Magyarság, 1936. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1936-02-02 / 27. szám
1936 február 2. vásárnál MManuAssia Török Sándor: Hogyan készül az irodalomtörténet Beszélgetés Pintér Jenővel Az úgynevezett nagyközönség általánosságban keveset tud erről: hogyan készül az irodalomtörténet. Amit a közönség az íróról tud — az élő íróról — azt napi cikkekből, kis részben kritikákból, nagyobb részben nyilatkozatokból, sokszor pletykákból tudja. A halott íróról homályos iskolai emlékezései vannak s ezenkívül amit a napilapok itt-ott közölnek, „érdekességeket“ olyan „innenonnan“-félét, ami természetesen nem annyira az író munkásságára vagy éppen értékelésére vonatkozik, hanem a magánéletére. Azonban nem akarok én értekezést írni erről, hanem riportot s Pintér Jenő tankerületi főigazgatót, a kiváló irodalomtörténetírót keresve, akinek hétkötetes tudományos rendszerezése legalaposabb összefoglalója a magyar irodalomtörténeti kutatásoknak — jó előre közlöm, hogy újságírói minőségemben jövök — a tudóshoz. Pintér Jenő pontos ember, rendszerező természet s már kész legépelt feleletekkel vár a várható kérdésekre. De az élőszó közvetlenebb, a beszélgetés többet mond, beszélgessünk hát. Példának okáért mit lehet válaszolni erre a kérdésre, hogy mi a kritikus és az irodalomtörténetíró útja s mi a különbség a kettő között? — Kezdjük a dolgot a legelején — mondja. — Valaki elvégzi az iskoláit és kritikus akar lenni. Tanulmányai során már megkapta az esztétikai képzés alapelemeit, olvasott is számos magyar és külföldi remekírót. Mindez kevés ahhoz, hogy kritikus lehessen, de éppen elég az induláshoz. Egyelőre most már nem az elméleti tudás megszerzése a fődolog, hanem bizonyos ízlés, értékelő biztosság és kritikai szempontok elsajátítása. A pályakezdő elővesz egy újonnan megjelent regényt, végigolvassa, megpróbál észrevételeket tenni olvasmányához, azután előveszi a komolyabb napilapoknak is folyóiratoknak bírálatait, amelyeket összevet a maga gondolataival. Sokat tanul ebből, ízlése nemesedik, látóköre tágul, nézőpontjai egyre sokoldalúbbak, kifejezéseinek készlete gazdagodik. Ez a kritikus útja. Hasonló ehhez az irodalomtörténetíró pályakezdése is, itt azonban sokkal nagyobb elmélyedés és többrétű előtanulmány szükséges. Ide nem elég az ösztön és az ízlés, sem az olvasottság sokoldalúsága és a kifejezés művészete, itt tisztába kell jönni a tudományos módszer lényegével és formájával. Hiszen maga az, hogy egy író belekerül az irodalomtörténetbe vagy nem, már ítélkezés fölötte. A kritika nyugodAz írói halhatatlanságot az irodalomtörténeti tárgyalás jelenti. * Könyvekről beszélgetünk, sikerekről és sikertelenségekről, kiváncsi volnék, hogy egy olyan tudományos munkát, mint Pintér Jenő irodalomtörténete, hogyan fogad a közönség. — Munkámnak erkölcsi sikere jelentékeny volt s a tudományos világ kitüntető bírálatokban részesítette. Annál kevésbbé dicsekedhetem a mű kelendőségével. Úgy látszik, hogy a tudományos irodalomtörténet iránt érdeklődő közönség nálunk ma még mindig kevesebb és sokkal szerényebb anyagi helyzetű, semhogy megbírna egy ilyen méretű rendszerezést. Bámulattal olvasom, hogy a Sióman—Szegfű-féle szintézisből tizenötezer példánynál többet vásároltak néhány év alatt. Az én munkámból még ezer példány sem kelt el. Inkább csak tudományos szellemű iskolák, könyvtárak, múzeumok, a szaktudósok zárt köre és egyes külföldi érdeklődők vásárolták meg. — Ennek a műnek készül folytatása? — Hétkötetes magyar irodalomtörténetem befejezett egész. Ám ettől függetlenül kitartóan foglalkozom a huszadik század magyar irodalmának tudományos feldolgozásával. A mű háromnegyedrésze már készen áll, egynegyedrészének pedig kész az anyaggyűjtése. Ennek a földolgozása azonban eltart néhány esztendeig. Nem sietek vele, rendszeresen dolgozom. Egy alkalommal már említettem, hogy milyen fontos az esztétikai ítéletek gondos érlelése, aminthogy tervezőképesség és alkotó-fantázia nélkül is bajos irodalomtörténetet írni. Aki terv nélkül áll meg anyaghalmaza előtt, az alig nyújthat egyebet alaktalan fejezetsornál. Bizonyos tekintetben nagy önmegtagadásra is van szükség. Hiszen hetek munkájába kerül, míg az ember elolvas egy sereg drámát s a végén kiderül, hogy egyik sem érdemel említést. Máskor ismét hosszas olvasás után meg kell elégednünk egy-két sorral, hogy értékeléseink helyességét és kompozícióink egységét meg ne rontsuk. Semmi sem árulja el szemléletesebben az értékbeli arányok biztos fölismerését, mint a térbeosztás tudatossága. Minden íróról csak annyit, amilyen terjedelmet viszonylag megérdemel. Az olvasó nemcsak a méltánylás melegén keresztül nyer benyomást az írók jelentőségéről, hanem szinte önkénytelenül is figyelembe veszi, hogy milyen hosszan beszél az irodalomtörténetíró egy-egy íróról vagy műről. És az olvasónak igaza van. Mert nemcsak az a fontos, hogy nyilatkozom valakiről, hanem az is, hogy mennyi ideig foglalkozom vele. Ha valaki a térbeosztásban nem az értékekhez igazodik, hanem ahhoz, hogy kiről mennyi anyagot tudott összeszedni, azzal már elárulja, hogy nem elvek vezetik, hanem a véletlenség. Nem vethetünk papírra mindent, hiszen akkor némelyik íróról, akiről sok feljegyzésünk van, egész kis monográfiát szőhetnénk munkánkba. Ez az a pont, amelyen kudarcot vall igen sok irodalomtörténetire. A Pintér Jenő sokat dolgozó ember s mint minden sokat dolgozó ember, szigorú rendszerbe osztja idejét. Napját három szakaszra osztja: dolgozik korán reggel, a délután egy részében s végül este. A nap többi részét a hivatala foglalja el s azután részt kell vegyen írói és tudományos társaságokban is, hiszen munkássága nemcsak száraz vagy legalább is száraznak tetsző adatok kiásása és cédulázgatása, hanem érintkezésben kell, álljon korával s a folyton hullámzó élettel. A köztudatban élő kisebbnagyobb kérdések vetődnek fel, így például arról beszélünk, hogy a magyar írók legnagyobb része vagy dolgozott szerkesztőségekben, vagy mai napig is idejének egy részét újságírással tölti. Hogy úgy mondjam, az írás kevés írónak biztosít olyan kenyeret, hogy ne kelljen mással is foglalkoznia. Tehát vagy hivatalban van, vagy tanár, vagy pedig tagja a legközelebbi rokonszakmának — nevezzük így — az újságírásnak. Ezzel kapcsolatban aztán sokszor lehet hallani azt, hogy az írót megöli a szerkesztőségi munka láza, a napi újságírói robottól nem tud alkotni. Úgy gondolom, hogy ez nem egészen így van. Bizonyítja ezt éppen az, hogy a legtöbb magyar író a napilapok redakcióiból nőtt bele az irodalomba. Közszájon forgó irodalomtörténeti tévedésekről beszélünk, például arról, hogy a művelt magyar középosztályban úgy él Petőfi alakja, mint egy garabonciás figura, aki nem tud semmit azonkívül, hogy verseket ir, állandóan izgágáskodik s főként éjjel-nappal részeg, innen van az, hogyha egy gyerek szemtelen s azonkívül nem is tanul, akkor a szülőknek már van némi reménysége, hogy tehetséges. Mert hiszen lám, lám, Petőfi is!... És nem akarják elhinni, hogy Petőfi rövid pályafutása alatt rengeteget olvasott — rendszeresen olvasott — tanult, nyelveken rágta keresztül magát, s Shakespeare-t fordított például magyarra és hogy egyebet ne is mondjak, nem ivott szeszes italt. — Ennek a magyarázata meglehetősen egyszerű — mondja Pintér Jenő —, az embereket a különösségek kapják meg. Az extravaganciák érdeklik az embert íróban is és másban is, így azután igen sokan Schillerről, ha semmi mást nem tudnak, de a „rothadt almát“ tudják. Hiszen a köznapi társalgás is katasztrófákról, balesetekről, humoros epizódokról, különösebb eseményekről folyik, hát mégha íróról van szó! Akkor a közönség csak a magánéletének a különcségei iránt fogékony. ★ Nemrégiben egy igen kitűnő kritikussal beszélgettünk arról, hogy mi az előnye és mi a hátránya az önképzőköri irodalmi nevelésnek. Tény az, hogy a középiskolák önképzőkörei ontják magukból a dilettáns tömegeket. Aki az önképzőkörben egy két , verssel jegyzőkönyvi dicséretet kapott, az azután a hivatása vagy a mestersége mellett, illetve azon túl is költő akar lenni. Különösen akkor, ha egyébként pályáján mellőzések érik. Akkor azután a meg nem értett tan foglalkozhatik minden kortárs iróval. Az irodalomtörténet viszont a könyvek tengeréből csak azokat a munkákat emeli ki, amelyek érdemesek a megörökítésre. Az író még a lexikonba is csak erős szellemi küzdelem után kerül be, annál nehezebben az irodalomtörténet hasábjaira, bármilyen nagynak lássák is dicsősége a napi kritika tükrében. 9 A madmt világ^mUrnái olyan $*tw£v.etty&sek, UogyUa eaekcU cvz l%av&acjHaU te$feletd Uelyen kéfiet akarunk nyeeni, csak a tegkválébb szakférfiúit iMai^atziásáca bieltidjuk magunkat. Ha a mai világ földrajzát akarjuk megismerni, megbízható felvilágosítást ad: DR. CHOLNOKY JENŐ egyetemi tanár, a Tud. Akadémia tagja, a Földrajzi Társaság elnöke; DR. PRINZ GYULA egyet. tanár, az Akadémia lev. tagja; DR. RÉZ ANDOR egyetemi m. tanár és szerkesztő. Ha tisztába akarunk jönni a gazdasági élet hatóerőivel: DR. ANDREICH JENŐ egyetemi m. tanár; DR. HANTOS ELEMÉR egyetemi tanár, DR. RÁTZ KÁLMÁN ország. képviselő. Ha képet akarunk kapni a haditechnika félelmetes modern fejlődéséről: PERLAKY MIHÁLY vezérkari őrnagy és ZSEDÉNYI ZOLTÁN vezérkari őrnagy. Ha a színészet történetéről és a színpadi világról óhajtunk útbaigazítást nyerni: DR. NÉMETH ANTAL, a Nemzeti Színház igazgatója és DR. HEVESI SÁNDOR, a Nemz. Színház ny. igazgatója. Ha a belgyógyászat, sebészet és elmegyógyászat legújabb eredményei érdekelnek: DR. VEREBÉLY TIBOR egyetemi tanár, DR. ÁNGYÁN JÁNOS egyetemi tanár, DR. BENEDEK LÁSZLÓ egyetemi tanár. Ha a fajbiológia és rasszkérdés sokat vitatott területén óhajtunk tájékozódni: DR. PONGRÁCZ SÁNDOR egyetem. tanár, mut. igazgató. Ha figyelemmel akarjuk kisérni a repülés nagyszerű új teljesítményeit: MAGYAR SÁNDOR százados, hírneves óceánrepülőnk. Ha tájékozódni akarunk a jogi élet és a törvényalkotás útvesztőjében: DR. SÁNDORFY KAMILL egyetemi mű tanár. Ha a villamosság modern csodáit akarjuk figyelemmel kísérni: DR. VEREBÉLY LÁSZLÓ műegyetemi tanár és KAUSER JÁNOS tanár, törvényszéki rádiószakértő. Ma meg akarja ismerni kedvenc zeneszerzői munkásságát: HUBAY JENŐ, Orsz. Zeneművészeti Főiskola 8. f. elnöke, MOLNÁR ANTAL főiskolai tanár, SIKLÓS ALBERT főiskolai tanár. Ha a modern kémia műhelyébe akarunk betekintést nyerni. DR. PLANK JENŐ egyetemi tanár. Ha az állatok lélektana és élettana körüli modern kutatások érdekelnek: DR. SOÓS LAJOS múzeumi igazgató. Ha a művészet fejlődésvonalát akarjuk megérteni: DR. FELVINCZI TAKÁCS ZOLTÁN egyet. rk. tanár és LYKA KÁROLY főiskolai tanár. Ha a modern és régi szépirodalmi termelés beláthatatlan területén szeretnénk a leghivatottabbak kalauzolásával tájékozódni: BABITS MIHÁLY, DR. BENEDEK MARCELL, DR. CSÁSZÁR ELEMÉR, DR. SCHÖPFLIN ALADÁR, DR. YOLLAND ARTUR kiváló esztétikusaink. Mindezek útbaigazítására valóban rábízhatjuk magunkat és kívülük még az ÚJ LEXIKON másfél száz munkatársára, legkiválóbb tudósainkra és szakembereinkre, akik a 6 KÖTETES ÚJ LEXIKONT a mai élet és tudomány páratlanul álló tökéletes enciklopédiájává avatják. Dantel?,atdUe&H kiadat. Gazdagon illusztrált 40 Mar Áronnal küldje be alanti dinre :ma Levelezőlapra ragasztva vagy borítékban oldalas Ismertetés INGYEN Dante Könyvkiadó, Budapest, VI., 6-6. 87 Kérem az Uj Lexikon illusztrált ismertetését alanti címre Ingyen megküldeni. Ezzel semilyen kötelezettséget sem vállatok Név: (olvashatóan)................................................. Foglalkozás / .... a............. *•.*».«• .. «. •..«».« . . . Cím.* ........................................................................