Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)
1898-01-01 / 1. szám
r vény végrehajtását követelik, melyre a király megesküdött, hogy maga is megtartja, másokkal is megtartatja. Ha nem tartják meg a törvényt, az ellenzék tegye lehetetlenné az újoncz jutalék és költségvetés megszavazását. Elnapolják ezért az országgyűlést és talán rávetemednek arra, hogy parlament, újonczjutalék és költségvetés nélkül kormányozzanak? Tegyék, ha merészelik! Mi akkor nyíltan fogjuk hirdetni, hogy katona kötelezettség alá senki ne álljon, ezredéhez senki be ne vonuljon, mert a katonamegajánlás joga a magyar országgyűlést illeti, nem az absolut hatalmat. Mi akkor nyíltan hirdetjük, hogy adót senki se fizessen, mert a magyar ember csak az alkotmányos királynak és a felelős magyar kormánynak tartozik adót fizetni, nem az absolut hatalomnak és a dobokai kiadású Schmerlingeknek. Ha egyik törvény szent és kötelező erejű, a másiknak is annak kell lenni. Ha a hatalom példát ad a tömegnek arra, hogy a törvényeket lehet meg nem tartani, majd csak mi is beoktatjuk erre az új dobokai alkotmányosságra a magyar népet. Tartsunk népgyűlést, hozzunk ilyen határozatokat és szólítsuk fel az ország minden választókerületét hasonló határozatok meghozatalára. Majd meglátjuk, lesz-e kedve az absolut hatalomnak paczkázni egy nemzet közvéleményével. Beszállásolják a katonát az adót fizetni nem akaró honpolgárhoz? Tegyék! Megtették 1860-ban és mégis a nemzet győzött, így lesz ez most is, csak álljunk szilárdan a nemzet ügye mellett. A kormány már mozgásba hozta eszközeit a törvényhatóságok bizalmi szavazatát. Egy-két szolgalelkű törvényhatóság, mint pl. a Fehérfarit és Szappárit képviselőjének megválasztó Temesvár már bizalmat szavazott a kormánynak Mozduljon meg hát végre a nemzetnek zsoldban nem álló nagy tömege is. A szabadság sohasem volt a fatalizmus, de mindég a küzdelem gyümölcse. Mutassuk meg, hogy méltók vagyunk áldásaira, hogy küzdeni merünk és akarunk érte. Az 1898-ik év eldönti Magyarország szabadságának a sorsát talán örökre. A történelem ritkán ismétli magát, de a kedvünkért úgy látszik, ezt is megtette. Azt a kedvező alkalmat, melyet 67-ben elszalasztottunk, még egyszer a kezünkbe adta. Ugyanaz a helyzet, mint akkor: romban álló Ausztria, jogait követelő magyarság, a nemzet jogait megadni nem akaró, hozzánk bizalmatlan bécsi körök. Csakhogy akkor a nemzetnek egy bölcs volt a vezére, ma pedig egy vizen úszó tök. Ez a nagy különbség az akkori és a mostani helyzet között. Vigyázzanak a bécsi körök, mert ettől az elkeseredett nemzettől még kitelik, hogy: „nagyot üt botjával az ö tökfejére!"' Álljunk talpra a nagy esztendő küszöbén, hisz’ lehetetlen, hogy azoknak szelleme meg ne ihlessen minden magyart, kik 50 évvel ezelőtt a hazáért elvérzettek. Tőlünk nem kíván a haza vért, csak éberséget, tartsunk tehát minél előbb népgyűlést! Képviselőink divatba hozták a kurucz verseket s én is bevégzem czikkemet Petőfinek 50 évvel ezelőtt megirt ezen soraival: A „SZABADSÁG” TÁRCZÁJA. Az újév hajnalán. Szerencsés, boldog új esztendőt kívánok e nap hajnalán ! Minden halandót üdv kísérjen, Legyen az legény vagy leány. Magamba térek s nem kívánok Rossz sorsot biz’ én senkinek, De legjobb, leghőbb kívánságom, Te hű olvasó, a tied ! Magamról már én nem beszélek, Én oda vagyok teljesen. Engem, sajnos, meg nem gyógyíthat Az isten száz újéve sem. Sőt csakis ez tett oly beteggé, A milyen épen most vagyok . . . Tán kiváncsiak, hogy mi történt? Igen ? Nos hát nem hallgatok. Ma még nem történt semmi velem, Tényleg semmi, hitemre, nem. De bánt, nyom, kínoz, furdal egyre Valami szörnyű sejtelem : Hogy ép’ úgy leszen majd ma reggel, Mint tavaly volt! ... ah, borzalom! E félelem oly nehéz, — súlyát Biz’ Isten, el sem birhatom. „Ébredj hazára, mert, ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed! S ha lesz is, csak oly rövid időre, s Mig nevedet sírkövedre vésed ! Tavaly, újév reggelén történt, Hogy még javában álmodok Szörren az ajtóm, majd fölnyilik S — szent Kleofás! — egy hölgy belép. Mosóném volt Nem idős asszony, Hát zavart lettem egy kicsit, De végre mégis megkérdeztem, Hogy mit jelentsen a vizit? „Boldog újévet jött kívánni !“ Igen? Fogja, egy korona! — Elmegy és rá a másik perczben Új vendéget lát a szoba A suszterem jött, Isten neki! Hát ez is kapott valamit S alig röpül ki, már az ajtón Egyszerre három is benyit. Oh, ez a három ! Uram Isten, Mint a sáskák, úgy jöttek ők, Uj esztendőre gratulálni A kedves, jó hitelezők. Az ágyamból majd kifordultam, Úgy megörültem, mondhatom . De mit tegyek, mint okos ember? — Az alvásomat folytatom. Folytattam akkor. Ma bizony nem. Az emlékezés fáj nekem. A félelem bánt, gyötör, kínoz, Hogy ma reggel is úgy leszen. Mulil. SZABADSÁG 1898. január 1. Ébredj hát Miskolcz lelkes, hazafias polgársága! Ragadd el a pálmát a többi városok elől azzal, hogy te leszel első, kik a nemzetnek napnál világosabb jogaiért sorompóba lépnek ! Ünnep. Az az uj esztendő, mely reánk virradt, nagy események elé állít bennünket. Kétségtelen, hogy a monarkia emlékezetes napoknak néz elé, olyanoknak, melyek próbára teszik Deák alkotását és nem lehetetlen, hogy új alakulásoknak adnak életet. Azok azonban, akik mélyebbre néznek, látják azt is, hogy a magyar társadalom mint változik meg, miként hagyják hidegen az újabb nemzedéket azok az ideálok, amelyekért elődeik készek lettek volna mindent föláldozni. A régi fölfogás helyébe új lép. Daránfsi miniszter panaszkodik, hogy a nemzet alsó rétegeiből kivész a szerződés szentségének tudata, Kiss Áron, a debreczeni református püspök pedig azt panaszolja, hogy az új idők megtámadják és gyöngítik a kötelességérzetet, azaz apad a jogérzet és a nemzet erkölcsi tőkéje. Ez azonban nemcsak az alsó rétegekben van így. A terjedő materializmus ar lesz a szíveken a magasabb régiókban is és kiűzi onnan az idealizmust, mi a jogérzet és erkölcsök alapja. Sőt ebben éppen a felsőbb osztályok mutatnak példát s az alsók csak ezek után indulva érnek a szétbomlás örvényéhez. A mezőgazdasággal foglalkozók szomorúan érzik azt, hogy a rossz termés, a súlyosabb terhek és a munkások követelései mellett a gazdálkodás megszűnik hasznot hajtó és kellemes foglalkozás lenni. A kisiparosok panaszkodása egy perczre sem szünetel. Az idegen milliók azonban még mindig ömlenek az országba. Ezek segítségével tatarozzuk vasútjainkat, építünk vicinálisokat, szabályozzuk a Vaskaput, emelünk palotákat a militarizmusnak és bürokráciának. De váljon egészséges alapokon nyugvó fejlődés-e ez? Egészséges-e a mi parlamentarizmusunk, mely a gondolkodó hazafiak szemében csak azért érdemel kíméletet, mert Ma is beront majd a mosóném, A suszterem, meg a szabóm ! . . . Jóságos Ég, könyörülj rajtam! — Áment mondj rája olvasóm ! Jancsi és Juliska. — A „Szabadság“ eredeti tárczája. — Ketten vannak a szobában. Juliska, a szőkefürtű kis bakfislányka és Jancsi, a szerelmes diákgyerek. Juliska ott ül a zongora mellett s valami ábrándfélét játszik halkan, elmélázva, a Jancsi gyerek pedig a háta mögött bámulja némán, szótlanul a szőke angyal hullámzó fürtéit és apró, pici kezecskéit, amint azok a zongora fehér és fekete billentyűin idestova mozognak lassú egymásutánban, ütem szerint Mindkettő phantasiál valamiről, de hogy miről, azt hirtelenében egyik sem tudná megmondani Juliska végre befejezi az ábrándot s hátrafordul szerelmes Jancsija felé: — Szép volt? — Szép. — Tetszik magának? — Tetszik. — Eljátszani még egyszer? — El. Juliska újra kezdi az ábrándot. Jancsi