Múlt és Jövő, 2014 (25. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1. szám

• Kékesi Zoltán • TOTEM ÉS FÉTIS: ESSZÉ EGY KULTUSZRÓL lelet keretei között beszéli el, és a tiszaeszlári pert olyan dátumokkal és antiszemita interpretációjukkal kapcsolja össze, mint 1919, 1920, 1945 és 1947.56 Solymosi Eszter halála, a tiszaeszlári per és a felmentő ítélet eszerint közvetlenül vezet el a Tanácsköztársaságig, Trianonig, a népbírósági ítéletekig és a kommunista hatalomátvételig. Ilyen módon Solymosi Eszter halála eggyé válik a történelmi Magyarország széthullásával, a magyar etnikai közösség későbbi sorsával és szenvedéstörténetével (ez az a metaelbeszélés, amelyet Baráth Zsolt parlamenti beszéde is felidézett). Ez - harmadikként - magában foglalja a közösség újbóli feltámadásának, ősi, természetes törvényei, azaz a szimbolikus rend helyreállításának kívánalmát, negyedikként pedig e közösség értékeinek és tagjainak védelmét mindenkori ellenségeikkel, mindenekelőtt ״ a gyilkosokkal” szemben, ״ akik ma is »ölnek« ”,׳ , azaz a közösségért vállalt áldozatot (ez a totem mozzanata). Végül, a szimbolikus rend részei mindazon eszmék és erények is (tisztaság, szorgalom, jóság), amelyeket Solymosi Eszter alakja megtestesít, és amelyek mentén a képét felidézik (ez az idol mozzanata). Ebben a képi kultuszban, a kép megszólaltatásában gyász és agresszió strukturálisan és potenciálisan egymást feltételezik. Ezt támasztja alá az is, ahogy a legszélsőségesebb csoportok (elsősorban a Magyar Nemzeti Arcvonal) esetében Solymosi Eszter kultusza egybefonódik egy militáns identitással és önképpel (a tiszaeszlári temetőben egyenruhában, katonai rendben zajló tiszteletadás része annak az imaginációnak, amelyet az MNA által rendszeresen megtartott kiképző táborok képein, a táborokat meghirdető kampányfilmeken látunk).58 A nacionalizmusnak azt a formáját, amely a fenti két elem, gyász és agresszió konstellációjára épül, Ewa Plonowska Ziarek lengyel történész melankolikus nacionalizmusnak nevezi.59 Ziarek a melankólia freudi fogalmát használja fel azoknak a zavaroknak a leírására, amelyek a társadalmat ért veszteség - a haza, a függetlenség, a szabadság, a szuverenitás, az azonosulási mintát kínáló erős, paternális hatalom elvesztének — feldolgozása során lép fel. Történelmi események, amelyek a múltban traumatikusan hatottak (mint nálunk Trianon), az ártatlan szenvedés képén, a gyászon és a saját szenvedéssel kapcsolatos hosszan tartó obszesszión keresztül egy tudattalan fantázia részeivé válnak, amely egy befelé forduló szadisztikus késztetés forrásaként kezd el működni. A történelmi megértés, azaz a trauma történeti nyomainak a feldolgozása helyett a múlt egy fantazmagonkus megszállás terepe lesz. A befejezetlen gyászmunkának a veszélye abban áll, hogy a saját szenvedéssel kapcsolatos obszesszió elutasít mindenfajta kritikát, vakká tehet bennünket mások szenvedése iránt, s végül a gyász folyamatos felújítása, újratermelése másokkal — különösen a veszteség vélt okozóival — szembeni agresszióba fordulhat át. Solymosi Eszter képe egy ilyen melankólia kulturális terméke, benne az elveszített múlt feletti gyász tárgyiasul, kultusza pedig alkalmas arra, hogy a befelé és a kifelé forduló szadisztikus késztetéseket, a gyászt és az agressziót összekapcsolja egymással. TOTEM ÉS FÉTIS Solymosi Eszter képe önmagában természetesen nem alkalmas arra, hogy egy totem szerepét betöltse, sőt, szinte kiált egy másik kép, a védelmező erőt megtestesítő turul után: Tölgyesi Magdolna (Lelkiismeret 88) 2013. április 6-án, a sírnál tartott beszédében Solymosi Eszter története egy totemisztikus látomásba fordul át, amelyben „a Turulmadár is megjelent a napban ”.60 Noha Solymosi Eszter kultusza mentén ma egyértelmű politikai határ húzódik a Fidesz- KDNP és a náluk radikálisabb jobboldali pártok és csoportok között, a turul kultusza a mai magyarországi Új Jobboldal mindegyik szegmensében jelen van - hivatalosan legalább a Nemzeti Összetartozás Emlékművének átadása és a miniszterelnök ez alkalommal, 2012. szeptember 29-én tartott ópusztaszeri beszéde óta. Ez a beszéd elsősorban azzal híresült el, hogy a nemzeti közösség mibenlétét annak az ideológimának a jegyében fogalmazta meg, amelyet Herbert Marcuse valaha „irracionális naturalizmusnak” nevezett,61 és amelynek leglényegesebb eleme a társadalmi-történelmi folyamatok organikus-természeti folyamatként történő beállítása és a társadalom természeti-geneológiai alapra helyezése. A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe. Az ópusztaszeri turulszobor átadásáról kiadott hivatalos sajtóanyag képei és az esemény legfontosabb mozzanatai egy totemisztikus képi kultusz elemei köré épültek fel: ennek kitüntetett pillanatai a miniszterelnök és Matl Péter kárpátaljai szobrász kézfogása a szobor előtt és a miniszterelnök képe egy betyárruhába öltözött kisfiúval, messze a háttérben a szoborral: vérségi kötelék, paternális hatalom és szilárd szimbolikus rend. Nem akarom alábecsülni a kétféle kultusz, a turul és Tiszaeszlár közötti választóvonalat, sem az etnonacionalizmus különféle formái közötti világnézeti