Magyarság, 1939. szeptember (20. évfolyam, 70-94. szám)

1939-09-02 / 71. szám

2 Hitler beszéde a birodalmi gyűlés világtörténelmi jelentőségű ülésén Berlinből jelentik. Már a kora reggeli órákban nagy tömegek gyűltek össze a Wil­­helmplatzon és kitörő lelkesedéssel fogad­ták a birodalmi kancellária előtt elhaladó politikai személyiségeket, közöttük Hess Rudolfot, Hitler kancellár helyettesét, Gö­ring vezértábornagyot, Göbbels dr. biro­dalmi minisztert, Ribbentrop birodalmi kül­ügyminisztert és Seyss-Inquart dr. biro­dalmi vezetőt. A tömeg türelmesen várako­zott egészen addig, amíg Hitler kancellár elhagyta a birodalmi kancelláriát, hogy a Kroll-operába menjen. Hitler vezért leírhatatlan lelkesedéssel kí­­sérték. A Kroll-opera ülésterme már egészen korán megtelt és döntő eseményekben gaz­dag órák képét mutatta. A képviselők többsége tábori szürke egyenruhában jelent meg. Körülbelül száz képviselő, aki már bevonult, a történelmi illéstől távolmaradni kényszerült. A diplomaták páholyaiban a külföldi álla­mok majdnem valamennyi képviselője jelen volt. Hitler tábori szürke egyenruhájában érkezett a gyűlésre A német birodalmi gyűlés délelőtt 10 óra­kor ült össze, hogy meghallgassa a német birodalmi kormány nyilatkozatát. Hitler vezér és kancellár néhány perccel 10 óra után érkezett meg tábori szürke egyenruhában a Kroll-operába. Nagy lelke­sedéssel üdvözölték. Göring vezértábor­nagy, a birodalmi gyűlés elnöke meg­nyitotta a birodalmi gyűlés rendkívüli ülését és bejelentette, hogy csak pén­teken hajnali három órakor hivatta össze a birodalmi gyűlést, amelynek tagjai re­pülőgépen, gépkocsikon, vonatokon siettek Berlinbe. A birodalmi gyűlés tagjainak nagy része már ott van, ahol ma a német férfi lénye legjavát adja, a birodalmi véderő so­raiban, ahol mint katona állja meg a helyét. Az elnök ezután felkérte Hitler kancel­lárt beszéde elmondására. »Hazugság, hogy revíziós javaslatainkat nyomással akartuk megvalósítani« Hitler kancellár beszéde elején hangoz­tatta, hogy a birodalom már hónapok óta szenvedi egy olyan problémának a gyötrel­meit, amely probléma a versaillesi szerződés, helyesebben a versaillesi diktátum elfajulásá­ból keletkezett és elviselhetetlenné vált a né­met nép számára. Danzig — mondotta a kancellár — német város volt és német vá­ros ma is, a korridor német volt és német ma is. Mindezek a területek kulturális feltá­rásukat a német népnek köszönhetik és a német nép nélkül mindezeken a keleti vidé­keken a legmélyebb barbárság uralkodnék. — Danzigot elszakították tőlünk. A korri­dort Lengyelország más német keleti vidé­kekkel együtt és mindenekelőtt az ott élő né­met kisebbséggel annektálta. Ennek a német kisebbségnek a leggyötrelmesebb sors jutott. Több mint egymillió németnek kellett 1919— 20-ban hazájától megválnia. — Mint mindenkor, ezen a téren is igye­keztem békés revízióra irányuló javaslatok útján az elviselhetetlen állapotokat megvál­toztatni. Hazugság az az állítás, hogy mi minden revíziós javaslatunkat csak nyomás alatt akarjuk megvalósítani. Amaz idő óta, amióta a nemzeti szocializmus uralmon van, mindig azon igyekeztünk, hogy békés tárgyalások és békés megértés útján valósítsuk meg a revíziókat. Utalt Hitler kancellár arra, hogy a tartha­tatlan állapotoknak ilyen békés revízióra irányuló valamennyi javaslatát elutasították. Ilyen javaslatok voltak a fegyverkezések korlátozására, illetőleg megszüntetésére irá­nyuló javaslata, a h­adviselés korlátozására, illetőleg az embertelen eszközök kiküszöbölé­sére irányuló javaslata, az a javaslata, hogy állítsák vissza a német felségjogot a német területeken, az osztrák probléma, majd ké­sőbb a szudétanémet probléma békés rende­zésére irányuló javaslata. Valamennyi ilyen javaslatára azt felelték: lehetetlen. Azt is mondták, hogy törvénybe ütközik. A ver­­saillesi diktátum — mondotta emelt hangon a kancellár —­ számunkra nem törvény. El­képzelhetetlen, hogy amikor ránk szegzett pisztollyal milliónyi németet zsarolnak ki tőlünk és kényszerítenek egy ilyen okmány aláírására, utána ezt az okmányt, amelynek aláírását kizsarolták tőlünk, törvénynek mi­nősítsék. Megkíséreltük a danzigi probléma békés megoldását Hitler vezér ezután áttért Danzig és a­­ korridor kérdésére, amelynél szintén gyak­ran megkísérelte, hogy a problémát békésen oldják meg. Az kétségtelen volt, hogy a kérdést meg kell oldani, mégpedig sürgő­sen kell megoldani. Újra hangsúlyozta Hitler kancellár, hogy a danzigi kérdés rendezé­sére irányuló legutolsó német javaslatok a leglojálisabb és a legszerényebb javaslatok voltak. — Csak én tehettem abban a helyzetben, hogy ilyen javaslatokat tegyek. Nagyon jól tudom, hogy ezekkel a javaslatokkal ellen­tétbe kerültem azokkal az áldozatokkal, amelyeket milliónyi német hozott.­­ Ezeket a javaslatokat nemcsak elutasí­tották, hanem azokra mozgósítással vála­szoltak és még jobban súlyosbították a dan­zigi német kisebbségre nehezedő nyomást. Lengyelország Danzig szabad város ellen indította meg a küzdelmet. — Lengyelország nem volt hajlandó rá, hogy a korridor kérdését olyan módon ren­dezze, amely valóban méltányos és mindkét fél érdekeinek megfelelő lett volna. Lengyel­­ország arra sem volt hajlandó, hogy a ki­sebbségekkel szemben fennálló kötelezettsé­geit megtartsa. Németország azonban min­dig megtartotta a kisebbségekkel szemben fennálló kötelezettségeit. Németországban a kisebbségeket nem üldözik. Nincs olyan francia, aki azt állíthatná, hogy a Saar­­vidéken lakó francia kisebbséget bármikor a legcsekélyebb mértékben is igazságtalan­ság vagy üldöztetés érte volna. — Négy hónapon át nyugodtan tekintet­tem az események alakulása elé, bár ez idő alatt sem mulasztottam el azt, hogy a leg­határozottabb formában ne ismételjem figyelmeztetéseimet. — Alig három hete annak, hogy ismét figyelmeztettem a lengyel nagykövetet és felhívtam figyelmét arra, hogy abban az esetben, ha Lengyelország továbbra is el­nyomná a német kisebbséget, vagy pedig kísérletet tenne arra, hogy akár vámpoliti­kai, akár más intézkedésekkel megbénítsa Danzig életét, Németország nem nézné többé ölbe tett kézzel a dolgok alakulását. — Senki se higyje azt, hogy a mai Német­ország ugyanaz, mint amely előttünk volt. Kísérletet tettek arra, hogy a német kisebb­ség elleni eljárást jogosultnak tüntessék fel azzal, hogy úgy állították be a dolgot, mintha a németek provokálták volna az el­nyomást. Ha azonban gyermekekről és asz­­szonyokról van szó, akkor nyilvánvaló, mennyire kevéssé helytálló ez az érvelés. Egy bizonyos: a világon nincsen olyan nagy­hatalom, amely huzamosabb ideig tűrné, hogy ilyen állapotok alakuljanak ki. y utolsó kísérletként elfogadtam az angol közvetítést, de az nem vezetett sikerre . Még egy utolsó kísérletet tettem arra, hogy rendezzük az ügyet, bár magam sem voltam meggyőződve róla, vájjon a lengyel kormány képes-e ellenállni a zabolátlanul dühöngő, vad szoldateszkának. Még egy utolsó kísérletet tettem arra, hogy elfogad­jam az angol kormány közvetítő javaslatát. Ez a javaslat abban állott, hogy­ az angol kormány közvetlen kapcsolatot teremt Len­gyelország és Németország között. E helyen azonban meg kell állapítanom a következő­ket: kormányom tagjaival együtt két napon keresztül hiába vártam arra, hogy a lengyel kormány végre elküldje hozzánk telj­hatalmú megbízottját. — A lengyel megbízott válasza még min­dig csak megfontolásokról beszélt. Ha azon­ban a német birodalomról feltételezik, hogy az ilyenfajta halogatásokba beleegyezik vagy azokat tűri, akkor a német nép nem érde­melne mást, mint azt, hogy eltűnjék a poli­tikai színpadról. És e ponton lényegileg csalódtak bennem. Békeszeretetemet és nagy türelmemet senki sem értelmezheti gyenge­ségként vagy éppen gyávaságként. — Ezért csütörtök este elhatároztam, hogy az angol kormánnyal is közlöm, hogy ilyen körülmények között nem látom a lengyel CM£ bagatelle ma Károly jíimig­ul 11. szám alatt­i megnyíltan téli helyiségei kormányban azt a hajlandóságot, hogy ko­molyan tárgyaljon. A közvetítő javaslat te­hát nem vezetett sikerre. Közben a lengyel kormány elrendelte az általános mozgósítást és a határmenti súrlódások tovább fokozód­tak. Az elmúlt éjszaka folyamán nem keve­sebb, mint tizennégy határmenti incidens tör­tént és ezek közül három rendkívül súlyos volt. — Elhatároztam, hogy­­Lengyelországgal ugyanabban a hangnemben beszélek, mint amelyben Lengyelország velünk beszélt. 1939 szeptember 2. számba! »E harcunk végigküzdéséhez nem fogok idegen segítséghez folyamodni« . Ha pedig a nyugati államférfiak kije­lentik, hogy az ő érdekeiket érintem, akkor ez a beállítás igen sajnálatos. De egyetlen pillanatig sem ingathat meg elhatározásom­ban. Tulajdonképpen mit is akarnak tőlünk többet? A leghatározottabban kijelentettem, hogy ezektől a nyugati államoktól semmit sem követelünk és a jövőben sem fogunk semmit sem követelni. Ünnepélyes formában biztosítottam Franciaországot arról, hogy a mai német—francia határt véglegesnek te­kintem. Újból, meg újra felajánlottam An­gliának, hogy létesítsünk baráti kapcsolato­kat, sőt — ha lehetséges — lépjünk a leg­szorosabb együttműködésre. A szeretet azon­ban nem lehet pusztán egyoldalú, hanem kétoldalúnak kell lennie. Ismét kijelentem, hogy Németországnak nyugaton semmiféle érdekei nincsenek. Ez az elhatározásom vég­leges és e felfogás a jövőben is változatlan­ul marad. — Ami pedig a többi európai államot illeti, az államok egy része megérti magatar­tásunkat. Különösen áll ez Olaszországra. Olaszország kezdettől fogva teljes mértékben mellénk állott. Meg fogják azonban érteni, hogy e harcunk végigküzdéséhez nem fogok idegen segítséghez folyamodni, mert ezt a harcot magunk vívjuk végig.­­ A semleges államok biztosítottak ben­nünket semlegességükről és mi is garantál­tuk nekik ezt a semlegességet. Mindaddig, amíg megtartják a semlegességet, mi is tisz­teletben tartjuk. A német—orosz szerződés őrlési jelentőségű Hitler ezután a német—orosz szerződés megkötéséről beszélt és megállapította, hogy Németországot és Oroszországot két külön­böző elmélet vezeti. Egyetlen kérdés volt csak, amelyet a két állam között rendezni kellett. Németországnak nem áll szándéká­ban az, hogy külföldre exportálja saját elmé­letét. Abban a percben, amikor Oroszország lemondott arról, hogy elméletét külföldre exportálja, nem forgott fenn semmiféle ok arra, hogy a két állam egymással szemben álló álláspontot foglaljon el. — Tudatára ébredtünk annak — folytatta a kancellár —, hogy az orosz és a német nép egymás ellen folytatott harcában csak mások húzhatnának hasznot. Éppen ezért elhatá­roztuk, hogy szerződést kötünk egymással és ez a szerződés kettőnk között minden időkre kizárja az erőszak bárminemű alkalmazását. —■ Ez a szerződés mindenekelőtt biztosíté­kot nyújt arra, hogy a két állam ne örülje fel erejét az egymás elleni harcban. Csődöt fog mondani a nyugati hatalmaknak bármi­lyen kísérlete, hogy ezen a helyzeten változ­tassanak. Ez a politikai elhatározás a jövőre nézve óriási jelentőségű fordulatot jelent s ez a fordulat végleges. Azt hiszem, hogy az egész német nép örömmel üdvözli ezt az el­határozást. — Oroszország és Németország a világ­háborúban egymás ellen harcolt és e harc­ból mindkettőnek csak kára származott. Má­sodszor nem szabad ennek bekövetkeznie és nem is fog bekövetkezni. — Az orosz—német egyezményt csütörtökön Moszkvában és Berlinben ratifikálták. Ezt a megállapodást Moszkvában is ugyanazzal az örömmel és lelkesedéssel fogadták, mint Né­metországban. Molotov népbiztos beszédének kitételeit a magam részéről pontról-pontra aláírhatom. »Mostantól kezdve bombára bombával, méregre mérges gázzal válaszolunk« A kancellár ezután ismét a danzigi kér­désre tért át s igy folytatta: — Szilárd elhatározásom, hogy 1. megoldom a danzigi kérdést, 2. megoldom a korridor kérdését és 3. gondoskodom róla, hogy a német— lengyel viszonyban olyan változás következ­zék be, amely biztosítja a két állam békés együttélését. — Elhatározott szándékom addig har­colni, amíg vagy a jelenlegi lengyel kormány nem hajlandó ez előzetes feltételek teljesí­tésére, vagy pedig, amíg nem lesz olyan más lengyel kormány, amely erre hajlandó­ságot mutat. A német határról el akarom távolítani a bizonytalanság elemét és meg akarom szüntetni az állandó polgárháború légkörét. Úgy akarok cselekedni, hogy a szükséges ténykedések ne álljanak ellentét­ben eddig tett javaslataimmal. Nem akarok­ harcot gyerekek és asszonyok ellen. Ezért utasítottam a német légi haderőt, hogy tá­madását kizárólag katonai célpontokra kor­látozza. Ha azonban az ellenfél ebből úgy­szólván menlevelet olvas ki maga számára és azt hiszi, hogy a maga részéről fordított módszereket alkalmazhat, akkor olyan vá­laszt fogunk neki adni, hogy bélésükerül és belevakul. Lengyelország az elmúlt éjjelen támadást intézett német terület ellen. Reggel 5 óra 45 perc óta viszonozzuk a tüzelést. Mostantól kezdve pedig minden egyes bom­bára bombával válaszolunk. A méregre mér­ges gázzal válaszolunk. Aki saját maga el­távolodik az emberséges háborúviselés mód­szereitől, az nem­ várhat mást, mint hogy ugyanazon a hangon válaszolnak neki. »Megrendith­etetlen hittel bízom a haderőben« — Ezt a harcot bárki ellen is addig fogom folytatni, amig nem látom biztosítva a né­met birodalom biztonságát és jogait. — Hat esztendőn keresztül dolgoztam a német haderő fejlesztésén s e célból több mint kilencven milliárdot költöttünk. A né­met véderő ma a legnagyszerűbben van föl­szerelve. Megrendíthet­etlen hittel bízom ebben a haderőben.­­ Ha önökhöz fordulok és ha a német néptől áldozatokat kívánok, akkor erre jo­gom van. Hajlandó vagyok arra, hogy éppen úgy­, mint ahogyan a múltban megtettem, most is meghozzak minden személyes áldo­zatot. Egyetlen német férfitól nem kívánok mást, mint azt, hogy hozza meg ugyanazt az áldozatot, amit én négy esztendőn keresztül meghoztam. »Ha pedig bármi történnék velem, akkor első utódom Göring tábornagy«... — Németországban nem tehet olyan nél­külözés, amelyet ne vállalnék azonnal én is. Egész életem ettől kezdve még fokozottabb mértékben népemé. Mától kezdve nem aka­rok más lenni, mint a német birodalom első katonája. Ezzel ismét felöltöttem magamra a katonazubbonyt és ezt a zubbonyt csak akkor vetem le, ha Németország győzött vagy ha már ezt a győzelmet nem érhettem meg. — Ha pedig bármi történnék velem, akkor első utódom Göring tábornagy. Ha Göring tábornaggyal is valami történnék, akkor utóda Hess miniszter. Nekik ép oly vakon kell engedelmeskedni, mint nekem. Ha pedig Hesst is baj érni, akkor külön tanács vá­lassza meg a maga kebeléből az új vezért, aki a legméltóbb, tehát a legbátrabb. — Mint nemzeti szocialista és mint német katona veszem fel a harcot. Egész életem nem volt más, mint harc népemért s annak feltámadásáért. Egy szót nem ismerünk és ez a szó: meghódolás. »Lényegtelen az egyén élete, csak a nép élete fontos« Hitler ezután emlékeztette a birodalmi gyűlés tagjait, hogy egykor Nagy Frigyes sokkal kedvezőtlenebb körülmények között felvette a harcot a túlerővel — Biztosíthatom az egész világot — folytatta a kancellár —hogy a német törté­nelemben nem fog megismétlődni 1918 no­vembere. Éppen úgy, mint ahogyan készen vagyok arra, hogy ételemet is feláldozzam, ugyanezt várom minden egyes német férfitól. Teljesen lényegtelen az egyén élete, csak a nép élete fontos. A kancellár ezután kijelentette, hogy éppen úgy, mint ahogyan ő az egész népért felelős, az egyes képviselőknek teljes felelős­ségük tudatában kell a nép közé visszatér­niük. Végül a német asszonyokhoz és a né­met ifjúsághoz intézett buzdító szavakat és kijelentette, hogyha Németország akarata elég erős, akkor nincs a világon az a szen­vedés, amely térdre kényszeríthetné a néme­teket. A birodalmi gyűlés ülésének befejeztével a Kroll-opera és a birodalmi kancellária környékén összegyűlt tömegek nagy ünnep­lésben részesítették Hitler kancellárt.

Next