Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 12. szám - REFLEX - Krajczár Gyula: A körülnézés tudománya - Almási Miklós: Pisztoly a könyvtárban: életinterjú (beszélgetőtárs: Nádra Valéria)

Krajczár Gyula A körülnézés tudománya Almási Miklós, ahogy ő írja, min­dig menekülni akart az emlékezés elől, előre akart nézni. Nagy mene­kültében aztán most adott egy egész könyvnyi interjút az életéről, az emlé­keiről. Aki egyébként is könyvekben fejezi ki magát, akinek a számára az van meg, amit beleírt egy könyvbe, annak előbb-utóbb azért adódik, hogy az életét is könyv formájában szeret­né látni. Az is akkor van meg, ha be­leíratott. Az életútinterjúból is kiderül, ha esetleg a külső szemlélőnek eddig nem tűnt volna fel, hogy Almásinak a könyvírás az alaptevékenysége, az útmutatója. Amikor a problémák keletkeznek, a nehézségek halmo­zódnak, a kilátástalanság kezdene elhatalmasodni, azonnal előkerül nála az imperatívusz, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom, nem ez az elsődleges, írjam csak a következő könyvemet. Az interjúban is mindig akkor pörög fel, válik élesebbé, ami­kor a soron lévő könyvről beszélhet. Az eseményeket sokszor eludvarias­­kodja, elszemérmeskedi, elnagyolja, ami mellesleg az egyik jó tulajdonsá­ga a kritikai pletykazivatarban, de a könyveknél nem viccel. Egy darabig eléggé szűken csordo­gáltak az életrajzok a szocializmusból, s amelyeket olvashattak, azokról is vagy tudtak, vagy éreztük, hogy nem tipikus szereplők, valamiért kivéte­lesek. Nem azok, akik „termelték” a kort. Almási ezért is érdekes. A törté­nelem nem tolta túl a maga szerepét az életében, nem jutalmazta és nem is büntette túlságosan, megelégedett azzal a csapással, hogy állandóan ott volt a fémes szájszagával. Ő meg filo­zófus akart lenni, meg kritikus, meg ezek így együtt, karriert akart csinál­ni a maga professziójában. S azt így lehetett. Az olvasónak pedig az az ér­dekes, hogy hogyan lehetett. Nádra Valéria, aki az interjúsoroza­tot készítette, időrendben akar halad­ni. Almási ezt ugyan engedi, követi, de rendre széttapossa a keretet. Az élete eseményei persze nála is időrendben követték egymást, de szellemi alaku­lására inkább a tartalmi rétegződés a jellemző, aztán az egyes rétegeket hol lehet időszakokhoz kötni, hol nem. Állandóan nagy ívű hatásokba üt­közik, a színházba, Amerikába, Per­nyébe, Marxba, az egész filozófiába, Lukácsba és összetett udvartartásá­ba, az úszásba és a futásba, amelyek hosszan kísérgetik. S láthatóan ezek mindig nagyobb izgalomba hozzák, mint maguk az események. Legalább­is így utólag, összegezve. Vastag réteget rak Marx, Lukács, de leginkább talán Hegel. Minden na­gyobb munka, nagyobb nekifeszülés közben ott ül a vállán, mint egy kis manó, és ő dörzsöli a szemét, hegyezi a fülét, állítja hadrendbe az érzékeit. Abban még lehet, hogy Lukács vagy Pernye segít, bár leginkább Almási saját autoritása, hogy mit nézzen, de hogy mit lásson, ahhoz alapvetően Hegel asszisztál. A műveltség első nagyobb adagját az ember úgy kapja. Meghatározzák a körülmények, fiatalon nincs még

Next