Művelődés, 1993 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
az átadás személyes kapcsolattal, jelenléttel jön létre. Szóval, megmutatással terjedt nemzedékről nemzedékre, s ezért is mindig szűk körben és rövid pillanatok ideje alatt. Ebből következik, hogy különböző tájak, néprajzi csoportok vagy egyes falvak hagyománya, művészete, ízlése közt hasonlóság lehet, de megegyezés nincs. Egy tánc, egy viselet, egy hímzés, egy monda sajátosan egy egy néprajzi csoportra, körülhatárolható területre jellemző, szűk időhöz és helyhez kötött. Az anyanyelv ennek a műveltségnek a hordozója, de nem csak a szavak anyanyelve létezik, hanem van zenei, táncos, mozdulati, ízlésbeli anyanyelv is. Amit közvetlenül hallok, azoktól tanulom, akik hozzám szólnak, fölém hajolnak, szemtől szembe, testközelben állnak, kézen fogva vezetnek, beszélni, mozogni, nevetni, imádkozni tanítanak. A műveltség e két forrása kiegészíti egymást. Elvileg nincsenek ellentétben egymással, de az utóbbi évszázad azt mutatja, hogy legalábbis nálunk, az írásbeli kultúra, az iskola, — mint e műveltség terjesztője, — megsemmisíti a régebbi szájhagyományos műveltség évszázados formáit, megnyilvánulási alkalmait, az egész kultúrát. Egy részét magába olvasztotta a néprajztudomány segítségével; a néprajz ugyanis írásba foglalta, lejegyezte, megfigyelte és így könyvekben rögzítette azt a szájhagyományos, eddig csak a helyszínen meghallható és megfigyelhető világot. Lejegyezte és rögzítette a mondák, balladák, mesék, dalok, táncok, játékok és szólások nagy részét és könyvekben utánanézhetőkké, időtlenekké tette. Rögzítette, de nem tudta életben tartani, továbbadni, — nem is ez volt eredeti célja, — ami bekerült a gyűjteményekbe, az csak akkor éledhet föl, ha újra éneklik, mondják, játszák. Az írásbeli kultúra lép a szájhagyományos helyébe s ez az utóbbi műveltség gyorsan pusztul, fogy, tűnik el. Mindezzel jár az, hogy eltűnnek, vagy kevésbé fontosak lesznek a személyes kapcsolatok a műveltség átadásában, a helyi megkülönböztető és jellemző sajátosságok. Egyre nagyobb körben és területen válnak az emberek egymáshoz külsőleg és gondolkozásban is hasonlóvá, hasonlóvá a beszédben, viseletben, szokásokban, lakásban, étkezésben, szórakozásban, olvasmányokban. Ebben a nagy egységesülésben nincsen helye a helyi sajátságoknak, a helyi hagyományoknak, ismereteknek, külön értékeknek és kapcsolatoknak. Az uniformizálás sokhelyütt a világon azzal is jár, hogy anyanyelvek tűnnek el, kis népek olvadnak bele nagyobbá. Nem is annyira átvéve a nagyobb sajátos hagyományait, hanem a nagyobb más egységesült szürkeségébe, sajátságtalanságába beleolvasztva. Ember és ember közti kapcsolat egyre szűkül, egyre személytelenebbé válik, a világ megismerése egyre racionálisabbá, az érzelmi megismerés egyre kevésbé lesz fontos. Ennek a folyamatnak tulajdonítható az, hogy a legműveltebb, legnagyobb iskolarendszerrel dicsekvő országokban a legnagyobb az elidegenedés, az egyes ember, főként a fiatal és öreg elmagányosodása, részegségbe, kábítószerbe, bűnözésbe és öngyilkosságba való menekülése. Az ember érzelmileg lesz szegényebb, mert már nem talál a részegség, a kábítószer mámoránál nagyobb emberi örömet, értéket. Ebből arra lehet következtetni, hogy valami kimaradt az írásbeli műveltségből, az iskolai oktatásból, ami a szájhagyományos, iskolák előtti műveltségben még meg lehetett. Az iskola, az írásbeli kultúra nem tud eligazítani a természetben, szűkebb környezetemben, múltamban, történelmemben, érzelmeimben. Hiányok keletkeztek. A sok hiány közt a legnagyobb az érzelmi kötődés, a szeretet hiánya. Az érzelmi kötődés hiánya, a szeretet hiánya így megy vissza bizonyos ismeretek hiányára, így ez írás elején említett eligazodásnak feltétele az ismeret volt, ez az ismeret tesz képessé a szeretetre és érzelmi kötődésre is. Olyan ismeretek hiányoznak, melyek legszűkebb környezetem megszeretéséhez szükségesek, másrészt azok, amelyek érzelmeim kifejezésére, megélésére tesznek képessé. A néprajz — a szájhagyományos műveltség tudományos számbavevője. Ez a szájhagyományos kultúra igazította el az embert környezetében, múltjában, helyzetében. Ez teremtette az élet gazdag és méltó megéléséhez a formákat, érzelmeim elmélyítéséhez, méltó megéléséhez a példát. E formákért és példákért fordulhat a fiatal ma is a néphagyományhoz. A néphagyomány eligazít környezetemben, szülőföldemen és lakói közt. Próbáljuk meg hát ezt, ha kell egyedül is, de jobban fog sikerülni, ha ehhez társakat találunk. A földrajzi és történelmi tankönyvek sokkal nagyobb tájakról szólnak, mint az én belátható világom. Nekem a körülöttem élő emberekről, falumról, városom határairól, szülőföldemről kell tudni annyit, hogy azt ésszel és szívvel megérthessem, és megszerethessem, hogy ő itthon támaszt, segítséget és mentéket kaphassak. Módszeresen nem kezdhetünk ennek a felfedező útnál választ keresve a következő kérdésekre: Ki vagyok én? Kik a szüleim? Nagyszüleien, dédszüleim, ősem. Nem bízhatom magam csupán az emlékezetemre, írjam is le, amit most megtudok kérdéseimre adott változókból. El kell készíteni egy családfát, a felmenők nevével. Ki ke nyomozni, hol, mikor születtek, he éltek, hol s mit dolgoztak, alkottat, merre hajszolta őket a megélhető gondja, a háborúk s más kényszerítő körülmények? Sorra, nemzedékre nemzedékre keresve a testvérek, rokonok és atyafiak hálózatát ke mindezt leírnom, azoktól kérdezőlködve, akik még elérhetők. Amit így leírok, elsődleges forrás, néprajzi ts történelmi forrás, melyet iskola nem tanít, levéltár nem őriz. Ha le nem írom, a feledésé. Történelmi forrást teremtek azzal, ha részletesen nyomozom felmenő családtagjaim életét. Önmagában is csodálatos kalan ez, mert már rég meghalt elődökbe: felfedezhetem saját sorsom, vág, arc- és jellemvonásaimat. Az ilye családtörténetek a modern történetírás elsőrangú forrásai, mind apróbb részletekre terjed ki. Már kezdjek hozzá, holnap már ez is, az is elérhetetlenné válhat számomra, történelem számára. Hamarosa nem lesz elég a megrajzolt családfőminden egyes elődről, rokonról készíthetünk egy adatlapot, erre vezejük rá mindazt, amit megtudtunk róla. Ezután megkereshetjük kezű írását, arcképüket, szülőházukat, sírjukat. Izgalmas nyomozás lesz, nem is lesz minden ellentmondó , nélküli, az igazságot kell keresn Először szüleidet faggasd ki. Ismered küzdelmeiket, egykori álmaik a terveiket? Megkérdezted-e már tőlük, mi az, ami nem sikerült nekik Megtudod sorsukat és egyszerre jóban meg fogod érteni őket. Most már elindulhatok szülőfödem környékét megismerni. Előszö csak eligazodni próbáljunk benn Ismered egyáltalán a közeli utcai terek nevét? A falu, vagy város körüli dűlők neveit? A nevek magyarázatát, történetét? Mit jelent ez vagy a a furcsa földrajzi név? Törvényszenűséget, értelmet kereshetek e neveiben is, nem véletlenül adódnak nevek! Ismered a környező dombok, hegyek, vizek neveit is? Ismered szomszédodat? Városi bérházba előfordul, hogy a vékony válaszú mögött élő szomszédos lakónak