Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-09-17 / 38. szám
38. szám Mohács, 1882. szeptember 17-én I. évfolyam. "MOHÁCS és vidéke. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hoví, a lap szellemi részét illető közlemények intézendők : német utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová & lapmegrendelések és hirdetések küldendők: németit toa 44. Egyes Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre. 1 fit. Egyes szám 10 kr. példányok Mandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdíj külön 30 kr. A nyittér egy petit sora 10 kr. Szigeti bajaink orvoslásához. Első cikkünkben tett ígéretünkhöz képest avval a kérdéssel kívánunk jelen sorokban foglalkozni, hogy gyakorlatilag miként lehetne és kellene a legcélszerűbb módon szigetünket a folytonos vizállistól megmenteni. A kérdés kettős természetű lévén, t. i. a vizek rendes lefolyásának biztosítása vagyis a szorosan vett vízlevezetés kérdése, és a szigeti birtokoknak a dunai árvíz ellen való megoltalmazása vagyis a védgát kérdése, szükséges lesz róluk külön szólani. Felesleges említenünk, mert köztudomású dolog, hogy az Ó-Duna ága volt azon meder, mely összes szigeti vizeinket magába ölelve, azokat Bezdán fölött a Dunába vezette, s így a vizeket a szigeti birtokokra nézve ártalmatlanná tette, az is ismeretes dolog, hogy mióta a Tür-féle bajabezdáni tápcsatorna (1876) elkészült, mely az O-Dunn ágát törvény által nyert engedmény okmánya értelmében felhasználta, vizeink benrekednek a szigetben s kárt okoznak. A dolog természetében feküdt tehát, hogy ott és azon irányban követelte mindenki a levezetést, ahol az megakadályoztatott, és minthogy jogi szempontból ez a heh ■es felfogás, a birtokosok sokszori sürgetésére úgy a megyei hatóságok mint a kormány intézkedtek, hogy a víznek ugyanarra legyen levezetési útja, ahol az elzáratott. A megye érdemdús alispánjának e tekintetben hozott s a megyei közigazgatási bizottság által — helybenhagyott határozata leggyökeresebben volt a bajt orvosiamig, midőn a lehető legalacsonyabban fekvő ponton t. i. a Banga foknál rendelte el a csatornának kinyittatását, hogy az vizeinket befogadja, nem úgy a Vunsági minisztérium, mely ugyan maga is ugyanazon úton tartotta szükségesnek az orvoslást, mégis a csatorna törvényes legkisebb vízállásának biztosítása tekintetéből nem engedte meg a kinyitást a legalsóbb ponton, hanem elegendőnek tartotta azt, ha vizeinknek a „Kónyica“ foknál engedtetik nyílás a csatornába s a felesleges viz a „Lassú“ foknál ismét tovább vezettetik. Ezen rendelet részben végre is hajtatott, de már a végrehajtás eddigi folyamán is kitűnt, hogy az sem a csatorna sem a birtokosok érdekeinek meg nem felel s igy ma már bizonybanak vehető, hogy belvizeink levezetése a régi meder utján technikailag lehetetlen mindaddig, mig az érintett csatorna az Ó-Duna ágyát megtartja. Lehetetlen pedig azért, mert sokszor, midőn a viz szigetünkben nagy, a csatorna vize még magasabban áll s igy azon át vizünk nemcsak, hogy nem mehet, hanem még azon veszély állhat elő, hogy annak vize még jobban eláraszt bennünket, vagyis mert annak a törvényben szabályozott rendes legkisebb vízállása magasabb cottát képvisel, mint amely vizeink levezetésére alkalmas. Minthogy tudvalevő dolog, hogy a kormány a csatornának más iránybani áthelyezését mindaddig nem kezdeményezheti, míg a baj más úton való orvoslása — mely kevesebb költséggel jár — minden irányban meg nem kiséreltetett ; a létező viszonyok közt pedig bizonyos, hogy a „Kónyien“ és „Lassú“ fokokon át megrendelt levezetés állapotunkon némi javítást eszközölt : egyelőre ezen levezetési út mindenesetre fentartandó lenne, de a baj gyökeres orvoslására más mód volna feltalálandó, oly levezetési út t. i. melynek folytán a birtokosok és csatorna-társulat közti érdekközösség»' a lehetősé«' szerint is megszűnnék. Ezen felfogásnak adott kifejezést a Pécs József kir. középitészeti felügyelő, Spitzár Frigyes kir. folyammérnök és Sey Lajos járási szolgaviró urakból álló bizottság is, mely e kérdésben i. é. augusztus hó 27—29 napjain, Bubreg Ferenc községbíró, Deutsch Lipót és Kész Pál községi képviselők, Koszits Szilárd a szigeti nagyobb birtokosok ügyvédje, Novák László pécsi püspöki urodamérnök és Heincz Albert csatorna - társulati főmérnök jelenlétében a fentebb jelzett művelet felülvizsgálatát teljesítette, kijelentvén az eljárásáról felvett jegyzőkönyvben, hogy „ . . . a 20033/881. számú miniszteri határozat álltal célba vett eredménynek elérhetése végett a kónyiea fokon eddig létezett vízlefolyás a lehetőségig továbbra is biztosítandó, és jelezvén egyúttal, miképp . . . tekintettel arra, hogy a tápcsatornán keresztül való vízlevezetés a tápcsatorna részére biztosított normális vízmagasság által korlátozva van, az a szigeti vizek levezetésére nem elegendő, miért is oly levezetési módról kellene gondoskodni, amelyyel a szigeti vizek levezetési útja a tápcsatornától függetleníttetnék és elkülöníttetnék.“ Hogy melyik lenne az irány és út, melylyel ezen elkülönített levezetés eszközölhető lenne, annak kijelölése a csatornatársulat hivatása lenne, mert a levezetést is neki kell teljesítnie, mégis minthogy értesülésünk szerint már korábban úgy a csatornatársulat mint a főüg. helyes uradalom részéről lettek tervezetek bemutatva, illetve bizonyos irányok kijelölve, szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy azok egyike vagy másikának végleges elfogadásához csak akkor lehetne tüzetesen hozzászólni, ha az egész sziget, annak nagyobb vízmedencéi és fokainak lejtmérése útján megállapítva lenne, hogy melyik képes több vizet elvezetni s nagyobb területet mentesitni. Ennek megállapítása pedig csakis oly TASQ A., Úti karcolatok. Ne várja tőlem senki, hogy egy bolygó lélek tizennégy napi kóborlását egész részletességgel leírjam. Hisz Futaki Gyula, köznéven f utak k ó b i, előbbi sémita nevén pedig Julius „W ih em“-mel kellene síkra szállanom, ha csak némileg akarnám megkísérlem a megtett út, látottak s tapasztaltak hű vázát adni. De más részről sem volna tanácsos — legalább nekem — egy sikerült úti rajzot a kellő felcicomázással reprodukálnom, mert a „Budapestei C o r r e s p o n d en z“ élelmes szerkesztője felismerné bennem a még ezelőtt nyolc évvel mesterségében lábatlankodó „Hon“ „Reform“ „Magyar Politika“ s „U ng. L lo y d“ eredeti tudósítóját, beszegődtetne politikai touristának, hogy — mint ő legutóbb Boldogfalváról — a világ minden részéből — ha az ember azt a világrészt soha nem is látta — csak úgy köpje az eredeti távirati tudósításokat. — Miután Fatakkabival tehát sem versenyezni, sem nála megkedvelteim magamat nem akarom, elhallgatom tehát általában az úti éleményeket, melyeket Triestig, Triesttől Velencéig, meg Triesttől Grácig az az a Szemeringen át Bácsig s onnan hazáig a szőke Dunán, különféle variatiokban sok érdekes s kedélyes intermezokkal két héten át keresztül éltem. Tehát Triest, Austria e tengeri büszkesége most van napirenden. A várost nem a volt financminister Depretis által rendeztetett úgynevezett nemzetközi kiállítás hozta annyira szőnyegre, mint inkább az elrobbantott s a most újólag becsempészett petárda. De azért Triestben a szétpattant bomba s az ujóbbi putsch dacára a hivatalos s félhivatalos orgánumok szerint irridentisták nincsenek. Pedig dehogy nincsenek! Hát a „Pechi“ kávéház törzsvendégei micsodák? Ott „malelet ti ted eschi“ nemcsak az osztrákok, de még a magyarok is. Nem kell szépíteni a dolgot, mert ott bizebül állunk. No de hagyjuk ezt s beszéljünk nagy általánosságban a kiállításról. A kiállítás, melynek fő s melléképületei az Adria partján nyúlnak el, impozáns látvány. Maga a kiállítás azonban — a kiállított tárgyak — még minator kiadása sem a bécsi világkiállításnak. Aki a bécsi világkiállítást látta itt ugyan hiába keres valami újat, megragadóbbat. Az „a ( iarium“ kicsiny s nem sokat erő. A „Hrvatska Paviljo n“ sem kelti fel figyelmünket, noha egy halmaz csutora, vetemény mag, fa, üveg, szép mennyiségben és csínnal van kiállítva. Legjobb benyomást tesz még az osztály közepén levő „pyramis“, mely tele van rakva kiválólag szerémi borokkal s síivovicával. A csarnok alsó részében van egy „Kost-Halle“ -tó pénzért meg lehet a szerémi bort s a jó hírnek örvendő silvonumot kóstolni. A „Drelier“-féle sörcsarnok is itt van közelben, melynek sörös konyhája egyformán jó. A „Drelier“ szomszédját a triesti „Pitschen-féle kávéházat legtöbben a restauratio — az az ebéd után — keresik fel. A „Pitschen“ kávéház után jő a valódi kiállítás. Az első kiállítási épületnek kétharmadát a hadtengerészeti tárgyak, a többi részét Bosznia s Hercegovina nem érdektelen tarkabarkasága foglalja el. A főcsarnokban vannak a tulajdonképeni kiállítók. „Magyar ország“, „Hungaria“ a csarnok végén jobbról van, elég csinos sőt azt mondhatni bizonyos elegantiával igyekeztek a derék kiállítók a kicsinyre szabott tért berendezni. A kiállítás a magyar osztályban sem tökéletes, éppen most pakolja egy budapesti fogművész doktor-féle a fogakat kis kirakatába. A hely sehol sem oly szűk, oly kimért, mint a magyar osztályban. Baranyából csak a pécsi Engel Adolf-féle faparquett kiállítást láttam. Legtöbb gépet s mezőgazdasági tárgyat a magyarok állítottak ki. A kiállítás nem örvend valami nagy látogatottságnak, mert az első napon hat órát töltöttem a kiállítási helyiségben, de sokat mondok.