Mai Nap, 1993. április (5. évfolyam, 88-116. szám)

1993-04-10 / 97. szám

❖ Tiltakozik a kormány A magyar kormány tiltako­zójegyzéket juttatott el Brüsszelbe a közösség által bevezetett beviteli tilalom mi­att. A jegyzék megalapozat­lannak minősíti a közösségi intézkedéseket és kéri mi­előbbi megszüntetésüket. Egyben a kormány javasolja, hogy április 16-án vagy 19- én rendkívüli ülést tartson a magyar EK vegyes bizottság. ❖ Deficitütem Az első negyedév végére az idei költségvetésben 41,4 milliárd forint hiány alakult ki. A tavalyihoz képest kisebb ütemű deficitnövekedés a vállalatok jelentősebb adó­­befizetéseivel, valamint az­zal magyarázható, hogy az adó-visszaigénylések tény­leges kifizetése még nem tör­tént meg. ❖ Nehéz ügy A Független Jogászfórum választmánya április 9-i köz­leményében nehezményez­te, hogy az ügyészség a „gu­ruló dollárok” ügyében a nyo­mozást megszüntette. Dr. Nehéz-Posony István, a Jo­gászfórum alelnöke ettől az állásfoglalástól elhatároló­dott, és tegnap közölte az Or­szágos Sajtószolgálattal, hogy alelnöki tisztéségéről és tagságáról lemondott. ❖ Csökkenő munkanélküliség Az eddigi adatok szerint márciusban 7500-zal csök­kent a nyilvántartott munka­­nélküliek száma, legutóbb 697 500 állásnélkülit tartottak nyilván. ❖ Alkotmány­­bírósági menü Kedden az Alkotmánybíró­ság teljes ülést tart, amelyen megvitatják azokat az indít­ványokat, amelyek kifogásol­ták a nyugellátások emelési mértékének maximálására vonatkozó rendelkezéseket. Az az indítvány is napirendre kerül, amely kifogásolja, hogy magántulajdont kártala­nítás nélkül lehessen állami tulajdonba venni. 1993. április 10., szombat Leg friss 166 itthonról Negyedévi határhelyzet * Hamisított útlevelek, csempészpraktikák Rakétakilövőt is fogtak Az első negyedévben közel ötezren igyekeztek kijátszani a jogot a magyar határon. Az esetek több mint felében az eddig is listavezető románok próbál­koztak, 834-en a volt Jugoszlávia pol­gárai, 383-an a törökök, 148-an a bol­gárok közül akadtak fenn a hálón. A legszembetűnőbb változás, hogy a múlt év hasonló időszakához képest 70,9 szá­zalékkal (!) csökkent az afrikai, ázsiai el­követők száma, bár 586-an még mindig megkísértették a szerencsét. A határsértést fontolgatók figyelmé­be ajánljuk, hogy a határőrség relatív eredményességi mutatója - amelybe a szomszédos országokból visszakapott határsértőket is beleszámítják - 81,19 százalék, ami már jelzi: felénk próbál­kozni meglehetősen rizikós. Annyira, hogy az abszolút eredményességi mutató 99,85 százalékos, ami annyit tesz, hogy csupán heten hagytak ki­hűlt nyomot maguk után, a többieket elfogták. A zöldhatár helyett immár inkább az útlevelek meghamisításával próbálkoz­nak a tilosban járók. Ezt az is mutatja, hogy míg 92 első három hónapjában 42, addig idén csak 21 embercsem­pész bukott le, az elfogott határsértő­segítők száma is csökkent hússzal, 75- re, miközben az okirat-hamisításon ka­pottak száma megháromszorozódott, s megközelíti az ezret. Tavaly áprilisig nyolc, idén 34 körözött bűnözőt fogtak határőreink. Tavaly kettő, idén 82 lopott autót csempésző delikvens gyakorol­hatta a bűnbánatot. Hét esetben merült fel kábítószer-csempészet gyanúja, s három leleplezéssel végződött: elko­boztak összesen negyven deka hero­int, egy kiló kokaint és két kiló hasist. Fegyvert, lőszert öt esetben próbál­tak átcsempészni, a megcsípett négy fegyver és 671 lőszer mellett a határ­őrök egy rakétakilövő szerkezetet is ta­láltak. No, nem kell tömegpusztító fegy­verre gondolni, az elnevezés csupán egy fényjelző rakéták indítására alkal­mas pisztolyt rejt. (m­k) Kigyulladt tegnap a Dunaújvárosi Papírgyár külső tárolója. A tűz martalékává vált a mintegy két hektáron tárolt, feldolgozásra váró papírhulla­dék jelentős része. Nagy erőkkel vonult ki a tűzol­tóság. Több mint tíz raj vesz részt az oltásban, még a szomszédos megyékből is érkeztek segítők. Durai Ferenc tűzoltó alezredes, parancsnok szerint a munkálatok - az erős szél miatt - még két-három napig is eltarthatnak. (Molnár Péter felvétele) Ünnep előtti tűz Rendőr a pácban Ő egy másik Román Tréleren az ellenzék címmel írtunk a múlt hétvégi debreceni eseményekről, arról, hogy a rendőrség elvitette néhány SZDSZ-es képviselő autóját, mert a kormánylátogatás idején tilosban parkoltak. Nyilatkozott lapunknak Ro­mán Ferenc, a szállítást lebo­nyolító Roter Bt. képviselője. Az írás másnapján kiderült, két Ro­mán Ferenc él Debrecenben. A másik, akiről nem szóltunk, aki­nek semmi köze nem volt a do­loghoz, a megyei rendőr-főkapi­tányság munkatársa, tisztje. Tőle tudjuk, rengeteg telefont kapott ismerőseitől, s nem mindenki di­csőítette őt. Sőt, az APEH-nál dolgozó feleségét is kérdőre von­ták az eddig eltitkolt bt. miatt. Románék kérésére közöljük: a rendőröknek semmi közük az autószállítókhoz. -weisz- OVGI újság? Dr. Ternák Gábor Az Európa Tanács Egészségügyi Bizottsága leg­utóbbi ülésén Brüsszelben témafelelősként vett részt dr. Ternák Gábor főorvos, országgyűlési képviselő. Tőle kérdeztük: miről folyt a szó? - Arról volt szó, hogy a volt Jugoszlávia területén dúló háború és a migráció következtében a korábban már eltűntnek hitt, vagy nagyon alacsony számban előfordult fertőző betegségek száma megnő. Ilyen a kolera, a diftéria, a tífusz és más hasi betegségek, vagy a fertőző májgyulladás és a tuberkolózis. A veszély nagyon nagy, ezért az egészségügyi bizott­ság soron következő ülésén is napirendre tűzik a témát, ahol WHO-s szakértők bevonásával tárgyalják azt újra. - Akkor már konkrét tervek is születnek? - Feltehetően. A terv - minden bizonnyal - abból indul ki, hogy fel kell mérni a járványügyi helyzetet a háború sújtotta területeken és a menekültek között, s ennek függvényében kell kidolgozni a védekezés le­hetőségeit. Amennyiben bebizonyosodik, hogy emel­kedik az ilyen fertőző betegségek száma, akkor nyil­ván újra kell oltani bizonyos populációkat, illetve ellen­őrizni kell, hogy a fertőző betegek környékén élők kaptak-e védőoltást. - Igaz, hogy a közelmúltban Romániában volt kolerás megbetegedés? - Igen. Ezt a WHO-s jelentésben is olvastam, sőt az is kiderült, hogy Ukrajnában diftéria van. - Magyarországon mikor volt utoljára kolerás megbe­tegedés? -1923-ban. Nagyon félünk tőle. De nem azért, mert annyira súlyos. Hiszen kivédhető, meggyógyítható. Ám ha nem ismerik föl kellő időben, halálos is lehet. Ezért a higiéniai rendszabályokat fokozottan be kell tartani, ezt különösen indokolja, hogy a bevándorlókat illetően Magyarország nem tranzit-, hanem célország lett. V. Horváth Mária 3

Next