Molnár Péter (HAP Galéria, 1993)
„Volt részem elismerésben, aminek utólag semmi jelentőségét nem érzem, mert igaznak tudom a mondást, ami akkor szájról szájra szállt: a kitüntetést nem érdeme szerint kapja valaki, hanem osztják neki. Ami talán említésre méltó lehet, csupán csak annyi, hogy máig se fáradtam bele abba, amit munkának mondanak mások, és amit én inkább életformának tekintek. Még két életre való tennivalót cipelek magammal, s hiába képességeim, ha időm fogyóban van. Erre figyelmeztetnek hűtlen barátaim, akiknek sírját vonakodom fölkeresni. Önzés ez? Igen, önző vagyok, de magamhoz kegyetlen: sok mindenben nem hiszek, amiben érdemes lenne hinni talán, és hiszek olyasmiben, amiben hinni kényelmetlen, noha megerősít hitemben a napi tapasztalás. Az emberi gonoszság, a gyűlölet és a butaság örökkévalóságában hiszek. Bár ne hihetnék." Ars poetica az 50 éves érettségi találkozóra (részlet), 1993. 06. 03.