Magyarság, 1961 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1961-12-22 / 46. szám

1061. december 22. MAGYARSÁG Gyesznótor Csemőn (Folytatás az előző oldalról) kocsit, de éppen amikor már az eleje fent volt az úton, a hátulja belesülyedt az árok felázott pocsolyá­jába. Ágaskodtak a lovak, ugráltak a rúd körül, de a kocsi csak jobban beleült hátuljával a sárba. Innen bajosan jönnek ki. Vidáman húztunk el mellettük, azok meg káromkodva másztak le, ragyo­gó vikszos csizmáikban, ünneplő szilvakék ruhá­ikban és emelgették a sárból a beragadt kocsit. A négy kutya barátságosan szaglászott körül. Füle bácsi bekiabált. — Na, hol vannak az ember Farkasok, — mert eddig csak lányt láttam . . . Előkerült a gazda is, kezében hozta az üveget és azzal köszöntött adjon Istent. Amíg a lovakat bekötötték az istállóba, a tor­nácon pálinkázgattunk és az olyan hivatalos beszél­getés fele zajlott le, hogy, jó volt-e a szántás, milyen volt a krumpli, hát a csöves, mennyire veszik át a morzsolt mázsáját, milyen lesz a tél. Akkor aztán megjött a Monori kocsi is. — N­á­cik, honnan gyűttök, talán csak nem a Tiszáról ! A legények a kúthoz mentek mosakodni, pucol­­kodni, a lányok vitték nekik a kendőket, meg a szap­pant és hangosan nevettek. — No hát akkor kerüljünk beljebb, tessék meg­tisztelni a házunkat. Farkasné izgatottan állt a konyhaajtóban, két lány is segített neki, egyszer Izsi is, kipíráltan, fe­hér kötényben feltűnt, de most még nem mutatko­zott, majd csak, ha készen lesz a vacsora . . . Odabent úgy rakták össze az asztalokat, hogy két szobában elférjenek a vendégek és mindenki egy asztalnál legyen. Péceli nagytiszteletű úr is megérkezett, meg az abonyi plébános is, a kerület képviselőjével és a Gazdakör elnökével. Egyelőre csak a pálinkázás folyt és kancsókból hideg bort töltöttek a felszolgáló lányok. A konyha felöl ínycsiklandozó illatok keringtek. Megbeszélődött még a helyi és az országos poli­tikai helyzet és akkor Farkasné asztalhoz szólította a vendégeket. Akkor lépett be Izsi, szépen kiöltözve, csinosan és a kis Farkas Pére elkotyogta: “ezt a szép ruhát is ám, az Izsi varrta . . . ” Nagy tálakban hozták a hurkalevest, vagy akát lét, telve aprólékkal, mert a Pál anyja, meg néhány májas hurka kiszakadt. Pirított zsemlyekockákra szedték a levest. A plébános ecetet is tett bele. Erős volt, sós volt, paprikás, borsós és krákogtunk is köz­ben. Akkor már nagy lapos tálakon hozták a pirosra sült kásás májast, a hagymás vérest, a fokhagymás kolbászt, egybesült rövid karajt, papszeletjét, tep­siben sült karikás hagymás krumplit. Mindjárt hoz­ták a savanyúságot is, kinek mi ízlett, cékla, párolt lila káposzta, civlamádé, savanyú uborka, paradi­csom, dinnye, tök ecetben, cseresznye paprika, olyan, mint a méreg, káposztával töltött nagy sárga pap­rika, reszelt torma, Ceglédi magas kenyér, olyan fehér, mint a ka­lács, olyan nagy szeletekben, mint egy árkos papiros. A felszolgáló lányok kínálták, hordták körül a tálakat. — Aggyal csak abból a kóbászból, az a legjobb hurka. — Már pedig én a vérest nem adom oda semmiér. — Nagyon jó van fűszerezve, éppen jó . . . ... a berceliek nagyon sok majoránnát raknak a májasba, pedig abból éppen kevés kell bele . . . Farkas Izsi a két legény, Banai és Monori közt ült és hallgatta Monori Ferkó elbeszélését, hogy tör­te kocsiba hámosnak, a kiszuperált huszárlovat, az­tán, amikor a huszárok elmentek, a ló megindult ve­le és alig bírta visszatartani, hogy be ne vigye a lak­­onyába, bele kellett hajtani vele a szántásba . . . Banai Laci nem ilyen jó beszédű és bár Izsi sok­szor felé is fordul, nem híd mit mondani és a be­szédbe kapcsolódni, így hát mindig Monori Fer­kó viszi a szót. Kétféle tepertős pogácsa is következett, levele­sen foszlós és omlós, porcos a tetején . . . — Ezt is Izsi sütötte, mert az ő kedvence . . . Banai Laci most beleszólt. — Én is amondó vónék, hogy csak is így jó . . . én is csak így szeretem . . . Olyan volt ez, mint egy vallomás és Izsi rá­nézett Banaira, de az akkor már fülig vörösre pi­rult és idegességében majdnem a hurka pálcát nyel­te le .. . Az élesnyelvű Farkas Pére nem is állhatta meg. — Laci, ne a hurkapálcát egye, van még hurka is, kolbász is .. . Közben behozták a tötelékes disznótoros ká­posztát. Ceglédi öreg borral kezdtük. Köszöntök és áldomások hangzottak. A lányok már hordták a kalácsokat, meg süte­ményeket. Tessék ebből a kakaósból ... ez a finom, — a mokka torta . . . Laci, ebből vegyen, ezt az Izsi csi­nálta .. . Valaki meg is jegyezte: “hát mindent az Izsi csinált, — tán a gyesznót is ő szúrta le?” — Nem, Miklós bácsi, azt nem, de a csirkét se vágom le .. . Az üvegezett, csukott verandára már besom­­polygott a cigány, behozták a cimbalmot, felcsavar­ták a lábait, aztán Ádám a nagybőgős beállott a sa­rokba, a pikulás melléje és a kontrás Lakatos Gabi prímás után settenkedve behajlongott az ajtón. — Jó estét kívánok, kedves egészségükre a va­csorát, egy kis muzsikát ... — és már kezdte is. Tűzhelyen a paszuly Ma egy hete főztem. Nem főzhetek mindig húst. Tavaly nyáron főztem . . . Már akkor alig várta a fiatalság az asztalbontást. A kávét már szétszakadozva szörpölgette a tár­saséig. A verandán pedig porzott a csárdás. Kapkodták a fehérnépet, a kis­ tíz évest, Esztert is úgy, mint az öreg asszonyokat. Nem fájt most az öreg Gavaldik bácsi dereka, olyan szálegyesen jár­ta, csapkodta a csizmájait a padlóhoz, rikkantott is akkoráikat, hogy odakint a komodorok is felfigyeltek. Izsi­hez nem igen lehetett hozzá­jutni, mert, hol Banai, hol meg a Monori párti legények forgatták. Aztán megtörtént a csoda. Banai Laci derékon kapta Izsit, aztán ott, az ámuló vendégsereg előtt a levegőbe emelte és meg­kérdezte: — Tlát én ammondó vónék, hogy most már tud­ni akarom, miért nem akarsz a feleségem lenni . . . Izsi rácsodálkozott a nagy merészségre és kacé­­ran megvonta a vállát. — Mert soha nem kérdezte . . . A cigány tust húzott. Nagy éljenzés, gratulálás és ölelkezés következett. Monori Ferkó kisom­fordált, mint a leforrázott kutya. Odakint elkeseredve panaszkodott Perének, hogy vele hogy elbántak, ezt nem érdemelte meg. Hajnalra annyit ivott, hogy nem, tudott moz­dulni sem. A vendégsereg nem akart indulni, nekem meg v­issza k­ellett mennem Ceglédre, hát befogtam a Mo­nori kocsit, befektettem Ferkét, a derékba és két ló­­pokrócot dobtam rá, mert hidegcsípősre fordult, az idő A vasúti átjáróhoz érkeztünk, amikor Monon Ferkó előremászott az ülésre, hüvelykjével kibökte a kukorica csutkát az üvegből, húzott egyet. . . . Gombház, sej . . . Aztán átnyújtotta az üveget, — akkor már Ceg­léden jártunk. — Mit kapnánk azért a gyémántgyűrűért, ott, a kirakatban? — kérdi egyik betörő a másiktól. — Buta kérdés! Tisztára a bírótól függ . . . Megölték a Nemzetőr kiadóját? Lapzártakor érkezett a híre, hogy a “Nemzetőr” c. müncheni magyar lap felelős kiadóját, Tollas Tibor legközelebbi mun­katársát, Gyümölcsfalvi Imrét Münchenben, az u. n. Angol-kertben, a kínai torony közelében holtan találták. Homloka köze­pén találta a golyó, saját pisztolya mellette hevert a padon. A 30 éves szabad­ságharcos rendezett anya­gi körülmények között és kiegyensúlyozott körül­mények között élt, semmi oka sem volt öngyilkos­ságra. A rendőrség széles körű nyomzást indított, az ügyben.­­ 7. oldal Ús „Légihíd”, Az USA légierő azo­kat az elkésett karácso­nyi csomagokat, melyeket Európába szántak a kato­náknak, a “ légihíd ”-on repíti át, hogy mindenki örülhessen a karácsonyi ajándéknak! Lehullott a rezgő­ nyárfa Kotta-album. 44 válogatott magyar­ nóta. Zongorára, harmónikára, gitárra. $2.op (Money order beküldésé­nél portamentes.) —Kották nagy választékban. Kérjen árjegyzéket! HENRY VÉRTES 561 Diversey Privy Room 8 Chicago 14. 111. (Tel.: DJ 8-1346) ­ Jackson 1­8086 UPHOLSTERING Joseph Kaluzsa — a hazai kárpitos — 5424 Second Ave. Pittsburgh 7. Pa. KI NE DOBJA HASZNÁLT LIVING-ROOM BÚTORAIT □ Díjmentes árajánlat □ Forduljon hozzám bizalommal! Hívásra házhoz megyek

Next