Magyartanítás, 2007 (48. évfolyam, 1-5. szám)

2007 / 1 - Széplaki György levele

2 Az írás igénye J­edves Opardiomi Köszönöm az újévi jókívánságokat, magam is kívánok hasonló jókat! S hogy levelem elejére vettem, annak egyszerű oka van: a most kezdődő évben bizony ránk fér a jókívánság. Mi, egymás közt, beleértve az olvasó kollégákat is, legalább a biztatást ne hagyjuk el, egymásra utal bennün­ket minden, ami ebben az esztendőben várható. Talán nem meglepő, választott témám is érintkezik az év végi ünnepek szokásaival. Az ilyen­kor megírt, elküldött üdvözletek afféle népi írásbeliség körébe sorolhatók. Megvannak szabályai, formulái, sőt a kereskedelem és a posta által is befolyásolt módozatai. Ha még a modern informá­ció továbbítás eszközeit is végig vesszük, igazán kiterjedt, nagy mennyiségű írásról beszélhetünk. Feltérképezése, nyelvi, szociológiai kutatása nem akármilyen szép és hasznos feladata lenne a tu­dománynak. Gondolom, sejted már, nem csaptam fel tudománypolitikusnak, most is közös munkálkodá­sunk feladatai, módszerei késztetnek a téma felvetésére. Vajon felkészít-e az iskola az effajta írásbeliségre, gondozza-e a megőrzésre szánt formákat, gyomlálja-e a nemkívánatosakat, ad-e el­igazítást, stílust, mértéket a jövendő nemzedékének? S ugyancsak az iskolai oktatásra várna, saját érdeke is, be tudja-e fogadni az írásbeliség újabb formáit, a technikai és a stiláris újdonságokat egyaránt. Mert bizonyos, hogy a gyerekek írásbeli közlésének igénye leginkább ebbe az irányba tolódik el; gondolok az SMS és e-mail, a chat- és blog-forgalomra. (Külön téma lehetne, nem irigylem nyelvész kollégáimat, mit lehetne tenni ennek a már-már elburjánzó írásbeliségnek a kultúrájáért?) Bár a gyakorlatban elválaszthatatlanok a nyelv- és irodalomórák ebbéli feladatai, a lehetőségek terén markánsak a különbségek. A nyelvi órákon, elvileg, bármilyen típusú szöveg szerepelhet a tanítandók bemutatására, gyakorlására, s itt csak utalnék a fentebbi formák befoga­dásának, ápolásának lehetőségeire. Ám felmerül, mit tehetünk irodalomórákon? Egy lényeges ponton ragadnám meg: le kellene végre számolnunk azzal a téveszmével, hogy az irodalmi órákhoz kapcsolódó fogalmazások szinte kizárólag az értekezés fogalomkörével ro­­koníthatók (reprezentálják a megtanultakat), legfeljebb néha engedve meg élmény feldolgozását vagy levél írását. Fenntartva persze az irodalmi élményhez kötődő, azt feldolgozni képes sokirá­nyú, sokműfajú fogalmazás igényét, ezek jobb előkészítése érdekében nagyobb hangsúlyt helyez­nek a kisebb írásbeli formák gyakorlására: jegyzet, ötlet, szószedet, reflexió, alapgondolat, logikai és tartalmi összefüggések felvázolása, de a sztori, az anekdota, a vicc, az üzenet, a kérés, a kérdés stb., tehát csupa röviden megfogalmazható, lejegyezhető apróság keresi a helyét az óráinkon. Ho­vá újuk? Hogyan kezeljük? Ellenőrizzük-e? Engedjük, sőt támogassuk-e felhasználásukat az írás­beli dolgozatok megoldásakor? Egy bizonyos: segítenünk, tanítanunk kell a használatát, már csak az egyéni tanulásban elfoglalt nélkülözhetetlen szerepük miatt is. Bizonyára emlékszel, visszatérő témánk volt a házi és iskolai fogalmazások előkészítésének kényes folyamata. A tény- és adatgyűjtéstől a vázlaton át a műfajában adott szöveg megformálá­sáig gondos aprómunkát igényel. Részletezés nélkül is kitetszik, itt van a terepe a fentebbi, kisebb írásbeli formák tanulásának, alkalmazásának. Én azt tapasztalom, a gyerekek szeretik írásban is rögzíteni, amiről gondolkodnak, beszélnek. Csak ez valahogy kiszorult az iskolából, ott mintha mindjárt csak a kész művekre (fogalmazásokra) lennének kíváncsiak, pedig az elkészülésükhöz vezető úton sok érdekes apróság firkantható fel mindenki épülésére, hasznára. Kapcsolódó élményem unokámról: a kiscsoportos óvodás a rajza alá hosszabb „írást” kriksz­­krakszolt, talán hogy mi, felnőttek is értsük, de még inkább, mert a rajzon kívül is volt komoly mondandója, s azt írásban szerette volna közvetíteni. Igény tehát­­ van! Ápoljuk! Baráti szeretettel: c5zé/i/amS

Next