Napi Magyarország, 1998. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-27 / 149. szám

1998. június 27., szombat* Szindbád útra kel Név: Szakácsi Sándor. Lakcím: ahol meghúzom magam. Mun­kahely: utca, színház, stúdiók és a John Bull Pub. Adószám: so­kat követel. Számlaszám: keveset mutat. Vércsoport: heves. Bal­eset esetén értesítendő: a Jóisten - olvashatjuk a színművész fa­nyar öniróniával fűszerezett bemutatkozását, a vele készült in­terjúkötet hátsó borítóján. Szakácsi Sándor hosszú évek óta a Nemzeti Színház oszlopos tagja. Az utóbbi években emlékezetes sikereket aratott, többek között a La Mancha lovagja című mu­sical Don Quijotejaként, valamint Peter Weiss: Marat-Sade drá­májában, De Sade márki szerepében. Nyáron, a Szegedi Szabad­téri Játékokon, A kiátkozott című rockballadában találkozhat­nak vele az érdeklődők. Még nem vagyok halott, ezért nem akartunk a szerzővel, Győri Magdával, élő színésznek állított múzeumot létre­hozni a könyvből. A dokumentumok - kritikák, újságcikk részletek - helyett kettőnk több hetes be­szélgetésének nyers szövege ol­vasható a kötetben. Eddigi éle­tem teljességre törekvő bemuta­tása helyett a pillanat varázsát igyekeztünk megragadni. Ennek érdekében ragaszkodtam az el­hangzott szöveg pontos leírásá­hoz, s nem tűrtem semmiféle át­dolgozást. Az élő beszéd fésületlensé­gét ellenpontozzák a könyv­ben olvasható versei. Nem tartom verseknek az irományaimat, inkább nevezzük őket helyzetjelentésnek, mint ahogy az egész kötet is ezt a szerepet igyekszik betölteni. A történeket, amelyeket elmondok bárkivel megeshettek volna, s egyfajta hangulatot, életérzést tükröznek, milyen is a létünk ma Budapesten. A könyv forma­ilag, saját rendszertelen életem lenyomata, ezért hiába keres benne az olvasó fejezeteket, fe­jezetszámokat, vagy tartalom­­jegyzéket. Hihetetlen érzés volt, amikor először lapozhattam be­le a nyomdagépből frissen kike­rült példányba. Hiába tudtam, hogy élek, s hogy a kötet valaminek a kezdete, egyúttal éreztem, valami másnak a végét is jelenti. A könyv Ünnepén minden bizonnyal találkozhattunk a frissen megjelent kötettel. Nagy szívfájdalmamra, a könyvhét forgatagában egyetlen darabot sem sikerült felfedez­nem, hiába böngésztem végig a standokat. Csak remélni mer, hogy a kötet nem jut majd nagy­lemezem csúfos sorsára, amely­ből kinyomtak tizenötezer pél­dányt, majd végleg elfelejtették, így aztán hiába is keresik mind a mai napig az érdeklődők. Egy is­merősöm, aki többek között ter­mészetgyógyászattal és asztroló­giával is foglalkozik, mi több személyesen találkozott a dalai Lámával, elkészítette a horosz­kópomat, amely szerint a szüle­tésnapomtól kezdődően jelentős, pozitív irányú változások követ­keznek az életemben. Az egyik ilyen biztosan a könyv, hiszen éppen azon a napon jelent meg, amikor betöltöttem a negyven­hatodik életévemet. E mellett, a héten teljesül az egyik leghőbb vágyam. Egy teljes hetet a Föld­közi-tengeren tölthetek baráta­immal, egy luxusjacht fedélze­tén. Előző életemben valószínű­leg tengerész lehettem, ugyanis rendkívül erős bennem a tenger, a víz és a hajók iránti kötődés. A vágy komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a színművész határidőnapló­ja, ahol a zsúfolt színházi elfoglaltságok és szinkron­munkák mellett, színes matricák jelölik a tengeri utazás napjait. Szerda alatt, a tengerből felbukka­nó delfin képe látható, csü­törtöknél vizet lövelle­vel tarkítja az oldalt, pénteket termetes karddal jelöli, és így tovább. Sohasem szabad teljesen fel­nőnünk. Senki sem veheti el tő­lünk a gyermekséghez való jo­gunkat - csukja össze beszélge­tésünk végeztével noteszét Sza­kácsi Sándor. D. A. Szakácsi Sándor Először koncertezik Magyar­­országon a The mues Brothers Band. Az együttes a Showtimes Budapest koncertiroda szervezé­sében július 4-én, szombaton es­te lép a közönség elé a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán - tájékoztatták a szervezők az, MTI-t. h­­v "■ Az együttest megelőzte a híre­s a közreműködésével készült két film. Az 1980-as első filmet még csak a televízió mutatta be, a Blues Brothers 2000 című folytatást éppen a napokban kezdték vetíteni a hazai mozik. Mindkét filmben sztárok so­kaságát - köztük John Belushit, Dan Aykroydot, James Brownt, Ray Charlest, Aretha Franklint és másokat­­ kísérve a Blues Brothers Band maga is főszerep­lő lett. A kilenctagú együttes a blues, a soul és a rock sajátos öt­vözetét játssza. Steve Cropper, Matt „Guitar” Murphy, a két gi­táros, Donald „Duck” Dunn basszusgitáros, Lou „Blue” Marini szaxofonos, Alan „Mr.Fabulous” Brown trombitás Tommy „Pipes” McDonnel éne­kes, Leon Pendarvis billentyűs, Birch „Slide” Johnson pozanos és Steve Potts dobos kivétel nél­kül más együttesben is kipró­bált, kiváló zenész. A koncert vendége Eddie Floyd énekes lesz. A koncerten a két film zenei anyaga hallható. A Showtime tá­jékoztatása szerint a koncert várhatóan kétórás lesz. A Blues Brothers 2000 zenei anyaga mellett éppen a napokban jelent meg az együttes korábbi felvéte­leit tartalmazó dupla CD is. MTI Az ezredforduló f1.1­ % -a A Blues Brothers '' Magyar Millennium Emlék­­bizottság alakult csütörtökön Salgótarjánban a város önkor­mányzatának, valamint gazdasá­gi, kulturális, egyházi életének jeles személyiségeiből. A tizenhárom tagú testület, mint elmondták, vállalta mind­azon rendezvények előkészíté­sét, szervezését, melyek a nóg­rádi megyeszékhelyen emléke­zetessé tehetik a magyar állami­ság ezredik, illetve a keresztény­ség kétezredik évfordulóját. Az ünnepi program esemé­nyei közül várhatóan kiemelke­dő jelentőséget kap a város kör­nyéki két várrom­­­a salgói, va­lamint a szlovák területen fekvő somoskői­­ környékének rende­zése. A salgói vár állagmegóvási munkálatait is szeretnék a jubi­leumig elvégezni. A szénbányászat történeti emlékeinek igényes bemutatása, a Madách- és a Mikszáth-örök­­ség, a Petőfi emlékhelyek köré ugyancsak a Magyar Millenni­um közérdeklődésre számot tar­tó helyi rendezvényeit akarják soportosítani. MTI anyaga nam­ato. a­rsnowtime ta- csoportosítani, m 11 Váctva. Amerikai Bűn és bűnhődés Budapesten megkezdődött, annak­ televíziós hímnek a­ for­­gatását amelyet Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című drámájá­ból készít egy vezető amerikai tévétársaság..­­ A produkció magyarországi szolgáltatója, az Eurofilm Stú­dió tájékoztatása szerint a majd egy hónaposra tervezett felvétel­nek a New York Irodalmi Kávé­ház a fő helyszíne. A külső fel­vételeket a Budai Várban, a Vá­rosligetben, valamint a fóti film­gyár területén készítik. Az egész estés Dosztojevszkij adaptáció sztárszereplői: Ben Kingsley, Patrick Dempsey és Julie Delphy. Az 1983-ban ké­szült Gandhi című játékfilmben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott brit színész, Kingsley, ebben a produkcióban Porfirij rendőrbírót személyesíti meg. A dráma és a film másik fő­­szise....it Pr­ovát alakítja Patrick Dempsey, aki korábban már­­több nagyjátékfilmben is szere­pet kapott, többek között az Outbreakban. A lecsúszott prostituáltat, Szonját pedig az a Julie Delphy játssza, aki a Mielőtt felkel a nap című nagysikerű film női fősze­replője volt. A Bűn és bűnhődés legújabb feldolgozását a többszörös Emmy-díjas Joseph Sargent ren­dezi. A most készülő televíziós változat forgatókönyvét David Stevens írta. A produkciónak vannak ma­gyar munkatársai is. A színészek közül meghívást kapott többek között Gera Zoltán, Gyabronka József, Tordai Teri, Horváth Lilli és Iványi Marcella is. A díszleteket Rajk László ter­vezi, a jelmezek Hruby Mária ötlete nyomán születnek, az ope­ratőr pedig Ragályi Elemér. MTI Kultúra Verseghy emlékezete Tegnap megkezdődött Szol­nokon az általános iskolások Verseghy Ferenc élete és mun­kássága előtti tisztelgésnek szánt nyelvművelő versenyének or­szágos döntője. A versenyt két kategóriában rendezik; külön-külön mérik össze irodalmi, irodalomtörténe­ti, nyelvtani és stilisztikai tudá­sukat a 10-12, valamint a 13-14 éves gyerekek. A pénteki írásbeli után szom­baton a szóbeli feladatokat kell majd megoldaniuk a vetélkedő résztvevőinek. A verseny eredményét vasár­nap a szolnoki városháza dísz­termében hirdetik ki. Ott adják át legjobbakat megillető Verse­­ghy-érmeket is. MTI Ismert színházi alkotókat kérdeztünk arról, hogy változó világunkban miként látják a ma­gyar színház helyzetét. - A színház olyan önálló lény, „aki” engedi, hogy hasson rá az őt körülölelő világ, s e ha­tás eredményét közvetíti nézői­nek — vallja Tasnádi Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója. - Ennek értelmében a jelenkor színművészete minden hibájá­val együtt egészségesen műkö­dik. Életünk változása magával hozza majd színházaink válto­zását is. Az emberi evolúció sem csupán előrelépésekből áll, ugyanúgy része a megtorpanás és a visszalépés is. 1989-ben ki­húzták a szőnyeget színjátszá­sunk lába alól, hiszen értelmét vesztette a hatalommal való burkolt feleselésnek az a formá­ja, amelynek elengedhetetlen része volt a nézővel való össze­­kacsintás. Megkezdődött tehát a mai napig tartó, kapkodó útke­resés. Komoly ellenfélként színre lépett a film, a videó és a televízió ontotta vizuális döm­­ping, amelynek szédületes tech­nikai lehetőségeivel a színház képtelen felvenni a versenyt. Létjogosultságát annak köszön­heti, hogy sorsokat tudott és tud felmutatni, miközben érzelme­ket korbácsol fel nézőiben. Sze­rintem a neoromantikának van jövője. Ezt bizonyítja a tény, hogy az utóbbi két év Országos Színházi Találkozójának nagy­díját romantikus történeteket mesélő darabok nyerték. Mind a Tenessee Williams, mind a Cse­hov drámájából készült előadás képes volt az emberek szívébe és lelkébe markolni, s ezzel ka­tarzist okozni. Egyszerű, átélhe­tő emberi érzésekre, gondola­tokra éhesek, akik ma betérnek a színházba. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a színművészet nem vonulhat elefántcsont to­ronyba, éltető eleme a közön­ség. - Ritkán látni manapság jó előadásokat. A színházi szakma szilánkjaira esett szét - mondja Harsányi Sólyom László rende­ző - A világ egyre kevésbé tart igényt teátrumaira, s ezt az al­kotók is érzik. A társulati forma kikopni látszik a divatból, pedig csak ezen a módon hozhatók létre valóban igényes produkci­ók. A magyar színművészet vis­szasüllyedt a két világháború közti polgári színjátszás szintjé­re. Nem jelent ez feltétlenül színvonalbeli esést, inkább olyan típusú bulvárelőadások megjelenését, amelyekben nyo­ma sincs a hatvanas-hetvenes évek újító törekvéseinek A né­zőközönség is kezd ráunni a fel­színesen megírt darabokra, az öncélú sztárkultuszra és a diva­tos színházak dömpingjére. Hajlamosak vagyunk elfelejte­ni, hogy a magyar színjátszás hallatlanul fiatal, s a vándorszí­nészet korát követő mindössze három évtized állt rendelkezé­sére, önálló arculatának megte­remtésére. A telelevízió hihetet­lenül nagy mennyiségben zúdít­ja nézőire konzervatív töttyeit, s az emberek azt hiszik, hogy amit látnak, az valódi színját­szás. Ennek következtében kép­telenek öszetettebb, bonyolul­tabb előadásokat befogadni. A türelmét vesztett közönség szá­mára - talán Örkény egyperces novelláinak mintájára - egyper­ces színműveket kellene játsz­­tani, azonban e műfaj jelenléte nem jellemző a drámairodalom­ra. A színház­nyelv, amelyen - a focihoz hasonlóan - mindenki úgy érzi, ért, ám a „nyelvújítá­si” törekvésektől mereven el­zárkózik. Haladó színházi tö­rekvéseket képviselő társulata­ink csak külföldön találnak érte befogadókra. Tragikusnak tar­tom a szakma árulását a Művész Színház és az Új Színház eseté­ben. Az összetartás és együtt­gondolkodás hiányában mind­nyájan ott fogjuk hagyni a fo­gunkat. Én magam a szakma margójára helyezkedtem, ami­kor otthagytam a Kecskeméti Katona József Színházat. Ezzel a lépésemmel megszabadultam az üzemszerű előadásgyártás lé­lekölő verklijétől. Szabadúszó­ként csak olyan munkát válla­lok, amelyet kedvvel tudok vé­gezni, s olyan társakkal, akik lelkesen követnek ezen az úton. Az sem keserít, hogy ezáltal lej­jebb kellett szállítanom az élet­­színvonalamat. Dizendy Attila 0 / Katarzis és széthullás I­ ­ Tasnádi Csaba Harsányi Sólyom László M^MAGYARORSZAG« 11 új­ Man Ray fotó- és film­vándor-retrospektív Emmanuel Radnitzkyt.­nyéből 1994-ben kétezer negatív minta Vogue, a Vanity Fair, a (1890-1976), századunknak a francia államra szált, amit Vu és a Harper’s Bazaar. Nem- Man Ray néven befutott zseni,- Lucien Treillard majd ennyi nem­zetközi égiszük és a divatterve­­l­s fényképészét, aki a fényírást gatívja tovább bővített, aránylag nő Paul Poiret védnöksége alatt a művészet rangjára emelte, könnyű volt a jelenlegi kiállítás a művész keresetté vált, kiélhet­­amerikai származása ellenére a kb. ötszáz darabját összehozni. de dadaista és szürrealista von­­franciák magukénak tekintik. A hármasán tagolt rendezés zalmát és erotikus palzióit, nyu- Legjobb barátait, így Marcel ezúttal Man Ray jó társadalmi godtan készíthetett varázslatos Duchampot és Francis Picabiat, beilleszkedését, feltételezhető­ (éjszakai) felvételeket Párizsról a dadaizmus alapítóit az Egye­sült Államokban, még fiatalon közülük választotta. 1921-ben földjükre költözött, s a második világháború időszakát leszámít­va, életét náluk pergette le. Kon­venciókat tagadó művészete iránt mindig is nagy rokonszen­­vet érzett az anarchizmusra haj­ló elit. Széles körű, őszinte elisme­réséhez tehát nem fér kétség, népszerűségét a kiállítások és al­bumok szüntelen sora bizonyít­ja. Párizsban most a Pompidou Központ "­főépületének tatarozá­sa alatt a Grand Palais nemzeti galériák helyiségeiben) 21 éves fennállása óta immár harmad­szor szentel összegezést felvéte­leinek és fi­lmjéinek, amelyeket a "madridi "Ri­ina Sofia fórum és a római Villa Médicis majd utá­na átvesz. A festményeket, plasztikákat és assemblage-okat kirekesztő, „A felfordított fény­képészet” alcímet viselő bemu­tatót rendkívül gazdag hagyaté­kok felbukkanása és megszerzé­se igazolja. Mivel Juliet (Browner-t Man Ray eyyetemb­en nem megvetendő kereskedel­mi érzékét és munkásságának szakszerűségét hangsúlyozza. Ezzel ellentmond annak a szél­sőségesen bohém, véletlen fel­fedezésekből tőkét kovácsoló ábrázolásnak, amelyet magának a lusta szibarita pózokban tet­szelgő alanynak a nyilatkozatai és önéletrajza erősített meg. Né­melyik, bosszantó leegyszerűsí­téssel a hármas lebontás, „a va­lóság” körül forog: az első rész annak „másolását” szemlélteti, a­ második a tőle való, találé­kony elkülönülést érzékelteti, a harmadik pedig az elrugaszko­dás „nem euklideszi terv” radikalizálását illusztrálja. No­ha nem nyújt említésre méltó felfedezést, mégis lenyűgöz a sokszorosan megénekelt portré­csarnok, hiszen a kor szinte minden szellemi, művészeti és nagyvilági hírességét eredeti le­leménnyel örökíti meg. Ebben a „természetesen elegáns” irány­ban a felfutást az 1920-as évek­ben az olyan remek nyomda­­technikával előállított magazi­nok megjelenése segítette elő, és megengedhette magának, hogy avantgárd eljárásokkal is kísérletezzék. Egyesek szerint nem ártott volna, ha ez utóbbiak esztétikai jelentőségét és techni­kai finomságait a rendezők az adottnál is erősebben kiemelik. (Itt említsük meg a felvevőké­szülék nélkül, exponált ezüst­­bromürös üveglapok, friss film­­papírok és a rájuk helyezett tár­gyak röviden megvilágított kombinációjával nyert „sugár­­grafikák”-at (három dimenziós­nak tűnő rayogaphies), illetve az előhívás közben újraexpo­nált, nimbusz-effektussal „naposított” (solarisation), többnyire erotikus álomképe­ket.) Egy retrospektívtól azonban ne várjunk olyat, amire nem tö­rekszik. A szóban forgó kiállítá­son kirajzolódnak a korabeli tár­sadalmi háttér erővonalai is. Másik érdeme, hogy tiszteletben tartja a meglehetősen gátlástala­nul élő és rendkívül szabadon „bütykölő” hőse kategóriákon felüliségét. M. P. Man Ray: Fekete és fehér

Next