Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-03-26 / 13. szám
I. évfolyam. 13. szám Mohács, 1882. március 28-án. Társadalmi ]hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők : német-utca 80.— Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: németutca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bsélyegdíj külön 30 kr. A nyílttér egy petit sora 10 kr. Előfizetési felhívás. Jelen számunk az utolsó lévén az első negyedévben, azon olvasóinkat, kik lapunk szellemével és irányával meg vannak elégedve, tisztelettel felhívjuk, hogy fiatal lapunkat, mely a közügy előmozdításán kívül más érdeket nem ismer, anyagilag és szellemileg ezentúl is és minél inkább támogatni szíveskedjék ! Lapunk előfizetési ára: Egész évre: 4 frt. Fél „ 2 „ Negyed „ 1 „ Lapunkat minden eddigi előfizetőnknek az új negyedben is megküldjük azon reményben, hogy azt továbbra is óhajtják. Azokat tehát, kik ezt nem kívánják, tisztelettel felkérjük, hogy ezt lapunk visszaküldése által tudtunkra adni méltóztassanak! Ezúttal a hátralékok beküldését is kérjük! Budapest, március 9. 1882. A férfi! E lap 10-ik számában nem minden alap nélkül egyedüli kútforrására a társadalomban felmerült katastrófáknak volt föltüntetve a nő. Némely tekintetben osztom cikkiró úr nézetét, ugyanis a családi élet, a házasság után bekövetkezett bukás, romlás okául elfogadom, hogy gyakran áll azon elv : „keresd az asszonyt.“ De nagyon csalódik cikkiró úr, ha azt hiszi, miszerint a családi életet tönkretevő, a család fejét ért szerencsétlenségek a házasság, a nő által hozatnak létre.*) Legtöbb esetben a házasságba maga viszi bele azt a férj, midőn eladósodva, vagy túlságosan bízva önerejében, avagy merész tervekkel, nagyravágyással egy jobb jövő reményében házasodik meg, családot alapít annélkül, miszerint a család kis növekvő tagjainak jövőjéről szilárdan gondolkoznék. Házasodik — mert szerelmes, házasodik — mert gazdag nőt keres, ki legtöbb esetben nagy igényekkel lép fel, hozománya kamatjait fölemészti, s a számitó férj részére mi sem marad. Nősül — összeköttetést hajhászva. Nősül, mert oly állása van, hol a nőt nem csak mint élettársat, de mint keresete segédjét — is használhatja. Ez utóbbi a kereskedőkre vonatkozik. Igen, de kap-e kiki a maga műveltségéhez, a maga szakmájához éppen oda illőt. Nem ragadja-e el a kereskedőt— csupán a pénz, melyhez rosz modor járul, oly nő, ki az üzletben nem előzékeny, sőt lusta, s igy hátramozdutó. *) E két igen érdekes cikkre vonatkozólag mi is elmondaniuk nézeteinket. A szerkesztő. Kap-e az a 800 frtos hivatallal biró ifjú, ki magas műveltséggel, alapos készültséggel bir, oly leányt mindig, ki vagyonos s mellette eléggé műveit; odaadja-e bármely szülő aggodalom nélkül leányát egy 800 frtos hivatallal biró ifjúnak, hogy havi57 frtból tengődjenek, uriasan járjanak, ha még szegényis az a leány ? Ha odaadja előbb utóbb vagy betegség, vagy a család szaporodása tönkreteszi a művelt férj erejét, állását, bátorságát az élet tovább küzdéséhez. A nő az oka ? Nem a férj ? nem. A férfi az oka, ki vagyon nélkül oly pályára lép, mely szaporítja a szegény kapatos, hivatalnokok éhen haló seregét. A szülő az oka, ki mesterember, paraszt gazda léttére, tanulni küldi fiát, úrnak neveli, papnak adja be, mely rendből ezek leginkább kilépnek, midőn kitanulták oskoláikat. A társadalom, a családi boldogság megrontója a nagyra vágyás, megvetés a tisztességes pályák iránt, megvetése a kereskedelem, kéziműipar, főleg a földművelési gazdászatnak. Ma egy mesterember, nem nevel jó mesterembert fiából, hogy egyesített erővel korán eléretve a fiúval célját, egy virágzó üzlet fejévé tegye, hanem megzsugorgatott fillérein iskoláztatja s ügyvédnek neveli, hol tőke nélkül — éhen hal. A kereskedő — nem óhajt fiából egy üzlettársat, egy utódot nevelni, hanem busásan ellátva pénzzel hol orvosnak neveli, hol fölküldi akadémiára a tanár, mérnök s hivatalnokok éhen küzdő hadját szaporítani. Innen van, hogy a nagyság átka, a hivatás nélkül, tehetség hiányában reátukmált pályán, mihelyt egy kis fizetésre szert tesz hosszat évek során a kereskedő, paraszt, mesterember fia, — az első kinevezésre megnősül, nyomorog — megbukik. Nem kellene Istóczy úrnak jeremládákat fújni a zsidók ellen, de a mi társadalmunkban divó nagyzás ellenében. Vagyon nélkül hivatalnoki pályára, ügyvédi, orvosi mérnöki, tanári, de különösen bírósági pályára ne küldje senki fiát. — Műé a szegény földmives fia önerején küzdve célt ér, egy tanári, vagy hivatalnoki állásba jutva; — oly kedélybeteg, oly megerőltetett egészséggel bír, miszerint megnősülve inkább ápolót, inkább mentőszálat, mint feleséget keres. Ha csalódik — tönkre van téve. Holott ugyanez a fiú, kevésbbé fáradtságos, küzdelmes pályáján, virágzó egészséggel, nagyravágy fissal apja mestersége iránt, mily józan családfő lehetne, belátva otthon az apja házánál észlelt hibákat, igyekeznek leendő nejét még jobb sorsban részesítni, mint apjánál volt szülő anyjának. Legboldogtalanabb házasságok ott vannak, hol a férj felkapaszkodott ember, ki feleségének hozományul nem hoz egyebet, sok fáradtsággal szerzett tudományos hivatalánál. Ki elvesz egy műveit, a férj anyjánál sok rangfokozattal feljebb álló nőt, kivel bánni sem tud, mert a tudománynyal nem tanulhatta meg egyszersmind a szülői háznál a műveltebb bánásmódot is. Fáradt napi munkája után levetkőzve magáról a tudományt, éppen oly faragatlan, durva emberként áll nője előtt, mint munkás-zubbonyos apja. Ha a nő ekkor — félrelép, vagy szerencsétlen, s boldogtalanságában — mert csak boldog ember tehet mást is azzá, — préda, könnyelmű lesz, s romlást idéz elő a kis háztartásban, kérdem, ki a hibás ! Mindég a szülő, a nagyravágyó szülő, ki odahelyezi erdőn nőtt csemetéjét, a nélkül, hogy nemes irányt adhatott volna," a nélkül, hogy nemesebb ágakat olthatott volna beléje, mint melylyel önmaga rendelkezik, oda plántálja egy műveltebb szalum légkörbe. Ind ez— bizony, bármily óriás fa lesz is belőle — erdei nem kerti gyümölcsöket terem. Vad erkölcsöket nem szelíd, nemeseket bir felmutatni. A társadalomban van a hiba. Szülők neveljétek fiaitokat kézműveseknek, iparos, kereskedőknek, törekedjetek inkább vagyont adni nekik, mint nagyravágyást oltani szíveikbe. Ha már fiaitok vagyonosokká válnak, ezek gyermekei bátran művelhetik magukat magasabb pályára; de ne kényszeritsétek szegényül kiállítani a síkra, elhalmozni egyúttal a kenyérkereset nehézségei mellett tantárgyak tudományos pályák előkészületeivel. A vagyonos nemzet életképes, ez áll a társadalomra nézve. A vagyonos ifjú, ki nem küzd az önfentartással, ki minden nehézség, anyagi küzdelem nélkül, minden félelem nélkül attól, jaj, ha elbukom a vizsgán, még egy évig nyomorgom, nyomorog reám számító szülőin, ö könyebben tanulhat is, jelesebb szakember, s ami fő, józanabb, kedélyesebb, s az életet ismerőbb férj, családapa, lesz. Tisztelet a kivételeknek Szalmakunyhóból, sok nagy ember vált. Ámbár „Béranger“ a nagy francia költő, nagy dicsősége után is, csak faluját óhajtá vissza. Kérdezzétek meg azon nagy embereket, kik elérték nagy fáradság után céljukat, megkezdenék-e újból s nemmel felelne mind. Mai napság, ha egy falu oskolájában egy paraszt gyermek jól megtanul olvasni, az egész familiája papnak szánja.