Múlt és Jövő, 2017 (28. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1. szám
• Vajda Júlia • ״ HARMINC EMBERBŐL EZ ALATT A PÁR HÓNAP ALATT...־ 2017/1 is a szabályokat, ugyanakkor tiltakozik is ellenük: keresi azt, hogy hogyan lehetne őket úgy betartani, hogy azok ne korlátozzák őt. Majd tradíció és megszokottság szálon továbbhaladva azt fogalmazza meg, hogy maradinak tartja magát, s hosszas krákogás, köhögés, orrfújás után hirtelen ismét a naplóra vált. Hogy megpróbálja megkeresni. Majd újfent elpanaszolja, de tovább csökkentve a korábbi számot, hogy ,fiddzesen két ember volt az aki ímg kérdezte tőlem hogy mi volt az a deportálás — de nem akartak róla beszélni. — ”, s kifejti, hogy a szüleinek ő maga nem akarta elmondani, s hogy tudja, hogy vannak túlélőknek s leszármazottaiknak pszichoterápiás csoportjai, s amikor azt várnánk, hogy azt mondja, hogy ő oda 00' ״ ha egyetlen egy percig” nem akart eljárni, ő azzal folytatja a mondatot, hogy ״ nem volt szó arról otthon- hogy a jaj utenem ki kellene keresztelkedni”. Mintha bűntudata lenne, mert talán az ő fejében is megfordult a gondolat, hogy így lehetne megmenekülni. Hogy hogy lehetne úgy megmaradni zsidónak, hogy mégsem kelljen annak lenni. Hogy hogy lehetne úgy kikeresztelkedni, hogy ne kelljen az azzal járó szégyent megélni. Mintha tovább gomolyogna mindaz, amibe úgy ment át a saját „zenebolondságáról” való merengése, hogy a váltást észre sem vette — deportálás, zsidóság és annak megtagadása, a halottakért mondott zsidó ima és hogy valójában senkit sem érdekelt a naplója, senkit nem érdekeltek a deportálásának emlékei. Mintha olyan szorosan tartoznának össze, hogy nem látszana közöttük a választóvonal. Mintha egyek lennének. Mintha a vágy, hogy megmutathassa a naplóját valakinek, hogy megkérdezzék, hogy mit élt át, mára azzá a kérdéssé vált volna, amit immáron ő tesz fel magának, illetve tett fel az interjúban az őt meghallgatónak, hogy bolond vagyok-e, ha ennyiszer megnézem és meghallgatom ugyanazt. Mert, szemben azzal, hogy arra, hogy anyját mániásán fel kellett hívnia, mikor beteg volt, még tudott racionális magyarázatot adni, tudta azt az aggódással, sőt, a saját jóságával és rendességével magyarázni, méghozzá úgy, hogy nem kellett meglátnia benne a soával, az üldöztetéssel, az aközbeni saját szorongásaival való kapcsolatot, a zenehallgatásnak erre a kényszerére már racionálisan hangzó magyarázata sincsen. JEGYZETEK 1 Paul de Man: „Az önéletrajz mint arcrongálás”, http://www.irodalomelmelet.atw.hu/deman.pdf, 1. old. 2 Alasdair MacIntyre: After Virtue — a study in moral theory, University of Notre Dame Press, 1981. י Hayden White: The Content of the Form: Narrative Discourse and Historical Representation, Johns Hopkins University Press, 1990. 4 Louis O. Mink: ״History and Fiction as Modes of Comprehension", in: New Literary History, The Johns Hopkins University Press, Vol. 1, No. 3, History and Fiction (Spring, 1970), pp. 541-558. 5 Paul Ricoeur: „Az Én és az elbeszélt azonosság”, Ford. Jeney Éva, In: Uő: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, Budapest (Osiris) 1999, 373—411. old. 6 Tengelyi László: ״ Élettörténet és önazonosság”, in: Holmi, 1998. 4. 525-543, 542. old. 7 Az interjú szövegét erre alkalmas jelek segítségével fonetikusan gépeltük le. Az itt közölt részletekben a helyesírást a jobb olvashatóság kedvéért közelítettük a szokásoshoz, de a központozásban nem alkalmazkodtunk teljesen ahhoz: csak azokon a helyeket tettünk vesszőt, pontot ahol interjúalanyunk hanghordozásával egyértelműen tagolta beszédét. Ugyanakkor a leírásban használt jelekből is csak néhányat őriztünk meg: félkövéren szedtük a hangsúlyosan ejtett szavakat, két ״ kacsacsőr” (‡ ›) közé foglaltuk a halkan ejtett szavakat, ‹-et tettünk a hadarva mondott szavak közé, °־ gal jelöltük a rövid szünetet, míg hosszabb szünet esetében a szünetet annak hosszával arányos kötőjel (-) sorozattal jeleztük: egy kötőjel fél másodpercnyi szünetet jelez. A kötőjel ugyanakkor, ha egy szórészlethez tapad, a szó félbeszakadását jelzi. A metakommunikációra vonatkozó jelzéseket dupla zárójelbe tettük ott, ahol a jelzett szakasz véget ér, míg azt a pontot, ahol a jelzés érvénye kezdődik, / jellel jelöltük. Emellett az élőbeszéd jellegzetességeit, a köznyelvi fordulatokat, a hibás ragokat, az összes ismétlést, nyögést változatlanul hagytuk, illetve jeleztük. 8 Vö. Eleonore Lappin: ״Die Todesmärsche ungarischer Juden durch Österreich im Frühjahr 1945” http://www.erinnern.at/bundeslaender/oesterreich/e bibliothek/seminarbibliotheken-zentrale-seminare/8-zentralesseminar/Lappin%2C%20Die%20Todesmarsche%20ungarischer%20Juden%20durch%200sterreich%20im%20Fru hiahr%201945.pdf. és https://hirschen.wordpress.com/2009/01/Q8/die-massaker־ entlang-der-route-hartberg-gleisdorf-graz-bruckmur-eisenerz-liezen/ • 76 •