Bencze Lilla tűzzománc képeinek kiállítása (Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre, 1980)

Tudatosan vagy öntudatlanul minden művész a „múlt mélységesen mély kútjából” merít. A Szőnyi tanítvány Bencze Lilla tudatosan vállalja műfaja hagyományait, tűzzománc képei azonban ennek a hagyománynak nemcsak elfogadását, hanem megújítását is mutatják. Bár az ötvösség történetéből a zománcot kiiktatni nem lehet, azt is látni kell, hogy ez a szép műfaj, történetének során régen elszakadt attól, önállósult. A zománc mindenkor igényes előkelő technika, a művességek hierarchiájában valaha luxusipar volt. Bencze Lilla tudja ezt, s ma is kész az ipari zománcozás eredményeire odafigyelni, technikai újításait, lehetőségeit a saját művészi kísérleteiben felhasználni. Ugyanakkor mestersége történetének, emlékeinek megismerése a múlt felé csábítja. A korábbi, szigorúbb és kötöttebb stílusú középkori zománcművesség példái indították a két egyszerű és nagyvonalú alak, a középkori mérőszerszámot hordozó Szintező és Függőző megalkotására. A kései limoges-i festett zománcnak a korábbitól nagyon is különböző formanyelve, a mély és világos színek ellentétére épült elegáns manierizmusa ihlette a dekoratív fejek sorozatát. A rajz archaikus kalligráfiája festői részletekkel ötvöződik a műveken. A Solymászok és az Ünnep frízében, a Háromkirályokon a késő középkori „ezervirágú” kárpitok világa alakul magyar múlttá. A művész megérti a középkoriban a népit és a népiben a középkorit, s ugyanakkor mestersége anyagában és múltjában a natura vonzásait és változásait. A zománc születése a természet folyamatait invokálja. A tűz, a víz és a levegő munkájában ötvöződő zománc alakulása, színeződése, az alapul szolgáló fém ellenállása és vajúdása egy-egy mikrokozmosz születése: ezt a folyamatot idézi fel tudatos „véletlen” formáival, alakzataival, színeivel a Kapu terve. Sokszor ábrázolja a fát, ezt az ősi motívumot. Arany fák, a színtelen alapzománccal borított réz vörös­arany leveleivel és ágaival, vagy a fa megújuló életében az évszakok változásait ábrázolva, máskor meg stilizált mesefák, szabályos-szabálytalan egyformaságukban megmutatják a változatos prizmát, melyen keresztül a műves a természeti motívumot láttatja. A Szentivánéj és Halászok című kom­pozíciókban a zománcpaletta festői lehetőségeit kihasználva sajátságosan költői természetképeket alkotott; hasonló eszközökkel idézi meg a cirkusz világának egy-egy mozzanatát. Bencze Lilla „ars poeticá”-ja a Kútbanéző lehetne: a népmese középkorias szuggesztív hangulatában éljük meg az egymás után következés és együvé tartozás, a folyamatos­ság szinte mitikus élményét, natúréban, történelemben és költészetben, s mindezt a zománc hallatlanul kiművelt és árnyalt eszközeivel közvetítve. Az áhitat és komolyság mellett olykor-olykor megcsillan egy csipetnyi irónia. Bencze Lilla művészete ezzel a töblettel kap igazi távlatot, zománcképeit ez hitelesíti. Kovács Éva művészettörténész PEST MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR Szentendre, Engels utca 7. MEGNYITÓ: 1980. JÚLIUS 26-ÁN 17 ÓRAKOR Megnyitót mond: Kovács Éva művészettörténész Megtekinthető augusztus 10-ig, naponta 10—18 óráig

Next