Műemlékvédelem, 1971 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1971 / 1. szám - Császár László: Korai, ipari jellegű építészetünk néhány kérdése

Építészettörténeti fontosságuk azon­ban főleg akkor emelhető ki, ha megnyil­vánul rajtuk az új szerkezeti lehetőségek­kel kapcsolatos tér, tömeg, forma és szer­kezet sajátos egysége. Ez architektonikus változások nyomán az öntött és hengerelt vasszerkezeteket felhasználó épületeknél még kevésbé, a vasbeton fellépésével azon­ban annál inkább felderengenek a jövő körvonalai. Kár volna természetesen még a kora­beli fejlettebb országokban is minden ilyen megnyilvánulásban korunk építészetének fontos előképeit sejtenünk, még kevésbé nálunk. Bár valóságos hozzájárulásukat a modern építészet kialakulásához még ha nem is tisztázta az építészettörténet mara­déktalanul, tényeit el tudjuk helyezni a komponensek sokrétű együttesében. Ezek az épülettípusok tehát — kevés példától eltekintve — lezárt és önálló cso­portját (ezen belül nagyon érdekes szín­foltját) jelentik az építészet történetének. A legjelentősebbek összegyűjtése, feldolgo­zása, értékelése magyar vonatkozásban egy kandidátusi értekezés keretében meg­indult. E tanulmányban ennek néhány gon­dolatát kívánjuk ismertetni. Egyrészt azo­kat, amelyek a korai vasbetonszerkezete­ket felhasználó épületek értékelésével, az általános és a magyar építészettörténeti fejlődésben elfoglalt helyükkel foglalkoz­nak. Másrészt meg kell vizsgálni a kijelöltek műemléki védelmének szempontjait, mivel a lehetőségek és módszer tekintetében a szokásos műemléki gyakorlattól eltérések mutatkoznak. A fenntartás és felhasználás kérdései a kulturális értéktényezők mellett népgazdaságilag is figyelmet érdemelnek. * A vasbetonépítés kifejlesztése terén Franciaország járt az élen. Ha a legkorábbi próbálkozásokat nem is tekintjük, Monier 1873-as szabadalma már alkalmas volt vas­betétes hidak és födémek építésére. Igaz, hogy e munkák még távol álltak a komoly vas­betonszerkesztő tevékenységtől, hiszen mértékadó és a tényleges előjáték ismeretét nél­külöző számítások nélküli, jobbára empirikus elméleti alapokkal rendelkeztek. Valójá­ban csak Hennebique 1892-ben megkapott szabadalma után indul meg e szerkezetek kidolgozott alkalmazása. Ez az időpont az európai államokban általában a Monier-rend­­szer bevezetésének az ideje. Csupán Svájc épít már 1893-ban a Hennebique-féle szaba­dalom alapján, Hennebique korábbi munkatársa, de Mollins mérnök svájci szereplése következtében. Nem tévedünk tehát, ha azt állítjuk, hogy a vasbetonépítés tekintetében Magyar­­ország nem maradt el a fejlődés főbb fejezeteit felmutató európai államok mögött. Hiszen már 1889-ben megépül a Monier-rendszerű solti vasbetonhíd, s a Wünsch-féle merev vasbe­tétes szerkezetek első emléke, az érsekújvári Nyitra-híd, egy évvel előzi meg a hasonló rendszerű osztrák Melan-féle szabadalmat. A Hennebique-féle konstrukciós rendszer szerte Európában — csak úgy mint ná­lunk — csak az 1900-as párizsi világkiállítás után terjed el. Az egyes vasbetonépítési rendszerek szerkezeti adottságainál fogva jóformán meg­szabták alkalmazásuk mikéntjét. A Monier-féle rendszer főleg hidak, tartályok, födémek létesítésére volt alkalmas. A merev vasbetétes rendszerek alkalmazási területe majdnem kizárólagosan a hídépí­­tészet — s másodlagosan födémkészítés — volt. E két eljárás lehetőségei bizonyos hatá­rok között zártak voltak. Szerkezeti adottságaiknál fogva nem volt mód továbbfejlesz­tésükre. 2. A Rákóczi téri Vásárcsarnok belső képe

Next