Műemlékvédelem, 2011 (55. évfolyam, 1-6. szám)
2011 / 5. szám - MONUMENTA DEPERDITA - Angyal Tibor: A Szabadság híd felújításának esztétikája és műemléki hitelessége
zárvány és belső feszültség lehetett. A saru kicserélésére már nem volt mód, és mivel a próbaterhelés során sem nyílt tovább a repedés, a helyén hagyták. Azóta sem okozott gondot. A DÍSZÍTÉS A tartószerkezeti részek formatervezésébe tehát nagymértékben szerepet játszottak az esztétikai szempontok. A díszítéseknél viszont az anyagszerűségre fordítottak nagy gondot, a híd az egyik úttörője volt azon elv alkalmazásának, amely szakított a vasnak kőformákba kényszerítésével. Erről a kérdésről így vélekedett Nagy Virgil: „A vasszerkezetű építmények részleteit eddig jobbára csak a szerkezeti szükségletnek megfelelően alakították, a művészi kiképzésre való tekintet nélkül, vagy pedig eltagadva a szerkezetet, öntöttvas, bádog, vagy kőburkolattal látták el és a kőarchitektúrából merített formákba öltöztették; ilyen burok lehet magában véve szépen és szellemesen tervezett, gyönyörűen részletezett, de nem lesz igaz és magasabb esztétikai követelmények kielégítésére nem való. [...] E dolgoknak a megfontolása vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy a fővám téri dunai hídon — amelyet takarékosan de a szépészeti követelményeket mégis kielégítő módon kellett építeni - a mederpillérek fölötti vaskapuzatok minden részletei a vasanyag jellegének megfelelő alakítást és díszítést nyerjenek.” Az egyes díszítőelemek is mind alapos megfontolás nyomán kerültek elhelyezésre, kialakítva, vizuális hatásuk megvizsgálásához pedig 1:200 léptékű modellt építettek. A pilonok például nem azért kaptak lemezburkolatot, hogy „leplezzék” a szerkezetet, hanem mert gondos mérlegelés után úgy találták, hogy a rácsos szerkezetű pilon, amely a fő teherviselő elem, túlsúlytalan lenne, és vizuálisan elveszne a főtartók erőteljes tömegéhez képest. Az áttört lemezburkolat mögött látható a pilon rácsos szerkezete is, s ennek félig tömör jellege egyben kellemes változatosságot jelent a rácsrudaknál ismétlődő andráskeresztek tömegében. A kapuzatok felső keresztkötése a három bordából álló pilon miatt három, egymáshoz közel fekvő síkú rácsozatból áll. Itt attól tartottak, hogy e három rácsozat összképe zavaros lesz, ezért először a középső síkhoz tömör lemezt terveztek (az Erzsébet hídnál ez a megoldás meg is valósult). A kísérletek során azt találták, hogy ennek a nehézkessége előnytelen, így végül a középső rácsozatot sötétebb árnyalatúra mázolták. A hidat kétszínűre tervezték mázolni, amely megoldás elsősorban a fentebb példaként említett részletek kiemelésére, súlyozására szolgált. A hídfők lámpáinak posztamenseinél a régi képeken meg is figyelhető a különböző tónusú színezés. (Az Erzsébet híd is kétféle színnel volt mázolva: okkersárga és narancs, ez utóbbit az 1930-as években már eltüntették.) A Kiss Tibort, illetve a Művészeti Tanácsot bosszantó kapuzati tornyok sem öncélúak, noha szerkezeti szerepük nincs: a hiányukban megbomló egyensúly az épülő híd képein figyelhető meg. „A kapuzatnak öv fölötti részei már nem képeznek szerkezeti alkotó részeket, hanem csak díszül és a kapuzat harmonikus befejezésére szolgálnak"10 - írta Nagy Virgil. Az eredetileg a maiaknál tömzsibb tornyok tetején zászlót tartó vitézek álltak volna, később a megnyújtott vaspiramisok gombjára könnyedebb, lebegő hatású, kiterjesztett szárnyú bronz turulmadarakat helyeztek. Ezek váltak a híd védjegyévé. (A Ferenc József híd felépítését megelőzően a Margit híd szolgált a tömeges öngyilkosságok szomorú színteréül, amint ezt Arany János Hídavatás című balladája is megörökítette.) A SZERKEZET MEGERŐSÍTÉSE Ez a híd volt az első, teljesen hazai anyagból és hazai alkotók által emelt Duna-híd, s ugyancsak ez volt, amely ebből az eredeti folytvas anyagából a legtöbbet őrizte meg 1945 tavaszára, sőt napjainkra is. Nehezíti a helyzetet, hogy a belövések, gránáttalálatok nyomán még ma is számtalan kisebb sérülés és imperfectio található a szerkezeti elemeken, valamint sok a roncsanyagokból készült későbbi toldás-toldás, ráadásul időközben a híd terhelése is alaposan megnövekedett. Tény, hogy a korabeli vasszerkezetek esetében a tervezők a rozsdásodás ellen a szerkesztési módszerekkel történő védeke-