Magyarság, 1940. július (21. évfolyam, 141-166. szám)

1940-07-10 / 148. szám

4 NYILATKOZAT.­ ­ Mint a Turul Szövetség sajtó és propaganda ügyosztályának országos vezére a következő nyi­latkozat megtételét tartom szükségesnek. A június 10-én tartott fővezérségi tábor Hubay Kálmán országgyűlési képviselőt a mostanában benyújtott Hubay—Vágó-féle kisebbségi törvény­javaslat miatt törölte a Turul Szövetség tagjai sorából. Ki kell jelentenem, hogy a fővezérség határo­zatával nem értek egyet. A Turul Szövetségnek nem feladata napi és különösen pártpolitikával foglalkozni. Az akkor sebtében megtartott cson­ka fővezérségi tábor ezzel olyan térre sodorta magát a Szövetséget, ami nagy mértékben ve­szélyezteti annak egységét és további műkö­désében annak egységes munkáját. Azonkívül a megbízott fővezér bajtársnak nem is volt joga ilyen határozatot hozni, mert egy dominusnak a tagok sorából való törlése nem az ő hatáskö­rébe tartozik, hanem a Gyulaszék feladata eb­ben az ügyben dönteni. Ezen alapszabályelle­­nes ténykedés miatt a mb. fővezér bajtársnak teljes mértékben kell vállalnia a felelősséget fe­lettes fórumai előtt, mert az alapszabályok be­tartása első­sorban a fővezérnek kötelessége. A szabálytalan és a napi politika terére sod­ródó ténykedéssel nem értek egyet és nem érte­nek egyet a Turul Szövetség széles tömegei sem, amelyek máris felelősségre vonást követelnek egy követtáboron. Hédi László a Turul Szövetség sajtó és propaganda ügyosztályának országos vezére. NYILATKOZAT. A Turul Szövetség július hó 10-i fővezérségi táborán Hubay Kálmán országgyűlési képviselőt Turul dominust, az általa benyújtott „nemzeti­ségi törvény­javaslat’’ miatt a szövetségből alap­­szabályellenesen kizárta. Erkölcsi kötelességem­nek tartom, hogy ezzel kapcsolatosan a követ­kezőket jelentsem ki: — Én a Turul Szövetség országos alvezére, ezen a fővezérségi táboron nem vettem részt. Ezzel az alapszabályellenesen hozott határozat­tal nem azonosítom magam és azt a legteljesebb mértékben elítélem. Véleményem szerint a Tu­rul fővezérsége olyan napi politikai térre lépett, ahol semmi keresnivalója nincs.­­ Ugyancsak mélységesen felháborított az is, hogy Fitos Vilmos megbízott fővezérségi bajtárs ezt a fővezérségi határozatot utcai hangú röp­lapban publikálta és a röplapot a zsidóságnak is megküldötte. A fővezér­bajtárs a magyar ifjú­ság keservesen összeszedett filléreiből zsidók között csinált szimpátiapropagandát és így láb­bal taposta azokat a célkitűzéseket, melyeket a Turul alapítói húsz évvel ezelőtt a szövetség zászlajára írtak.­­ A fővezérbaj­társnak ezért a tettéért a sze­nátus és a rendkívüli követtábor előtt azonnal felelnie kell. Budapest, 1940. évi július hó 8-án. ____ Bottyán Árpád In1"­ a Turul Szövetség orsz. alvezére. A TURUL SZÖVETSÉG FŐVEZÉRSÉGÉNEK! Tisztelettel bejelentem, hogy a gróf Bercsényi Miklós Bajtársi Egyesület tagjai sorában viselt tiszteletbeli vezéri valamint dominusi tagságom­ról lemondok, és az egyesület, valamint a Turul Szövetség tagjai sorából kilépek. Nem azonosítom magam a Turul Szövetség Utóbbi időben tanúsított, kormánytámogató, po­litikai szegénylegényeket jellemző magatartásá­val, mely semmi körülmények között nem felel meg a Turul Szövetség hagyományos szellemé­nek, de a kor szellemének sem. A Nyilaskeresztes Párt célkitűzéseivel azono­sítom magam, így hát a liberális, feudálkapita­­lista kormányrendszert támogató Turul Szövet­ség tagjai között semmi helyem. Dr. Bán Imre orvos. TEKINTETES SZERKESZTŐSÉG! Nem dicsekvésképen, de bánatos magyar lel­kem bánatának némileg való megosztásaképen közlöm, hogy mint a Turul Szépmives Céh pat­­rónusa a Turulból való kilépésemet a mai na­pon a vezérségnek bejelentettem. Hogy miért? — ne kérdezzék. Tudják. Vég­telen nagy seb számomra, hogy a maradék ma­gyarok még mindig a régi átkot dédelgetik szi­vükben, — s a közeledés, egymás keresés he­lyett, éket kovácsolnak, egymást szennyezik, ölik, — a zsidóság és álmagyarság végtelen örö­mére. Őszinte nagyrabecsüléssel és tisztelettel: Móra László szerkesztő. Fiam Gábor a (Nyilaskeresztes Párt) váci vezetője katonai szolgálatra bevonult, he­lyettese: Müller Károly háznagy. Párthelyi­ség: Vác, Csányi­ krt. 22. szám (Kultur-palota mellett) Hivatalos órák: mindennap 18 órá­tól 22 óráig. Tagdíjbefizetések, igazolványok kiállítása, felvilágosítás a párthelyiségben. DR. DÉNES ISTVÁN: Vám kö­zö­s­sé­g A karteluzsora halála. Ara 1—­v Az összeg előzetes beküldése esetén 12 fillér portét számítunk. — Kapható: a Magyarság könyvosztályában, Budapest, II., Hunyadi János­ út 2. * , Quo vadis Marianne? Irja: Lohonyai Sándor Hibáig 1934-iki február híres ha­todika után va­lamelyik francia szatirikus politikai hetilap karrikatúrája alatt olvastam a fenti kérdést. Marianne­­ (ha valaki véletlenül nem tudná) Franciaország, mint ahogy John Bull-t emle­getnek Anglia és Uncle Sam-ot Amerika he­lyett a politikai élc­lapok. A mondott dátum pedig azért híres, mert akkor lövette Páris népét a Franciaország egyik legnépszerűbb politikusának kormánya,­­ Daladier minisztersége alatt, akinek azon­nal távoznia kellett. Az ismert Stavisky vi­lágbotrány volt a közvetlen oka, amelyben az akkori Franciaország majdnem minden forga­lomban levő politikai személyiség kompromit­tálva volt. Magyarul pedig a kérdés annyit tesz: „Hová megy Marianne?” Alig lehetett az ügyet elsimítani. De hosz­szas fáradozások árán ez is sikerült,­­ olyan formán, hogy egy­­ új botránnyal feledtették az elsőt. Ekkor kezdődött a tömegek kiábrándulása a „demokratikus” formákból. Ettől kezdve vált láthatóvá, hogy mennyi szennyet-mocskot bír eltakarni az imádott és imádtatott rendszer. S ettől kezdve nyertek hatalmas tömegeket a szélsőséges pártok. Az alsóbb rétegek között, a munkásság és a kisemberek között a kom­munizmus hódított rohamosan,­­ a polgárság és az értelmi rétegekben pedig de la Roque ezredes új pártja, — a szélsőjobboldal P. S. F. (Partie Social Francais), A „filmkeresztesek“ Az induláskor ,,tűzkeresztes”-nek hívták magukat — ezután pedig feloszlattatván, át­alakultak az említett néven politikai párttá. Nemzet­iszocialisztikus irányba indítva gyűjtő­­tábora lett a frontharcosok mellett az értelmi osztály fiatal és legdinamikusabb erőinek. De la Roque katonás szervezetet hozott létre parlamentellenes tendenciával , átvette az olasz fascio minden bevált formáját, és ebben az irányban iparkodott fejlődni. Valószínű volt, hogy Coty ,­a híres kor­zikai parfümgyáros állt anyagilag mögöttük. Kitűnő munkatársai: Ybarnegaray, — a korzikai Pozzo di Borgo herceg — a világhá­borús Duseigneur tábornokhős, — a népszerű Deloncle testvérek, Parant mérnök voltak. Rokonszenves érdeklődéssel figyelték a m­ozgalmat az összes többi jobboldali pártok. Az első időben különösen Tardieu, aztán pe­dig Laval, Tardieu örök ellenlába. A nagy­lapok közül az összes jobboldaliak mellett kü­lönösen a ,tre suis partout” és a Candide”. A többi közéleti szereplő, mint a híres pá­risi rendőrfőnök, a Chiappe, a politikusok, mint Flandin, — aztán a királypárti Daudet, — Maurras Charles a francia „Halhatatlanok” tagja, Tallinger, Louis Marin, Fernand Lau­rent, Xavier Vallat, Caliaux, Abel Gardey, Leon Bailley, — valamennyien elsőrangú po­litikai személyiségek, újságírók, képviselők és szenátorok, — volt, vagy leendő miniszterek, — sőt Lacare admirális és Weygand tábornok is, — élénk érdeklődéssel figyelték a mozgal­mat. Ez a volt kommunista vezető — Doriot — St. Denis város (párisi munkáskülváros) pol­gármestere és kommunista képviselője volt. Mint ilyen, hosszabb tanulmányúton járt Oroszországban, — s amit ott látott, olyan kiábrándító hatással volt rá,­­ hogy amint hazatért, azonnal 360 fokos fordulatot véve, a — kommunizmus leghevesebb ellenségévé — és egy új, pompásan induló jobboldali munkás- és parasztmozgalom vezérévé vált. Hiába próbálkozott az „áruló”­ ellen az egész hivatalos „népfront” minden hatalmi apparátusa, — pártja országos párttá, — és olyan erővé fejlődött, hogy ma azt hiszem, ebből a magból indulhat ki a teljes meg­újhodás. De la Roque-ékkal ellentétben semmivel nem lehetett őket kompromittálni, —­s amíg amazok hatalmas táborba apró csoportokra oszlott, — ők mindig jobban és jobban erő­södtek. Vihar- és fagyállónak bizonyult. Az ösz­­szes jobboldali pártok más és más célkitű­­zéseik folytán nem voltak összehozhatók egy táborba. Flandin németbarátsága. — egyéni akció; pártja minden hangzatos párteim és program dacára inkább reakciós, mint szo­ciális. Egyébként is az 1938-as Hitler­hez­ inté­zett távirata óta a francia tömegek előtt nem nagyon népszerű. Ez nem annyit jelent, hogy a francia — még a háború alatt is — gyűlölte volna a németet. Nem! Lovagias ellenfél, s mindig így is gondolkodik. Erre jellemző, hogy most, amikor a né­met legyőzte, már nem „Bochnak csúfolta, hanem új mondás kelt szárnyra a francia katonák­ közt: „Les Fritz sont forts-quand mêm­e”. (Hiába,a Fritzek mégis csak erősek”.) Tudomásul vették a fölényt — és lova­­giasan nyugtázzák, — és a Bochból „Fritz” lett. Csak nem barátok még. Érzelmileg még nem vonzódnak egymás felé — és ezért nem lesz egyelőre Frundin-kormány. De la Roque-kormány sem, — mert ő még személy szerint hagyta magát legyőzni a belső arénán, holott mindenki, még az el­lenfelei is a befutására tippeltek. Mindegy, hogy hogyan,­­ legyőzték és csalódtak a személyben. A testvérharc szétrobbantja a francia szélsőjobboldalt! Mindaddig, míg a francia baloldalnak el­gáncsolása nem sikerült. És­pedig 1936-os választások során, ami­kor a „front populaire" (népfront) címen a radikálisoktól a szélső­balig a baloldali pár­tok megsemmisítő győzelmet arattak.­­ Ak­kor, mint katonailag szervezett alakulatok, feloszlatták a „tűzkereszteseket” — és hiába alakultak át a P. S. F. című politikai párttá, mindig vesztettek jelentőségükből, amíg Chau­­temps meg nem adta nekik a kegyelemdöfést. Ez 1937-ben történt. Chautemps rajtuk ke­resztül akarta Tardieut politikailag kivégezni, amiért emennek meg a Stavisky-féle botrány­nyal majdnem sikerült az ő nyakát kitörni. Chautempsnek a jelszava — és legfőbb ereje volt: „divide et impera”. A legzseniáli­sabb viszályszítója volt az újabb francia po­litikának. Azzal kezdte, hogy összeveszítette a monarchista „Action Francais”-t a de la Roque-pártikkal. Azután elhintette a viszályt a de la Roque-párt különböző frakcióiban, amíg csak a pártban belháború ki nem tört, discreditált rengeteg egyéb jobbpárti politi­kust, köztük Tardieu-t. Ez volt 1947-ben. Ekkor szűnt meg de la Roque mint politikai tényező. Az ő érde­me, hogy óriási tömegek álltak össze Fran­ciaországban demokráciaellenes táborba. Az ő hibája, hogy gyenge lévén, sok apró csoportra volt szétrombolható az a tábor, amely induláskor olyan erő volt,­­ hogy egy igazi vezérnek a kezében a legrövidebb időn belül átvehette volna a hatalmat. ■ Volt Kom­munista megteremti az új nacionalista mozgalmat nista munkásság között hozott létre egy volt kommunista vezető egy új, jobboldali tekin­télyuralmat kívánó politikai pártot. Majdnem egyidőben vele, de a kommu-s­ zi a jövő embere? Dob­ot sem jöhet egyelőre. Ő a jövő em­­bere, — de még „nem vette be” az egész közvélemény. A második, harmadik ,ezután következő kormányban mint „kezdő” minisz­ter bemutatkozhatik majd — s tán az 5-iknél lesz Dob­ot-kormány. Ez a szabály Francia­­országban — előbb minden oldalról, nemcsak a jóról, de a rosszról is meg kell ismerni, — mint pld. Lávait. Laval a politika összes színeit végig­vitte. Kezdte a vörösön, — amíg legutóbb — 1935-ben — már halvány rózsaszínben, később már majdnem fehéren tárgyalt az olasszal. Meg is egyezett velük. Nem az ő hibája, hogy az egyezmény holt betű ma­radt. — Emiatt húzódott aztán a képvi­selőházból a szenátusba, — és emiatt le­hetett olyan ritkán hallani a szavát — azóta. Pedig a francia gyakran lesett feléje. Mit szól Laval? De csak legutóbb szólalt meg Laval, a flandriai katasztrófa után, ami­kor Mandel belügyminiszter keresztülvitte, hogy „néhány előkelőséget” lefogtak,­­ „mert alapos a gyanú, hogy az ellenséges fascizmussal kokettálnak”. Ekkor Laval „eré­lyesen tiltakozott” sőt az államfőnél is eljárt, hogy „nagyobb baklövéseket” megakadá­lyozzon. Ő hozta a Petaint miniszterelnök­nek, — sőt maga lett a helyettese. — Ha az öreg, dicsőséges „Marechal” befejezte és vé­gezte, amivel az ország megbízta, az ország megmentését, — akkor csak Laval jöhet, aki becsületes, latin orientációt — olasszal, spa­nyollal összefogva. Hanem aztán, a későbbi jövőben — Do­­riot-nak az egyeduralma a valószínű. De előbb a politikai porondon be kell mu­tatnia minden „egyéb” képességét is — és bebizonyítani, hogy nemcsak egy nagy párt­nak a vezére, hanem tud lenni egy országé is — az egész Franciaországé! Menekülők segélyezése Franciaországban A nemzetiszocialista népjóléti szerve­zet (Nationalsozialistische Volkswohl­fahrt) Közép-Franciaországban is át­vette — akárcsak Hollandiában és Bel­giumban — a szülőföldjéről elmenekült és most, a hadműveletek lezajlása után visszaözönlő polgári lakosság védelmét. A menekülteket Páris előtt osztják be nagyobb csoportokba, miközben a betege­ket és gyengélkedőket gondosan elkülö­nítik, mindenekelőtt pedig a gyermekek tejellátásáról gondoskodnak. A csopor­tokba osztott menekülőket azután sorban visszavezetik a szülőföldjükre. Budapest, 1940. július 10. Hel alakult Makón a magyar Nemzeti Szocialista Párt Szöllősi Jenő Makó város országgyűlési képviselője vasárnap délután három órára alakuló ülésre hívta össze a makói ellen­zéki párt százas nagybizottságát. Ez az ülés alakuló ülése úi­a a Magyar Nem­zeti Szocialista Perm makói csoportjának. Az ülésen részt vett Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő is. Az elnöki tisz­tet Szöllősi Jenő országgyűlési képviselő töltötte be Az ülésen olyan sokan jelen­tek meg, hogy zsúfolásig megtöltötték a párt helyiségét és hatamas tömeg állt a párthelyiség udvarán is. Szöllősi Jenő megnyitó beszédében meg­emlékezett Magyarország jelenlegi helyze­téről. Kitörő lelkesedéssel kísérte beszédé­nek azt a részét, amelyben Magyarország kormányzójáról és a tengelyhatalmak két nagy vezéréről Hitlerről és Mussoliniról emlékezett meg. A magyar nemzeti­szocialista mozga­lomról megállapította, hogy az eszme magyar földről indult világhódító út­jára, ami kétségtelen, bizonyítéka an­nak, hogy a nemzetiszocialista eszme nem idegen. Hazánk — mondotta — együtt bukott a hatalmas Németországgal és most együtt­og emelkedni azzal. Matolcsy Mátyás emelkedett ezután szó­lásra. Méltatta Szöllősi Jenőnek a parla­mentben végzett komoly, felelősségteljes munkáját, majd ismertette hazánk szociá­lis, gazdasági és kulturális helyzetét. Han­goztatta, hogy a mai szociális gondosko­dás helyett egy sokkal szélesebb gondos­kodásra van szükség, amelynek alapja a magyar föld igazságos és a mai kor szele­lemének megfelelő elosztása. Revíziót követelünk —g­­ondotta —, de ugyanakkor belső­­ vízióra van szükség és teljes rends* változásra. A magyar vágyak teljesei, „sbe fognak menni s ezért a győzelemért egy ember­ként áll ki a nemzet, abban a biztos út­ban, hogy közvetlen utána egy olyan, tel­jes rendszerváltozás fog bekövetkezni, amely alapja lesz az új magyar életnek. Az ülés kitörő lelkesedéssel és tapssal ju­­talmazta Szöllősi és Matolcsy beszédét és nagy lelkesedéssel vette tudomásul, hogy a pártot megalakítottn­a­k tekinti és hogy a pártba belépett Szöllősi Jenő országgyű­lési képviselő is. ..............................." Az Ili Vilaubdii törtön! Kedden Moszkvába érkezett Glaise Horste­­nau tábornok egy hadi sírgondozó bizottság élén. A bizottság tárgyalásokat folytat a len­gyel háborúban hősi halált halt és a mostani orosz területen eltemetett német katonák ham­vainak hazahozatala érdekében. * Berlinben számos előkelő külföldi vendég — közöttük Alfieri olasz nagykövet — jelen­létében szerdán megnyitották a jelenkori né­met szobrászművészet remekeinek kiállítását. A megnyitó beszédet Rosenberg birodalmi vezető mondotta. * A német vöröskereszt javára rendezett se­gélymozgalom első utcai gyűjtése során az eddigi jelentések szerint 23.039.606 márkát adományoztak. Ezzel az 1920—40. évi háborús téli segélyakció első utcai gyűjtésének ered­ményét ötven százalékkal túlhaladták. * A német keleti vasutak igazgatósága jú­lius 1-i hatállyal a főkormányzóság területén jelentékenyen leszállította a személy és cso­magszállítást, valamint az expressküldemé­­nyek díjszabását. * Az utóbbi hetekben több, mint ezer dán munkás érkezett Hamburgba, hogy ott a hajógyárakban és más ipari vállalatoknál munkát vállaljon. Lübeck és Kiel német kikötővárosokban is számos dán munkást alkalmaztak. A koppenhágai német munka­hivatalokban igen nagy az érdeklődés, mivel a dán munkanélküliek ki akarják használni az alkalmat, hogy Németországban kereshes­senek. Csaknem minden másodnap megy egy hatszáz főnyi munkáscsoport Dániából Ham­burg felé. * A Völkischer Beobachter élesen kikelt az Egyesült Államokban folytatott németellenes propaganda miatt. A lap szó szerint a követ­kezőket írta: — Hiába kísérletezik az Egyesület Álla­mok elnöke Európa-ellenes blokád szervezésé­vel. Dél- és Középamerika nem csatlakozik hozzá. És a háború győzelmes befejezése után az Egyesült Államok liberális gazdasági kö­rei és politikusai szemben találják magukat a németek által újjászervezett Európával. A németek sohasem fogják elfelejteni, hogy a nehéz harcokban kik voltak a barátai és kik fordultak velük szembe. Európa ne­m szorul többé gazdaságilag az Egyesült Államokra. Annál súlyosabban érinti majd őket a nagy tengerentúli piacok elvesztése.

Next