Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-11-25 / 218. szám
Szombat 218. szám. fest. november 25. 1848 - Nem kell táblabiró politika. fura mnMmn. Lapunkra előfizethetni jövő év január 1 —től Budapesten házhozhordva félévre 5 ft, postán borítékban hatszor küldve 6 f pp. Helyben egyedül a kiadóhivatalban fizethetni elő, vidéken minden posta hivatalnál. Hónapos előfizetést csak helyben, s a hónap első napjától számítva 1 forintjával fogadunk el. Hirdetések egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 2 kr pp. fizettetik. Pest nov. 24. A Legedics féle berohanásnak tegnap este óta további hírét nem hallottuk. Mindenki eltalálhatja, hogy ezen újabb expeditiónak más czélja nem lehet, mint felvidéki tótjainkat ellenünk felrevolutionálni. Ezért előre látóknak kell lennünk s rögtön intézkednünk kell, hogy az ellenséget megelőzzük. A sok nép fajok közöl, mellyek e hont lakják,a felvidéki tótság az, melly iránt eddig semmi panaszunk nincsen. A tót nép még elfoglalatlan elem, s azé fog lenni, ki azt előbb megszerzi magának. Ezért siet az ellenség elözönleni a felvidéket s megmérgezni az ott lakó népet, melly mind eddig csendesen viselte magát. Előre tehát magyarok szemközt az ellenséggel. Erélyességet kell mutatnunk, mert az erélyt mutató hatalom, már erkölcsi erejével is tud hódítani . Nem követni el minden kitelhető, mi csak a felvidék biztosítására szükséges, annyi volna,mint megengedni, hogy szabadságunk s függetlenségünk ellenében ismét egy uj Vendée-t engedjünk feltámadni. A felvidéki tótság most azon helyzetben van, mellyben volt három hónappal az előtt az erdélyi oláhság, a mellyben volt ápril elején Horvátország. A korábbi ministerium szájtátó gyávasága ostoba diplomatizálásával megengedte, hogy Horvátország elszakassza magát s kétségbe esve elhányta magától a kormány botot, midőn ott a reactio teljes erővel tört ki. így voltunk Erdéllyel, olly csekély jelentőségű lap is, mint a mienk, be tudta előre látni, hogy Horvátország példájára a második Vendée, keleten fog támadni. Az oláh nép hű nép volt, mellyel a ki bánni tud , azt tehetni, mit akarunk, mi elhanyagoltuk elfoglalni az oláhokat a jó ügy védelmére, s oda engedtük őket a gonosznak. Az oláhok előtt nagy újság volt az, hogy e velők a nyúzó szolgabírókon kívül más emberek is érintkezésekbe jöjenek. Nagyon tetszett az nekik, ha velük a kapatosok másról is beszéltek, mint arról, hogy ide gyere oláh, dolgozzál, vagy fizess. Az oláhoknak szabadságról kezdtek beszélni, azt mondták, hogy eddig a szabadságot a magyarok, a földesurak nyomták el, itt az idő, hogy magukat fölszabadítsák. Beszéltek nemzetiségről, beszéltek a mindenhatós legkegyelmesebb császárról , mindnyájunk fenséges attyáról, ki most a zsarnok magyarokat, a szabadság elnyomóit, meg akarja büntetni. Nem világos előttünk, szíves olvasó, hogy ha az ellenségnek botor beszédekkel sikerülhetett az oláhokat megnyerni, nekünk, kik az örök igazság egyszerű szavával léptünk volna fel az elfoglalatlan csendes nép között, még nagyobb eredményt nyertünk volna. Kérdjük, valljon a magyar befolyás, a marcziusi eszmék áttörő ereje, nem vehetett volna könnyen hatalmat a naszódi óbester vagy a szebeni polgármester ámító fecsegésein. Az oláhoknak, isten, ember tudja, az erdélyi gyalázatos aristocralia ellenében halálos sérelmei voltak. A magyar kormány nem lépett közbe, s a boldogtalan nép esőről zápor alá menekedett, holott, ha mi ottan megjelenünk, minket miként szabadjunkat fogadtak volna. Nem történt semmi. A ministerium az oláhok ügyében csak a félénk aristocratákra hallgatott, kik bűnös öntudatokban kis lelküleg, mindég ócsárják ezen népfajt. Ezen lelketlen aristocraták, s kis lelkű polgárok , ma feladták Kolosvárt. Csókolkozzanak most össze jó tanácsadóikkal a megugrott korábbi ministerium tagjai Két rettenetes leczke, mellyen ha nem tanulunk , isten legyen irgalmas kegyelmes a magyar hazának. A reactio e pillanatban harmadik helyen készül felütni sátorát. Ne engedje a honvédi bizottmány ez alkalommal a mi szavainkat a pusztában elhangzani, mert ez a mi veszedelmünk. Minket Windischgráez nem győz le, de ha itthon a contrarevolutiót terjedni engedjük, önmagunkban omlunk széjjel. A lázzadás terjeszkedése, ez ölhet meg minket, s háladatlan Habsburgok is csak erre számítanak. Részünkről egy hódító harczról, Magyarország ellen nem is gondolkozhatnak. Azért ezer gép mozduljon meg rögtön a felvidék oltalmára. Kassa, Eperjes sajtói foglaltassanak le a státus részére, a fegyveres erő pedig mozogjon. Különösen egyet ajánlunk. Parancsoltassék meg, hogy minden faluban a lelkész a néphez hazafias beszédeket tartson. Adja elő miben áll azon szabadság, mellyben a magyar nemzet minden itt lakó népekkel testvérileg osztozik, s miben áll azon sistema, mellyet az osztrák generálok akarnak nyakunkra hozni. De nem lesz elég megparancsolni, utánna is kell látnunk s az ellenkezőleg tevő lelkészekkel illő módon intézkedni. Jóra való kormánynak minden szót kell hallani, mi az országban kimondatik. És még más százezer apró részleteket, mely- ilyek nem affélék, hogy egy rövid hírlapi czikk■ ben azokat el lehetne számítani. Hozzá kell kezdeni, s a teendők útját a kürülmények kimutatandják. Horvátország s Erdély szemeink előtt legyen. Ott is, midőn még kezdetben volt a forrongás, nem ■ akarták hinni, hogy az olly veszélyessé növekedhessék. Megvetettük az ellenség erejét, oda hagytuk a felhasználható népeket, s ime melly következései lettek. Ha nekünk a contrarevolutióval nem volna bajunk, Windischgrácz herczeggel csak úgy komáztathatnánk. Mikor először volt arról szó, hogy az osztrákok minket megtámadjanak. Azon alkalommal, midőn a státusadósságok elvállalásáról volt a szó, s Ferdinand egy levelet intézett István herczeghez, olvasóink közel sokan lesznek, kik emlékezni fognak, milly jó kedvű s hetvenkedő czikkeket írtak a magyar lapok, s azok között mi is. Most Windischgritz ellenében komolyabbak vagyunk, pedig tízszerannyi erőnk van, mint amillyennel akkor rendelkezhettünk. Mi ennek oka ? mi változott meg azóta ? semmi egyébb, minthogy közöttünk a contrarevulatio felütötte kígyófejét. Figyelmet tehát a felvidékre ! Százszor annyi erőt és munkásságot kell ott kifejtenünk, mint amennyi tán elégséges volna mert a haza megmentése ügyében semmi tényező felesleges nem lehet.