Múltunk - politikatörténeti folyóirat 56. (Budapest, 2011)

2011 / 3. szám - KORKÉPEK ÉS LÁTSZATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT - Kerepeszki Róbert: A budaörsi csata emlékezete és a királykérdés a két világháború közötti egyetemi ifjúsági mozgalmak politikai gondolkodásában

60 Zichyek, Eszterházyak, Apponyiak) is, így a legitimizmusból adódóan ennek az egyesületnek voltak a legjobb kapcsolatai a Habsburg-család egyes tagjai mellett a magyar arisztokráciával is.77 Az utóbbival való szoros viszonyt kiválóan mutatja az is, hogy a Szent István Bajtársi Szö­vetség diákelnökei gyakran a főnemesi családok sarjai voltak (1935-ben gróf Széchenyi József, 1936-ban báró Zichy-Czykann Móric, 1936-ban ifj. őrgróf Pallavicini György, 1938-ban gróf Esterházy Kázmér).78 A Turul a Szent István Bajtársi Szövetséggel szemben lépett fel a legag­­resszívabban. Kiváló példa erre az a fáklyás felvonulás az Országzász­lóhoz, amelyet 1937 októberében rendezett a Szent István Bajtársi Szö­vetség, ifj. őrgróf Pallavicini György ifjúsági fővezér kezdeményezésére, az aradi vértanúk emlékére. Erről a Magyar Országos Tudósító a kö­vetkezőképpen számolt be: „Hat óra után néhány perccel a Kaplony ut­ca felől nyilaskeresztesek rohantak elő és áttörve a közönség sorfalát meg akarták akadályozni, hogy a menet elinduljon. A nyilaskeresztesek kővel dobálták meg az egyetemi hallgatókat, majd nagy verekedés tá­madt s csak a rendőrség közbelépésére sikerült helyreállítani a rendet s a menet közel negyedórás késéssel indulhatott csak meg. A fáklyás me­net a Belváros több utcáján át a Petőfi utcába kanyarodott s amikor a főposta elé érkezett, a nyilaskeresztesek újból támadást intéztek a menet ellen. A nyilaskeresztesek egy csoportja a Szent István Bajtársi Egyesü­let zászlajára vetette magát, azonban a zászlóőrség tagjai erősen véde­keztek. Dulakodás közben többen a földre estek, miközben a nyilaske­resztes egyik vezérének arcát a zászlórúd hegye felhasította.79 Hosszas dulakodás után a rendőrség újból helyreállította a rendet és a menet folytatta útját a Deák Ferenc tér irányában. A fáklyás menet védelmére rendőrök érkeztek, azonban a Deák Ferenc téren a nyilaskeresztesek megint támadtak, kövekkel dobálták meg a fiatalságot és a verekedés megismétlődött. Miután a rendőrség helyreállította a rendet, a fáklyás 77 MOL K 149,1934-4-2944. sz. Jelentés a Szent István Bajtársi Egyesület estélyéről. Budapest, 1934. január 27., Uo. 1936-6-3272. sz. Jelentés a Szent István Bajtársi Egyesület Ottó-ünnepségéről. Buda­pest, 1936. január 15.; MOL K 612, MOT, Híranyag, 1934. november 20. 78 A névsor összeállításában az a per adott segítséget, amelyet pénzügyi visszaélések és csalások miatt indítottak a Szent István Bajtársi Szövetség néhány tagja ellen, és ebben kihallgatták a szervezet korábbi vezetőit. MOL K 612, MOT, Híranyag, 1938. május 3.­­ Egyébként már korábban, 1936 júliusában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is vizsgálatot kezdeményezett a szervezet ellen „felelőtlen pénzgazdál­kodás és vezető tagok sikkasztása" miatt. MOL VKM egyetemi iratok (K 636), 706. o. 1935-98-219. tétel. A Szent István Bajtársi Egyesület elleni vizsgálat. Budapest, 1936. július 31. 79 Kémeri Nagy Imréről van szó, aki a nyilasok mellett Turul-tagokat is beszervezett az akcióba. Ezért perbe fogták, és háromhavi fegyházra ítélték. MOL K 612, MOT, Híranyag, 1938. június 17.

Next