Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 12. szám - REFLEX - Krajczár Gyula: A körülnézés tudománya - Almási Miklós: Pisztoly a könyvtárban: életinterjú (beszélgetőtárs: Nádra Valéria)
Krajczár Gyula A körülnézés tudománya Almási Miklós, ahogy ő írja, mindig menekülni akart az emlékezés elől, előre akart nézni. Nagy menekültében aztán most adott egy egész könyvnyi interjút az életéről, az emlékeiről. Aki egyébként is könyvekben fejezi ki magát, akinek a számára az van meg, amit beleírt egy könyvbe, annak előbb-utóbb azért adódik, hogy az életét is könyv formájában szeretné látni. Az is akkor van meg, ha beleíratott. Az életútinterjúból is kiderül, ha esetleg a külső szemlélőnek eddig nem tűnt volna fel, hogy Almásinak a könyvírás az alaptevékenysége, az útmutatója. Amikor a problémák keletkeznek, a nehézségek halmozódnak, a kilátástalanság kezdene elhatalmasodni, azonnal előkerül nála az imperatívusz, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom, nem ez az elsődleges, írjam csak a következő könyvemet. Az interjúban is mindig akkor pörög fel, válik élesebbé, amikor a soron lévő könyvről beszélhet. Az eseményeket sokszor eludvariaskodja, elszemérmeskedi, elnagyolja, ami mellesleg az egyik jó tulajdonsága a kritikai pletykazivatarban, de a könyveknél nem viccel. Egy darabig eléggé szűken csordogáltak az életrajzok a szocializmusból, s amelyeket olvashattak, azokról is vagy tudtak, vagy éreztük, hogy nem tipikus szereplők, valamiért kivételesek. Nem azok, akik „termelték” a kort. Almási ezért is érdekes. A történelem nem tolta túl a maga szerepét az életében, nem jutalmazta és nem is büntette túlságosan, megelégedett azzal a csapással, hogy állandóan ott volt a fémes szájszagával. Ő meg filozófus akart lenni, meg kritikus, meg ezek így együtt, karriert akart csinálni a maga professziójában. S azt így lehetett. Az olvasónak pedig az az érdekes, hogy hogyan lehetett. Nádra Valéria, aki az interjúsorozatot készítette, időrendben akar haladni. Almási ezt ugyan engedi, követi, de rendre széttapossa a keretet. Az élete eseményei persze nála is időrendben követték egymást, de szellemi alakulására inkább a tartalmi rétegződés a jellemző, aztán az egyes rétegeket hol lehet időszakokhoz kötni, hol nem. Állandóan nagy ívű hatásokba ütközik, a színházba, Amerikába, Pernyébe, Marxba, az egész filozófiába, Lukácsba és összetett udvartartásába, az úszásba és a futásba, amelyek hosszan kísérgetik. S láthatóan ezek mindig nagyobb izgalomba hozzák, mint maguk az események. Legalábbis így utólag, összegezve. Vastag réteget rak Marx, Lukács, de leginkább talán Hegel. Minden nagyobb munka, nagyobb nekifeszülés közben ott ül a vállán, mint egy kis manó, és ő dörzsöli a szemét, hegyezi a fülét, állítja hadrendbe az érzékeit. Abban még lehet, hogy Lukács vagy Pernye segít, bár leginkább Almási saját autoritása, hogy mit nézzen, de hogy mit lásson, ahhoz alapvetően Hegel asszisztál. A műveltség első nagyobb adagját az ember úgy kapja. Meghatározzák a körülmények, fiatalon nincs még