Állami főgimnázium, Nagybánya, 1889

XIX. LEVÉL. Kedves Gyulám! El kellett válnunk. A Gondviselés akarta igy és én tudom, hogy igy van az jól, a mint van. Értem fájdalmadat és némileg menteni is tudom kifakadásaidat. Én, volt nevelő­d hivatalba léptem s te­­ most tenerődre támaszkodva folytatod tanulmá­nyaidat. Sokat vesztettél a lefolyt két év alatt; jó atyád nincs már s egy eddig ismeretlen jövevény, a szegénység lépett be hozzá­tok s most végre, a mint irod, nevelődet, legjobb tanácsadódat is, a kit atyádként tiszteltél, elvesztetted. Azt nem jól irod, hogy elvesztetted. A kit megszerettünk s a ki minket szeret, annak képét szivünkben hordozzuk, attól csak a távolság vá­laszthat el minket. Hogy ezt neked bebizonyítsam s hogy lássad, hogy az a hálás szeretet, mely téged hozzám fűz, bennem is ál­landó érzelmeket fakasztott. Ígérem, hogy a távolból is, míg arra szükséged van, neveled és tanácsadód, utóbb pedig barátod akarok maradni. Ezt azonban a távolból csak leveleim által tehetem. Ígérem tehát, hogy nemcsak válaszolok minden leve­ledre, hanem azon kívül is, a­mint időm telik, felkereslek leve­leimmel; közlöm veled tanulmányaimat és tapasztalataimat; levélformába öntöm mindazt, a­mit ismereteid gyarapítására, ér­zelmeid nemesítésére, jellemed erősítésére még szükségesnek találok. Boldogult, édes atyádnak hozzád intézett leveleit átfutot­tam. Láttam, hogy a legszükségesebb, legszebb dolgokról ő már kifejtette nézeteit; én ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Folytatom tehát, a­hol ő elhagyta, lesz még elég mondani­valóm. Leírom nézeteimet, elbeszélem ez idő óta tett utazásaimat, el-

Next