Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-15 / 11. szám
4 előadását az Apollóban. Azért választotta ezt a témát — úgymond — hogy megcáfolja azokat a vádakat, mintha a szocializmusnak semmi köze sem volna a kultúrához. Ha alaposan vizsgálódunk, láthatjuk, hogy ezek a vádak velünk szemben nem jogosultak. Minden eszmeáramlatnak voltak ellenségei, így vannak a szocializmusnak is. Az 1848-as polgári forradalmak megdöntötték a régi feudális uralmat. Ezeknek a forradalmaknak is gazdasági okai voltak. A 48-as nemeseknek muszáj volt a jobbágyságot felszabadítani, mert a termelési rend új iránya őket erre kényszerítette ; vagyoni okok tehát azok, amelyek a nemesség egy részét a jobbágyság megszüntetésére kényszerítette. A polgári társadalom ilyen kialakulása azután szinte az egyéni érvényesülés megteremtése volt. A társadalom szükségletei megváltoztak, nőttek az igények és így megkellett változnia a termelési rendszernek is. Ez helyzet az egyéni érvényesülésé a termelésben. Csakhamar megkellett azonban ennek is változnia a gépeknek a termelésben való alkalmazásával, ami a nyugati államokból indult hódító útjára. A céhbeli iparosok persze rémülve látták a gépek térhódítását, mert a saját egzisztenciájukat látták veszélyben forogni a gépek térhódításával. A 70—80-as években Magyarországon is erős lendületet vett a gépek elterjedése a termelésben , attól kezdve aztán mindegyre nagyobb tért hódított magának a géptermelés rendszere. Ez a folyamat a kisipar rovására megteremtette a nagyipart és vele a proletáriátust. A gépnek a termelésben való megjelenése a szocializmus alapkőletétele volt, mert ez teremtette meg a termelésben a két fő osztályt: tőkés kizsákmányoló és kizsákmányolt proletár osztályt. Ebben a modern termelési rendben a verseny viszi a főszerepet. Ha egy tőkés nem rendelkezik annyi tőkével, amivel versenyképes lehet, úgy összeállnak ketten, hárman, vagy részvénytársasággá alakulnak át, hogy a piacot mindenáron uralhassák. Száz és ezerszámra dolgoznak az ilyen társaságoknál a munkások. De a részvénytársaságok sem bírják végre ezt az őrült versenyt és ekkor előállnak a nagybankok, akik még hatalmasabban bírják pénzelni az óriásira nőtt vállalatokat. A magáncégeket szinte nem is veszik már számításba. De a részvénytársaság sem az utolsó forma: jönnek utána a kartellek, akik kizárják az egynemű iparágban a versenyt, mert megállapítják a közös árakat, ami a fogyasztó közönség fokozott kiuzsorázását jelenti. Nálunk is már teljesen elterjedt a kartellek különfélesége, amik egyébként ugyancsak nem lesznek hosszú életűek. Amerikában már meg is van az újabb alakulat , ez pedig a tröszt. Azt jelenti ez, hogy az egyes iparágak összes telepeit egy közös tulajdonná teszik, a magukat jól ki nem fizető üzemeket beszüntetik, a termelést összehalmozzák. A trösztök most már a külföldi versenytársakat igyekeznek tönkre tenni, ami sok esetben sikerült is nekik. Kialakul így tehát az a helyzet, hogy a termelési tőke mindinkább kisebb számú tőkés kezébe összpontosul és a középosztály alsóbb rétegei mindegyre siklanak vissza a proletariátus osztályába. Az egyik oldalon mindegyre kevesebb számú, de nagyobb vagyonú tőkésosztály alakul szemben a másik oldalon alakuló mindegyre nagyobb számú, de teljesen vagyontalan, csak a munkaerejével rendelkező proletárok osztályával. Az a vád tehát, hogy a majdani szocialista társadalomban nem érvényesülhetnek az egyéni képességek, nem igaz, mert éppen ebben a mai társadalomban áll fenn ez. A polgári társadalomban a legalsóbb néposztályok alig jönnek valamely kulturális téren számításba, így a művészet terén sem. Mindenféle csak a polgári morál szájize szerint történik. A szocialista társadalomban ellenben másként lesz. Már most is van szocialista morál, szocialista irodalom, művészet, politika és egyéb, mégpedig különb, mint a mai polgári társadalomé. De mindez még másként lesz, ha a nagy tömegek teljes jogokkal lesznek felruházva. Ma még a munkásság művészi érzéke nem lehet anynyira kifejlődve, mint azoké az osztályoké, akik vagyoni tehetségüknél fogva ebben képezhetik is magukat. Ha majd a munkásosztály is bírni fog azzal a tehetséggel, akkor a proletártömegek fognak dominálni a művészet terén is, a tömegek fogják uralni a kultúra egyéb ágait is. Ha igaz az, hogy a művészet finomítja a lelkeket, akkor a tömegeknek arra kell törekedniük, hogy ezt a művészetet maguknak hozzáférhetővé tegyék. Ezt hisszük, hogy el is fogjuk valaha érhetni és az bizonyos, hogy csak a szocialista társadalom művészete lehet az igazi művészet, mert abban a társadalomban a művészet a tömegek lelkében fog gyökerezni és abból fog fakadni. — A nagyszerű előadást a hallgatóság viharos tapsa kísérte, aminek itt csak természetesen rövid kivonatát adhattuk. Romeisz ur és Arnold ur, a két keresztény munkáltató. A múlt év folyamán egy ízben már hírt adtunk arról, hogy Romeisz ur, a gyáros milyen élelmes fogással mutatta meg keresztény munkásainak, hogy hogyan érvényesül a profitszerzés terén egy keresztény munkáltató, ha méghozzá keresztényszocialista munkásokkal áll szemben, úgy tett akkor, hogy egy szép napon tudtukra adta a munkásoknak, hogy ő 10 százalékkal „kénytelen“ leszállítani az accord árakat, mert hát ő, mint kartellen kívül álló gyáros, nem bírja anélkül a versenyt a kartellel szemben. Ezt a mesét az ő alázatos keresztény munkásai a néhány szociáldemokrata kivételével el is hitték neki és belementek a dologba, különösen akkor, mikor azt is kijelentette, hogy ennek fejében állandó munkát biztosít valamennyijüknek. Persze nem biztosított, mert pár hét múlva elfogyott a munka és akkor a munkások nagy részét szélnek eresztette, úgy látszik Romeisz úr ezen az előbbi sikeren étvágyat kapott, mert a napokban megint arról értesülünk, hogy újabb árredukciót hajtott keresztül, de most már nem 10, hanem 20 százalék erejéig, aminek a természetes folyománya azután az, hogy azok a munkások, akiket ez az árredukció érint, most képtelenek hetenkint többet keresni 10—12 koronánál. Romeisz úrnak ez persze egy cseppet sem fáj. Ő keresztény munkáltató és egyben szorgalmas agitátora a két. szoc. szakszervezeteknek. Azt a szépen hangzó igét pedig, hogy „méltó a munkás az ő bérére“, ő csak elméletileg helyesli, a gyakorlatban átengedi annak, aki kitalálta. — Arnold úr, Romeisz úr volt művezetője ugyancsak gyakorlatias keresztény munkáltató. Jelenleg meglehetősen nagyban viszi ő is, hiszen ő nyerte el a Plus-internitus vasalási munkálatait, minthogy ő lakatosmester. Jelenleg vagy 20—25 munkással dolgoztat, akik közül mindössze csak 3 — 4 van olyan, akit meglehetősen megfizet, a többi mint olyan fiatal ember, akikkel el lehet hitetni még, hogy 15—20 filléres órabérekért dolgozhat ma is egy ipari munkás, mert ő ugyanis ennyit fizet ezen 20—21 fiatalembernek. Hozzá még be is kényszeritette őket a két szoc. szervezetbe és ezek fogják a Pius-internátus vasalási munkáit végezni. — Ezekkel a fiatal emberekkel persze MUNKÁS 1914. március 15 A proletárok csak láncaikat veszthetik