Maros-Torda Vármegyei Hivatalos Lap, 1907 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1907-12-26 / 54. szám
tosítása végett a fizetésüket fölvenni, ezen körülmény nemcsak a fizetés fölvétele puszta tényénél jön figyelembe, hanem másfelől magyarzatot is ad arra nézve, hogy névezett tisztvielők azon lelki nyomás alatt, mely a családjuk fentartásának bizonytalansága alatt rájuk nehezedett, állásaikban mega maradtak. A 4-ik vádpont tekintetében nem látjuk a fegyelmi vétséget a tisztviselők eljárásában beigazoltanak. Ugyanis a Maros-Torda vármegye törvényhatóságának igen tisztelt tagjaihoz intézett irat, nem is a törvényhatósági közgyűlésnek március 12-én tartott közgyűlésében hozott határozatára bocsáttatott ki feleletként, hanem mint a bevezető részében is hangsúlyozza válasz és védekezés akart lenni a „Szabadság“ című lap március 23-án megjelent számában a tisztviselőket megtámadó cikkre. Ezen nyilatkozata a tisztviselőknek nem gyakorolt kritikát a törvényhatósági bizottság határozata felett, nem támadja meg a közgyűlést azon határozatáért, sőt több ellentálló vármegyében nyilvánult közfelfogásra utalva oda condludál, hogy bizonyára Désy Zoltán bizottsági tag épen a tisztviselők érdekében tett indítványt nem tette volna, ha előre nem lett volna meggyőződése, hogy a kormány azt elfogadja , hogy a bizottsági tagok is bizonyára azon jó hiszemből emelték azt határozattá, mivel már ugyan azon gyűlésen kimondatott, hogy a helyzet nem alkalmas arra, miként a tisztviselők létérdeke veszélyeztessék. Azon nyilatkozatban a tisztviselők nem kicsinyük a törvényhatóság közgyűlését és pellengérre nem állítják, hanem indokolják az állásaikban maradást a fent jelzett hírlapi támadással szemben. A támadás visszaverésére választott ezen mód, t. i. a bizottsági tagoknak küldött nyilatkozat formája, szintén nem képezheti megrovás tárgyát, mert hisz a „Szabadság“ című lap bizonyára nem engedte volna át hasábjait ezen nyilatkozat közzétételére; mivel pedig nevezett tisztviselők azt hihették, hogy a Szabadság című lapnak azon száma bizonyára az összes törvényhatósági bizottsági tagoknak megküldetett, ők is viszont állásukban való maradásuk indokait az után akarták az összes bizottsági tagoknak tudomására juttatni. Azon körülményben továbbá, hogy a törvényhatósági bizottsági tagoknak egyrésze, habár netalán felkérés folytán is, azon bizonyos nyilatkozatot írta alá, melyben az aláírók a tisztviselőket maradásra kérték, nem látjuk legtávolabbról sem a fegyelmi vétség anyagát fenforogni. Ezen nyilatkozattal, melyben a tisztviselők a Szabadság című lapban megjelent támadásra nyílt levél alakjában adott válaszban hivatkoznak, nem a törvényhatósági bizottság határozatát, vagy az annak meghozatalában résztvevőket akarták desativálni, még kevésbbé pellengérre állítani, hanem egyszerűen az állásukban maradás egyik indokát adni. S maga ama kérelem alakjában foglalt nyilatkozat keletkezésében nem látunk oly tényt fenforogni, mely akár a törvényhatósággal szemben, engedetlenséget, akár pedig az alkotmány védelmében folytatott nemzeti ellenállás letörésére irányuló célzatot tanúsítana. A törvényhatósági bizottság március 12-iki gyűlésében hozott határozata egyfelől tiltó rendelkezést tartalmaz a kir. biztossal való érintkezésre, másfelől pedig a mai helyzetet nem tartja alkalmasnak arra, hogy a tisztviselőik létérdekét veszélyeztesse, s harmadszor bizonyos cautelák mellett a kir. biztossal való érintkezést mégis megengedi : nem csodálkozhatni tehát, ha azon tisztviselők, kik nagyobbára leghosszabb időt szolgáltak, a családfentartását biztosító maradás s túlelől épen ezen lépésre való elhatározás lelkitusájában az elhatározó lépés megtétele előtt, úgyszólva a törvényhatósági bizottsági tagokat még egyszer megkérdezték, mi tevők legyenek ? A fentebb tárgyalt és felsorolt általános vádpontok elbírálása most Erősdy Sándor vármegyei főjegyző terhére rótt vádakra vonatkozólag a való tényállás a következő : A 128—1906. kgy. sz. határozatnak alapját képező intéző bizottsági jelentés aként tünteti fel ezen kérdést, mintha őt kizárólag a hatalomvágy vezérelte volna, midőn ama jelentés azt hozza fel , „hogy az intéző bizottságnak 1906. március 21-iki ülésében, idézés dacára, nem jelent meg, sőt annak ügyvezető elnökének kijelentette, miként ezután csakis a Vozáry királyi biztos intézkedésének engedelmeskedik.“ Désy Zoltán államtitkár úrnak tanúként! vallomása azonban egészen másként, világítja meg az kérdést s megcáfolja a tűzottság jelentését. Vád emeltetett a megmaradás ténye folyamányaként jelentkező cselekedeteiben azért, hogy az alispánt szobába