Merítés a KUT-ból IX. Hincz Gyula festőművész emlékkiállítása (Haas Galéria, Budapest, 2005)

Időszerű-e a korszerű? H­incz Gyula művé­szete, bármilyen meglepő, ismertsége el­lenére nincs megfelelő­en elhelyezve a husza­dik századi modern mű­vészettörténetben.­ Mo­­nográfusai nem próbál­ták kontextusban vizs­gálni életművét, a kül­földi analógiák és hatá­sok említése mellett ter­mészetszerűleg művé­szetének egyediségét igyekeztek hangsúlyoz­ni, pedig különböző al­kotói periódusaiban szü­letett művei számos rokonságot mutatnak kortársai munkáival. Festményeivel szervesen kapcsolódott a két háború közötti, illetve a fordulat évéig tartó időszak modern művészeti közegébe. Kérdés, hogy neve miért marad ki rendszeresen a huszadik század progresszív művészeinek felsorolásából (pl. Bene Géza, Barcsay Jenő, az „európai iskolások"), noha az említett művé­szekkel egy időben, hozzájuk kapcsolódva alkotta műveit. Problémát jelenthet a többiek egyértelműbb művészi és emberi állásfoglalásával szemben, hogy pályája nem csak egy csapáson haladt. Említhetném például, hogy az École de Paris irányzataira figyelő, a hivatalos római iskolával alapvetően szembenálló KÚT választmányi tagjaként Hincz résztvevője volt a negyvenes években a 8 festő 8 szobrász című Nemzeti Szalonban rendezett tár­latnak, ahol a római iskolás művészek egy csoportja együtt állított ki. Egykori ösztöndíjasként azonban soha nem festett az etalonként felállított stílus, az olasz neok­lasszicizmus receptje alapján, így nem is lett belőle min­taszerű római iskolás. A húszas évek végétől a Kassák Lajos köréhez közel­álló művészt 1945 után közvetlenül Kassák mellett ta­láljuk egészen 1948-ig, a fordulat évéig, ahol útjaik jó időre szétváltak. Míg a Békásmegyeren élő művészek többségének (Gadányi, Kassák) a belső emigráció jutott osztályrészül, addig Hincz beállt a sorba, és az 1950-60-as évek elismert művésze vált belőle. Többek között a Velencei Biennálék kiemelt és hivatalos művésze volt, többszörös Kossuth-díjas, kiváló művész. Ez a választás részben eltávolodást hozott azoktól a művésztársaitól, akikkel a két háború között még szoros kapcsolatban volt. A kép azonban nem ilyen egyértelmű. A hatvanas években nemcsak műveiben, de személyi kapcsolódá­saiban is visszatért az avantgárd gyökerekhez. A tanít­vány, Fajó János hálával emlékezett meg róla, mivel Hincz közvetítésével jutott el mesteréhez és példaképé­hez, Kassák Lajoshoz, a hatvanas években. Hincz el­lentmondásos személyiség volt, egy ellentmondások­kal teli korszakban. Művei most már pőrén állnak az utókor ítélkező tekintete előtt. Ahogy életrajza sokfelé ágazik el, úgy művészete is változatos, számos stílusban festett, képei egyúttal a korszak kurrens művészi áramlatainak visszatük­röződései. Ha azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy vajon melyik az igazi Hincz, vagy éppen milyen korszaka reprezentálja leginkább művészetét, vagy, hogy hol van az életmű csúcsa, nehezen tudnánk vála­szolni.­ Utólagosan visszanézve szinte minden korsza­kában magas színvonalú, invenciózus műveket alkotott, festményeinek nagy többsége ma is megállja a helyét. Életművének talán legfeltűnőbb karaktere az időbeli beágyazottság, a korszak progresszív jelenségeihez való kötődés, az azokkal való változás. Ennek logikus követ­kezménye volt, hogy a kihívásokra gyakran a kortársainál hamarabb és merészebben reagált. A húszas évek végén készült munkáin szinte az összes izmus tanulsága felfe­dezhető. A szürrealisták, a konstruktivisták, az absztrak­tok, a puristák hatásai hol szintézisben, hol egy-egy irány­zat reprezentatív ké­pi megoldásaiban nyilatkoznak meg. A kortársaitól el­térően azonban nem a szokásos recept alapján dolgozott. Nem egy neki tetsző külföldi irányzatot választott, amelybe megpróbálta saját művészetét integrál­ni, előbb-utóbb ráta­lálva sajátos kifeje­zési nyelvére. Hincz sokféle ruhát húzott Gyár - 1928 fel, de az mindig jól tus, papír - 98x73 cm Sugár Kata fotója 1930 körül 1 A tanulmány megírásához alapvető forrásul szolgált Hincz Gyula kéziratban megmaradt önvallomása és Gerevich Éva, Bajkay Éva a művésszel készített interjúi. Pontos adataikat lásd a megadott bibliográfiában. 2 A monografikus feldolgozásokban a hatvanas évek absztrakt képeit tartják a legérettebb munkáknak. Jelen tanulmány szerzője ezzel az állásponttal nem ért egyet.

Next