Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-15 / 11. szám

4 előadását az Apollóban. Azért válasz­totta ezt a témát — úgymond — hogy megcáfolja azokat a vádakat, mintha a szocializmusnak semmi köze sem volna a kultúrához. Ha alaposan vizsgáló­dunk, láthatjuk, hogy ezek a vádak velünk szemben nem jogosultak. Min­den eszmeáramlatnak voltak ellensé­gei, így vannak a szocializmusnak is. Az 1848-as polgári forradalmak meg­döntötték a régi feudális uralmat. Ezeknek a forradalmaknak is gazda­sági okai voltak. A 48-as nemeseknek muszáj volt a jobbágyságot felszaba­dítani, mert a termelési rend új iránya őket erre kényszerítette ; vagyoni okok tehát azok, amelyek a nemesség egy részét a jobbágyság megszüntetésére kényszerítette. A polgári társadalom ilyen kialakulása azután szinte az egyéni érvényesülés megteremtése volt. A társadalom szükségletei megváltoz­tak, nőttek az igények és így meg­­kellett változnia a termelési rendszer­nek is. Ez helyzet az egyéni érvénye­sülésé a termelésben. Csakhamar meg­­kellett azonban ennek is változnia a gépeknek a termelésben való alkalma­zásával, ami a nyugati államokból indult hódító útjára. A céhbeli iparo­sok persze rémülve látták a gépek térhódítását, mert a saját egzisztenciá­jukat látták veszélyben forogni a gé­pek térhódításával. A 70—80-as évek­ben Magyarországon is erős lendületet vett a gépek elterjedése a termelés­ben , attól kezdve aztán mindegyre nagyobb tért hódított magának a gép­termelés rendszere. Ez a folyamat a kisipar rovására megteremtette a nagy­ipart és vele a proletáriátust. A gépnek a termelésben való megjelenése a szocializmus alapkőletétele volt, mert ez teremtette meg a termelésben a két fő osztályt: tőkés kizsákmányoló és kizsákmányolt proletár osztályt. Ebben a modern termelési rendben a ver­seny viszi a főszerepet. Ha egy tőkés nem rendelkezik annyi tőkével, ami­vel versenyképes lehet, úgy összeáll­nak ketten, hárman, vagy részvény­­társasággá alakulnak át, hogy a piacot mindenáron uralhassák. Száz és ezer­számra dolgoznak az ilyen társaságok­nál a munkások. De a részvénytársa­ságok sem bírják végre ezt az őrült versenyt és ekkor előállnak a nagy­bankok, akik még hatalmasabban bír­ják pénzelni az óriásira nőtt vállalato­kat. A magáncégeket szinte nem is veszik már számításba. De a részvény­­társaság sem az utolsó forma: jönnek utána a kartellek, akik kizárják az egynemű iparágban a versenyt, mert megállapítják a közös árakat, ami a fogyasztó közönség fokozott kiuzsorá­­zását jelenti. Nálunk is már teljesen elterjedt a kartellek különfélesége, amik egyébként ugyancsak nem lesz­nek hosszú életűek. Amerikában már meg is van az újabb alakulat , ez pe­dig a tröszt. Azt jelenti ez, hogy az egyes iparágak összes telepeit egy közös tulajdonná teszik, a magukat jól ki nem fizető üzemeket beszüntetik, a termelést összehalmozzák. A trösz­tök most már a külföldi versenytársa­kat igyekeznek tönkre tenni, ami sok esetben sikerült is nekik. Kialakul így tehát az a helyzet, hogy a termelési tőke mindinkább kisebb számú tőkés kezébe összpontosul és a középosztály alsóbb rétegei mindegyre siklanak vissza a proletariátus osztályába. Az egyik oldalon mindegyre kevesebb számú, de nagyobb­ vagyonú tőkésosz­tály alakul szemben a másik oldalon alakuló mindegyre nagyobb számú, de teljesen vagyontalan, csak a munka­erejével rendelkező proletárok osztá­lyával. Az a vád tehát, hogy a maj­dani szocialista társadalomban n­em érvényesülhetnek az egyéni képessé­gek, nem igaz, mert éppen ebben a mai társadalomban áll fenn ez. A polgári társadalomban a legalsóbb néposztályok alig jönnek valamely kulturális téren számításba, így a mű­vészet terén sem. Mindenféle csak a polgári morál szájize szerint történik. A szocialista társadalomban ellenben másként lesz. Már most is van szo­cialista morál, szocialista irodalom, művészet, politika és egyéb, még­pe­dig különb, mint a mai polgári társa­dalomé. De mindez még másként lesz, ha a nagy tömegek teljes jogokkal lesznek felruházva. Ma még a mun­kásság művészi érzéke nem lehet any­­nyira kifejlődve, mint azoké az osz­tályoké, akik vagyoni tehetségüknél fogva ebben képezhetik is magukat. Ha majd a munkásosztály is bírni fog azzal a tehetséggel, akkor a proletár­tömegek fognak dominálni a művé­szet terén is, a tömegek fogják uralni a kultúra egyéb ágait is. Ha igaz az, hogy a művészet finomítja a lelkeket, akkor a tömegeknek arra kell töre­kedniük, hogy ezt a művészetet ma­guknak hozzáférhetővé tegyék. Ezt hisszük, hogy el is fogjuk valaha ér­hetni és az bizonyos, hogy csak a szocialista társadalom művészete lehet az igazi művészet, mert abban a tár­sadalomban a művészet a tömegek lelkében fog gyökerezni és abból fog fakadni. — A nagyszerű előadást a hallgatóság viharos tapsa kísérte, ami­nek itt csak természetesen rövid kivo­natát adhattuk. Romeisz ur és Arnold ur, a két keresztény munkáltató. A múlt év folyamán egy ízben már hírt adtunk arról, hogy Romeisz ur, a gyáros mi­lyen élelmes fogással mutatta meg keresztény munkásainak, hogy hogyan érvényesül a profitszerzés terén egy keresztény munkáltató, ha még­hozzá keresztényszocialista munkásokkal áll szemben, úgy tett akkor, hogy egy szép napon tudtukra adta a munká­soknak, hogy ő 10 százalékkal „kény­telen“ leszállítani az accord árakat, mert hát ő, mint kartellen kívül álló gyáros, nem bírja anélkül a versenyt a kartellel szemben. Ezt a mesét az ő alázatos keresztény munkásai a néhány szociáldemokrata kivételével el is hit­ték neki és belementek a dologba, különösen akkor, mikor azt is kijelen­­­tette, hogy ennek fejében állandó mun­kát biztosít valamennyijüknek. Persze nem biztosított, mert pár hét múlva elfogyott a munka és akkor a mun­kások nagy részét szélnek eresztette, úgy látszik Romeisz úr ezen az előbbi sikeren étvágyat kapott, mert a na­pokban megint arról értesülünk, hogy újabb árredukciót hajtott keresztül, de most már nem 10, hanem 20 százalék erejéig, aminek a természetes folyo­mánya azután az, hogy azok a mun­kások, akiket ez az árredukció érint, most képtelenek hetenkint többet ke­resni 10—12 koronánál. Romeisz úr­nak ez persze egy cseppet sem fáj. Ő keresztény munkáltató és egyben szor­galmas agitátora a két. szoc. szak­­szervezeteknek. Azt a szépen hangzó igét pedig, hogy „méltó a munkás az ő bérére“, ő csak elméletileg helyesli, a gyakorlatban átengedi annak, aki kitalálta. — Arnold úr, Romeisz úr volt művezetője ugyancsak gyakorla­tias keresztény munkáltató. Jelenleg meglehetősen nagyban viszi ő is, hiszen ő nyerte el a Plus-internitus vasalási munkálatait, minthogy ő la­­katosmester. Jelenleg vagy 20—25 munkással dolgoztat, akik közül mind­össze csak 3 — 4 van olyan, akit meg­lehetősen megfizet, a többi mint olyan fiatal ember, akikkel el lehet hitetni még, hogy 15—20 filléres órabérekért dolgozhat ma is egy ipari munkás, mert ő ugyanis ennyit fizet ezen 20—21 fiatalembernek. Hozzá még be is kényszeritette őket a két­ szoc. szervezetbe és ezek fogják a Pius-in­­ternátus vasalási munkáit végezni. — Ezekkel a fiatal emberekkel persze MUNKÁS 1914. március 15 A proletárok csak láncaikat veszthetik

Next