Állami főreáltanoda, Nagyvárad, 1907

— 157 — mazta. A fegyelmi szabályok a tanév elején megmagyaráztalak s a beirat­kozásnál minden tanuló megkapta az intézet fegyelmi szabályainak egy nyomtatott példányát. Kötelességükké tettük a tanulóknak, hogy azokat szüleik és szállásadóik előtt is olvassák fel, kik a tudomásvételt a fegyelmi szabályok hátlapjára irt sajátkezű aláírásukkal bizonyították. 11. Felügyelet. Látogatások. A nagyváradi tankerület főigazgatója, dr. Vass Bertalan intézetünknél az 1907—8. tanév január havában 15—19-ig hivatalos látogatást tett, mely alkalommal részint a felvilágosító megjegy­zésekből, de még inkább saját tapasztalataiból, az intézet és a tanuló ifjú­ság összes viszonyainak szoros megfigyeléséből tiszta képet alkotott magának az intézet működéséről. Észrevételeit a január 23-án tartott érte­kezleten közölte a tanári karral s ezek bevezetéseképen hold, elődjének emlékét újította fel, majd a volt igazgató, Stauber József váratlan elhuny­­tán érzett mély fájdalmának adott kifejezést, azzal a kívánsággal, hogy emléke mint a kötelességteljesítés példája éljen közöttünk. A tanításra és nevelésre nézve tapasztaltak összefoglalásaképen megállapította, hogy „az intézetben uralkodó rend, a tanári testület buzgó fáradozása, a tanuló ifjú­ság kellő magatartása és igyekezete elismerésre méltó.“ * Az egyöntetű tanítás biztosítására és ellenőrzésére, valamint a tanulók tehetségének megismerésére szolgáló hospitálások az elhunyt igazgató huzamosabb gyengélkedése s az igazgatói állás több hónapi betöltetlensége miatt e tanévben nem voltak oly gyakoriak, mint máskor. Az igazgató 62-szer tett látogatást az egyes osztályokban. A tanárok közül inkább az ifjabbak s a párhuzamos osztályok vezetői látogatták egymás óráit. Fodor Ferenc 5, Hartmann János 12, Hegedűs Árpád 9, Katona József 6, dr. Kardeván Károly 10, dr. Kohlbach Bertalan 7, Thomay János 12, Varga Gábor 9, Vucskits Jenő 6-szor hospitáltak. Itt említjük meg azt az intézetünket ért kitüntetést, hogy Petry Gyula r. tanár kollegánkat a nagym. vkm. e tanév végén a békéscsabai ág ev. főgimn. érettségi vizsgálataira kormánybiztosnak küldte ki. 12 Tanulmányi kirándulás. A tanultaknak az emlékezetben megszilár­dítására, új tapasztalatok gyűjtésére s a természet mezején való helyes látás elsajátítására irányult az az eljárásunk, hogy tanulóinkat több ízben vittük ki a tapasztalatszerzés legfőbb kútforrásához: a szabad természetbe. A hosszabb kirándulásokat intézetünk a múlt tanév végén kezdte meg, amikor is Hegedűs és Vidovich tanárok vezetése mellett 16 tanulónk az Alduna megtekintésére indult. Az évvégi osztályozó konferenciától a bizonyít­ványok kiosztásáig terjedő öt napot használtuk fel ez első nagyobb szabású tanulmányi kirándulásra, amelyen alsó és felső osztályú tanítványaink vegye­sen vettek részt. Első állomásunk Arad volt, ahol dr. Krenner Miklós főreál­iskolai tanár vezetése és tanulságos magyarázata mellett megtekintettük a vesztőhelyet, a várat, a Szabadság-szobrot, az Ereklye-múzeumot s a város nevezetesebb középületeit. Temesváron Miskovitz Ferenc, főgimnáziumi tanár kalauzolt bennünket s szolgált felvilágosítással e rohamosan fejlődő délvidéki metropolis történetéről, látnivalóiról. Innét Báziásra utaztunk, hol hajóra ülve d. e. 10 órától d. u. 3 óráig az Alduna természeti és történelmi nevezettes­ségeiben gyönyörködtünk Az idő felette kedvező volt. Egymás után vonultak el szemeink előtt: a Széchényi útja, a szerb parton a rómaiak útja, a Duna közepén a Babakás-szikla és egy völgyszoros bejáratánál fennen hirdető a nagy emléktábla, hogy Baross Gábor 1890. szept. 15-én kezdte meg az al­­dunai Vaskapu szabályozásának munkáját. A Kazán-szoros barlangjai, a

Next