Medgyesi Lapok, 1937 (4. évfolyam, 1-48. szám)

1937-08-09 / 30. szám

IV. évfolyam 30. szám Mediaş —Medgyes 1937. aug. 9. hétfő gimons­ Mediaş—Medgyes és környékének független magyar lapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Mediaş—Medgyes „Pax" Str. Pastorul de sus No. 2. Kiadja a „Medgyesi Lapok" kiadóvállalata. SZENT EZ A HELY: Petőfinek és bajtársainak ham­vai pihennek itt, a fehéregyházi emlékoszlop környékén. Hősök temetője, de egyúttal szent ideá­lunk temploma is s igy hatvá­nyozott kegyelettel kellene kö­rülvennünk, hogy az utókor há­láját ezáltal is kifejezésre jut­tassuk. Sajnos azonban, hogy mind­eme érzelmeknek nyoma sínes azon állapoton, melyben az em­lékoszlop környéke s a mellette levő kis ereklye*muzeum jelenleg leledzik. Gondos kezek virág­­fakasztó munkája itt nem lát­szik, — a düledező kis ház pedig az enyészet kriptaszagát árasztja magából... A község, a környék, sőt egész országrészünk magyarsága ma­gának tartozik azzal, hogy ezt a siralmas állapotot tovább ne tűrje! Egy Petőfink volt és van, mert művei halhatatlanná teszik nevét és emlékét a mi ne tudnék annyira megbannülni, hogy azt a helyet, hol vér» folyt s ahol az „Egy gondolat bánt engemet“ próféciája beteljesedett, hogy ezt a pár négyzetösnyi teret hódola­­tos hálánk élő jeleivel elárasszuk ? Hát ne akadna egy gondos ker­tész, ne lenne található egy egy-­­ szerű kőmives, aki rendet teremt- l­­sen ? S olyan szegények volnánk,­­ hogy azt a pár fillért, amibe a | zarándokhely jó karbantartása ke- | rülne, ne tudnák összeadni ? Ne | tudna Erdély magyarsága egy | kis áldozatot hozni, hogy egy | szerény kerítést emeljen szentélye | köré, hogy kegyeletien lábak ne | tapadják, tiporják a hősi tem­e- | tőt? A nagy költő ugyan „szá-| guldó paripák“ tömegét festette | meg víziójában, de tehenekről, s disznókról, libákról nem álmo­o­­­dott soha... Legelső teendőnk volna tehát i j egy országos megmozdulással s előteremteni a szükséges pénz­összeget, hogy az emlékmű kör­nyékét méltóvá tegyük Petőfihez és névtelen, dicső társaihoz. Dr.­­ Gyárfás szenátor úr láthatta, mily elszomorító állapot uralko­dik a „faháregyházi csatasíkon“, s ha ő felemelné szavát, meg-­­­indulna az áradat, hogy „lemos­suk a gyalázatot“, amit eddigi hanyagságunk ránk hozott. Dr. Pospisil Rudolf. | Főszerkesztő : SZ. NAGY SÁNDOR Előfizetési díj : Egész évre 240 Lei. — Félévre 120 Lei, Negyedévre 60 Lei. — Egyes szám ára 5 Lei. Egyesületeknek, bankoknak, olvasóköröknek, vállalatoknak havi 50 Lei.— Külföldre 480 Lei. A magyarság zarándoklása Petőfi síremlékéhez. Gyárfás Elemér szenátor nagyszabású ünnepi beszédben méltatta Petőfi nagy szellemét. Az erdélyi magyarság nagy tömege zarándokolt el az­ elmúlt vasárnap, a fehéregyházai csatá­ikra, hogy hódolhasson a nagy Petőfi halhatatlan szellemének. Nemcsak a közeli falvak és városok lakói jöttek el Petőfi halálának 88-ik évfordulója al­kalmával, hanem nagyon sokan 40—50 km.-ről, sőt messzebb­­fekvő vidékekről zarándokoltak el a fehéregyházai esstasikra, a magyarság nagy szellemének, Petőfi Sándornak síremlékéhez. A nagy töving már kora reg­geltől kezdve állandóan nőtt, úgy hogy az indulás idejére, több ezerre rúgott a számuk. A menet 4 órakor vonult fel a fehéregyházai fúvós­zenekar hangjai mellett, a különböző dal­egyletek, egyesületek és a nagy­­közönség ezreitől kísérve a Pe­tőfi emlékműhöz. A térségen ember ember hátán tolongott. Az ünnepség a sighi­şoara­—segesvári ref. dalárda énekszámával vette kezdetét Sán­dor István vezényletével, majd Nagy Béla sighişoara—segesvári unit. lelkész mondott megható imát, melyet az odorhelyi—­szé­­kelyudvarhelyi Székely Dalet­y­­let énekkara követelt, Kiss Elek vezetésével. A nagy nap ünnepi szónoka, dr. Gyárfás Elemér szenátor volt, aki költői lendületű beszédben méltatta Petőfi Sándort, melyet kivonatosan az alábbiakban köz­lünk. Mire tanít ma minket Petőfi Sándor? Idestova négy évtizede, hogy e helyen összegyűlt az akkori magyar társadalom színe-java, megünnepelni Petőfi halálának félszázados évfordulóját s érc­szobrának leleplezését. Ma is élénken áll szemeim előtt a fehéregyházai síkságot betöltő hatalmas tömeg, túlnyo­móan udvarhelyszéki székelyek, kiknek soraiban a nagy Ugrón Gábor teremtett rendet és fegyel­met éles, felcsattanó hangjával. Ma is látom magamat, a térd­­nadrágos fiúcskát, amint édes­apám és akkori alispánunk ol­dalán a segesvári vártorony alatt a júliusi hőségben felvonultunk a szobortérre s fülembe csenge­nek a lelkes szónoklatok, melyek­ből keveset értettem ugyan, de azt láttam, vagy inkább meg­­éreztem, hogy az ország előkelő­ségei, a magyarság vezetői és nagy tömegei a feháregyházai síkon s a segesvári ércszobor előtt Petőfi Sándor küzdelmeinek beteljesülését ünnepük, diadalra­­jutását annak a nemzeti gondo­latnak s annak a szabadság esz­mének, melyet Petőfi hirdetett s amelyért itt vérét is ontotta. Az akkori fényes ünnepség szónokai azóta találkoztak már­­ az örökkévalóságban a nagy köl­tővel, az ércszobor sem áll már s ott a vár­tetőn és a fiúcska, aki fákkar dobogó szívvel és tágra­­­ nyílt szemmel bámulta a lepel lehullását, ma őszbehajló fejjel áll itt, a síremléknél, hogy el­mondja, miért látja ma is nagy­nak Petőfi Sándort s miért szent ma is ez a hely annak a sokkal kisebb, sokkal halkabb szavú, de a küzdelemre annál meged­­zettebb testvéri csoportnak, mely ezt a síremléket a mai évfordulón áhítattal körülállja. Rég letűntek s ma már senkiben sem ébresztenek rettegést azok a hatalmasságok, osztrák császár s muszka cár, melyek ellen Pe­tőfi harcolt s amelyek őt testé­ben letiporták. A Petőfit lelkesítő elvek és eszmények a szabadság és a nemzeti gondolat az évtize­dek körforgásában elváltoztak színükben, sokak szájában üres jelszavakká lettek, mások kezé­ben ostorrá, melyet megújhodó zsarnoki hatalmak suhogtatnak. Az igazi nagyság mértéke azonban az, hogy ha letünt is a kor, művben a nagy ember élt s megváltozott is azóta a föld szive, az igazi nagy ember nem sülyed el korával együtt a mult homályában, hanem mindig tud a mának is érdeklőt mondani, gondolatai eleven erővel hatnak és Útmutatóul szolgálnak a je­lenben is. A mai idők s a mi mostani helyzetünk nem alkalmas arra, hogy kellően méltathassuk az amúgy is történelmi átértékelés folyamában álló nemzeti gondo­latot és szabadságeszmét, noha Petőfi 26 éves élete elsősorban ezek f­e­lett el. Találunk azon­ban Petőfi Sándor szellemi kin­csestárában örökszép költemé­nyeinek gazdag világában más gondolatokat is, melyek minden­képp megérdemlik, hogy ma­gasra emeljük őket, mert talán az azoknál is érdekesebbek és tanulságosabbak számunkra. A „Szent Világszabadság“ köl­tője, aki úgy tudta szeretni ha­záját és nemzetét, mint előtte és utána kevesen, példát adott ne­künk arra is, hogy akinek a szíve igazán tele van jósággal és sze­retettel, legnagyobb melegséggel a hozzá közelebb állókat öleli át. Petőfi gyönyörű családi költe­­teménye fényesen bizonyítják, hogy hazájának és nemzetének szeretete nem volt üres szólam­, tartalmatlan külsőség, hanem szoros folyománya, következetes kiszélesítése volt annak a meleg családias érzésnek, mely egész lelkét betöltötte. Ma, mikor megnehezült az idők járása felettünk, életkérdé­sünk, hogy ifjúságunk tisztelje és szeresse a szülői házat és ra­gaszkodjék annak megszentelt tradícióihoz. Életkérdésünk,hogy a fiatal szívekben lángralobban- Szeretnék lenni Valaki Irta : Miske Gyuláné. Szeretnék lenni Valaki Akit a Te szemed is észrevesz Kivel jólesik, ha együtt lehetsz Valaki — akit Te szeretsz. Szeretnék lenni Valaki. Bab­ér koszorús, gőgös homlokom, Ha megpihenne egyszer villádon, Mint égő, kínzó fájdalom. Szeretnék lenni Valaki, Mikor lehajtod koronás fejed, Halkan imára kulcsolná kezed, Valaki — ki Téged szeret! Szeretnék lenni Valaki, Akit a Te szemed is észrevesz, Kivel jólesik, ha együtt lehetsz, Valaki — akit Te szeretsz !

Next