Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-17 / 38. szám

38. szám Mohács, 1882. szeptember 17-én I. évfolyam. "MOHÁCS és vidéke. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hoví, a lap szellem­i részét illető közlemények intézendők : német­ utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová & lapmegrendelések és hirdetések küldendők: német­it t­oa 44. Egyes Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre. 1 fit. Egyes szám 10 kr. példányok Mandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdíj külön 30 kr. A nyi­ttér egy petit sora 10 kr. Szigeti bajaink orvoslásához.­ ­ Első cikkünkben tett ígéretünkhöz képest avval a kérdéssel kívánunk jelen sorokban foglalkozni, hogy gyakorlatilag miként lehetne és kellene a legcélszerűbb módon szigetünket a folytonos vizál­listól megmenteni. A kérdés kettős természetű lévén, t. i. a vizek rendes lefolyásának biztosítása vagyis a szorosan vett vízlevezetés kérdése, és a szigeti birtokoknak a dunai árvíz ellen való megoltalmazása vagyis a védgát kérdése, szükséges lesz róluk külön szólani. Felesleges említenünk, mert köztudomású dolog, hogy az Ó-Duna ága volt azon meder, mely összes szigeti vizeinket magába ölelve, azokat Bezdán fölött a Dunába vezette, s így a­ vizeket a szigeti birto­kokra nézve ártalmatlanná tette, az is is­meretes dolog, hogy mióta a Tür-féle baja­­bezdáni tápcsatorna (1876) elkészült, mely az O-Dunn ágát törvény által nyert en­gedmény okmánya értelmében felhasználta, vizeink benrekednek a szigetben s kárt okoznak. A dolog természetében feküdt tehát, hogy ott és azon irányban követelte min­denki a levezetést, a­hol az megakadályoz­tatott, és minthogy jogi szempontból ez a heh ■es felfogás, a birtokosok sokszori sür­getésére úgy a megyei hatóságok mint a kormány intézkedtek, hogy a víznek ugyan­arra legyen levezetési útja, a­hol az elzáratott. A megye érdemdús alispánjának e te­kintetben hozott s a megyei közigazgatási bizottság által — helybenhagyott határo­zata leggyökeresebben volt a bajt orvos­iamig, midőn a lehető legalacsonyabban fekvő ponton t. i. a Banga foknál ren­delte el a csatornának kinyittatását, hogy az vizeinket befogadja, nem úgy a Vunsági­ minisztérium, mely ugyan maga is ugyan­­azon úton tartotta szükségesnek az orvos­lást, mégis a csatorna törvényes legkisebb vízállásának biztosítása tekintetéből nem engedte meg a kinyitást a legalsóbb pon­ton, hanem elegendőnek tartotta azt, ha vizeinknek a „Kónyica“ foknál engedtetik nyílás a csatornába s a felesleges viz a „Lassú“ foknál ismét tovább vezettetik. Ezen rendelet részben végre is hajta­tott, de már a végrehajtás eddigi folyamán is kitűnt, hogy az sem a csatorna sem a birtokosok érdekeinek meg nem felel s igy m­a m­­ár bizonyba­na­k v­ehető, hogy belvizeink levezetése a régi m­eder utján t­e­c­h­­n­i­k­a­i­l­a­g lehetetlen m­­inda­d­d­i­g, m­­i­g a­z érintett csatorna az Ó-Duna á­g­y­á­t m­e­g­t­a­r­t­j­a. Lehetetlen pedig azért, mert sokszor, midőn a viz szige­tünkben nagy, a csatorna vize még maga­sabban áll s igy azon át vizünk nemcsak, hogy nem mehet­, hanem még azon veszély állhat elő, hogy annak vize még jobban eláraszt bennünket, vagyis mert annak a törvényben szabályozott rendes legkisebb vízállása magasabb cottát képvisel, mint a­mely vizeink levezetésére alkalmas. Minthogy tudvalevő dolog, hogy a kormány a csatornának más iránybani át­helyezését mindaddig nem kezdeményez­heti, m­íg a baj más úton való orvoslása — mely kevesebb költséggel jár — minden irányban meg nem kiséreltetett ; a létező viszonyok közt pedig bizonyos, hogy a „Kónyien“ és „Lassú“ fokokon át meg­rendelt levezetés állapotunkon némi javí­tást eszközölt : egyelőre ezen levezetési út mindenesetre fen­tartandó lenne, de a baj gyökeres orvoslására más mód volna felta­lálandó, oly levezetési út t. i. melynek folytán a birtokosok és csa­torna-társulat közti érdekközösség»' a lehetősé«' szerint i­s megszűnnék. Ezen felfogásnak adott kifejezést a Pécs József kir. középitészeti felügyelő, Spitzár Frigyes kir. folyammérnök és Sey Lajos járási szolgaviró urakból álló bi­zottság is, mely e kérdésben i. é. augusztus hó 27—29 napjain, Bubreg Ferenc község­­bíró, Deutsch Lipót és Kész Pál községi képviselők, Koszits Szilárd a szigeti na­gyobb birtokosok ügyvédje, Novák László pécsi püspöki uroda­mérnök és Heincz Albert csatorna - társulati főmérnök jelenlé­tében a fentebb jelzett művelet felülvizs­gálatát teljesítette, kijelentvén az eljárásáról felvett jegyzőkönyvben, hogy „ . . . a 20033/881. számú miniszteri határozat álltal célba vett eredménynek elérhetése végett a kónyiea fokon eddig létezett vízlefolyás a lehetőségig továbbra is biztosítandó, és jelezvén egyúttal, mikép­p . . . tekintettel arra, hogy a tápcsatornán keresztül való vízlevezetés a tápcsatorna részére bizto­sított normális vízmagasság által korlátozva van, az a szigeti vizek levezetésére nem elegendő, m­­i­é­r­t is oly levezetési m­ó­dról kellene g­o­n­d­o­s­k­o­d­n­i, a­m­e­l­y­­­y­e­l a szigeti vizek le­vezetési útja a t­á­p­c­s­a­­t­o­r­n­á­t­ó­l f­ü­g­g­e­t­l­e­n­í­t­t­e­t­n­é­k és e­l­k­ü­­­l­ö­n­í­t­t­e­t­n­é­k.“ Hogy melyik lenne az irány és út, melylyel ezen elkülönített levezetés eszkö­zölhető lenne, annak kijelölése a csatorna­­társulat hivatása lenne, mert a levezetést is­­ neki kell teljesítnie, mégis minthogy érte­sülésünk szerint már korábban úgy a csa­torna­társulat mint a főü­g. helyes uradalom részéről lettek tervezetek bemutatva, illetve bizonyos irányok kijelölve, szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy azok egyike vagy másikának végleges elfogadásához csak akkor lehetne tüzetesen hozzászólni, ha az egész sziget, annak nagyobb vízmedencéi és fokainak lejtm­érése útján megállapítva lenne, hogy melyik képes több vizet el­vezetni s nagyobb területet mentesitni. Ennek megállapítása pedig csakis oly TASQ A., Úti karcolatok. Ne várja tőlem senki, h­ogy egy bolygó lélek tizennégy napi kóborlását egész részletes­séggel leírjam. Hisz Fut­aki Gyula, köznéven f utak k ó b i, előbbi sémita nevén pedig Julius „W i­­­h e­­­m“-mel kellene síkra szállanom, ha csak némileg akarnám megkísérlem a megtett út, látottak s tapasztaltak hű vázát adni. De más részről sem volna tanácsos — legalább nekem — egy sikerült úti rajzot a kellő felcico­­mázással reprodukálnom, mert a „Budapestei­ C o r r e s p o n d e­n z“ élelmes szerkesztője fel­ismerné bennem a még ez­előtt nyolc évvel mesterségében lábatla­nkodó „Hon“ „Reform“ „M­agyar Politik­a“ s „U n­g. L l­o y d“ eredeti tudósítóját, beszegődtetne politikai touris­­tának, hogy — mint ő legutóbb Boldogfa­l­­váról — a világ minden részéből — ha az ember azt a világ­részt soha nem is látta — csak úgy köpje az eredeti távirati tudósításokat. — Miután Fatakkabival tehát sem verse­nyezni, sem nála megkedvelteim magamat nem akarom, elhallgatom tehát általában az úti éle­­ményeket, melyeket T­r­i­e­s­t­i­g, Triesttől Velencéig, meg Triesttől G­rácig az az a Szem­er­ingen át B­ácsig s onnan hazáig a szőke Dunán, különféle variatiokban sok érdekes s kedélyes intermezokkal két héten át keresztül éltem­. Tehát Triest, Austria e tengeri büsz­kesége most van napirenden. A várost nem a volt financminister Depretis által rendeztetett úgynevezett nemzetközi kiállítás hozta annyira szőnyegre, mint inkább az elrobbantott s a most újólag becsempészett petárda. De azért Triest­­b­e­n a szétpattant bomba s az ujóbbi putsch dacára a hivatalos s félhivatalos orgánumok szerint irridentisták nincsenek. Pedig dehogy nincsenek! Hát a „Pechi“ kávéház törzs­vendégei micsodák? Ott „male­­let ti t­ed esc­hi“ nem­csak az osztrákok, de még a magyarok is. Nem kell szépíteni a dolgot, mert ott biz­ebül állunk. No de hagyjuk ezt s beszéljünk nagy általános­ságban a kiállításról. A kiállítás, melynek fő s melléképületei az A­d­r­i­a partján nyúlnak el, impozáns látvány. Maga a kiállítás azonban — a kiállított tárgyak — még minator kiadása sem a bécsi világkiállí­tásnak. A­ki a bécsi világkiállítást látta itt ugyan hiába keres valami újat, megragadóbbat. Az „a (­ i­­a­r­i­u­m“ kicsiny s nem sokat erő. A „H­rvatska P­a­v­i­l­j­o n“ sem kelti fel figyelmünket, noha egy halmaz csutora, vete­­mény mag, fa, üveg, szép mennyiségben és csínnal van kiállítva. Legjobb benyomást tesz még az osztály közepén levő „pyramis“, mely tele van rakva kiválólag szerémi borokkal s síivovicával. A csarnok alsó részében van egy „Kost-Halle­“ -tó pénzért meg lehet a szerémi bort s a jó hírnek örvendő silvonumot kóstolni. A „D­relie­r“-féle sörcsarnok is itt van közelben, melynek sörö­s konyhája egy­formán jó. A „D­r­e­li­e­r“ szomszédját a triesti „P­i­t­s­c­h­e­n-féle kávéházat legtöbben a res­­tauratio — az az ebéd után — keresik fel. A „P­i­t­s­c­h­e­n“ kávéház után jő a valódi kiál­lítás. Az első kiállítási épületnek két­harmadát a hadtengerészeti tárgyak, a többi részét Bosznia s Hercegovina nem érdektelen tarkabarka­­sága foglalja el. A főcsarnokban vannak a tu­­lajdonképeni kiállítók. „M­a­gyar orsz­á­g“, „H­ungari­a“ a csarnok végén jobbról van, elég csinos sőt azt mondhatni bizonyos elegantiával igyekeztek a derék kiállítók a ki­csinyre szabott tért berendezni. A kiállítás a magyar osztályban sem tökéletes, éppen most pakolja egy budapesti fogmű­vész doktor-féle a fogakat kis kirakatába. A hely sehol sem oly szű­k, oly kimért, mint a magyar osztályban. Baranyából csak a pécsi Engel Adol­f-féle faparquett kiállítást láttam. Legtöbb gépet s mezőgazdasági tárgyat a magyarok állítottak ki. A kiállítás nem örvend valami nagy láto­gatottságnak, mert az első napon hat órát töl­töttem a kiállítási helyiségben, de sokat mondok.

Next