Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-15 / 158. szám
harcztérre hozta seregeit, az ő kedvéért mindent a régiben hagyva szép csendesen visszavonuljon. Vagy tán azért vonulna vissza mert tudja, hogy Kossut többé nincs a ministeriumban. — Parbleu az osztráknak talán csak nem Kossut szakála ellen van antipathiája ? Hanem annál inkább van Kossuth energiája, és tisztán nemzeti tervei ellenében, ollyannyira, hogy meg van győződve, hogy ha a magyar ministerium Kossuth nélkül van szerkesztve, az osztrák egy kard csapás nélkül mindent amit kiván megnyerhet. Ide vezet minket a Batthyáni féle ájtatos politika. Batthyáni politikája a harcz és megtámadás ellen, ollyan, mint a hajdani világban, midőn a közelgő vihar ellenében a harangokat kezdték kongatni. Kossuth Batthyáni határozott fellépése ellenében visszavonult. Vigyázzon magára Kossuth, mert isten, világ és história előtt saját fejére a legborzasztóbb felelősséget vállalja, midőn egy a tények után nyomorunak tapasztaltatott politikának megengedi hogy tovább tengődjék. A nemzet azonban alkudozásokról hallani sem akar, amit a törvényhozás utján kivívott, itt az ideje, hogy az ki is érdemelje. Ha meg nem tudja tartani, nem érdemli, s ha nem érdemli nem is fogja azt okosan maga hasznára, s a civilisatis terjesztésére felhasználni. Az olggarcha factionak mindig az volt czélja, hogy hallgasson, biztos és bátorító arczot mutogasson s midőn eljö az utólsó perez, a nemzetnek nem lesz más menedéke mint magát kegyelemre megadni. Így tett jó részben a boldogult ministerium. Ezer szerencsénkre a királynak Jellasicshoz irt levele még a vakokról is levette a hályogot. — Még van nehány napunk. És Kossuth még ezen nehány napból is enged egy párt elpazarolni.Engedi a pártütöket elöhaladni. Engedi hogy a kétkedők az ellenséghez átmenjenek. Azért gondolja meg a nemzet, akarja-e magát gyáván megadni vagy megakarja tartani jogait. — Ha az elsőt választja Zsmot kiáltunk a Batthyáni ministeriumnak, ha pedig a másodikat akkor önmagát rabolja, ha még mindig késik. Nyomorúságos dolog midőn máshonnan várunk segítséget, s mi nem igyekszünk. Az ilyen várakozások már többször megcsaltak. Van példa rá a mennyi kell. Ülés a képviselők házában Kossuth behozta a kárpótlási törvényt. Azok kik az urbériségek által vesztenek adósságaikat a vesztesség erejéig a status magára vállalja. Batthyáni a tegnap estéig kikért várakozási kegyelmet újra ma estig a bécsi gőzös megérkeztéig meghosszabitatni kérés megadatott. Diem perdidtimus. Batthyáni felolvastatta azon rendeletet, melly a Dráva melletti sereg vezérének Teleki Ádámnak küldött. A miniszerelnök nincs megelégedve a fővezér eljárásával s parancsolja, hogy ezután az ellenségnek egy talpalatnyi földet se merjen átengedni. A magyar sereg Keszthelyen van Jellachich Kanizsán. Ha vezér nem akar engedelmeskedni adja át a vezérséget a rangban utána következőnek, ha ez sem, a másiknak, s igy tovább. (.Bízón még nemzeti ügyünk egy ilyr érzelmű vezér kezébe juthat ki a parancsnokságot elvállalja s majd tesz drága dolgot. Pest septemb. 15. Úton útfélen a hon veszélye van szóban aggodalmas tekintetekkel találkozunk mindenütt, mellyekben azon kétes kérdés ül: ki menti meg a hazát ? S e kérdésre senki sem mer feleletet adni. A királyban senkinek sincs reménye, mert ő ki csak udvari intrigyák sűrű fátyolon keresztül láthat, s igy is csak jól számitó környezetének kőfalán belől — tán azt sem tudja, hogy magyarországban polgárháború dühöng, vagy éppen azt gondolja, hogy a kedves Jellasichhoz intézett kézirat s a nádorhoz leküldött Staatschrift a hű magyarok legbuzgóbb kérelmére történt, s atyai szeretetének legkézzelfoghatóbb záloga. Az aristocratia sem menti meg a hazát, elmúltak nagyrészben azon idők, midőn a honvagyonban s névben első polgárai vitéz bandériumaik élén halni szántan lobogtaták az ellenség előtt félelmes zászlóikat. Most legtöbben csak távolból operaguökerezik a vésznek felhőit, s élő ményköveik előtt a kétfejű sas szárnyai alatt készülnek keresni menedéket. A mostani kormány mákszemnyi garantiát sem nyújt. Azon kormány,melly czimerére a parliamentáris formát csak sarkából tűzheti, mellynek többsége a képviselők házában egy perczig sem volt, mellynek politikája a hazát öt hó óta készíti bizonyos legyezetésnek elébe melly kevés napok előtt lezsibbadva tétlenségében, vagy ha úgy tetszik leroskodva mulasztásainak terhe alatt bukott meg s most ledűlt állásának rothadt gerendáira kapaszkodik vissza, csak hogy még néhány nap megőrizhesse hatalmát, habár azon nehány nap a nemzet sírját ásná is meg. Hanem szerintünk megmentheti a hazát egyedül egy erős kormány melly hatalmának eszközeit önmagában találja fel, s egy illy kormány által vezéreltetve a nép. A nép uraim ! e nagy szó, melly feleletül szolgál annak ki megvesztegethetlen igazságot, vagy rendületlen hűséget vagy minden áldozatra kész hazaszeretetet, és szabadságutáni égő vágyat keres. A nép mellynek midőn simpathiájára inténk a kormányt építeni hatalmát hogy az megdöntítetlen legyen; s mellyre sokan kiknek szivök a jobb oldalon volt, akkor azt kérdezik orfintoritva, hogy hol van? Azért fogjátok fel valahára a szabadság köz és szent ügyét, okuljatok a falaitok közt saját parlamentetekben, tulajdon falaitok közt tett azon nyilatkozaton, hogy Austria csak addig áll mig azt a szlávok akarják! Okuljatok e vakmerész szavakon és kelljetek fel, mint egy ember ama camarilla ellen, melly a a kebletekben működő ellenséges elemmel egyetért, melly minden a szabadság elnyomására törekvő gaznak barátja és pártfogója, melly császártokkal ollyakra nyomatja szentesítő nevét mellyektöl visszaborzad a tiszta keblüek érzete. Kelljetek fel és a nép méltóságos és parancsoló — vagy ha kell fenyegető színe előtt porba fog omolni az ármányos cselszövő clubb melly lakását a fejedelem oldala mellett üté fel. Kelljetek fel, mig a gazság burjánja nem fonja öszve lábaitokat, mig hálói nem evedzik karjaitokat. Levelők, a nemzetszabadság ellen ólálkodó gyilkosokkal. Levelők a népek függetlenségének boa constrictorjaival. Csak akkor lesztek ti és mi szabadok, ha ők megszűntek ártalmasok lehetni. Tengeri. Politikai hitünket illetőleg — úgy hisszük — határozott vallomást tenni szükségünk nincsen. Eddigi czikkeink szelleméből, valamint magány nyilatkozatainkból is, az olvasó átlátható, hogy mi bizony a monarchiának nem vagyunk valami szerfelett imádói habár még egyszer sem kiáltottuk el is magunkat, hogy „éljen a respublica !“ Az utolsó hetek eseményei azonban annyira megváltoztaták Magyarországon nem csak — az úgynevezett — intelligentia közszellemét, de maga a nép józan eszéből kifolyó gondolkozásmódot is miként nem tartjuk feleslegesnek, erre nézve magunkat vagyis sajátlag lapunkat és ennek elvei mellett levőket illetőleg némellyeket elmondani. Régi és álalános hit volt az eddigelé, miképp széles e világon monarchiusabb nép a magyarnál nincsen, miképp a királyság eszméje iránt elfogultabb előszeretettel senki Árpád ivadékánál nem viseltetik. És e hitben volt is valami igaz, bár mi többször kijelentettük azon meggyőződésünket, hogy ama hit csak ollyan mint az elzárt és rég nem járta szobákban leülepedett por, mellyel, a csalatásokból kiszálló forradalom első szele elseper. De ha népünk természetének ezen monarchical dispositiója való volt is a múltra nézve igen igen kétségbe hozható az a jelent illetőleg. És hogy is lehetne máskint. Menjünk csak vissza eredetére ama királyság iránti előszeretetnek, ama monarchical hajlamnak. A magyar köznép a király eszméjével valami nagyszerűt, valami testileg mint lelkileg erőset kötöszve, mert szájról szájra szállt le a hit ősatyáiról, hogy Mátyás király lovagjátékokban mindenkit földre terített, hogy hadait maga vezérlé és győzelmet ünepelve mindenfelé bejáró az országot és kihallgató a földműves ember sérveit, mint jó atya, segítve hol segítni kell, büntetve, hol vétekre talált.