Magyarság, 1942. október (23. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-01 / 222. szám
XXIII. ÉVFOLYAM 22 2. (6 27 4.) SZÁM ElSötétítéS időp0ni]a 21 OFS 30 PCFC. BUDAPEST*1942 OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK |QM0mAJDONOS:MABW»kAPWAOd« HL @ FELELŐS SZERKESZtS» ^ elnök-vezahC'AzgatcJ \\sjjm Jil ____ flATTKAY b. kalmaji 5h, FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓI JbL WK \ , H.FELELŐS SZERKESZTŐI VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. MATTYASOVSZKY KÖDNÉL. Hitler a német nép egységéről és győzni akarásáról „Olyan fegyverek birtokában vagyunk, amelyek az ellenség felett fölényt biztosítanak** Nemcsak Németországnak, de Európának is minden esetben ünnepét jelenti az, amikor Hitler vezér és kancellár a mikrofon elé áll, hogy bejelentést tegyen, hogy elhatározását közölje, vagy felhívást intézzen nemzetéhez, avagy éppen a világ közvéleményéhez. Így történt szerdán is, amikor a negyedik háborús télisegély-mozgalmat vezette be a Führer beszéde, — mint az eddigi három háborús évben mindenkor. Politikai és háborús szenzációkat várt talán a világ és ehelyett a nemzetiszocializmus győzelmes világnézetéből kapott iskolát, s meríthetett ebből a leckéből hallatlan ellenálló erőt és a győzelem bizonyosságának hitét! Csodálatos volt és lenyűgöző ez a beszéd! Fölényes és uralkodó, gyilkos őszinte az ellenfelek felé — és emberien, szívből jövően meleg és meghajló a mögöttes országrész munkája és a fonton küzdő katona teljesítményei előtt. A pellengérre állított plutokráciák, a világösszeesküvést szövő nemzetközi zsidóság, mindezek erkölcsi romlottsága és tehetetlensége került a mérleg egyik serpenyőjébe, — és a másikba a nemzetiszocializmus tettekben nyilvánuló közösségi szelleme, heroizmusa, amely filléres adományokból milliárdokat varázsol elő és megadja a legbensőbb értelmét annak az egész gigantikus küzdelemnek, amely a földön ma végeredményben a jó és a rossz, a szociális igazság és a szociális igazságtalanság között folyik. " Berlini szeptember 30. A berlini Sportpalotában szerdán este hat óraikor lefolyt hatalmas arányú nagygyűlésen — amelyen a Führer beszédet mondott — az előkelőségek között ott volt Keitel vezértábornagy, Romínés vezértábornagy, az északafrikai tengelycsapatok főparancsnoka, akiket a többezer főnyi tömeg viharos üdvözléssel fogadott. Göbbels dr. birodalmi miniszter a téli segély- ggyűjtési mozgalomról tartott beszámolójában egyebek között kijelentette, hogy a közös hadviselés legnagyobb nehézségein már túljutottak és immár a legnagyobb reménységgel eltelve tekinthetnek a jövő elébe. A német nép kitart a győzedelmes végig. Amidőn Göbbels miniszter Rommel vezértábornagy kíséretében belépett a hatalmas csarnokba, zúgó éljenzés hangzott fel, amely csak percek múlva ült el. Göbbels dr. az 1941—42-es téli segélygyűjtés eredményéről tartott beszámolójában bevezetőül kijelentette, méltóságon alulinak tartja, hogy kitérjen az angol rádió és az angol—amerikai hírgyárak ostoba hazugságaira és rágalmaira, mert azok csupán az ép emberi értelem elleni merényletnek mondhatók. A miniszter ezután számadatokat közölt a háborús évek valamennyi téli segélyző akcióinak együttes bevételéről. A háborús téli segélyakció összes bevétele 2,085 millió volt, vagyis több mint majdnem valamennyi délamerikai országok bevitelének és kivitelének értéke. Ebben a háborúban az áldozatok teljesítménye együttvéve eléri a 4076 milliót, amiből kitelt volna a Young-terv kétévi részletfizetése. Ezzel 1933 óta az összes téli segélyakciók együttes bevétele nagymértékben meghaladta az 5 milliárdot. — A közönség itt újból viharos tetszésnyilvánításokban tört ki. — A harmadik háborús télen befolyt összegeknek — folytatta Göbbels dr. — kétharmada a nemzetiszocialista népjóléti szervezeteknek jutott és ebből is 701 millió az ,,anya és gyermek“ néven ismert segítő intézménynek. Különösen figyelemreméltó az arcvonal részvétele a téli segélyezés munkájában. A keleti arcvonal egyetlen ezrede egyetlen gyűjtés során több mint 50.000 márkás összeget hozott össze. Ez a példa beszél az egész arcvonal helyett. Kitörő ünneplés közben közölte azután Göbbels dr., hogy a Führer főhadiszállásáról visszatért Berlinbe, hogy a Sportpalotából, a berlini népgyűléseknek erről a hagyományos helyéről beszéljen az egész német néphez, amely eltökélte, hogy vele együtt, hűségesen és az idők megpróbáltatásaival nem törődve menetel a győzelem felé, hogy fejjel háborúba ugrott volna — országának egész munkáserejét arra használta fel, hogy hasznos dolgokat termeljen, elsősorban pedig, hogy saját népéről gondoskodjék, nehogy egy olyan területen, amelyen négyzetkilométerenkint mindöszsze tíz ember él, szükség és nyomor uralkodjék és 13 millió ember álljon munkanélkül. — Ha ezek az urak most előlépnek és a világ előtt egyszerre csak megmentőkként jelentkeznek és kijelentik: „Gondoskodni fogunk a jövőben arról, hogy a múlt bajai többé ne térjenek vissza,merről ezeknek a világbirodalom-tulajdonosoknak a maguk, országában már régen gondoskodniuk lehetett volna előttünk is.• Ha pedig arról hallok, hogy valaki odaát kijelenti — azt hiszem Edén volt az, de az ember jóformán nem is tudja, hogy ott melyik nulla beszél — hogy ők igazán hisznek abban, amiről állítják, hogy hisznek benne, — akkor már sokkal előbb kellett volna emellett hitvallást tenniök. Annyi bizonyos, hogy mi nemcsak hittünk valamiben, hanem meg is cselekedtük, amiben hittünk. Most pedig azt hisszük, hogy nekünk ütnünk kell az ellenségen a végleges győzelemig. Ebben hiszünk mi és ezt meg is tesszük. Természetesen ezekkel az emberekkel a hit fogalma körül nem is tudunk vitába bocsátkozni. Aki például azt hiszi, Namsos vagy Andalsnaes győzelem volt, vagy aki még hozzá azt hiszi, hogy Dünkirchen a világtörténelem legnagyobb győzelme volt, avagy hogy mondjuk egy expedíció, amely kilenc óra hosszat tartott, egy győzelmes nemzet bámulatraméltó és bátorító megnyilatkozása volt, azzal mi a mi szerény eredményeinket természetesen össze sem hasonlíthatjuk, mert hiszen mit is jelentenek ezekkel szemben a mi győzelmeink. Ha például a legutóbbi néhány hónap alatt előretörünk a Donhoz, a Don mentén lefelé végre is elérjük a Volgát, megrohanjuk Sztálingrádot és el is fogjuk foglalni — ebben bizonyosak lehetnek — ez mind semmi. Ha előretörünk a Kaukázusig, ez is semmi; ha megszálljuk Ukrajnát, ha birtokunkba vesszük a Donee szenét, — ez mind semmi. Ha az orosz vas 65—75 százalékát megszerezzük — ez megint semmi. Ha a világ legnagyobb gabonavidékét gyakorlatilag megnyitjuk a német nép és ezzel Európa számára, ez mind semmiség. Ha az ottani olajforrásokat biztosítjuk, az is semmi. — Ez mind semmi, de ha kanadai előőrsök egy „farkincányi“ angol katonával fullajtárként Dieppebe jönnek és ott kilenc órán keresztül keservesen ki tudnak tartani, csak azért, hogy aztán véglegesen megsemmisüljenek: ez mind a kimeríthetetlen győzedelmes erőnek elképesztő, felbátorító jele, amely erő a brit impérium sajátja. Már 1939-ben semmik voltunk, mert Churchill már akkor fellépett és ezeket mondotta: „örvendetes bejelentést tehetek; a tengeralattjáróveszélyt egyszer s mindenkorra elhárítottnak tekinthetjük. Több tengeralatjáró süllyesztettünk el, mint amennyi a németeknek egyáltalán volt”. „Hogy kivertük őket a Balkán-félszigetről, meghódítottuk Görögországot; megszálltuk Kréta-szigetét; megzavartuk őket Északafrikában; ez mind semmi. De ha valahol pár ember partraszáll, hogy fölébe kerekedjék egy magános őrszemünknek: ezek tettek, cselekedetek. Aki tehát ilyenformán hisz, sohasem fogja megérteni hitünket. Mindenestre e tettekkel szemben természetesen váltójuk van a jövőre. Azt mondják: a második arcvonal el fog jönni.“ Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem készülünk fel mi magunk is a második arcvonalra. Hiller beszéde Mielőtt még Göbbels dr. befejezte volna beszámolóját, az utcáról a hatalmas csarnokba beharsogó éljenzés jelezte, hogy megérkezett a Führer. Mialatt a tízezrekre menő hallgatóság felkelt helyéről és felemelt karral üdvözölte a Führer, Hitlert Adel Himmler SS-vezető és Hilgenfeld fővezető kíséretében belépett a terembe. A Führer a több tízezernyi jelenlévő éljenzése közepette szorított kezet Rommel vezértábornaggyal. A Führer beszéde elején arra emlékeztette hallgatóságát, egy éve annak, hogy utoljára erről a helyről szólhatott a német néphez. Ez alatt az idő alatt inkább tettekkel és cselekedetekkel volt elfoglalva. Különben is amit ma mondani fog, azt a katonák mondják. — Nem tartanám helyesnek — jelentette ki a Führer —, hogy már most azzal foglalkozzam, ami egykor ki fog alakulni; ennél fontosabbnak tartom, hogy azzal foglalkozzunk, amit a jelen pillanatban az idő tőlünk megkövetel. Egy „Atlanti-okmányt” kifőzni természetesen igen könnyű dolog. Ez az esztelenség különben is csak pár évig marad érvényben, mert a tények kérlelhetetlensége egyszerűen félre fogja lökni. Egy másik okból is könnyebb ellenfeleinknek beszélniök, mert hosszú évi hiábavaló erőlködés után hirtelen felfedezték pártunk célkitűzéseit és csodálattal láthatjuk, hogy ők most körülbelül ugyanazt ígérik a világnak a jövőben, amit mi máris megadtunk a német népnek és amiért végeredményben a túlsó oldallal háborúba keveredtünk. — Igen szellemes — jegyezte meg a Führer gúnyosan —, ha egy elnök például ezt mondja: „Azt akarjuk, hogy a jövőben mindenkinek joga legyen arra, hogy ne lásson többé szükséget vagy ehhez hasonlót”. Erre azt mondhatjuk, minden valószínűség szerint sokkal egyszerűbb lett volna, ha ugyanaz az elnök —ahelyett. Szerencséről beszélhetnek az angolszászok, ha 9 óren belül nem verjük vissza partraszállásukat Ha Churchill úr azt mondja: „Most hagyjuk, hogy a németek szorongva kérdezzék maguktól, hogy hol és mikor fogjuk megteremteni ezt az arcvonalat, akkor csak azt mondhatom: „Chuchill úr, eddig még nem sikerült engem szorongó félelemmel elterölnie“. De, ami az önmagunk kérdezgetését illeti, abban önnek igaza van, mert ha igazi ellenféllel állnék szemben, körülbelül ki tudnám számítani, hol támad. Ha azonban az ember katonailag agyalágyultakkal szemben áll, természetesen nem tudhatja, hogy hol támadnak. Vásjon Churchill úr ügyesen választotta-e ki vagy sem azt az első helyet, ahol a második arcvonalat meg akarta nyitni, e tekintetben még Angliában is eltérők a vélemények. De attól függetlenül, hogy hol keresi ki legközelebb a második arcvonal helyét, mindenütt szerencséről beszélhet, ha kilenc órán keresztül sikerül parton maradnia. A Führer azután később így folytatta beszédét: — Az 1942. év leginkább végzetszerű megpróbáltatását az én szememben népünk már átélte. Ez az 1941-ről 1942-re forduló tél volt. Bízvást mondhatom, hogy ezen a télen a német népet és különösen véderejét a gondviselés mérlegre tette. Rosszabb már nem is következhetik el számunkra és nem is fog jönni többé. Nagyon súlyos és nagyon kemény próbatétel volt. Mindamellett nem csupán átéltük ezt az igen súlyos időt, hanem keresztül tudtuk vinni, hogy újonnan létesítsük, illetőleg megalakítsuk azokat a támadó hadosztályokat, amelyeknek rendeltetése volt az újabb támadó hadműveletet megindítani. Ez az offenzíva nem úgy folyik most, ahogyan azt talán ellenfeleink elgondolták. Azt hiszem, ha szemügyre vesszük, nagyon meg lehetünk elégedve a mögöttünk lévő három esztendővel. Mindig nagyon józan volt a célkitűzésünk, gyakran nagyon merész, ahol merésznek kellett lennie, gyakran megfontolt ott, ahol meg lehetett fontolni, gyakran óvatos, ahol időnk volt rá, körülekintő ott, ahol azt hittük, hogy minkörintekintő ott, ahol azt hittük, hogy minnak kell lennünk. De voltunk nagyon me(Folytatás a 6. oldalon) ÁRA 12 FILLÉR ( BiM.Crv. \