A 16-18. század könyvművészete (József Attila Könyvtár Kiállítóterme, Miskolc, 1990)

A 16-18. SZÁZAD KÖNYVMŰVÉSZETE A kalandos történetű Lévay József Könyvtár iskolai könyvtárból lett városi közgyűjtemény. Eredete az 1560-as évekig nyúlik vissza, akkor állította fel az első iskoláját Miskolcon a refor­mátus egyházközség. Az iskola alapításával egy­­időben gondoskodtak tanári és diákkönyvtár lé­tesítéséről is. A szépen gyarapodó állományt a tűzvészek hosszú ideig megkímélték ugyan, de az 1706-ban Miskolcra betört német és rác ha­dak szinte teljesen megsemmisítették. Olyannyi­ra, hogy a korabeli feljegyzések „Új bibliotéka’ felállításának szükségességéről beszélnek. Az újraalapítás, a nagy beszerző és gyűjtő­munka 1751-ben vett igazi nagy lendületet. Nem lebecsülendő segítséget jelentett a hívek és a pol­gárok adakozó kedve. Nagy értékek kerültek be a könyvtárba hagyatékok útján is. Közülük iro­dalomtörténeti érdekesség Lévay József — az is­kola volt diákja, volt tanára, Miskolc és Borsod vármegye főjegyzője, alispánja, a „Mikes” költő­jének — hagyatéka. A tudományos szakirodalom naprakész fejlesztése az 1850-es évektől biztosí­tott volt, a Magyar Tudományos Akadémia min­den kiadványából küldött az iskolának. Száza­dunk elejére már híres volt a Református Főgim­názium Nagykönyvtára, szakszerűen fejlesztett állományáról. Gyászos évnek bizonyult azonban 1944. Az épületet katonai célokra lefoglalták, a könyvtár őrizet nélkül maradt. Csak a háború végén derült fény a pótolhatatlan veszteségekre, pl. elpusztult a teljes hírlaptár, sok könyv megrongálódott, soknak nyoma veszett. Az újjászerveződött gim­názium pedig nem tartott igényt a gyűjtemény­re, tartalmilag elavultnak, sőt veszélyesen káros­nak minősítették egészen 1960-ig. A város értel­miségi rétegének nyomására újra felfedezték tu­dományos és muzeális értékét, gondoskodtak könyvtárosról, üzemeltetési feltételekről. A több mint 35.000 db 1945 előtt nyomta­tott könyvből szép számmal maradtak könyvtör­téneti szempontból is régiek. A legrégibb — a 15. századi — könyveket ősnyomtatványoknak, a 16. századiakat antikváknak nevezzük. A 17—18. században megjelenteknek nincs megkülönböz­tető nevük, mert már közel sem számítanak olyan ritkaságoknak, mint elődeik. A fenti századok­ból állítottunk ki egy pár nyomdaterméket, hogy művelődéstörténeti értékeinkből legalább ízelí­tőt nyújtsunk. A kiállított néhány kötet bepillantást enged a régiek könyvművészetébe. A kéziratos kódexek művészi igényességét, gazdagságát a nyomdászok is igyekeztek megtartani, s kezdettől törekedtek a tipográfiai úton elérhető díszességre. A kezdet­legestől a legbonyolultabb könyvdíszekig külön­böző színvonalú ornamentikát alkalmaztak. Dí­szekkel töltötték ki a bántóan üresen maradt he­lyeket, díszlécekkel választották el egymástól a fejezeteket, záródísszel jelezték egy-egy fejezet végét, s díszes kezdőbetűvel (iniciáléval) hívták fel a figyelmet az új bekezdésre. A könyvdíszek kifejezték egy-egy nyomdász ízlését, művészi igényességét, mesterségbeli tudá­sát és egyben rávilágít a nyomda anyagi hátteré­re is. A Lévay József Könyvtár könyvművészeti kiállítása csak szűk keresztmetszete a 16—18. századi nyomdászattörténetnek. A gazdag válasz­tékból, a bőség zavarával küzdve válogattunk le néhány reprezentáns kötetet. Korlátokat tulaj­donképpen a helyszűke szabott. Az eredetieket pótolják azonban némileg a belőlük készített fényképek. Zimányi Katalin

Next