Magyartanítás, 2006 (47. évfolyam, 1-5. szám)
2006 / 1 - Irodalom - Cs. Varga István: „A semmi ágán ülők”
tételezéseimmel folytatódik az esszém, amelyet nagyvonalakban szeretnék összefoglalni a következő néhány sorban. A sámánfa jellemző jegyeinek ismeretében feltételezem, hogy József Attila költészetét a fához fűződő háttértudás is befolyásolhatta. Ezt a feltevésemet a szakdolgozatom leadását megelőző néhány nap egyikén Sebő Ferenc látszott igazolni. Ugyanis ő és zenekara egy irodalmi és zenés estet tartott, ahol — többek között — József Attila költeményeit adták elő rövidebb kommentárok kíséretében. Az együttes irányító tagja azt állította, hogy a modern költőnk egyik legkedvesebb barátai közé tartozott Vikár Béla (népdal-, monda-, népmesegyűjtő), aki — amellett, hogy többször anyagilag és élelmezésügyileg is támogatta a fiatal költőt — megismertette és megszerettette vele a Kalevalát (1. József Attila: Medvetánc) és a népdalok sajátos gondolkozás-és kifejezésmódját .Az égboltra vonatkozó legköltőibb képzeteket a magyar szokásköltészetben, rítusénekekben találjuk. Ilyen a regös ének csodafiú szarvasa, amely a testén a napot és a holdat hordja, szarvain pedig a misegyertyák gyújtatlan gyulladnak, oltatlan aludnak. E szarvas agancsai a téli égboltot jelképezik, s e „misegyertyák" kétségtelenül a csillagok.”(24) Ezek az égitestek útmutatók voltak és tájékozódási szepontot jelentettek a pásztorok, vándorok számára, akik a csillagok állásából tudták meg a helyes irányt. Erre sok népdal utal is: „ Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok A szegény legénynek utat mutassatok! Mutassatok utat a szegény legénynek, Nem találja házát a szeretőjének.”(25) (Az égitest ábrázolása a templomok freskóin, fejfákon, illetve a házak gerendáin is megfigyelhetők. L.: mellékletek.) Hiszen a fán tartózkodó belső mélységekbe látó képessége a „semmi ágán” elmélkedőben köszön vissza, akár a tudatos, akár a tudatalatti szerkesztés révén. Úgy gondolom, nem véletlenül választotta a semmibe nyúló faág jelképét „az ülőhelyéül”, létösszegző elmélkedésének pontjává. Hiszen éles kontraszt feszül a szilárd, oltalmat, biztonságot nyújtó törzsű, vaskos ágú és mélyen gyökeredző fa képe és a semmibe nyúló, sehova nem kapaszkodó, senkihez nem tartozó belső lélekállapotot szemléltető költői kifejezések között! Mindemellett ötvözi is az egyszerű, a természetközeli, régi gondolkodásmódot a modern kor civilizációjával és a heideggeri létbizonytalanság lélekállapotával! A „További talányok” című alfejezetemben József Attilával és a hiedelemvilágokkal kapcsolatban még két szembetűnő párhuzamot találtam. Elsőként a költészetének is és az életfának, a sámánfának is az egyik legjellegzetesebb, leggyakoribb kísérő figuráját, a madarat szeretném kiemelni. Ugyanis a fakalitkájában ugrándozó rabmadár, melynek számtalan alakú, formájú, színű, típusú (az énekesmadártól kezdve, a ragadozómadarakon át, a képzeletbeli, sajátos példányokig számos variációra láthatunk példákat) változata díszíti a mítoszokat, elbeszéléseket és edényeinket, eszközeinket. A sámán lelkes madár képében száll a túlvilágra az ősi hit szerint. Ez lehet a kapcsolódási pont a régi és a modern kori gondolkodásmódban, hiszen a halál előtti végösszegzés sejlik fel „a semmi ágán ül szívem” sorban! Másodikként a fától való származás (fatotem) témakörét szeretném körbejárni, a József Attila-i kapcsolódási pontokat kirajzolni. Az ősvallások legfőbb istensége, az élet és halál ura, az, aki gondoskodik minden életről, menedék és vigasz a bajban, mint ..Nagy Anya” (gör.: Megalé Méter, lat. Magna Mater) személyesül meg. Életadó istennőként minden élőnek, minden égitestnek és természeti jelenségnek, ami mozog (él), a szülőanyja volt a „faanya”. A faanya önnön testével teremt élő hidat ég és föld, szellem és anyag között: „Tengernek közepébe egy arany fa Arany fának aranyágán ül a Boldogságos Szűz Mária....” „Hol van Urunk Jézus Krisztus Tengernek partján Arány fának ágán Üdvözletnek virágán... ” „ Üdvözlégy Istennek gazdag teremtőfája. Az asszonyi nemnek páratlan csudája, Hódolok nevednek, élek szerelmednek Mária, Mária, bűnösök szószólója...”(26) (Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése) így, az anyaság jelképeként újabb megvilágítást kap a fa motívum. Úgy gondolom, szervesen illeszkedik a kései versek elemzési szempontjainak sorába — akár