Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
Nagybánya, 1812. 1 - 11i 1 ^Wv 3^9Január 7- — 1- szám. Ji 3 £ G:? XXXVIII. évfolyam. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATAL ÖNYE Is^EG'J'IEZ.IBI^XIK: MNjVÍTDETIT VASÁRTS:ek Kir- ügyé-^s Jel6ürsítésii árak : évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő t. laptulajdonos: e évész j-Ansros. /,Ny.: adóhivatal : ). szám alatt. VZA 18. SZÁM. ■ [UNK] ő fizetésre való felhívás. jlme, meglepetést szereztünk t. olvasóinknak. Lapunk a mai naptól kezdve kis alakban jelenik meg, mint a többi modern lapok. Sokáig haboztunk a változtatás fölött, végre is be kellett látnunk annak célszerűségét s engednünk a közönség többször kifejezett óhajának. A Nagybánya és Vidéke tehát ezután jelen alakjában, 8 oldalon fog megjelenni mindig. Megjegyezzük, hogy mikor a lap megindult, 1875-ben is ez volt a formája s csakis 1880-től kezdve hozta be Nyirő Sándor azt a nagyobb ív-alakot, amely egész a múlt év végéig már megszokottá vált nálunk. Régi köntösben köszöntünk tehát be, s szivünk, lelkünk is a régi marad, vagyis belsőleg a lap ugyanaz, ami eddig volt. A »Nagybánya és Vidéke« a XXXVIII-ik évfolyamába lépett, ez alkalomból új előfizetést hirdetünk. Lapunk Nagybánya város közmivelődési, ipari, kereskedelmi fejlődésével annyira összeforrott, hogy azok, akik érdeklődnek e küzdő végvidéki város sorsa iránt, régi jó, nélkülözhetlen barátjuknak tekintik. Részünkről igyekszünk is ezt megérdemelni. Majdnem minden héten teljes két ívén jelentettük meg lapunkat, bő tartalommal s igyekeztünk lehetőleg érdekeset, mindenekfölött pedig hasznosat hozni, mert azt tartjuk, hogy a vidéki hetilapoknak hivatása nem lehet egyéb, mint a város és a vidék közérdekeinek előmozdítása, a politika áldatlan dolog, a hetilapok politizálásától ugyanis eredmény alig várható, míg a közügyek komoly megvitatása, megbeszélése, a közállapotok jóindulatú bírálata csak üdvös hatással lehet. A lap beosztása megmarad, a rovatok ugyanazok lesznek, munkatársaink szintén a régiek. A krónikát és a telefonhíreket továbbra is fenntartjuk, noha ez utóbbi tetemes áldozatunkba kerül, de több ízben kifejezést adott a m. t. közönség annak, hogy e rovatot különösen kedveli. Megjegyezzük, hogy akik a budapesti telefonhírek iránt jobban érdeklődnek, azok már szombaton este Kovács Gyula könyvkereskedésében megvehetik a friss lapot s így úgyszólván 2—3 óra múlva értesülnek a pesti legújabb hirekről. A kihordást és a vidéki expediálást ezután is vasárnap kora reggel teljesitik. A lap tiszta nyomását s általában csinos külső kiállítását Nánásy István messze földön ismert elsőrendű nyomdája eszközli. Szabad legyen reménylenünk, hogy szives jóindulatú pártfogásukat ezután is sikerülni fog kiérdemelnünk. A »Nagybánya és Vidéke« díjat házhoz hordva, vagy postai szétküldéssel. Negyed évre . 1. . . Fél évre....................4 K2 K Egész évre .... 8 K. Ausztriában ugyanezek az árak érvényesek. Amerika, Románia, Németország, Itália lakói részére az előfizetési díj fél évre 5 K. A SZGrHGSZtGSQO ÉS ÉÉM. Nem lesz pótadó. Az utóbbi időben egyesek, nem tudni mi okból, annyira telekürtölték a várost és a vármegyét a mi leendő rettenetes pótadónkkal, hogy némelyek már talán a kiköltözésre is gondoltak, noha a magyar városok 99 °0-ában megvan a pótadó és mégis szaporodik mindig a lakosságuk. Azt mondták, hogy az ingatlan értéke le fog szállani, sok lakás üres marad stb. stb. Nos tehát vegyék tudomásul a vészhirnökök, hogy még mindig nem lesz pótadó. A gazd. és pénzügyi bizottság jan. 2-án és 3-án tárgyalta a költségelőirányzatot kellő részletességgel, megbeszélve mindent s noha a polgármester és számvevő dicséretre méltó realitással igyekeztek kezelni a kérdést, mégis záradékul 559 korona plusz maradt, azaz ötszázötvenkilenc korona többlet. A vízvezeték, villámvilágitás, vendéglő törlesztik, födözik önmagukat, a takarékpénztár, erdő, fogyasztás, értékpapír stb megadja a kellő jövedelmet s dacára annak, hogy több mint egy A mendikás. — írta: Zempléni Árpád. — Tudják is azt Budapesten vagy akár Nagybányán is: mi a diákélet! Elegáns szalonjainkban épp úgy nem sejtik, melyik tejből lesz túró, mint azt, hogy miből lesz például a kálvinista pap. Az egész világ föl van már fedezve. A dahomeji viszonyokat az unalomig ösmerjük, Ázsia a kisujjunkban van. Ha a Szahara sivatagján valaki egy oroszlánnak a farkára hág s az elbődül, holnap részletes tudósítók számolnak be nekünk róla. Tudjuk, milyen távol esik az a pont az egyenlítői s mennyi kvarcpor van ott a helyszínen a puszta homokjában s milyen kaliberű szomjúságnak felelne az meg Czinkotán. Szóval tudunk mindent, nincs semmi uj a nap alatt. Hiába kelnék tehát világkörútra, tapasztalatok és thémák gyűjtése végett. Mindenütt megelőztek, mindent megírtak már s a páratlan szorgalmú magyar közönség mind el is olvasta már, így még csak »kisajátításokkal« se merek segíteni magamon. De mégis! Van még valami fölfedezetlen: Magyarország. Van még valami ösmeretlen: a tokaji bor termőfölde. Van még valami meghatlan: a sárospataki diákélet. A »mendikás« olyan specialitása Sárospataknak, mint Pozsonynak a patkója, Debreczennek a kolbásza, Kolozsvárnak a szalonnája, Selmecznek a pipája, Budapestnek a pora, Pécsnek bora és Bécsnek (volt!) a polgármestere. Egyetlenegy református kollégiumban sincs annyi szegény tanuló, annyi »koldusdiák*, ingyenes, mint Lorántffy Zsuzsánna múzsa-hajlékában. ősszel Egy csomó jófelfogású falusi gyerek minden becsődül az egyházkerületből, azzal praeíenzióval eltelve, hogy őket tanítsák ki inagyen, mert ők — szegények. S az áldott »Alma Mater« nem zavarja őket haza, hogy: ha szegény vagy, ne táncolj, hanem szánts, vess és kapálj! Dehogy teszi! A szegény jegyzők, tanítók, béresek és özvegyek fiacskái ott maradnak szépen, megélnek és kitanulnak lassacskán olcsón, ingyen, közköltségen. Ha panasz tárgya lehet még mai nap is a kálvinisták uralma a magyar közművelődésben, azért is csak ezt a mendikás-rendszert tessenek okolni, mely a lappangó paraszt-tehetségekből nevel intelligenciát a felekezetnek. Áldott legyen még a pora is annak, aki ezt a rendszert valaha kitalálta. A »mendikás« vagy »dárdás« tulajdonképpen a nagy diákok inasa. Csizmát, ruhát takarít, ágyat vet, vizet hord, rendben tartja a lámpást s befűt a kályhába. Ezért kap lakást, (esetleg kosztot is) meg a »mendikációt«. De ez már megint ösmeretlen fogalom, akárcsak a — »legolcsó«, a futás* meg az »elekció.* No majd sorra magyarázom, ha kötet lesz is ebből a tárcából. A mendikás vagy dárdás, ki »lencsés”-nek is neveztetik, a négy alsó gimnázialis osztályból kerül ki s a társadalmi címe: »nagyreményű.« A »konviktm«-ban vagy neológ nevén: »tápintézet«-ben ingyenes, azonfelül tandíjmentes és minden tantárgyból jeles, ha nem — elégséges. Magaviselete többnyire jó és cipészinasos; havazkodás, verekedés, fejbetörés, ablak-beverés nem eshetik meg nélküle. A mendikás,vagy »mendur« fürgébb a macskánál, leleményesebb a csirkefogónál s vigább a humornál, »Pajkosság! — dárdás a neved.« Pénzforrásai különbözők. Részint bizonytalanok, részint nincsenek. Ha tilos cigarettázásra vetemedik, csen egy marékkal a diákja pipadohányából, a selyempapirt meg a rajzfüzetből szerzi be hozzá. Kenyeret ritkán eszik, mert a konviktusi »brugó« becses árucikk, néha tizenöt krajcárra is fölverik árfolyamát a »huszáciak.« Ebből a pénzből vásárolja a dárdás irkáit, ceruIEEE a. s. a. i gyártmány KALAPOK, ~W&ú Felsőbányai utcza ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők és harisnyák nagy választékban, szolid árak mellett MAYERNEL, B a 4. szám. a b