Muzsika, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám - VÁSÁRHELYI ZOLTÁN: Kecskeméten kezdődött
kosság erre a feltételre aztán elállt követelésétől. Kodály 65 éves születésnapján, 1947-ben lett Kecskemét díszpolgára. Amire a gyermek képes, arra képes a felnőtt is. Egyre-másra alakultak vidéken kórusok, amelyek hadat üzentek a selejt-zenének, s a Bartók, Kodály mutatta úton elindultak a zeneileg művelt Magyarország felé. Amikor átvettem a kecskeméti Városi Dalárda vezetését, hozzákezdhettünk a nagy vegyeskarok előadásaihoz. Bemutattuk az Akik mindig elkésneket, az öregek-et és a Jézus és a kufárokat. Megszületett a második tanúbizonyság: a felnőttek szívében is gyökeret vert Kodály muzsikája. A közönség mind itt, mind az egy évvel későbbi pesti bemutatón, utóbb a csodálatos Molnár Anna bemutatásakor is, tombolva ünnepelte a nagy mestert. S hogy mennyire megértették Kodály mondanivalóját, arra példa Szabó Dezső írása a Jézus és a kufárok pesti előadása után. „Mikor a felejthetetlen este végénelhangzott a Jézus és a kufárok című darab, ez a végtelen keserű kitörés, ez a döbbenetes megidézés, ez az égő ostora ítélet, megértettem, miért nem jöttek el azok, akik nem voltak ott. De bűnhődésük azért nem maradt el. Mert ha igaz a népi mondás arról a kapcsolatról, mely az emlegetés és a csuklás közt van, akkor az egész darab alatt, mégha a magyar hizlalón magukra szedett háj s a dunyha menedékébe bújtak is: csuklottak, csuklottak, fulladásig csuklottak." Amikor 1937-ben, a ..júniusi hetek" keretében, az Éneklő Ifjúság Margit-szigeti ünnepén felhangzott a Magyarokhoz, akkor már nyilvánvaló volt; ez a muzsika a nép anyanyelve. Ami pedig a teljességhez hiányzott, bekövetkezett, mikor e kórusok átkerültek a munkásénekkarokhoz. A Munkásdalos Szövetségen belül eleinte két elvet képviselő csoport küzdött egymással. A vaskalaposok ragaszkodtak a weimari munkásnótákhoz, a fiatalabb harcos nemzedék Bartók, Kodály kórusai mellett foglalt állást. Végül ez az utóbbi irányzat győzedelmeskedett, s a munkáskórusok előadásában mindenütt nagy sikert arattak a Kodály-művek. 1937-ben Kodály a szövetségnek komponálta a Felszállott a pávát. A mű városi színházbeli előadására rendőrkordon vonult ki s a cenzúra a szövegben a „vad" vármegyeházát „ős" vármegyeházára változtatta. A hatóság nagyon is felismerte Kodály mondanivalóját és azt, hogy ez a mondanivaló igazán a munkáskórusok előadásában fejeződik ki, így aztán a bemutatót követően már csak polgári énekkarok adhatták elő a művet... A Kodály-kórusok pedig egyre otthonosabbá váltak a munkásénekkaroknál. (1937-ben a Vasasok adták elő nagy sikerrel a Karádi-nótákat, 1938-ban a Bordalt dirigáltam a budapesti Általános Munkás Dalegylet hangversenyén.) A negyvenes években a szövetség önálló Bartók—Kodály kórusestet rendezett. Amikor 1942-ben a Zeneakadémia karvezető tanára lettem, úgy éreztem, azzal szolgálom legjobban az általános zenei műveltségért harcoló kodályi elvet, ha minél többeknek tudom átadni a kórusművek szeretetét és ismeretét, ha tanítványaim teljesen otthonossá válnak ebben a muzsikában s aztán szétszóródva elviszik magukkal az ország minden részébe. A főiskolán a tananyag gerincét alkotják Kodály nagy kórusművei; a növendékek első években még csak éneklik, később már dirigálják őket, hogy mire végeznek, egészen anyanyelvükké váljanak. De ezeket a nagyszerű kompozíciókat nemcsak idehaza, hanem külföldön is nagy szeretettel fogadták. Bulgáriában, Lengyelországban, a Szovjetunióban dirigálva mindenütt lelkesedést tapasztaltam s amikor 1947-ben kórusommal megnyertük a llangolleni férfikari versenyt, a zsűri elnöke külön hangsúlyozta: mennyire örülnek, hogy megismerhették az ott még nem hallott Karádi nótákat. Mégis úgy érzem, a legnagyobb elismerést akkor kaptam, amikor Kodály nemrégiben meghallgatta a rádióénekkart és azt mondta: „Ennek a kórusnak nem kell már jobbnak lennie." Boldog vagyok, hogy egész életemmel ennek a művészeinek szolgálatában állhattam. Kívánok Kodály Zoltánnak jó egészséget, s kérem, alkosson még számunkra sok olyan remekművet, mint az eddigiek.