Március Tizenötödike, 1949 (3. évfolyam, 1-41. szám)
1949-06-11 / 21. szám
‘assam •— . cos szőke fiút azt se, hogy vegyszer védnem akarunk mai lengyel is készül a ísérc Az őszi 200 ezren ottazt gondolí teszi óljuk mindezt ek, hogy me lefelejtse el, Ci 7 millió em Imuit háború-ETNEK való— tette hozzá nagyobbik. — mi csak a l mesélnénk, <k az ifjusági része. A döntság egységes tgyel Ifjúsági te. Afi hárman ennek a szögöm például: •tek, amelyen havonta kijeiket beszéljük örök az alap’ében Vannak, mellette lévő őszép falura mapos ideoleírtao**. ■4S azzal az tik, hogy *nizik. Eszébe tés, amit az yássdal foly- Ez a munkás ágban dolgosjött kengyelibben végezte int Franciatunkás a vá: 700 százalékkor Jaques hogy mi eniokkal jobban Franciaországt ez azt felelte: — Kicsit dolgoztam volna, a bányatulajdonosiak ? Jaques az órájára nézett. — Jó volt rá még veletek, beszélgetni — mondta, de készülnöm kell, mert indul a vontatom Esteért Varsóba is úgy hallotta eddig emlegetni, mint romok városát. Most azt látta, a hogy milyen szépek az utcák, épületek, milyen nyüzsgő az élet. A MSNAP REGGEL aztán elkzdett csatangolni. Járt utcáról utcára, kiállításrólkiállításra, mindent megnézett. Látott utcákat még most is romokban, de látta az új Varsót is, amely messze feléje nőtt a pusztulásnak és romoknak. »Varsó vádolt — olvasta egy kiállításon a felirata a pusztulás adatairól, hogy az iskolák, egyetemek 70 százalékát, a múzeumok 80 százalékát, a kórházak 80 százalékát és a gyáraknak is 80 százalékét tették tönkre a nácik. Azt is felírta magának, hogy a háború előtt 1 millió 200.000 volt Varsó lakossága, a háború után kevesebb, mint a fele, 500 ezer, a többi elpusztult De 1018-ban már ismét egy millió lakosa volt Varsónak, s ez a szám mutatja, milyen hatalmas eredményeket ért el a lengyel népi demokrácia. Külön megnézte Jaques egy kiállításon az új Varsó óriási tervét. Gyönyörű volt. Pedig, ha valaki, hét Jaques igazén be volt telve Párissal, de ezt az új Varsót 6 is lelkesen nézte. Fényes körútak, vséres sugárutak, az elképzelhető legmodernebb épületek, nagy parkok. .. S mikor megint kitint az utcára izgatottan teste meg már mi van. Itt is, ott is megállt, elképzelte, hogy építenek tovább. Tovább, mert amerre mánt építkezéseket látott s mindenütt táblákat: ■ Idő előtt befejeztük a Háromrés tervet«, »Előre a hatéves tervért«. ZTÁN MESSZEBB még egy plakátot látott. »Éljen a Lengyel Munkás Pártok Egyesülési Kongresszusa«. Mióta Jaques Lengyelországban vasi állandóan csak csodálkozik Varsó utcái újra szépk, az áruházak áruval vannak tele, a szénkivitel a háború előttinek a kétszerese, több vasúti kocsi van, mint 38 előtt. Most már minden megvilágosodott előtte. Ez a három felirét kapcsolatban van egymással. A hároméves tervet azért sikerült idő előtt teljesíteni, a hatéves tervben azért fog jól dolgozni a lengyel munkásság, mert egységes a lengyel munkásosztály. Milyen jó ezeknek gondolta. Hej, ha mi franciák is már itt tartanánk! .. És bár Jaques már a harmincadik év felé közeleg, de akkor ő is biztos beátlana egy ifjúsági rohambrigádba. Varga Magda Ruszcsuknak hívják azt a kikötővárost, amit először láttunk meg Bulgáriából a vonat ablakából. »Talán hajóablakból?« — kérdezhetné valaki — »széles a Duna Bulgária határán, bájos lenne hidat verni rajta!« Ha Románián keresztül utazik az ember Bulgáriába, egyszerre ül vonaton is, hajón is. Hatalmas kompra tolják rá a vasúti kocsikat a román határon, a túlsó parton pediig már befűtve vár a bulgár mozdony. A Duna ismerős ringatása hullámzott alattunk: otthon érezte magát, de otthon éreztük mi is magunkat a szocializmust építő baráti Bulgária földjén. „Dintrovghbi mentik?" kiabálják már messziről, mikor meglátják az egyenruhánkat. Sok külföldi brigád segít országot építeni a vendégszerető bulgár fiataloknak. Mi csehekkel és lengyelekkel utazunk Szófia felé, együtt tanuljuk a nótákat a bulgár barátainktól, akik a helyi ifjúsági szervezet kérésére negyedóra alatt készültek fel, hogy elkísérjenek a hosszú ultra. Még a gyorsvonat is fél napot zakatol, amíg a határon Szófiába ér. »Elmaradott kisvárosjellegű település« — írják a régi földrajzkönyvek Szófiáról, mi pedig világvárost láttunk, mikor megérkeztünk: nem a por és korom, hanem a napfény és a kertek világvárosát. Feharfalú házak, hatalmas parkok, terjengő rizaaillat várna Szófia Félmilliónál több lakosa van. A legforgalmasabb időpontokban szól a zene az utcasarkokon, mindenfelé vidám embereket, egynnuhás fiatalokat látunk. A meleg sokkal nagyobb, mint nálunk Az emberek 20 leváért (kb. 40 fillér) isszák az almatoorhoz hasonló frissítő italt, amit egy nálunk ismeretlen növényből készítenek. Lombos fák alatt fut a zöldszínű villamos a Sztálin utcán és néhány perc múlva már folyik a beszélgetés az ifjúsági szervezet központjában, olyan nyelvzavar közepette, mintha csak Bábelben lennénk, ama bibliai torony alatt. No itt ugyancsak elő kellett venni a tanultakat, meg is bántam erősen, hogy orosz nyelvből tavaly megengedtem a közepessel. Egy óra alatt már nagyjában ismertük az ifjúsági mozgalmat. A Népi Ifjúság Szövetsági szervezetében hasonlít a mi MINSZ-j ünkhöz. Iskolai szervezeteiben komoly munka folyik, vezetik Irányítják a fiatalokat nemcsak a tanulásban, hanem a politikai munkában is. Nyáron pedig a bulgári ifjúság legnagyobb mozgalma a brigád... de menjünk csak sorjába. Egy hete voltunk már Bulgáriában, amikor megérkeztünk munkahelyünkre, Dlmstrovgrádba. No, furcsa város ezt a Dimitrovgrád, végeláthatatlan mészök, füves domboldalak városa. MipQl fi Bulgária legnagyobb ipari központja Itt dolgozik a Népi Ifjúság Szövetségei legtöbb brigádja is. 1947-ben 88 ezer fiatal vett részt az országépítő brigád mozgalomban, 1848-ban ez a szám negyedmillióra növekedett. Ez a szép munka 200 ezer leva megtakarítást jelentett a bulgár népnek. Fiatalok építették fel a Loveos Trojen-I vasútvonalat, a Mezdrai-I elektromos központot, sok-sok kilométer országutat, de hozzájárultak az ötéves terv minden nagy alkotásához is. A bolgár népköztársaság a Népi Ifjúság Szövetségét a munka aranyérmével tüntette ki. Esténként tábortüzet gyújtottunk a lebontott dombok helyén. Háromheti munkánk legszebb napja volt, mikor a bolgár nép harcos vezetőjének, a Bolgár Kommunista Pártnak nagy vezére, Dimitrov elvtárs szakított időt, hogy meglátogasson. »Rákosi-Dimitrov« verték vissza sziklafalak a magyar és bolgár szocializamus nagy építőinek neveit. Jártunk a Fekete-tenger partján, ahol magyar élmunkásokat lát vendégül baráti Bulgária, voltunk a plovdivi* róasaolajgyárban, megcsodáltuk Roska-1 erőmű építkezéseit és ökölbe a 8 szorult kézzel álltunk a meggyilkolt bolgár partizánok sírjánál. Hosszúhajú jatagánt harcos is töltényöves gépfegyvere; fiatal áll kőbe faragva a sírhalom mellett. Egyforma szeretet és gyűlölet, egyforma elszántság az arcukon. »Apák és fiúk« hirdeti a felirat. A bolgár népnek mindig elnyomók ellen kellett küzdeni. A Párttal ás Dimitrrov elvtárssal az élükön, azzal a Párttal, amelyik a fasizmus elleni küzdelemben a bolgár nép harcedzett, tapasztalt vezetőjévé vált és azzal a Dimitrov elvtárssal, aki a fasiszták börtöneiben és kínzókamráiban évekig szenvedett népéért és nemcsak a bolgár népért, hanem a világ minden elnyomottjának legnagyobb vezetői közé tartozik. „Apák és fiúk" együtt nyugotzunk a hegyek tövében »Sohasem felejtjük el őket« — mondotta egy életbenmaradt paletizánfiaj tál — »és sohasem felejtjük el a nagy Szovjetunió Vörös Hadseregét, amely meghozta Bulgáriának a szabadságot, az építés lehetőségit!« Zakatolt, zakatolt a vonat és mi ismét ott ringatóztunk a Duna hullámain. A part távolodott, tenyerünkön még éreztük a forró kézfogás melegét. — »Dovisoane« — kiabálták bolgár barátaink — »viszontlátásra a Fesztiválon«. TtíUivadt minden tagtársunk figyelmét hogy az iskolaév befejezése a vidéket uiaeeók otthonról fizethetnek elő szlátciuszia^ötödikéet a 24496 csekken arra, után DIMITROV n akarjuk azt, hogy Lengyelország mégegyszer védtelen legyen. „ÚJ-DELHIBEN nemsokára épp olyan boldogok lesznek az emberek, mint PEKINGBEN és BUDAPESTEN"* A Margitszigeti Nagyszálló homlokzatán vagy harminc fajta zászlót lenget a szél és a francia nyelvű köszöntő felírás jelzi, hogy itt laknak a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bizottságának tagjai. Este van már, amikor Ranjut Guha, India kiküldötte, a DJVSZ gyarmati irodájának vezetője hazaérkezik. Alacsony, sötétbőrű fiú. Szemüvege mögött megcsillan a szeme, amikor bemutatkozom neki és háromszor is elismétlem, hogy a Március Tizenötödike a magyar középiskolások napja. — Igen, persze — mondja — március tizenötödike — a forradalom napja, Petőfié és Kossuthé, Hogy ki juthat iskolába Indiában ? Hát csak az igen gazdagok gyermekei — meg persze az angoloké. Gondoljátok [UNK], hogy vannak falvak, tartományok, ahol senki sem tud írni, olvasni, hogy vannak családok,amelyekben senki se látott könyvet. Még otthon voltam, amikor egyszer lent jártam egy bengáüai faluban — kiderült, hogy a fiatalok közül egyik sem végzett egy osztályt sem. A tudatlanságnak ilyen mesterséges fenntartása természetesen nem akadályozza meg a fiatalok szervezkedését. A munkásfiatalok és az egyetemisták mellett a diákok nálunk is kiveszik részüket a harcból. Hallotbatok már Bagháról? — Kalkuttai vagyok — folytatja Guha, ott születtem, ott éltem. Kalkuttai volt a kis Bagha tőlünk nem messze lakott, egy ottani iskola diákja volt. Gyakran találkoztam vele, jól ismertem, szerettem is: fürgés szíl, mozgékony gyerek volt. Egyszer az egyetemisták sztrájkot szerveztek — sztrájkoltak a megfizethetetlen tandíjak, tanszerek, a reakciós és tudatlan professzorok, az angol megszállás ellen. A hindu középiskolások jól tudják, hogy az egyetemisták és az ő harcuk közös: beálltak hát ők is a tüntetők közé. Köztük ott volt Bagha is, ott menetelt Kalkutta főutcáján és vitte a vörös zászlót, amely majdnem nagyobb volt, mint ő maga. Pandit Nehru,ar reakciós miniszterelnök intézkedett, egyszerre megjelentek az angol rendőrök és a katonaság. Eldördült a sortűz és a többiek között Bagha is golyót kapott a mellébe. Kórházba szállították. Amikor kimosták a sebét és bekötözték, Bagha felemelkedett az ágyon és angolul kiáltotta: »Long live the Revolution! (Sokáig éljen a forradalom!)«. Bagha meghalt a kórházi ágyon, de a példája ott él a többi indiai fiatal között. Magyarországon már megkezdődött a Fesztivál! Hát persze, hogy megkezdődött, miért csodálkozol — kérdezi. A választások ünnepe talán nem a Fesztivál kezdete volt. Én kommunista vagyok és olvastam, hogy mit mondott Farkas Mihály elvtárs: »A Párt legjobb segédcsapata a fiatalság«. Vajjon van-e ennél nagyobb megtiszteltetés, vajjon van-e nagyobb biztatás a Fesztivál előtt, mint ez? Látom, hogy kint a gyárakban és az iskolákban a fiatalok tudják, hogy mi a jelentősége a Fesztiválnak. — Magyarországon megkezdődött már a Fesztivál. Most járok másodszor nálatok. Ami a legjobban megragadott, az a magyar fiatalság nyugalma, biztonsága, bizodalma. Nektek van mibe bíznotok, tudjátok, hogy egyenesen haladtok. Az a diák, aki ösztöndíjat kap, aki a vizsgáit jó eredménnyel teszi le, aki előtt nyitva állnak az egyetem és minden szép szakma kapui , valóban bizakodhat a jövendőjében. Ezért van annyi mosolygó fiatal arc az autóbuszon és az utcákon, annyi boldog fiú és leány a Margitsziget fái alatt. Egy éve sincs, hogy utoljára itt jártam, mégis mintha más városba érkeznék. A Dunaprton a romházak eltűntek és újjáépültek, mindenhol munkások dolgoznak, új hidak kötik össze a Hét városrészt és az új hidakon is szorgalmasan szegecselnek a munkások. Ez az, amiért bizalommal tekinthet a magyar fiatalság a jövendő felé. De bizakodunk mi is! De bizalommal tekintünk a jövendőnk felé mi is. Bízunk a jövőnkben azért, mert tudjuk, hogy mire képes az erőnk. Nanking, Sanghaj felszabadulása — tudjátok, mit jelent az nekünk? Egyszer vitatkoztam egy öreg M Aduval: azt mondta, ugyan, látjátok, a kínaiak sem képesek semmire, mi sem szabadulunk fel soha. Sokan gondolkodtak így nálunk, a most azt látják, hogy a kínai nép Népfelszabadító Hadsereg, kommunisták vezetésével mire képes. Ma így gondolkodik az indiai fiatalság: Csang Kai Sek példáját nemsokára követi majd Pandit Nehru és Új-Delhiben épp olyan boldogok lesznek az emberek, mint Pekingben és Budapesten. A riport vége felé közeledik. Félizenkettő már az idős szállodában lassan elül a zaj. Most a hirtelen megváltoznak a szerepek: kihúzok a zsebemből egy levelet és megmutatom Ranjutnak. A levelet Pál Lajos szegedi márciusi gárdista írta az MT-nek a szegedi Vásárhelyi sugárút 45. sz. alól. Azt írja, hogy a faliújságon a Fesztivál alkalmából Indonéziáról akarnak írni, írjuk meg nekik, mi a helyzet Indonéziában. A tolmács szaporán fordítja angolra Pál Lajos levelét. Guha arca felragyog és azt mondja: Látjátok, ez is annak az ifjúsági egységnek a jele, amely képes világokat megdönteni és egy világot építeni. Ranjut Guha levele Pál Lajoshoz Ranjut Guha előkapja jegyző" tömbjét, felirta a nevet és elmet, izgatottan mondja: . — Ennek a fiúnak én magam akarok válaszolni. — Aztán már kap is elő egy darab papirost és a furcsa alakú benyúl betűk fölé odabiggyeszti: Pál Lajos, márciusi gárdista. — Ezt csak kóstolónak — mondja. Ahogy vége van a Végrehajtó Bizottság ülésének," írok részletesebben is neki. Ezt meg közöljétek le a Március Tizenötödikében, ígérem: két-három hét múlva hosszú levelet kap majd tőlem Pál Lajos. És írjátok meg azt is, forduljanak bizalommal hozzánk a magyar diákok. Megírtam. Megírtam ezt is, meg mindazt, amit még Guha mondott. A gyarmati fiatalok mozgósítóját és vezérét ismertük meg benne, magyar fiatalok — és ugyankkor a mi barátunkat. Réz Pál §| Kedves Barátom! 3 A leveledben felvetett kérdéseket szerkesztőségeteken keresztül ... megkaptam. Nagyon boldog valgyok, hogy a magyar fiatalok ennyire érdeklődnek a gyarmati or■rszágok és fiataljaik iránt. Ezért a lapotokon keresztül válaszolok neked. Én Indiai vagyok és Indonézia a mi szomszédunk. Az Indonézek harca a mi harcunk is. Ezért nagy örömmel és lelkesedéssel írok róla. Tagtársi üdvözlettel: Ranjut Guha V . S’ 77 rtYr/t SS-Í rfjw Wir »vm/ »yr*, n <vf etrr *f*sr I t^WVr v* - ofr v/7 «vrAr * ^ +*> ' - TY í rsTV? t ímot f * -V» t frjvr-wv._r.,T .<•£{ I »-f -ír —r ■A r-*(- ■•) A—> I ■»■r.-vr, fi ZJt. .Jjí