Állami főgimnázium, Nagybánya, 1940
EMLÉKEZZÜNK . . . A magyar nemzeti-szinti zászló elhomályosulása és felragyogása . . . „Háromszinti a nemzeti lobogó. Mind a 'három becsülettől ragyogót tanultul? az elemi iskolában. Nagy tisztelettel bámultuk nemzeti zászlónkat apró emberke korunkban, alig vártuk a „követválasztást", hogy zászlóerdőt lássunk. Jett a diákkor, amikor büszke-írigykedve néztük a nyolcadikost, aki a zászlót vitte. Jött a világháború, még fellobogott jó néhányszor „becsülettől ragyogó“ nemzeti szinű zászlónk diadalmasan, győztesen. 1916 karácsonyán a nagybányai áll. főgimnázium hittanárát Csáky Benjámint látogattam meg. Szerzetesi cellájának fehér ajtaján néhány betűt és egy dátumot pillantottam meg. Kék ceruzával, meglehetős nagy betűkkel a következő írás állott ott : D. H. I. 1916. X. 6. Megkérdeztem, mit jelent az írás. A válasz elképesztő volt: Delapsus Hungariae-Magyarország eleste kezdődik 1916 stb. A magyarázat előttem akkor még felfoghatatlanabb volt: ezen a napon nevezték ki Vázsonyit a zsidót Magyarország igazságügyi miniszterévé. Nem voltam és nem vagyok antiszemita, nem boncolgatom, igaza volt-e hírtanáromnak, vagy nem. Mindenesetre súlyos memento: ahányszor az ajtódra nézel, magad előtt látni komor mozdulatlan betűkkel heteken, hónapokon, éveken keresztül halálos ítéletedet. Nem boncolgatom, mert sajnos sok magát magyarnak valló ember és vezető férfiú vallotta és követte Vázsonyi ügyvéd és képviselő irányát. 1919 január 6.-án, este 10 órakor jöttek be városunkba az első román csapatok az állomástól. Egyenesen a gimnáziumba mentek. A tanítás természetesen megszűnt, május-júniusban néhány hetes tanfolyam pótolta az esztendőt. A tanév befejeztével Hetcou György a nagyszebeni kormányzó tanács megbízásából átvette a gimnáziumot, a tanárokat szélnek eresztve. Fájdalmas 21 év következett. Jobb rá sem gondolni. A megmaradt magyarság élén fedő Szőke Béla prépost-plébánossal - a lehetetlent is megkísérelte életbenmaradásáért. A városban maradt magyar tanárok óraadásból tartották fenn magukat. Előkészítő kurzusokat tartottak s a magyar és zsidó tanulókat csapatostól vitték vizsgáztatni előbb a más városbeli magyar, majd a helybeli román gimnáziumba. Lassan-lassan ez is elkopott s volt tanáraink vagy meghaltak, vagy az anyaországban helyezkedtek el. Egyetlenegy él még itt közülük: Rácz Miklós. 1940 szeptember 7.-én felvirradt a nagy nap: reggel nyolc órakor, verőfényes szép időben ének és zeneszóval bevonultak honvédeink. A teher lehullott szivünkről. Amit annyi éven át vártunk, beteljesedett. A főtéren s az utcákon volt az egész város. A lelkesedés leírhatatlan volt. Szeptember 21.-én Muzsik Zoltán ezredes a város katonai parancsnoka magához hivatta e sorok íróját s megbízta a gimnázium átvételével és beszervezésével. Az átvétel még aznap megtörtént. Néhány nap alatt tanárok is jelentkeztek, úgyhogy pár nap múlva a beiratkozást is megkezdtük. Azonnal gondoskodtunk iparosokról, akik gimnáziumi épületünket rendbe szedték, kitisztították. Október 12.-én a tanári hírdetőkönyvbe a mb. igazgató a következő sorokkal hívta össze az alakuló értekezletet: „Az 1940 augusztus 30.-i bécsi döntés s a magyar honvédségnek 1940 szeptember hó 7.-én történt bevonulása következtében Muzsik Zoltán ezredes városi katonai parancsnok megbízása folytán Visszavettem az ősi nagybányai magyar gimnáziumot, azt a felsőbb hatóság segítségével beszerveztem, mun-