Muzsika, 1964 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1964-12-01 / 12. szám - ALBERT ISTVÁN: A Wagner-tenor (Set Svanholm emlékezete)

A WAGNER-TENOR Set Svanholm emlékezete Minden korszak kitermeli a maga énekes­sztárjait, hangvirtuózait. Ha a legutóbbi har­minc esztendő Wagner-tenorjairól beszéltünk, minden bizonnyal az első helyen Set Svan­holmot említettük, a kiváló svéd énekest. S korunk nem választhatott volna méltóbb ke­gyel­et, a közönség és kritika elismerése, jó­indulata nem kísérhetett volna kiválóbb te­noristát, mint őt. Svanholm igazi mesterdal­nok volt. Nem üres, tartalomnélküli stílus­fordulat ez, hiszen sokan itt vagyunk még művészetének tanúi közül, sokan láttuk, él­veztük emlékezetes produkcióit. Svanholm 1904-ben született Västerasban, ahol apja protestáns lelkész volt. 1927-ben iratkozott be a stockholmi zenei főiskolára, ahol az éneken kívül nagy buzgalommal ta­nult zongorát, zeneszerzést és ellenpontot. Egy ideig John Forsell, a híres baritonista, a stock­holmi Operaház későbbi intendánsa volt a mestere, akinek növendékei közé tartozott Jussi Björling és Nina Högstedt, a jeles szoprán énekesnő, Svanholm felesége is. Svan­holm a főiskola elvégzése után a stockholmi Szent Jakab templom kórusvezetője lett, majd 1930-ban bemutatkozott az operaházban. Leoncavallo Bajazzókjában énekelte Silvio szerepét. Hangjának szépségére, kulturált éne­kére, muzikalitására azonnal felfigyeltek — az ifjú baritonista őszinte sikert aratott. Nem ritkaság az énekművészet történeté­ben — Svanholm is baritonistaként kezdte pályáját, és hat esztendőn át ebben a szerep­körben maradt. Mint később egy budapesti beszélgetés alkalmával maga is megerősítette, felesége győzte meg arról, hogy valójában tenorhangja van. A fiatal énekes ekkor pá­ratlan szorgalommal megtanult egy sereg te­norszerepet és 1930-ban már az Aida Rada­meseként mutatkozott be újból a stockholmi közönségnek. Ebben a szerepben hallotta az éppen ott vendégeskedő Bruno Walter, aki azonnal meghívta a bécsi Operához. Bécs muzsikusai aztán hamarosan felfedezték benne az ideális Wagner-énekest. A második világ­háború utolsó éveiben nagyobb részt Svéd­országban tartózkodott. 1946-ban Rio de Janeiróban, majd San Franciscóban, Chica­góban szerepelt, végül ugyanez év novembe­rében Siegfriedként a Metropolitan publiku­mát bűvölte el. 1956-ban hazatért Stock­holmba és átvette a Királyi Operaház igaz­gatását. Néhány évig még fellépett leghíresebb szerepeiben, de aztán teljesen a szính­ázveze­tésnek áldozta idejét. Nemzetközi tekintélyé­nek jelentős része volt benne, hogy a stock­holmi Operaházban a világ elsőrendű énekes­csillagai rendszeresen vállaltak vendégszerep­lést.­­ Sőt Svanholm október első napjaiban, nem sokkal hatvanadik születésnapja után, egy Stockholm környéki gyógyhelyen halt meg. Svanholm néhány éven át gyakori vendége volt a magyar Operaháznak is. 1939 májusá­ban jelent meg először a budapesti színpadon a Walkür Siegmundjában, ugyanabban a sze­repben, melyben a bécsieket is ámulatba ej­tette. A felemelő szépségű előadásban Svan­holm mellett kiváló magyar művészek éne­kelték a többi szerepeket, Brünhildát — Né­methy Ella, Frickát — Basilides Mária, Wo­tant — Losonczy György, Hundingot — Szé­kely Mihály. Nem meglepetés, hogy ezek­után áradozó sajtóhangok méltatták a pro-

Next