Mult és Jelen, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-01-28 / 8. szám

ERDÉLYI HÍRLAP. Figyelm­­eztetés- A' Leál­lóit új évi előfizetésnek béküldését hová hamarább tisztelettel kérjük. Az országgyűlési vitatásokat valamint azoknak eredményét gyorsirói se­g­its­éggel közölvén, azokban a’ lehető serénységre és pontosságra ügyelni főtörek­vé­sünk lesz. Félévi d­i­j 6: hat­ott ezüstben. Szerk. (CJ* Alá rendkívüli toldalék helyett egy fél ívvel többet adunk. ERDÉLY ÉS MAGYARORSZÁG. Szerkesztői nyilatkozat. A' megí­gért és sajtó alól kikerült „Úrbéri röpirat'1 (t. i. a’ múlt évben e' hírlapiban kiadott úrbéri csikkeknek egy kis munkában kiadása, melylyel e’ hírlap t. ez. előfizetőinek kedveskedni kíván­tam, a' kibocsátás és szétkü­ldötés pontján oly akadályra talált, minek elhárintása hatalmamban nem állván, azért legfelsőbb helyre folyamodtam, minek eredményéről a’ t. ez. olvasókat értesitni és a’ siker esetében adott szavamat béváltani kö­telességemnek ismerem. Szerkesztő: M­­iatt?vezés. Az erdélyi kir. udv. cancel­­laria esik sz. mártoni Szabó Józsefet, a’ ko­­lozsvár-vidéki ürességben lévő tartományi segéd­biztos állomásra— melyet több évek óta ideig­lenesen folytatott — most közelebbről kinevez­te: Gyászisír. Bell Mihály a’ kolozsvári evangelico-lutherana eklézsiának 36 évek óta má­sodik hitszónoka, azelőtt 23 évig az ahoz tarto­zó iskolának buzgó, szorgalmas tanitója — köz­hasznú szelíd éltét annak 70-d. évében f. januar. 23-a véletlen szélütés következtében csendesen bévégzé. Beke porainak! Figyelmeztetés. A’ kolozsvári casino­­nak folyo h­ó 31-dikén délután 4 órakor rendes félévi közgyűlése leszen, melyre a’ t. ez. rész­vényes urak megjelenés és a’ tanácskozásokban, valamint több tisztviselőknek kiléptével történen­dő választásokban­ részvétel végett tisztelettel meghivatnak Biró Lajos, egyleti jegyzője által. Kolozsvárt Újságok­. Mi újság a­ fővárosban ? gyakran kérdik hihetőleg vi­déki t. ez. olvasóink. Megsúgjuk hát mi, de titokban legyen mondva: itt Kolozsvárit most tánczolnak, beszélnek és — nyargal­nak. Lássuk rendre. Tánczolnak, mert far­sang van, de nagyobbára csak magános há­zaknál, mert az ország rendeitől elfoglalt vá­rosi tánczterem helyét az álarczos bálokra nézve pótló Apoll­o-terem a’ Diana­­erdőnél — a’ vállalkozók iparkodása daczára is — még eddig nagyrészint üres volt, bár az ottani tánczvigalmak a’ közönség pártoló részvétét az azokkal öszvekapcsolt jótékony czélért is megérdemelték volna. De Iajában, az ember szokását és előítéletét nehezen tudja levetkőz­ni. — Beszélnek továbbá nálunk most bőven idegei, mert — országgyűlése van. Egy hét ola a’ külömböző előleges tanácskozások, kö­veti, kir. hivatalosi és nemzeti ülések foly­vást tartanak —­ 's azoknak tárgya az urbé­­riséget illető kérdés. Mint mondják — 's i­­gen természetesen , mert voltaképpen arról van szó, mit kelljen az úrbéresnek adni? — a* véleménykülömbség, kivált a’ követek közti, mi az ellenkező irányú és szellemű u­­tasitások következése — ilren nagy­­ai mel­lett az emberek minden időben, ’s minden éghajlat alatt nem igen hajlandók adni. — E' részben hát nyargalástól nincs miért, tartani, — azonban a’ nyargalás jelenleg vá­rosunkban még is nem hijánzik — az útsza­­kon, mert egész januariusban igen nagy, ’s némelykor lő fokra leszálló hideg volt. A' telet e' szerint nálunk a’ farkas nem ette­­meg, minek még azt a' következését is mond­ják, hogy a" vidékben el­ragadozó állat el­­szaporodott. Ezeket azonban elpusztulni nem nehéz; bajosabban kiirt­hatók az emberhús­sal élő, felebarátaikat marczonáló, rágalmazás­ban és becsület­iporásban élvezetet kereső emberfarkasok. Vajha az ilyenek elpusztítá­sáról jutalomtétellel 's más eszközökkel gon­doskodnának. A’ farsang eszünkbe juttatja a’ fényűzést, mi hogy itt a’ ,,kincses Kolozsvárit“ soha sem hijánzik — eléggé tudva van, pedig min­den ember a' drágaságról és pénzszűkéről panaszol. A’ kereskedőknél és divatárusnők­­nél ez azonban mint mondják, alig észreve­hető: hallottuk emlegettetni , hogy Bécsből hozattak volna 15 darab igen pompás női ru­hakelmét, egynek az árra csak­ 120 száz­­h­ú­s­z r­í­t ezüstben, vagy­is 300 rft vál­tóban. Megint hallottuk, hogy lenne egy bolt­­ban egyenesen Párizsból érkezett, le nem írha­­tó szép szalag is, minek singe 4 —5 rft volna ezüstben. Sok pénz, de a­­ki megve­szi — már pedig hogy elkél, hinni lehet —­­annak sok pénze,­­s természetesen még több szüksége van. Mult szombaton jan. 23-a az úgynevezett lánczos háznál volt egy a­ fő­rangú aszszonyok által adott fényes tánczvi­­galom. Urbér lévén nálunk most napirenden, nem tehetjük, hogy egy köz szájon forgó el­­ménczkedést olvasóink tudására ne juttassunk. De előre­ bocsátjuk, hogy a' mint túrivá van, a­ magyar egy igen rosz szokással bir, t. i. örömét találja 's nevet ha sajátságos nyelvé­ben idegen nemzetbeliek néha kacsintanak, per­ig bizony a’ magyar szájában is, kivált ha nagy korában tanulja a’ német szót, csak­ugyan szépen és furcsán hangzik. Egy országos ülésben egyik tag, kinek a’ magyar nem nem­zeti nyelve, de azt még is jól beszéli, az úr­béri úr bőrnek találta mondani, mi a’ gyű­lésben 's még a' karzaton is vidámságot csi­nált, 's valóban e' szóbéli játék vagy hason­latosság nem is rész, mert az úrbérijén a' bőr csak ugyan nem utolsó szerepet játszik, sok embernek a* bőre körül járnak, —­­s á­­laljában ,,de cor­o agitur“. Vannak, kik erősi­tik, hogy azon országgyűlési tag nem is a­­karatja ellen mondotta volna azon sokaknak tetsző­­—- witz-et. Annak , hogy az­ alkotmányos igazgatás formája nem csak sok beszéddel, de sok pénz­zel is jár, a' napokban egy nevezetes bizony­ságát hallottuk — midőn a’ múlt hét ele­jén az országos pénztárból kivett dija az or­­szággyűlési követeknek — a’ megyei köve­teknek bal hétre 100-száz, a’ városiaknak legnagyobb részint­­50 - hatvan ezüst rít —­­mindöszre 27,000 ezüst rítra ment. Nemzeti színházunk, Lendvai eltávozta után is a’ farsangi tánczvigalmak 's nagy hideg daczá­ra is — eléggé látogatott. Jan. 23-n Döme Lajos javára adatott Schillertől „Stuart Má­ria.“ A’ társaság igyekezetét és buzgóságát e' jeles és nehéz dráma előadásában is le­het méltányolni: a’ czimszerepben Prielle Cornelia működött, Erzsébetet Felekyné ját­szódta, mind ketten a’ közönség megelégedé­sével. Nem árt, ha a' társaság néha ily a nagy és sokoldalú figyelmet kívánó drámá­ban is erejét próbálja — ’s még jobb, ha a' szerepet mindnyájan, úgy mint kell, megta­nulják. Két külső megye 'kiszgyülé­se. (Végzet. L. 5-es számunkat.) 7 ev. Do­boka megyének a’ ,,Részek“4 elszakasztása ü­­gyében keletkezett magyarhoni törvény fel­függesztése és a’ két testvér Ma­gyar hon e­­gyesü­lésének létesítése körüli eljárásra néz­ve megküldött ismeretes körlevele pártolt­a­­­tolt, annak szellemében utasittattak a’ köve­tel­­és tétetett viszszairai Pozson megyének.1­8-or követi írnok K. A.­rrak azon kérését ter­jeszté a’ főispán a' BR­el.be, miképp a' nő­­­szelt ifjú a’ megyei mérnöki állomásnak már esztendőn feljüli idő óta ürességben létéből a’ mérnöki egyének szűkösségéről győzöd­­vén­ meg, mérnökségre szánja­ el magát, ha a’ RR által biztosittatik arról, mely szerint a* mérnöki tanulmánynak végzésével a’ megyei mérnöki állomásba tüstént béhelyeztetik. A’ kérés pártoltatott és a' kir. főkormány meg­­kéresezi , hogy a* mérnöki tan hallgatására alapitott seg­edelempénzt ez ifjú részére esz­közölni, és a­, addig felajánlott három egyé­nek közzű­l ki nevezen­dőt csak ideiglenesen küldeni ki méltóztasson, hogy ír. A. maga kiképzése után a’ megyei mérnökségbe rög­tön beléphessen.— 9-er. A’ marosvásárhelyi országos kórod a l. ez. igazgat­óságának azon tudósítása, mely szerint ezután felsőbb ren­­deletek következésében — azon korodába a" betegek csak tíz ftnak egy hónapra előfize­tése és a’ szabályos kötelezvény béadása mel­lett vétethetnek­ bé, köröztetni végeztetett.— 10-ei Dávid Mózses Antal kérelme, melyben a’ Sz. Udvarhely város kebelében felá­idal­ni c­­élbavett műipar-iskolára tett némely a­­jánllatok felsorolása mellett, azon intézet lé­tesítése eszközlésére az orsz. RB közbejöve­telével a’’ polgári és egyházi helyhatóságok elöljáróságait felszólitatni kéri — a’ követek­nek utasításul adatott. — December 29 én tartott­a­k és utolsó ülésen 11-et a' jegyző­könyv megállítása alkalmával némelyek óhaj­tották volna az ügyvédi kihágások korlátolá­­sára tegnap hozott szabályt megváltoztatni, de ezért nem értek.­— 12 ev Szőnyegre ke­rült a’ megyei tűzkármentés ügye. A’ tiszt­­ségi kimutatásból kitetszett, hogy a' tűzkár ellen biztosított öszveg jelenleg 7(I S,G 10 frt ezüstben,—■ hogy az eddig tett öt rovataiból 8069 fr. 1 Urnak kellett bégyülni az egylet, pénztárába,— hogy 6825 forint 1. kr. utal­vány azta tell kiadatni, következőleg 1214 fiának

Next