Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1914
— Dobóczky Pál Dr. K. tanár azonban hadi szolgálata miatt állását el sem foglalhatta, sőt az intézet igaz gyászára november hó folyamán az északi harctéren hősi halált halt. Ágoston Béla rendes tanár február hó legelején megbetegedvén, az egész második félévben nem taníthatott. A két hiányzó tanár óráit a tanártestületnek ténylegesen szolgáló tagjai látták el nem minden nehézség nélkül, hiszen a tanév nagy részében csak annyi tanár működött tényleg az intézetnél, ahány osztály állott fenn. 2. Az intézet elhelyezése. Intézetünk elhelyezésében a most elmúlt tanévnek korszakot jelentőnek kellett volna lennie. E tanév folyamán kellett volna intézetünknek új palotáját elfoglalnia. Sajnos, a sors úgy rendelte, hogy új épületünk ezúttal elsősorban katonai kórházként feleljen meg nemes hivatásának s csak mellékesen, az épület első emeletének egyik, az udvar felől a melléklépcsőn át megközelíthető szárnyában adjon szűkös helyet a fennálló négy osztálynak az elhelyezésére. A szertári felszerelések az egész tanéven át részben az igazgatói irodában, részben az igazgató lakásában elhelyezett szekrényekben, illetőleg szekrények tetején találtak mindenesetre nemcsak kényelmetlen s a tanításnál való rendszeres felhasználásukat gátló, hanem állandó romlással fenyegető elhelyezést. Az intézet épülete egyébként a tanév elején még nem volt készen. A javítóvizsgálatokat és a beíratásokat még régi, ideiglenes helyiségeinkben tartottuk meg; a tanítás megkezdése végett csak szept. 15-én foglalhattuk el az új épületben e célra sürgősen rendbehozott néhány helyiségét. Maga az építkezés, amely a mozgósítás folytán úgyis igen lassan haladt előre, miután a befejezetlen épületet okt. hó 2-án több mint 700 betegével az ungvári katonai tartalék kórház, majd okt. hó 14-től kezdve egy újonnan szervezett 500 ágyas katonai tartalék kórház vette használatba, végleges befejezést még mostanáig sem nyert, amiből egyrészt bizonyos sürgősen szükséges ideiglenes felszerelések megkívánta nagyobb költségek, másrészt mind a kórházra, mind az intézetre sok tekintetben kellemetlen helyzetek következtek. Az intézeti épületbe okt. hó 2-án minden előkészítés nélkül hirtelen beköltözött ungvári katonai kórház okt. hó 5-től kezdve lefoglalta a tanítás céljaira eddig használt kevés számú helyiséget is, így hogy a tanítást helyiségeknek hiánya miatt egy teljes héten át szüneteltetni kellett. Okt. hó 12-től 18-ig a helybeli róm. kath. elemi iskolának három termében tanítottunk úgy, hogy felváltva egy-egy osztály szünetelt, mivel a délutáni tanítást az elég nagyszámú vidékről bejáró tanuló miatt behozni nem lehetett. Okt. hó 14-én az ungvári katonai kórház ismét visszament Ungvárra s mi visszakaptuk a 3 : 5