Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-10-10 / 179. szám

Azonban egy kicsit a királyok nagyon kezdtek rugdalozni, sokkal jobban mint a menyi­re a szent István palástja terjedt, s a nép meg­látta a király némelly részeit saját meztelenségé­ben és úgy felnyitott szeme, hogy szinte pukkant bele a pillája. És lehet is lehet hallani a nép között a ki­rályra felséges phrasisokat, hallani gyönyörű ne­veket. Oda jutottunk, hogy a nép saját kárán ugyan de még­is megtanulta hol van a sok rosznak mi­nt éri kutforrása. És ez már roppant nyeresség. A royalismus egyik támasza, a népnek ostobaságábani nevelte­tése mindörökre megbukott. Sok faluban, ha a pap a királyért imádkozik, a nép morog és békétlenkedik. A royalismus második támasza az aristocratia* Ez pedig nem egyéb, mint megannyi kiskirályság* A királyok tudták, hogy vannak a világon okos emberek, ezeket meg kellett nyerni, ezeket érdekükbe kellett vonni. És a hol király van, ott körötte összegyüle­keznek a czifra kimosok, az aranyos ruhás cse­lédség, a paloták. De ezekről már máskor többet mondtunk. Harm­adik támasza a királyságnak, a felség sértési bűnének mesterkélt feltalálása. !?.gy szót mondunk csak mellyet senki _ „lej,^.»tolhatni. Nem de az a mit a király az utóbbi napokba ^z csalás, az a legnyilványosabb eskü sie­tett * gés ? Ezt ma mindenki látja. . iaki néhány nappal És próbálta volna ezt va... ,es játszott val­­amugy világosan kimondani. Fejév kerülhet az na. Valamint nekünk is fejünkbel ■ ' így az ig­azság illyen tiszta kimondása, ha y_ országban g z­iír iai­Jiatfdlom njrj* f­­ t torrfí Íme a királyságot csak ily eszközük tart­hatják fel, hogy biz az igazságot kimerik mondani, halálos büntetés alá ugatnak. Gyönyörű­e'u ;ii ó az mollyröl az igazság el­mondása az i^pib^. .írül. A terj.í,ísmu* soha iszonyatcsb '.„sban nem uralkodó m*n* a királyság alatt.. Kossuth Veselény­i alis mondtak többet, mint­hogy a király tplástján egy pontnyi szakadás van s halálra kérték őket, szerencsére, hogy megér­ték vele, hogy­ tömlöczre hányattak. Isten őrizett volna valamelly kem­ényebb igaz­ságot kibökkenteni. Most azonban a vélemény szabadságnak meg­nyíltak kapui, ám használjuk fel az időt mellyben az ember keblét feltárhatja... Századok óta nem volt a magyarnak e sze­rencséje csak most. Legfeljebb a színházakban hallottunk egy pár borsosat oda mondogatni valamelly királynak, és sokan azt gondolták, hogy ez csak a régi ki­rályokra szól. A mostaniak még roszabbak. 1848ban a fran­­czia király, a nápolyi, a berlini a bécsi mind Csú­fosan kimutaták foguk fehérét. Most is úgy van mint régen. Most is egy em­bernek szeszelgétől és hiúságától függ a milliók sorsa. Ez a gonosz kútforrása, ezt kell kiirtani, s minden jól lesz. Csanád,­­ a­­hínár, Bihar és Békés m­egék népéhez! • Atyámfia , Véreim! A kétkedők és kies­őhitüek kétségbe esve felkiáltottak, hogy „oda vagyunk! el va­gyunk veszve!“ Kossuth azonban bízva a magyar nemzet erejében és lelkesedésében így szólott: „Megállját én ösmerem a magyar népet, ösmerem tiszta lelkét és szent haza szeretetét, de ösmerem­ vitézségét is, azért azt nem tűrhetem, hogy róla valami ollyan mondassák, mi úgy ha­­zaszeretet, mint vitézségét kicsinyítőleg rágal­mazná. Várjatok én elmegyek és megnézem, ha ollyan gyáva és kislelkű e e nép, hogy hazáját veszni hagyja, vagy pedig ollyan lelkes és tettre kész, miilyennek én hiszem. És elindult bejárni a Danánál s Tiszának partjait, és felhívni a népet, hogy mentse meg életét, vagyonát, szabadságát, vagy is mentse meg a hazát, mellynek földjében atyáinak szent hamvai nyugosznak, mellyen élni és meghalni vagy és unokáinak boldogságát reményű s kell­jen fel tömegestül s nyújtsa ki fegyveres karjait, hogy csak látásától is fusson meg a szemtelen egérsereg, melly az alvó oroszlányai paczkáz­­hatni vélt.­­ S a kicsinyhitüek és csürgedezőkín­ái is fel­háborodva állanak, mert az uljában talált .ettre kész haza szeretet — nem csak az ék kétkedésén de saját fogalmán is felülemelkedett. Mint a hegytetőről megindított hógomoly szüntelen nő, s hengergödrtében mind nagyobb és nagyobbá,ollyan volt a tiszapartjain talált nép, mellynek tetőpontra jutott lelkesülését, az Isten­nek hatalmas keze­t általa megindítván, az a hazaszeretett tiszta fehér havában odább és odább hengeredve, a harczivágynak és minden áldozat­­tal ' " óriási nagyságára nőtt, mi­­nt rom ' okvetlen szétzuzand min­den ellen elébe a gonosz szándék emdlt.pejtz megyében fordult meg és sa’ érte föl ellenálhatattlan szív - szólá­s hozzánk kör­­nyv Bihart, a puszták lel­ke u­gar felszólitani Békést, hogy a vének­é most megtagadva ne tűrje békével azt, hogy megsemmisitessék a magyar és emlékeztettni ősi szép nevére Csanádot, mellyet egyik özvezérünk horda, s megkérdeni Szathmárt, ha akarja-e, hogy szép és gaz­dag földje, sivato­ggá dulassék? elmegyek, meg­nézni, ha váljon a . A,ködök és kicsinyitüek csüg­­gedését akarja-e Bihar, Békés, Csanád és Szath­­már megczáfolni, így szólott é s már útiterve készen volt, mi­dőn futár érkezik Pestről és hirül hozá, hogy Jellachich — a fegyverszünet ellenére —gyá­ván és hitszegen állomását oda hagyva, megszö­kött s Győr felé vonul, itt akarván átkelni a Du­nán, hogy magát vagy német segítséggel erősítse, vagy a felső megyékbe vehesse, hol a nyelvro­kon népeknél támogatatást találni reményt, de egyszersmind parancsot hozza neki a futár a nemzet nevében, hogy siessen, Pestre mert szük­ség van rá. És ezért nem mehetett most még hozzátok, hogy a becsületes magyar szemeitekbe nézve, megkérdezhesse, ha lehet-e az, hogy a magyar saját hazájában szolga legyen? s ha nem lehet, hogy felszólítson, miként hát tenni kell, hogy ne lehessen. De nem akart, nem tud a nélkül felhagyni hozzátok tervezett utjával, hogy legalább tudtul ne adja, miszerint jönni akart, de hazánk java, most e perezben, másfelé szólítja, s hogy meg­mondja miként a mi halad az el nem marad, s hogy eljön tán előbb mint gondolnátok. Azért meghagyja nekünk s másoknak, hogy mondanok és írnok­­, mit ő akart élő szóval mondani néktek, s mi abban áll, hogy kelljen fel minden, ki csak karját bírja és keblében becsüles szivet bir, a haza védelmére és az ellenség meg­semmisítésén. » « Hisz nek­ik nincs is szükségtök kézre, melly kebletök hazafiságának húrjait megillesse, mert hiszen azok úgyis a legszebb hangokat adják és seregeitek a harcz véres mezején már diadalma­san is állottak. Néktek csak inteni kell, hogy mit tegyetek és meg lesz téve ! Fel hát! a gyáva és hitszegő Jellachich rabló csordája fut, mert csak addig tud a bá­tornak látszani, mig hitvány kérkedéssel beérhe­tő, de alig villogott a magyarnak kezében hüve­lyéből megszabadult meztelen kardja, a nemes aczél tükrében megpillantott nyomorultságának tudatában, szalad árkon és berken át menekülé­sét keresve. Azért utánaa magyar nép­­ vágd és öld, pusz­títsd és irtsad a rabló csordát, elül és hátul, jobb­ról és balról, éjjel sz­­nt nappal. Amott Baranyában volt egy ellenséges tábor, egy Roth nevű árulónak vezérlete alatt, ez is megadta m­gát életre halálra, így alázodik meg a gazság ír­ lenfelé. Ra­­k le a hitvány gyomot, a nyomo­rult bogánys csoportot, mindenütt hol ellentáll, hogy ne maradjon belőle még hírmondó se. Semmi egyezkedés az árulókkal, kik összees­küdtek a magyar nemzet ellen ! — A ki minket követ sújtott, sújtsuk menykövet, hogy el ne árulhassák többé háladatlanul a ma­gyar népet. Fel, fel, magyar nép! hadd tanulja meg a hitvány gonoszság, kivel kezdjen ki? Fel, fel! kiirtására haza ellenségének, ki szemtelenségében álmodozni mert Magyarország meghóditá,sárul! És ha ki lesz irtva a gyom , ha leka­szálva leend a hitvány bogáncs-csapat, akkor — ha nem előbb — elmegyen Kossuth hozzátok is, Bihar, Békés, Szathmár és Csanád népe, ha­zámfiai, véreim! hogy megüljük torát édes ha­zánk letiprott elleneinek. Elmegyen vendégszerető tájaitokra is, meg­köszönni néktek, hogy szeretétek e hazát, és meg­ülni köztetek — a magyar szabadság ezen tanyá­in is — a kivívott diadalnak áldomását ! Azért előre barátim, hogy mielőbb érhessük el e nemzeti ünnepély dicső napját, hogy mielőbb élvezhessük a szabadság, egyenlőség és testvéri­ség malasztait, mellyeknek kivívását senki ke­gyelmének — istenén kívül — hanem saját kar­jaink erejének fogjuk köszönni. E szent czél elérésére, az örökkévaló isten és a haza nevében kettőre kérünk most hazafiak! Kérünk arra, alakítsatok, minél több önkéntes

Next