTÓDA Viszonyag nem régi szálloda a Pannónia, akad idősebb társa is Pest városában, de annyi bizonyos, hogy nagy múltra tekinthet vissza. Az őse afféle Einkehrwirtshaus volt, afféle „becsali-csárda“. Griff-fogadó volt a neve. Vidéki nemesurak már a tizennyolcadik század közepén is idetértek be, ha Pestre jöttek. Hintával, szekérrel itt kötöttek ki. A tizenkilencedik század derekán már nagyon alpári hely volt a Griff-fogadó. Akkor vette meg Glück Frigyes nagybátyja, Langheinrich András és ő épített a „Griff“ helyébe szép, modern szállót, a Pannóniát, amelynek vezetését a kilencvenes esztendők elején Glück Frigyes vette át, aki akkortájtban érkezett igazahosszú külföldi tanulmányútjáról. A Pannóniának híres volt a konyhája is, a kávéháza is. Bora, cigánya egyaránt megérdemelte a népszerűséget, melyet a szálloda az évek hosszú során kiverekedett magának. Mikor Glück Frigyes teljesen megmodernizálta a hoteljét, a régi vendégei azért megmaradtak, de gyarapodtak újakkal. "A régi nemesurak azért azután is a Pannóniába szálltak, ha Pestre jőlek, mert legkényelmesebben mégis csak itt érezték magukat, ahová nemzetes uraimék még a hosszúszárú pipát is, meg a szűzdohánnyal töltött racskőt is magukkal hozták otthonról, hogy szirnivalóban se legyen hiányosság. Egyébként minden szezonnak meg voltak a maga kiváltságos vendégei a Pannóniában. Lóversenyek, meg országos vásárok idején a vidéki birtokosok, régimódi hintán utazó nemesurak szállották meg; farsang idején pdig az eladósorba kerülő vidéki nemes kisasszonyok laktak a Pannóniában, mikor a papák, meg a mamák felhozták őket hálózni. Híres-neves hely volt a Pannonia kávéháza is, ahol a legfurcsább publikum, a legmulatságosabb emberek adtak egymásnak találkozót. A szomszédban volt a régi Nemzeti Színház, ennélfogva a hetvenes és a nyolcvanas években „a Nemzeti“ férfitagjaiból került ki a kávéház nagyérdemű publikuma. Idejárt Újházi, a két Szigeti, Vizváry, Halmy, Nagy Imre, az öreg Náday, Egressi, Bercsényi, Gabánya, Latabár, Faludi Tóni, Földényi, Komáromi, Kőrösmezei és az öreg Sánta. Az operaénekeseik közül: Effinger, Kőszegi, Odry, Maleczky, Perotti, Pauli és a direktorok díszes sorából Szigligeti, Paulay, Tolnai (gróf Festetics), Tóth és Csepreghy az öreg titkár. Este rendesen megjelent az öreg Podmaniczky Frigyes báró, a mindig elegáns és mindig népszerű intendáns, aki a kályha mellett, egy kis kerek asztalnál, kávét vacsorázik. Azután hamarosan átnézi a nagyformájú magyar és német esti lapokat és a papír lepedők jótékony védelme alatt kissé félrehajtva hatalmas koponyájú és gondosan ápolt hófehér szakállu fejét, vagy egy fél órácskát elszunyólkált. Kapuzárás előtt azonban átballagott a szemközti Treichlingerféle házban levő rideg legény lakásába. Itt volt a színészbörze is, itt ütötte fel sátorfáját a klakk főnöke, Weidinger papa. Azonkívül különösen nagyvásárok és lóversenyek idején itt táboroztak a lókupecek is és egyéb ágensek. Szigeti József, ha nem volt elfoglalva a színházban, minden este egy éltesebb lókereskedővel kártyázott a Pannóniában. Híres-neves hely volt a szálloda étterme is. Az öreg Podmaniczky — mert hisz Podmaniczky már fiatal korában is öreg volt — mindennap itt ebédelt és mindennap előre elkészítette a selyempapírba göngyölt nagy rézkrajcárisokat — „Nagybecskereknek“ is hívták egyidőben ezeket a csúnya pénzdarabokat — és a pincéreknek egy-egy ilyennégykrajcárost adott oda borravalónak Hol vannak már ezek a régi idők?! Elment Podmaniczky is, elment Glück Frici is, a Nemzeti Színházat lebontották, a szomszédban megszűnt a Szikszay és elmúlt az a korszak, melyben farsang idején a vidéki kúriák nemes kisasszonyai Pestre jártak bálozni. Tavaly tatarozták az „Angol királynő“ három utcára szóló öreg, barna házát, melyben most tudvalévően a Pénzintézeti Központ rezideál. Fiatalítják ezt a divatból kiment Deák Ferenc-utcai házat. Hiába. Ez sem tud megvénülni. Pedig őszintén szólva, az „Angol királynő“ ideje is lejáróban van. Bizonybizony, ő kegyelme is megette már kenyere javát, mert ha a mai formájában 83 esztendősnél nem is öregebb, de a tégla, meg a kő, melyből falait rakta a kőműves, bizony már kétszáz esztendősnél is idősebb. A régi Pest életében fontos ház az .Angol királynők háza, melyet Pest város dunaparti északi rondellájának a helyére építettek 140 esztendővel ezelőtt. A régi Pest akkora volt, mint a mai Belváros, Patkó alakban kőfal övezte körül. A város falán 12 rondella, 12 bástyatorony ékeskedett. Ez a kőfal aztán egyre jobban szorongatta, egyre abban fojtogatta a várost, nem engedte nőni. József császár uralkodásának utolsó évében bontották meg a város falát, hogy utat engedjenek a fejlődésnek. 1789-ben árvereztette el a magisztrátus a falak, meg városfal telke is. Akkor vette meg a dunai rondellát kövestől, telkestől, mindenestől Hilmayer Mátyás, a hajóhídi városi kocsma csaptárosa. Hilmayer kocsmája eredetileg a Pénzintézeti Központ mai házának a szomszédságában állott. Forgalmas, jólmenő kocsma volt ez, ami nem is csoda, mert a hajóhad pesti feje éppen ide szolgált. Hilmayer a kocsmát is megvásárolta a várostól és a rondella, meg a kocsma telkére akart fogadót építeni. Tervéből azonban semmi nem lett, mert nem sokkal a licitáció után a bástyatorony telkét is, a kocsma telkét is Hilmayertől megvásárolta Kemnitzer János, a meggazdagodott tímár, 13.669 forintot adott érte, ami a mai pénzben 33.297 pengőnek felelne meg. A gazdag tímár építette fel aztán, amit Hilmayer, a kocsmáros kitervelt. Épp 140 esztendeje most annak, hogy felépült Kemnitzer háza és ebből az alkalomból a vén Pest múltjának egyik kutatója érdekes tanulmányban írja meg annak a teleknek a történetét, amelyen ma azAngol királynők háza áll. Pásztor Mihály tanulmányából tudjuk meg, hogy 140 esztendő alatt hány kézen megy keresztül egy ilyen „jeles“ telek. 1789-ben, amint említettük, Hilmayer Mátyás kocsmáros vette meg a telket; tőle vásárolta Kemnitzer János, aki aztán három utcára szóló, kétemeletes palotát épített rá és gyönyörű kávéházat rendezett be a földszintjén. 1811-ben halt meg az öreg tímár. Károly fia örökölte a nagyszerű házat, a kávéházat pedig jóideig a Lechnerfamilia bérelte. 1831-ben már az unokák kezén van a Kemnitzer-ház, akiktől 1844-ben egy Deák Ferenc-téri, ma is meglevő házzal nyílott, utazásairól szóló kertjében ezeket írja: — A híd ételfen ében lévő kávéháznak — azt hiszem — nincsen párja Európában. Az igen tágas és gyönyörűen feldíszített nagy billiárd-terrmen kívül van még egy külön billiárd-terem a nem dohányzók számára; két, vagy három társalgó terme szintén igen díszes. Itt kifogástalan ebédet lehet kapni A szárazföldi szokás szerint minden rangosztály és mindkét nembeli együtt van: a púderos-kabátos parókakészítő és a vén kofa épp úgy eljön ide kávézni, mint a báró, vagy a gróf likőrözni... Az Angol királynő így élte tovább változatokban gazdag életét 1849 májusáig, amikor aztán Hentzi ágyúi össze-vissza lövöldözték a Dunasor többi palotájával együtt az Angol királynőt is. Teteje leégett; falainak egy része bedőlt; de szép, empire lépcsőházi megmaradt és mikor Wodianer Móric 1851-ben 42.869 konvenciós forintnyi költséggel újjáépíttette, harmadik emeletet is huzatott rá. Hild József volt az újjáépítője ennek az előkelő szállodának, amely a legnépszerűbb és a leghíresebb hotele lett az épülő új Budapestnek. 1859-ben költözött belé Deák Ferenc és attól fogva az „Angol királynő“ belelendült a magyar történelembe s megkezdődik az öreg ház vörösmárvány lépcsőjén az előkelő vendégek járása-kelése. Tulajdonképpen ebben a vén hotelben csinálódik meg a 67-es kiegyezés. Az „Angol királynő”ből 1916-ban költözött ki az utolsó hotelier. A HISISZTERELKÖKI PALOTA A miniszterelnöki palota, ahonnan most Magyarország ügyeit intézik, valamikor a Sándor grófok palotája volt. Két régi kaszárnya helyén Aman bécsi császári építész terve szerint 1806-ban építtette ezt az egyemeletes palotát Sándor Vince gróf, a lovas bravurjairól ismert Sándor Móric apja. Ma tehát százhuszonnyolc esztendős ez a palota, melynek telkét 1803-ban 22.000 forintért vette Sándor Vince Buda városától. A szerződés, amit a gróf a várossal kötött, kimondja azt is, hogy az épitendő palota és a szomszédos Várszínház között sikátort kell hagyni a színház közbiztonsága érdekében. Viszont megengedték a grófnak, hogy egy emelet magasságban a sikátorok fölött átjáró hidat építhessen, mely lakosztályát a színházzal összeköthesse, így Sándor grófék ezen a hídon átsétálhattak a színházba, állandó páholyukba. Joga volt a grófnak arra is, hogy a várbeli víztoronyból a vázvezetéket saját költségén bevezethesse a palotájába. A vízhasználatért aztán évi 25 forintot fizetett a városnak. Ez a jog azonban csak addig maradt életben, mig a palota Sándor grófék kezében volt. Sándor grófék rengeteg pénzt öltek bele a palotába. Schams Ferenc, aki egyegy könyvben megírta Buda és Pest történetét, el van ragadtatva ettől a palotától és különösen a Pestre néző terraszt dicsén nagyon, melyet a pazar fénnyel kiállított nagyteremtől csupán a játékszoba választott el. Technikai alkotások tekintetében is egyedül áldott a század elején a Sándor-palota, mely többi közt arról volt nevezetes, hogy központi fűtése volt. Egyetlen központi kazánból fűtötték az egész épületet és a kazánból csövek vitték a meleg levegőt a palota helyiségeibe. Sőt a kényelmes fürdőszoba sem hiányzott Sándorék palotájából, melynek nevű utolsó érdekessége volt az istálló. Az istálló mennyezetét toscanai oszlopsor tartotta és márványakolból ettek a lovak. Később a Zichy-, majd a Pallivicini-család kezére jutott a palota. A Bach-korszakban, addig, míg a 49-ben összelövöldözött királyi palotát restaurálták, Albrecht főherceg, Magyarország kormányzója, rezidenlt a Sándorpalotában. Mikor pedig Albrecht elhurcolkodott innen, bérházul szolgált egészen 1866-ig. Akkor a miniszterelnökség költözködött ide és ebben az időben az id. Andrássy Gyula nagy bálokat rendezett itt a koronázás idején. Tulajdonképpen Tisza Kálmán volt az első miniszterelnök, aki bele is költözött a nagy palotába. 1881-ben pedig Tisza 180.000 forintért megvásárolta a nagy házat a miniszterelnökség számára. Azóta nagy idők múltak el és nagy események tanúi voltak ezek az öreg falak, melyek sokat tudnának beszélni a híres bálokról és fényes fogadásokról. Miniszterelnök korában itt lakott Szapáry Gyula gróf, lakott itt Wekerle Sándor, Khuen-Héderváry, Lukács László, Bánffy Dezső báró, Széll Kálmán, Tisza István. Az az érdekes, hogy ezt az öreg palotát, amely a Vár egyik legszebb részén áll, már nagyon sokszor le akarták bontani. AZ „ANGOL KIRÁLYNŐ 66 cseréli el a bankár Kaprioral Wodianer Móric. A bankárnak annyira megtetszett a Kemnitzer-ház, hogy a cserét még meg is toldotta 47.000 rémes forinttal. 1869-ben Wodianer Móric fia, Albert örökli a Deák Ferenc utcai házat, melyet 1900-ban Wodianer Móric unokája nevére irat. Így lesz a nagy ház báró Huszár Károlyné, született gróf Nemes Máriáé, akitől 1922-ben az ingatlan harmadrészét báró Huszár Lászlóné, született Huszár Mária, kétharmadrészét pedig gróf Bethlen Ödönné, született Huszár Margit örökli. A Pénzintézeti Központ 1916 őszén költözködik be a nagy házba és a földszinti bolthelyiségek nélkül évi 80.000 aranypengő bért fizet a szállásért. Az intézet a régi házban olyan otthonosan érezte magát, hogy 1930-ban 408.000 pengőért megvásárolta báró Huszár Lászlóné részletét Most aztán a másik tulajdonossal, gróf Bethlen ödönnével közös számlára restauráltatták sminkeltették és fiatalítják a Pénzintézeti Központok az öreg „Angol királynő“-t. Mikor a Kemnitzer-ház megépült , földszintjén megnyílott a kávéház, ennek a kávéháznak nem volt párja Európaszerte. Ezt nemcsak idehaza, a pesti lokálpatriotizmus híresztelte, hanem ezt mondták és ezt írták azok az előkelő idegenek is, akik hébe-hóba ellátogattak Pestre. Townson Róbert angol utazó, aki éppen 140 esztendővel, szóval bástyák építés céljára felhasználható kő- abban az esztendőben járt Pesten, mikor anyagát és ugyanakkor került licitálásra . A Kemnitzer háza felépült és kávéháza meg 34 1934 november 11. vasárnap