Szovjet Művészettörténet XV. (Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1960)
E. Apresz.janu. 7.1. Lenin az alkotás szabadságáról. /Iszkusztvo 1960. 3 szám 7-1 old./ Az igazi kérdés, ami a személyiség társadalmi tevékenységének értékelésénél felmerül az, hogy milyen körülmények között van biztosítva a siker ezen tevékenység részére? V.I. Lenin művei I. kötet 142. old. Aligha találunk olyan területet a társadalmi tudományokban, ahol az enciklopédikusan gazdag lenini gondolat nem hagyott volna mély nyomot, s ahol még ma is ne éreznénk rendkívüli befolyását az illető tudományágban. Nem kivétel ez alól az esztétika területe sem. A művészet elméletének fejlődésére elsőrendű jelentősége van a lenini irodalmi filozófia hagyatéknak, amely hozzányúl a művészi alkotás legfontosabb problémáihoz is. Ezekhez tartozik az olyan érdekes, bonyolult, s ezideig még nem megfelően kidolgozott esztétikai probléma, mint az alkotás szabadsága. Az alkotás szabadságának kérdése az utóbbi időkben vált különösen aktuálissá, amikor ez a probléma úgy idehaza, mint külföldön a teoretikusok figyelmét rendkívüli módon felkeltette. Ez nem véletlennek és nem az egyes kutatók szeszélyének, hanem törvényszerű jelenségnek mondható, amely az esztétikai tudománynak a művészi gyakorlattal, s a társadalom életének a politikával és ideológiával való elszakíthatatlan kapcsolatával függ össze. A kommunista és marxista munkáspártok engesztelhetetlen harcot vívnak a polgári ideológiával és a revizionizmussal. Ez a harc eljutott az esztétika területére is. Jellemző, hogy a legélesebb viták tárgyai éppen azok a problémák lettek, amelyekben a legszorosabban egybefonódik a politika, az ideológia és az esztétika: a művészet pártszerűsége, a művészet helye a társadalmi életben, a világnézet szerepe a művészi munkában, a módszer problémája, az alkotás szabadságának lényege stb. stb... Ellenségeink a szocialista művészet alapvető princípiumait, a pártszerűséget, népiességet, realizmust támadják az alkotás szabadságáról szóló demagógikus beszédek kíséretében. Az "abszolút" szabadság jelszava alatt egyesültek a kapitalizmus nyílt védelmezői a revizionistákkal. Az alkotás szabadságának tipikus burzsoá módon való szembeállítása a kommunista pártszerűséggel, a revizionistáknak is az esztétikáról vallott kedvelt felfogása lett. Elferdítve a tényeket, azt hangoztatják, hogy a Szovjetunióban és a szocialista tábor országaiban nincs alkotási szabadság. Ugyanakkor azt állítják, hogy a polgári társadalomban megvan a művész "teljes" szabadsága.