Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám - GÖNCZY LÁSZLÓ: Élet a vízfejen kíkvül II.
ÉLET A VÍZFEJEN KÍVÜL II. felvételi vizsgákon. E helyzeten több módon is próbálnak változtatni: részint bemutatkozó koncertekkel lépnek föl a növendék-utánpótlás potenciális lelőhelyein, részint általános iskolás korúak előkészítő hangszeres képzésével is foglalkoznak. Igen értékes a hangszeres tanárok számára szervezett hézagpótló továbbképzések rendszere. Ezek érdekessége, hogy az egyes tanszakok maguk döntik el, kit óhajtanak meghívni, kitől kívánnak tanulni; ugyanakkor e továbbképzések nyitottak, más zenei intézmények tanárai által szabadon látogathatók, ily módon megint csak a külső kapcsolatok elmélyülését szolgálják, természetesen az elsődleges pedagógiai hasznosságon túlmenően. A felvázolt beiskolázási lehetőségek mellett sem meglepő, hogy a konzervatórium a Kodály-iskola legeredményesebb részlege a továbbtanulási arányszámokat illetően. Az eddig végzett négy évfolyamból több mint tíz növendék került a Zeneakadémiára - a pontos adatokat tartalmazó statisztika nem volt kéznél, felkutatását pedig nem tartottam létfontosságúnak. Az eddigi osztályok továbbtanulási aránya az érettségi évében 80-90% között mozgott, a következő évben azonban a megmaradó 10-20% is sikeres felvételi vizsgát szokott tenni valamelyik felsőoktatási intézményben. Abban, hogy itt nemigen találni elkallódott, csellengő, perspektívátlan növendékeket, minden bizonnyal szerepe van az intézmény összetett voltának, s annak, hogy a meglehetősen erős kezekben lévő közismereti oktatás, illetve a gimnazisták rendelkezésére álló hangszeroktatás következtében egy-egy tanuló szükség esetén különösebb megrázkódtatás nélkül léphet át házon belül egyik iskolatípusból a másikba. Itt nincsenek merev válaszfalak az ágazatok között, hanem valamiféle nagy egység légköre legyinti meg a belépőt, s ez nem csupán a jelek szerint szigorúan megkövetelt egyenöltözéken, sőt elsősorban nem ezen múlik. Sokkal inkább a növendékek sokrétű kapcsolatrendszerén, a teljes intézmény zenehallgatási igényeivel kalkuláló belső koncertszervező munkán, a tantestület egyes rétegeinek számos kapcsolódási területén, s egyfajta integrációs szándék érvényesülésén, így például a szakközépiskolai „szakmai melléktárgyak" tanárai egyben a gimnáziumi énekórákat is ellátják, emellett vezetik az iskola kórusainak egyikét vagy másikát. (Az intézmény életét bemutató színes, kétnyelvű füzet hat különböző kórus tevékenységét vázolja.) Fontos - ha nem is mindig betartható - alapelv, hogy egy zenész-osztály szolfézszeneelmélet-zeneirodalom és népzene órái egyetlen tanár kezében legyenek, mi több, ez a tanár egyben az illető évfolyam osztályfőnöke is! (Az már csak természetes, hogy az említett tantárgyak lehetőség szerint a közismereti órarendhez kapcsolódnak, illetve abba beépülnek.) Persze ennek az éremnek is két oldala van: ebben a rendszerben a tanárok esetleg olyan tantárgyat is tanítanak, amely iránt személyes vonzódásuk csekély, nem szólva az osztályfőnöki adminisztrációval való bíbelődés terheiről, s az egyidejű sokirányú munkavégzés követelte energiabefektetésről - mondanom sem kell, hogy az átlagon felüli követelmények nem párosulnak olyan bérezési lehetőségekkel, melyek megkímélnék a tanárokat a külső munkavállalás kényszerétől -, mégis, merem remélni, hogy e tanárok azért vállalják a többletmunkát, mert fontosabb számukra az érem másik oldala, az a jelentős pluszlehetőség, amit e rendszer a növendékekkel való kapcsolattartásban, személyiségük hatékony formálásában, egységes zeneszemléletük kialakításában, iskolába és nagyvilágba illeszkedésük elősegítésében megteremt. S hogy e lehetőségek jó pedagógus kezében nem maradnak csupán lehetőségek, arról is volt alkalmam meggyőződni Smuta Attila „szolfézs"- és „zeneelmélet"-óráin -az idézőjelek használata indokolt! A falakon belüli integrációs törekvések mellett szólnom kell a város zeneéletébe való integrálódás jelenlegi mértékéről is. Már az igazgatósági tájékozódás során tudomást szereztem arról, hogy a Kodály-iskola elsődlegesen a Filharmónia tevékenységének hézagait szem előtt tartva - évek óta bérleti hangversenysorozatot tart fenn, természetesen a számos „belső használatra" szánt koncert mellett. A városszerte meghirdetett bérleti hangversenyek főként a konzervatóriumi tanárok közreműködésére épülnek, s minthogy ők fellépéseiket félig-meddig iskolai megbízatásként fogják fel, s csak jelképes ellenszolgáltatásban részesülnek, a bérletek árbevételéből még egy-egy vendégművészek közreműködésével rendezett koncert fellépti díjaira is telik, így az iskolát nem éri veszteség, annál nagyobb lenne viszont a közönség vesztesége, ha a Filharmónia kínálatával kellene beérnie. Nagy szerencsém volt kecskeméti látogatásom időpontjával: éppen az erre szánt nap estéjén került sor az idei Kodály-bérlet első hangversenyére, melyen az intézmény tanárai mellett a konzervatóriumi zenekar is pódiumra lépett - bár a kifejezés pontatlan: a frissen parkettázott, pompás és jó akusztikájú díszteremnek nincs megemelt pódiuma.Pusker Imre karmester a zenekarban-Épül a kecskeméti Kodály Szakiskola díszterme / MTI fotó