Magyarság, 1936. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1936-02-02 / 27. szám

1936 február 2. vásárnál MManuAssia Török Sándor: Hogyan készül az irodalomtörténet Beszélgetés Pintér Jenővel Az úgynevezett nagyközönség általá­nosságban keveset tud erről: hogyan ké­szül az irodalomtörténet. Amit a közön­ség az íróról tud — az élő íróról — azt napi cikkekből, kis részben kritikákból, nagyobb részben nyilatkozatokból, sok­szor pletykákból tudja. A halott íróról homályos iskolai emlékezései vannak s ezenkívül amit a napilapok itt-ott kö­zölnek, „érdekességeket“ olyan „innen­­onnan“-félét, ami természetesen nem annyira az író munkásságára vagy ép­pen értékelésére vonatkozik, hanem a magánéletére. Azonban nem akarok én értekezést írni erről, hanem riportot s Pintér Jenő tankerületi főigazgatót, a ki­váló irodalomtörténetírót keresve,­­ akinek hétkötetes tudományo­s rendszere­zése legalaposabb összefoglalója a ma­gyar irodalomtörténeti kutatásoknak — jó el­őre közlöm, hogy újságírói minősé­gemben jövök — a tudóshoz. Pintér Jenő pontos ember, rendsze­rező természet s már kész legépelt fe­leletekkel vár a várható kérdésekre. De az élőszó közvetlenebb, a beszélgetés többet mond, beszélgessünk hát. Példának okáért mit lehet válaszolni erre a kérdésre, hogy mi a kritikus és az irodalomtörténetíró útja s mi a kü­lönbség a kettő között? — Kezdjük a dolgot a legelején — mondja. — Valaki elvégzi az iskoláit és kritikus akar lenni. Tanulmányai során már megkapta az esztétikai képzés alap­elemeit, olvasott is számos magyar és külföldi remekírót. Mindez kevés ahhoz, hogy kritikus lehessen, de éppen elég az induláshoz. Egyelőre most már nem az elméleti tudás megszerzése a fődolog, hanem bizonyos ízlés, értékelő biztosság és kritikai szempontok elsajátítása. A pályakezdő elővesz egy újonnan meg­jelent regényt, végigolvassa, megpróbál észrevételeket tenni olvasmányához, az­után előveszi a komolyabb napilapoknak is folyóiratoknak bírálatait, amelyeket összevet a maga gondolataival. Sokat tanul ebből, ízlése nemesedik, látóköre tágul, nézőpontjai egyre sokoldalúbbak, kifejezéseinek készlete gazdagodik. Ez a kritikus útja. Hasonló ehhez az iroda­lomtörténetíró pályakezdése is, itt azon­ban sokkal nagyobb elmélyedés és több­rétű előtanulmány szükséges. Ide nem elég az ösztön és az ízlés, sem az olva­sottság sokoldalúsága és a kifejezés mű­vészete, itt tisztába kell jönni a tudomá­nyos módszer lényegével és formájával. Hiszen maga az, hogy egy író bele­kerül az irodalomtörténetbe vagy nem, már ítélkezés fölötte. A kritika nyugod­Az írói halhatatlanságot az irodalom­­történeti tárgyalás jelenti. * Könyvekről beszélgetünk, sikerekről és sikertelenségekről, kiváncsi volnék, hogy egy olyan tudományos munkát, mint Pintér Jenő irodalomtörténete, ho­gyan fogad a közönség. — Munkámnak erkölcsi sikere jelen­tékeny volt s a tudományos világ kitün­tető bírálatokban részesítette. Annál ke­­vésbbé dicsekedhetem a mű kelendősé­gével. Úgy látszik, hogy a tudományos irodalomtörténet iránt érdeklődő közön­ség nálunk ma még mindig kevesebb és sokkal szerényebb anyagi helyzetű, sem­hogy meg­bírna egy ilyen méretű rend­szerezést. Bámulattal olvasom, hogy a Sióman—Szegfű-féle szintézisből tizenöt­ezer példánynál többet vásároltak né­hány év alatt. Az én munkámból még ezer példány sem kelt el. Inkább csak tudományos szellemű iskolák, könyv­tárak, múzeumok, a szaktudósok zárt köre és egyes külföldi érdeklődők vásá­rolták meg. — Ennek a műnek készül folytatása? — Hétkötetes magyar irodalomtörté­netem befejezett egész. Ám ettől függet­lenül kitartóan foglalkozom a huszadik század magyar irodalmának tudományos feldolgozásával. A mű háromnegyed­része már készen áll, egynegyedrészének pedig kész az anyaggyűjtése. Ennek a földolgozása azonban eltart néhány esz­tendeig. Nem sietek vele, rendszeresen dolgozom. Egy alkalommal már említet­tem, hogy milyen fontos az esztétikai ítéletek gondos érlelése, aminthogy ter­vezőképesség és alkotó-fantázia nélkül is bajos irodalomtörténetet írni. Aki terv nélkül áll meg anyaghalmaza előtt, az alig­ nyújthat egyebet alaktalan fejezet­sornál. Bizonyos tekintetben nagy ön­megtagadásra is van szükség. Hiszen hetek munkájába kerül, míg az ember elolvas egy sereg drámát s a végén ki­derül, hogy egyik sem érdemel említést. Máskor ismét hosszas olvasás után meg kell elégednünk egy-két sorral, hogy ér­tékeléseink helyességét és kompozícióink egységét meg ne rontsuk. Semmi sem árulja el szemléletesebben az értékbeli arányok biztos fölismerését, mint a tér­beosztás tudatossága. Minden íróról csak annyit, amilyen terjedelmet viszonylag megérdemel. Az olvasó nemcsak a mél­tánylás melegén keresztül nyer be­nyomást az írók jelentőségéről, hanem szinte önkénytelenül is figyelembe veszi, hogy milyen hosszan beszél az irodalom­történetíró egy-egy íróról vagy műről. És az olvasónak igaza van. Mert nem­csak az a fontos, hogy nyilatkozom valakiről, hanem az is, hogy mennyi ideig foglalkozom vele. Ha valaki a tér­beosztásban nem az értékekhez igazodik, hanem ahhoz, hogy kiről mennyi anya­got tudott összeszedni, azzal már el­árulja, hogy nem elvek vezetik, hanem a véletlenség. Nem vethetünk papírra mindent, hiszen akkor némelyik íróról, akiről sok feljegyzésünk van, egész kis monográfiát szőhetnénk munkánkba. Ez az a pont, amelyen kudarcot vall igen sok irodalomtörténetire. A Pintér Jenő sokat dolgozó ember s mint minden sokat dolgozó ember, szi­gorú rendszerbe osztja idejét. Napját há­rom szakaszra osztja: dolgozik korán reggel, a délután egy részében s végül este. A nap többi részét a hivatala fog­lalja el s azután részt kell vegyen írói és tudományos társaságokban is, hiszen munkássága nemcsak száraz vagy leg­alább is száraznak tetsző adatok kiásása és cédulázgatása, hanem érintkezésben kell, álljon korával s a folyton hullámzó élettel. A köztudatban élő kisebb­­nagyobb kérdések vetődnek fel, így pél­dául arról beszélünk, hogy a magyar írók legnagyobb része vagy dolgozott szerkesztőségekben, vagy mai napig is idejének egy részét újságírással tölti. Hogy úgy mond­jam, az írás kevés írónak biztosít olyan kenyeret, hogy ne kelljen mással is foglalkoznia. Tehát vagy hiva­talban van, vagy tanár, vagy pedig tagja a legközelebbi rokonszakmának — nevezzük így — az újságírásnak. Ezzel kapcsolatban aztán sokszor lehet hallani azt, hogy az írót megöli a szer­kesztőségi munka láza, a napi újságírói robottól nem tud alkotni. Úgy gondolom, hogy ez nem egészen így van. Bizonyítja ezt éppen az, hogy a legtöbb magyar író a napilapok redakcióiból nőtt bele az irodalomba. Közszájon forgó irodalomtörténeti té­vedésekről beszélünk, például arról, hogy a művelt magyar középosztályban úgy él Petőfi alakja, mint egy garabon­ciás figura, aki nem tud semmit azon­kívül, hogy verseket ir, állandóan izgá­­gáskodik s főként éjjel-nappal részeg, innen van az, hogyha egy gyerek szem­telen s azonkívül nem is tanul, akkor a szülőknek már van némi reménysége, hogy tehetséges. Mert hiszen lám, lám, Petőfi is!... És nem akarják elhinni, hogy Petőfi rövid pályafutása alatt ren­geteget olvasott — rendszeresen olva­sott — tanult, nyelveken rágta keresztül magát, s Shakespeare-t fordított például magyarra és hogy egyebet ne is mond­jak, nem ivott szeszes italt. — Ennek a magyarázata meglehető­sen egyszerű — mondja Pintér Jenő —, az embereket a különösségek kapják meg. Az extravaganciák érdeklik az em­bert íróban is és másban is, így azután igen sokan Schillerről, ha semmi mást nem tudnak, de a „rothadt almát“ tud­ják. Hiszen a köznapi társalgás is ka­tasztrófákról, balesetekről, humoros epi­zódokról, különösebb eseményekről fo­lyik, hát mégha íróról van szó! Akkor a közönség csak a magánéletének a kü­löncségei iránt fogékony. ★ Nemrégiben egy igen kitűnő kritikus­sal beszélgettünk arról, hogy mi az előnye és mi a hátránya az önképzők­öri irodalmi nevelésnek. Tény az, hogy a középiskolák önképzőkörei ontják ma­gukból a dilettáns tömegeket. Aki az ön­képzőkörben egy két , verssel jegyző­­könyvi dicséretet kapott, az azután a hi­vatása vagy a mestersége mellett, illetve azon túl is költő akar lenni. Különösen akkor, ha egyébként pályáján mellőzé­sek érik. Akkor azután a meg nem értett tan foglalkozhatik minden kortárs­ iró­­val. Az irodalomtörténet viszont a köny­vek tengeréből csak azokat a munkákat emeli ki, amelyek érdemesek a meg­örökítésre. Az író még a lexikonba is csak erős szellemi küzdelem után kerül be, annál nehezebben az irodalomtörté­net hasábjaira, bármilyen nagynak lás­sák is dicsősége a napi kritika tükrében. 9 A madmt világ­^mUrnái olyan $*tw£v.etty&sek, Uog­yUa eaekcU cvz l%av&acjHaU t­e$­­feletd Uelyen kéfiet akarunk nyeeni, csak a tegkválébb szakférfiúit iMai^atzi­ásáca bieltidjuk magunkat. Ha a mai világ földrajzát akarjuk megismerni, megbízható felvilágosítást ad: DR. CHOLNOKY JENŐ egyetemi tanár, a Tud. Akadémia tagja, a Földrajzi Társaság elnöke; DR. PRINZ GYULA egyet. tanár, az Akadémia lev. tagja; DR. RÉZ ANDOR egyetemi m. tanár és szerkesztő. Ha tisztába akarunk jönni a gazdasági élet hatóerőivel: DR. ANDREICH JENŐ egyetemi m. tanár; DR. HANTOS ELEMÉR egyetemi tanár, DR. RÁTZ KÁLMÁN ország. képviselő. Ha képet akarunk kapni a haditechnika félelmetes modern fejlődéséről: PERLAKY MIHÁLY vezérkari őrnagy és ZSEDÉNYI ZOLTÁN vezérkari őrnagy. Ha a színészet történetéről és a színpadi világról óhajtunk útbaigazítást nyerni: DR. NÉMETH ANTAL, a Nemzeti Színház igazgatója és DR. HEVESI SÁNDOR, a Nemz. Színház ny. igazgatója. Ha a belgyógyászat, sebészet és elmegyógyászat legújabb eredményei érdekelnek: DR. VEREBÉLY TIBOR egyetemi tanár, DR. ÁNGYÁN JÁNOS egyetemi tanár, DR. BENEDEK LÁSZLÓ egyetemi tanár. Ha a fajbiológia és rasszkérdés sokat vitatott területén óhajtunk tájékozódni: DR. PONGRÁCZ SÁNDOR egyete­m­. tanár, mut. igazgató. Ha figyelemmel akarjuk kisérni a repülés nagyszerű új teljesítményeit: MAGYAR SÁNDOR százados, hírneves óceánrepülőnk. Ha tájékozódni akarunk a jogi élet és a törvényalkotás útvesztőjében: DR. SÁNDORFY KAMILL egyetemi mű tanár. Ha a villamosság modern csodáit akarjuk figyelemmel kísérni: DR. VEREBÉLY LÁSZLÓ műegyetemi tanár és KAUSER JÁNOS tanár, törvényszéki rádiószakértő. Ma meg akarja ismerni kedvenc zeneszerzői munkásságát: HUBAY JENŐ, Orsz. Zeneművészeti Főiskola 8. f. elnöke, MOLNÁR ANTAL főiskolai tanár, SIKLÓS ALBERT főiskolai tanár. Ha a modern kémia műhelyébe akarunk betekintést nyerni. DR. PLANK JENŐ egyetemi tanár. Ha az állatok lélektana és élettana körüli modern kutatások érdekelnek: DR. SOÓS LAJOS múzeumi igazgató. Ha a művészet fejlődésvonalát akarjuk megérteni: DR. FELVINCZI TAKÁCS ZOLTÁN egyet. rk. tanár és LYKA KÁROLY főiskolai tanár. Ha a modern és régi szépirodalmi termelés beláthatatlan területén szeretnénk a leghivatottabbak kalauzolásával tájékozódni: BABITS MIHÁLY, DR. BENEDEK MARCELL, DR. CSÁSZÁR ELEMÉR, DR. SCHÖPFLIN ALADÁR, DR. YOLLAND ARTUR kiváló esztétikusaink. Mindezek útbaigazítására valóban rábízhatjuk magunkat és kívülük még az ÚJ LEXIKON másfél száz munkatársára, legkiválóbb tudósainkra és szakembereinkre, akik a 6 KÖTETES ÚJ LEXIKONT a mai élet és tudomány páratlanul álló tökéletes enciklopédiájává avatják. Dantel?,atdUe&H kiadat. Gazdagon illusztrált 40 Mar Áronnal küldje be alanti dinre :­­ma Levelezőlapra ragasztva vagy borítékban oldalas Ismertetés INGYEN Dante Könyvkiadó, Budapest, VI., 6-6. 87 Kérem az Uj Lexikon illusztrált ismertetését alanti címre Ingyen megküldeni. Ezzel semilyen kötelezettséget sem vállatok Név: (olvashatóan)................................................. Foglalkozás / .... a............. *•.*».«• .. «. •..«».« . . . Cím.* ........................................................................

Next