Würtz Ádám grafikái (Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, 1970)
nak, tárgyainak belső életével fogja meg a szemlélőt. Úgy annyira, hogy maga is igyekszik azok gondolat és életritmusába lépni . . . Úgy nyargalja meg a képzelet nagy teremtő kedvű, tarkatollú kakasát, mint ahogy színes rézkarcának huszárja teszi, akinek veretes pisztolycső célgömbjére dalos madárka ült. Vidám kíváncsisággal kandikál bele a halál hosszú barlangjába . . . Hogy az életet varázsolja onnan is elő! ... A minden művész és művészet nagy mutatványát tegye elénk. Hogy elénk vezesse a földi nagy vásárban a shakespeari tollas kikiáltó mögé a kerekes világbódét minden szükséges létrájával, figurájával és jelmezével. A jelképes cégérekkel, a légtornászok rúdjaival, sodronyaival, amelyekről csak egy lendület, és máris mindenki kísérteties mosollyal úszik át a nagybetűvel írandó ARS egére... — És onnan? — Onnan figurái, mint a mesebeli állat és madáremberek, vagy mint a kísértetek úsznak el városaink és játékaink fölött, vagy pedig „hús-vér” jellemekbe és alakokba öltözve és költözve lépnek közénk e művész könyveiből . . . Jönnek, akár Zrínyivel, másutt, mint katonák, mesterek, vagy betyárok. És vonulnak hajókkal, ha kell lovakkal, máskor pedig írókkal, költőkkel eszmék és fegyverek között vándorolnak a történelmi időben . . . Történelmi jellemek korhű jelmezekben . . . Vagy a „Mesélő Dunántúl” és a „Népmese” színes rézkarcainak változataiból lépnek ki a mesék időtlen idejébe . . . Amint látjuk, az illusztráló grafikusművészek világa és alkotásmódja különös tághorizontú és ihletű. Nemcsak rajzviláguknak színpada többemeletes, de szereplőiknek száma is vásárt kitevően sok. Jellemeik pedig e komoly játék közben az írók és festők közös alkotó lendületében különös mód lényegülnek át. A társművészek és művészetek egymást ihlető és alakító légkörében formálódnak ki . . . — Kettős toll, de hány színű alkat, és hány vonzású helyzet és értelmi és érzelmi ihlet tüzében? — És végül is, legyen bármilyen szerzetesien alázatos alkat is e rajzoló, az igazi grafikus túlnőve mindannyin, saját művészetet teremt, így lesz eredeti és így született meg Würtz Ádám tolla alatt is ez a mégis önálló grafikai életmű . . . Ilyen értelemben díszít és teremt. Legszebb példája ennek az alkotás-teremtés módnak a Rómeó és Júliához készült rézkarc-sorozata. De ilyenek és hasonló erejűek, szépek és igazak Dickens, Pepe, Zrínyi, Petőfi, Madách, Kassák, Bartók vagy Babits ihletében kiért lapjai is, hogy munkásságának csak egy részét említsem . . . Úgy vélem, ezek után külön kell megemlékezni Würtz népmese-illusztrációiról. Külön, mert a művész ihletője itt már nem egy személy, de maga a szülőföld és a rajta élő nép minden tárgyi és szellemi kincse. Az egyszerre értelmi és képi megjelenésű valóság. Szerencsés alkatú művész, aki kivételes érzékenységgel fogta föl ezt a kettős sugárzást. Grafikai munkásságának talán legelragadóbb darabjai ezek a színes rajzai. Érzelemvilága a magyar néprajzban olyan rétegekre lelt, és azt olyan szín és formatársításokkal hozta fel, melyhez ugyan ösztönösen készülődött és tudatosan gyűj-tött, de amelyik tolla és tűje alatt világgá csak 1965 után alakult. Egy olyan színesen átépített tömörített grafika ez, amelynek lapjai hamarosan — a most készülő külföldi mese-illusztrációkkal együtt is —, a magyar grafikai művészet hírét fogja öregbíteni.