Mozgó Világ, 1992. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)
1992 / 8. szám - INTERJÚ - Mihancsik Zsófia: "A Jó és a Gonosz párviadala" - Beszélgetés Orbán Viktorral, Szabó Zoltánnal és Szilágyi Ákossal
„A Jó és a Gonosz párviadala” Orbán Viktorral, Szabó Zoltánnal és Szilágyi Ákossal beszélget Mihancsik Zsófia MIHANCSIK ZSÓFIA Három állítással szeretnélek vitára késztetni benneteket a Kádárrendszerben tanúsítható magatartások erkölcsi leírása és megítélése tárgyában. Az első az, amelyet Eörsi István képviselt nemcsak a Mozgó Világ 6. számában közölt beszélgetésben, hanem máshol is és többször is, hogy tudniillik egy vérben fogant rendszerrel szemben, amely a későbbiekben is csak a megalkuvásra épít, az egyetlen etikus magatartás az, ha az ember semmiféle együttműködést nem vállal vele, és saját személyes erkölcsi meggyőződését minden körülmények között érvényesíti, még akkor is, ha szociológiailag ennek az a nehezen viselhető következménye, ami a demokratikus ellenzékkel történt: a kivonulás, a föld alatti lét, bizonyos értelemben az elszigetelődés. A második állítás Nádas Péteré, aki nem felszólító módban fogalmaz, mint Eörsi, hanem leírja - a Nappali ház ez évi első számában - azt a pragmatizmust, melybe a Kádár-rendszer az erkölcsi kérdésekről való gondolkodásban és a személyes erkölcs érvényesítésében mindannyiunkat beleszorított; azt mondja, hogy bár a moralitás csak igent és nemet ismer, a Kádár-kor emberének folytonosan kényszereket és körülményeket kellett mérlegelnie, s így csak a személyes erkölcsöt relativizáló pragmatikus gondolkodást tehette magáévá. A harmadik állítás egy rádióműsorban fogalmazódott meg, melyet Kéri Lászlóval és Szilágyi Ákossal csináltunk, s úgy szólt, hogy a moralitás képviseletének a lehetősége generációk szerint különböző. Tehát míg például a 45-55 között születettek számára szinte magától értetődő volt az a pragmatizmus, amelyről Nádas beszél, a Fidesz-generáció erkölcsi és politikai tudatosodása már egy olyan időszakra esik, ahol a politikai cselekvés és az erkölcsi meggyőződés összezárkóztatható volt, tehát lényegében ez az első olyan korosztály, amely már a Kádár-rendszer alatt kikerült a személyes erkölcs ellehetetlenülésének állapotából. Korosztályotok képviseletében is ültök most itt tehát, de szeretném, ha előbb ti is kifejtenétek, mit gondoltok a Kádár-korszak nyújtotta magatartás-lehetőségek erkölcsi megítéléséről. SZILÁGYI ÁKOS Ha lehet, kicsit messzebbről kezdeném. Az említett két felfogás ugyanis - jóllehet ellentétes konklúziókra jut - azonos tőről fakad, abból a meggyőződésből, hogy a rendszer, amelyben negyven évet éltünk és részben talán még mindig élünk, amelybe beleszülettünk és amelybe olykor belehaltunk, morálisan nemcsak megítélhető és megítélendő (márpedig most - hogy nincs többé vagy nem úgy van, ahogy eddig - mindenkinek kutya kötelessége morálisan szembenézni a maga negyven évével), hanem lényegét tekintve erkölcsi kategória volt, erkölcsi szubsztanciája volt neki, az abszolút rosszat, a gonoszt testesítette meg. Csak Eörsi azt mondja, hogy a gonosszal való cimborálás, a megalkuvás, beletörődés, passzív elfogadás erkölcsileg számonkérhető minden egyes emberen, s talán a magyar társadalom egészén, annál is inkább, mert „voltak bátrak, akik mertek”, ha nem is túl sokan, míg Nádas a maga keresztényies alapállásának megfelelően azt mondja, hogy mindenki így vagy úgy „ember” volt, „gyarló”, „tökéletlen” lény, itt vagy ott engedett, megalkudott a rosszal, de az vesse rájuk - azaz ránk - az első követ, aki maga bűntelen. Mármost én azt gondolom, hogy a kádárizmus - és ezt kurziválnám - számomra nem erkölcsi probléma, s nem is volt az. Azért parafrazeálom itt Lukács György ifjúkori dolgozatának - „A bolsevizmus mint erkölcsi probléma” - címét, hogy világos legyen, miről beszélek. A bolsevizmus mint a Sátán Belzebubbal történő kiűzése a jóvilágból, a bolsevizmus mint a „történelmi rossz” - vér, erőszak, hazugság, gonoszság - egyéni vállalásának kényszere, belső kényszere, sőt kötelessége a „történelmi jó” megvalósítása érdekében, nos, ez lehetséges erkölcsi dilemmája volt egy kelet-európai értelmiséginek vagy egy kelet-európai III. Richárdnak, aki eleve a „rossz” mellett kötelezi el magát, de a bolsevik rendszer maga nem volt erkölcsi probléma, semmivel sem inkább, mint bármely létező rendszer.