Magyarság, 1989 (64. évfolyam, 3-26. szám)

1989-07-29 / 14. szám

1989. július 29. ALKOTMÁNY A TÓPARTON - Az 1988-as Szárszó­i Konferencia egységes demokratikus, emberi jogokat annyira szemmeltartó résztvevőihez - - írta: Neszlényi P. Judith, Pasadena, California -Amerikai nagyon jóindulatú, de 30 plusz éves emigrációnkban, valóban nehéz megtartani a reális friss érdeklődést a “magyar” iránt. Lépesmézes jóvoltunkban eddig a legtöbbje csak arra koncentrált, hogy hogyan is mutassa meg otthon maradt rokonainak, úgy éppen az ‘irigykedő’ [?] volt osztálytársaknak, hogy ím, ki mire is vitte. Odaát pedig a nagy öröm legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy ki mit is “hozott” ebből az átkozott kapitalista gyötrelemből... Ötvenhatos létemre próbáltam eddig a semlegesen lelkesedő honleány reális érték­elemzésen alapult véleményemet kialakítani, többé-kevésbbé jól, lelkiis­meretesen, mert ugye, “nem engedünk az 56-ból”, de és MINDIG az otthonmaradottak javára. Becsületesen és tisztességesen drága árat fizettünk a történelemben mindenért, de az nem hiba. Ha az érték és az eredmény egyenletben áll, akkor MINDEN megér mindent. Kiböjtöltünk szellemileg és érzésvilágunknak ki-ki megfelelően, egy olyan világszemléletet ami a magyarnak csakis jó és eredményes lehet. Családjaink és nagy­családunk emigrációban élő tagjainak már majdnem mindegyike ‘volt otthon’. Restelkedve pironkodtam - vagy legalább is így éreztettek velem - mert eddig én még bizony nem voltam. A vörös csillag rémálma és undora kísértett. Még mindig ! Hitvány lélek én, akit a rendszer 56-ig is lidérces álomban riasztott, mind a mai napig. De az elmúlt több évtized soknyelvű tapasztalata alapján sem­mirekellő kis hernyócskának érezném magam most ha nem lelkesedünk, mikor a TV képernyőjén megelevenedik a JELEN,­­ sokmillió fényévvel túlhaladva és beteljesítve az 56-os ideálokat. Valahogy így érezhetett a világ magyarsága 56-ban, mikor mi vágtunk lyukat zászlóinkon át a szocialista “béketábor” bástyáiba.­­ De az 56 előtti fulladásos tömeghalál ideo­pszichológiai hányingerét, ami ellen mi tiltakoztunk életünkkel és vérünkkel, kenterbe veri és bölcsességével túléli a jelen magyar nemzedéke ! 30 éven át prédikáltam angolul, hogy a magyar sose fogja feladni a harcot, és ki fogja vívni magának a létjogosultsághoz szükséges kanálnyi vizet és száraz kenyerét, amit amerikai hallgatóságom punk­tum­ként elfogadott, mert egy magyar szájából, valóban authen­­tikus tájszólással hangzott el. Viszont a kérdés megoldásának a mikéntje és hogyan­ja a legnagyobb kérdőjellel zárult a lehetőségek reális felmérése után. Nem tudtam én, vagy nem akartam észrevenni [?] hogy fiaink generációja életjogot követel magának, és a jövővel bátran szembenéz, megalkuvás nélküli áldott magyar elszántsággal. A történelemben egy új szakasz kezdődött a Balaton partján. Szép Rákóczi-arcú gyer­mekeinket az Istenség vezérli, mert bölcsőjük az édes anyaföld, nyelvük az édes anyanyelv, daluk az ötfokú székely keserven alapul. Az Úr bizton meg fogja bocsájtani nekik a sok “aforizmát” és “kozmopolita verbátumot” mert ők nem tehetnek atyáik bűneiről, a nyelvetöltő izmusok élő megnyilvánulásáról, csak ki akarnak kászálódni a sokadíziglen átkából, amiért a történelem sújtott az elmúlt ezer és majd­ egyszáz éve alatt. Ezek a drága, Sokrates­ bölcsességével gondolkozó, gondoskodó fiatalok, a magyar mező füvén tanácskozva, Isten mindenható ege alatt kovácsolják a szeretet jegyében sorsunk elkövetkezendő ezeregyszáz évét, nem feledve az Isten, Haza, Szabadság mártíromságát szenvedett szentháromságát. Új parlament alakul a védtelen, véráztatta síkon, alkotmány születik A tóparton, “egységbe forr a nép” és Kazinczy örökét imájával kíséri a naple­mente. Rácz Sándor maga készítette video­kazettáját láttam, lenyűgöző figyelemmel kísérve a ki nem men­(folytatás a 6. oldalon) MAGYARSÁG BESZÉLGETÉS AZ ORSZÁG MADARÁVAL Bornemissza: —Jó napot kívánok! —Adj Isten! —Kedves Turul,­­ hogyan is szólíthatom... —Magam se tudom. Várjunk vele egy kicsit. Most a kivá­rások korát éli az ország. —No, de eddig is csak szólították valahogy, nemde? —Össze se tudnám szá­molni. Voltam “nagyúr”, “főúr”, a török időkben, ha hí­zelegni akartak “effendi Turul”, s “pogány kutya” ha őszinték akartak lenni. Az öreg kétfejű sas komám “Herr Turul-nak szólított, ebből let­tem “Turul úr”, “Turul testvér”, “tovaris Turul” s a végén “Turul elvtárs”. —Csak nem lépett be a Pártba? —Palimadárnak néz? —Nem, Turulnak. De most már nem szólítják elvtársnak ugyebár ? —Már csak a vörösbe­­gyeseket hívják így, de őket is csak addig, amíg vörösek... majd ha kifakulnak... Meg­látjuk, mi kel ki a tojásból... —Reménykedjen. Lehet Ön meg Mr.Turul is, ha ez a káosz véget ér. És mi a véleménye a magyar reformról? —Úgy járunk vele, mint Lehel a kürtjével: előbb kellett volna belefújni. Most már csak egyet szólhat, de utoljára és nagyot! —Gondolja, hogy egy kormány­váltás vagy rendszer­­váltás megmenti az országot? —Csodák nincsenek! A Fülöp-szigetekből se tudott gazdag országot csinálni az új kormány. Ah­hoz előbb egy erős gazdaságot kell teremteni. —Hát bizony, bizony. A tojás volt előbb, vagy a turul... Előbb ígéretért dolgoztunk, most már csak fizetésért akarunk. —Szokta nézni ősszel a darumadarakat? Hosszú ‘V’­­alakban szárnyalnak. Bízva magukat egyetlen madárra a ‘V’ hegyében, az a vezérdaru. Nálunk nincs olyan vezető, akiben az ország így megbízna, ezért ez az eszeveszett szárny­csapkodás. Verebek, meg szajkók után nem röpül a sereg... —Én azért remélem, nem en­nyire borús a helyzet. Biztosan van okunk egy kis derűlátásra is... —Derűlátás? Amennyit csak akar! Híres optimista nép vagyunk mi, kérem. Olyan még nem volt, hogy ne lettünk volna büszkék valamire. Régen a nagy országunkra voltunk büszkék... —Lehettünk is. Régen... stimmel. —... aztán arra, hogy majd mi megmutatjuk a világnak... —De sajnos nekünk “mutat­ták meg!” —Aztán a ... szocialista magyar “gazdasági” csodára... —Az kopasztott meg bennünket ennyire. Csak a kádereknek volt csoda jó,­­ ők megtollasodtak belőle... (folytatás a 7. oldalon) 3. oldal EGY KURUCZ HALÁLA - írta: Révffy László - Napjainkban kényes dolog, ha egy újságíró vagy politikus a vallást választja témának, felszólalásnak. - A vallás évezredek óta az Isten létezését jelképezte és ebben különböző népek különböző felfogások alapján jelölték meg Isteneiket névvel, szoborral, képpel, de mindig bizonyos fanatizmussal körítve. Egyedül a kom­munizmus a maga Marx és Lenini tanaival tagadja, hogy Isten létezik és mindent, ami körülöttünk van a természet alkotásának vallja, ami részben igaz, részben nem. A vallás addig ártatlan és elviselhető, amíg nem lépi át a fanatizmus megengedett határát. Hol kezdődik a fanatizmus ? -Ahogy a kommunizmus azt hirdeti, hogy az egyedüli boldog és szabad élethez csak a kommunizmus tanainak majmolása vezet és ezért képesek országok kormányait, ha lehetne, megbuktatni,­­ ugyanúgy helytelen, ha a katolikus vagy zsidó vallás kizárólagos jogokat követel. Ahogy helytelen volt, hogy Ayatolah Khomeini fanatizmusa féktelen belső, külső terrorral kívánta igazolni a Muslim egyeduralmát Perzsiában [Iránban]. Nem törődve avval, hogy országát évezreddel veti vissza. A fanatizmus sohasem szolgálja a nép érdekeit. Egyetlen ország vallásának sincs joga olyan módon ter­jeszkedni, hogy a másik nép vallását semmisnek tekintve a saját vallási fanatizmusát rákényszeríti. Tulajdonképpen, - ha tetszik, ha nem - egy olyan vitáról van szó, ahol senkinek sincs igaza, hiszen egyik vallás sem tud megfelelően előírt bizonyítékokkal előállni, hogy igazát alátámassza, bebizonyítsa. Tudjuk, hogy volt Mózes, Jézus, Mohamed és még számtalan olyan, évezredek óta élő név, melynek hívei, követői vol­tak, vannak és lesznek. Ezekből nőtt ki később a vallás. Amikor az újszülött vallást kap születésével, talán boldogabban élné le a számára ismeretlen időtartamú életét, ha nemcsak a vallásra összpontosítaná érzelmi életét. A vallás az ember életében csak másodfokú elfoglaltság lehet. A fő feladat a megélhetés, az eg­zisztencia-teremtés, tanulás és beilleszkedés a szülőföld rendjébe, hogy annak hasznos polgára lehessen. A vallás csak támogathatja ezeket a követelményeket és kérheti az állampolgárokat, hogy polgári kötelességük mellett gyakorolják vallásukat is. Ez volna a normális sorrend az életben. Sajnos, sok országban nem így van. A múltbani példák már feledésbe merültek, amikor még aránylag egyszerűbben élő népek felett a vallás uralkodott és kegyetlenségeket idézett elő. Ennek lett természetes következménye, hogy közben új vallások keletkeztek. Ma már annyi vallást ismer a világ, hogyha van egy igaz Isten valahol ott fenn a magasban, ő nevet a legjob­ban, hogy hány névvel, kinézéssel és elgondolással imádják őt ezen a Földön. A sok különböző Isten hivése, ahogy említettem, nem volna baj, de sajnos, hogy evvel a kifejezéssel éljek - ma már az Istennel olimpiai játékot űznek.­­ Versenyeztetik különböző neveken és ez a verseny néha élet-halálra megy. Én nem kívánom egyetlen vallás létjogosultságát sem kétségbe vonni,­­ de nem esek túlzásokba. Nem is­merem el, hogy a katolikus vallás első lenne a világon. De azt is kétségbe vonom, hogy, hogy a zsidó vallás az egyedüli üdvözítő és feddhetetlen. Ugyanakkor elítélem a Muslim vallás féktelen fanatizmusát. Minden vallás kapja meg a szabad gyakorlást minden országban, de ne akarjon a zsidóból erőszakkal keresztényt, a Hinduból Muslimot csinálni és fordítva. Főleg úgy, ha az illető rázza a fejét - rögtön elvágni a torkát... A vallás ma a világon több gondot és problémát okoz, mint a politika. A politikusok még mindig le tudnak ülni egy asztalhoz és bár a sok “izmusban” már nehéz eligazodni, mégis, megpróbálnak egyezkedni. - Viszont el tudná-e képzelni valaki, hogy Yitzhak Shamir egy asztalhoz ül Khomeini utódjával, vagy a Pápa és a protestáns ír Paisley poharat emelnek egymásra ? -Egy tény és igaz, hogy a sok baj, amit a vallás eddig okozott a világnak,­­ minden vallás kiveheti belőle a (Folytatás a 6. oldalon)

Next