Napi Magyarország, 1998. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
^ 0 ' v vx ^ ^ & Nem tudom, hogy jobbolszalali szavazók és politikusok közül hányan vették észre az NT v az egyre erősödő, és a „megbékélés napján” egyik csúcsára pontját elérő nagyon veszélyes tendenciát, amely az Orbán-Hori tv-vita alkalmá É Á- val kezdődött. Már az is el- gondolkodtató volt: Horn V \\ Gyula kiállt a tv-vitára. Mivel 0} NJ az ellenséget mindig kétszer ^ olyan erősre és veszélyesre szoktam becsülni, mint amit Olyen valójában így nem ér-N A. hét meglepe——f\ J 1 ü tés, biztos a f győzelem, az i Á MSZP-t raaV \0 vasz¡ °k°s kír\ \ gyónak tartott,\ tam mindig is. SY Nj Nem lehetnek olyan ostobák, Nehogy belemen Cg k jenek valaminl 9 be, ami a vesz- AJÁJ tűket szolgál/Mja. Márpedig a V tv-vita egyér-1telműen arra hivatott. Az MSZP-nek két rossz közül kellett választani: nem áll ki . Egyetlen réteg érdeke forog ma veszélyben: az állami pénzek sikkasztásából meggazdagodott, és a hozzá nem értő, de vezetői funkcióban lévő százezreké Horn Gyula, amit világgá kürtöl a média, hozzáfűzve: csak van valami abban a „más választásban”, hiszen Horn nem mer szembesülni vele, ezek szerint neki nincs alternatívája. A másik rossz: Horn Gyula kiáll - jobb nem gondolni a következményekre. Azazhogy: a muszájrosszból talán ki lehetne hozni valamit, nézzük, mit tud a kommunikációs tanácsadó. Elkezdődött egy újabb jelszó sulykolása: „ugyanazt akarjuk”. Sok mindenre jó lesz ez, lehet vele butítani a nézőket, ugyanazt akarjuk, mint a Fidesz, akkor meg mire jó a macerás kormányváltás, szavazzatok ránk. Ez a szöveg az első forduló előtt talán célba lőtt volna, ezúttal inkább viszszalőtt. Az MSZP pontosan tudta az első forduló után, hogy elvesztette a választásokat. Biztosra veszem, hogy szocialista berkekben a tőlük szokásos természetességgel merült fel a Fidesszel kötendő koalíció - akkor is, ha minimálisan, de a szocialisták nyernének - sőt talán jókat szórakoztak azon: 2002-re az SZDSZ-hez hasonlóan megtépázódnának a fiatal demokraták, „egyedül maradunk fiúk, mienk a világ!” Elkezdődött az „ugyanaztakarjuk” második célja: sugallni a jobboldal felé az együttkormányozás gondolatát. Ahhoz képest, hogy egy hete sem élt az új jelszó, elég komoly eredményt hozott. Szomorúan hallottam komolynak hitt emberektől, miért ne, ha az ország érdeke úgy kívánja. Szerencsére nem lett nagykoalíció, sőt ahogy elnézte az ember - és az MSZP - az alapos kormány-előkészítést, nem túl valószínű egy koalíciós törés sem. Azaz: befellegzett a szegfűs fiúknak rendesen, kénytelenek voltak könyörgőre venni a dolgot. Megint csak „ugyanazt akarták”, ezúttal Nagy Imre emléke előtt tisztelegni, demonstrálni a nyugat számára - remélik, továbbította az Europress -, hogy ők vesztesként jobb fiúk, mint valaha. Csakhogy van egy hatalmas különbség az európai megbékélési szokásokat illetően - német-francia, cseh-német, lengyel-német -, hogy ott a következő generáció követte meg az áldozatok gyermekeit. Lévén, hogy a népirtó generáció esetében csakis és kizárólag bíróság és börtön jöhet szóba! Egy másik hatalmas különbség, hogy Európában a bocsánatkérők mindjárt jóvátételbe is kezdtek: tettek, egyezmények, anyagi kártérítések követték a szavakat. Mintha nálunk éppen az ellenkezőjéről lenne szó, nemhogy jóvátették volna évtizedes bűneiket, máig nem számoltak el a nép rovására felhalmozott vagyonukkal. Ne higgyük, hogy ezzel vége, az „ugyanazt akarjuk”nak még sok tennivalója van. Fél évszázadot tudtak megélni hatalmon a kommunisták a lehető legjobb pszichológiai trükk segítségével. Lassan, szisztematikusan „csöpögtették” a maszlagot az emberek fejébe. Először nem rohantak le senkit, tudták, hogy az ellenállás védekezési reakciót vált ki, valódi arcukat - lásd első forduló után - csak akkor mutatták meg, amikor minden kötél szakadt. A „csöpögtetés” mindenekelőtt sajtójukon keresztül folyt, vidéki lapokban rögvest a választások után olvasható volt: a megye képviselői EGYÜTT kívánnak tenni a terület érdekében. Ezt a jobboldaliak helyében határozottan visszautasítanám, mert a posztkommunista sajtót ismerve ebből „logikusan” következik, hogy eredményeket a „ jó öreg” szoci képviselőnek lehet köszönni, az esetleges kudarcot pedig a „kezdő” fideszesnek, kisgazdának. Nem együtt, hanem egymás mellett kell(ene) dolgozni a Fidesz programján, és ez az, amire kár várni. Bár a program „lényegében nem más, mint az MSZP programja” hallhattuk a „csöpögtetést” eleget, az exkoalíciónak esze ágában sincs együtt dolgozni. Alig indult be a parlamenti munka, máris naponta többször helyezik kilátásba, hogy Alkotmánybírósághoz, „Európaunióhoz” fordulnak, ami a kerékkötés szándéka. Más kérdés, hogy kb. annyit ér, mint amikor a csivava-zsebkutyus megafon segítségével végzi a házőrzést. Az „ugyanazt akartuk” júniusban átment múlt időbe, az „ugyan, kérem, a Kádár-rendszerben a jobboldaliak is ott voltak valahol a hatalom közelében” kezdetű dalra gondolok. Azonkívül, hogy ebben jókora csúsztatás is van, az sem mindegy, hogy ’89-90- ben, amikor végre lehetett, ki az, aki jobboldali pártokba lépett, és ki maradt az utódpártban. Óriási különbség, hogy valaki KISZ- vagy párttag lett, mert hivatásában, szakmai karrierjében haladni akart, miközben az ideológia fuvallata sem érintette, míg mások a hatalom beteges birtoklása, másokon való uralkodás okán törtettek a piros könyv után, és élték ki hajlamaikat. A pártválasztás ideje lejárt, ezen kívül az MSZP megmutatta, hogy elődjénél is rosszabb. A „közös múlt” című lemezt már csak azért is érdemes mellőzni, nehogy ott kössünk ki: Hitler és Teréz anya egyaránt Ádámtól származik. Az „ugyanazt akarjuk” máris átgyűrűzött az expartner berkeibe is, az SZDSZ-es békéscsabai polgármester - amolyan szeressük egymást gyerekek stílusban - úgy nyilatkozott: nem szeretné, ha kétpólusú politika jönne létre a városban. Egyszerű a képlet: akinek nem tetszik, lépjen ki a politikából, közéletből, menjen vissza eredeti foglalkozásához. Mert igenis, kell a markáns különbség MSZP és Fidesz között! Sőt, mi több, létszükséglet a három lépés távolság minden nem koalíciós párttal! Nem igaz, hogy a szocialisták ugyanazt akarják, mint a fiatal demokraták és szövetségeseik! Negyvenéves beidegződésüket, kommunista szellemiségüket akarják fenntartani: látszattal, hazugsággal, színjátékkal. Miért nem akarják ugyanazt, amit az ország többsége, hogy szép csöndben letűnnének, és hozzáfognának az összeharácsolt vagyon feléléséhez? Így lenne némi esély egy európai szociáldemokrata párt felépülésére. Egyetlen réteg érdeke forog ma veszélyben: az állami pénzek sikkasztásából, borítékokból munka nélkül, feketén dolgozó, lakást kiadó, adót nem fizető, intézményeknél tb-csaló önként vállalkozóként meggazdagodott, és a hozzá nem értő, de vezetői funkcióban lévő százezreké, akik a rend kormányának nem örülnek. Küzd is értük keményen az MSZP-SZDSZ, itt is akarhatná pedig ugyanazt, mint a kormánypártok és a polgárok: propagálhatná a becsületes munka, adó- és tbfizetés előnyeit. Bizonyító erejű elfoglaltság lenne az elkövetkező négy évre, ami után talán megbocsátana a nemzet, mert a szavakból és „ugyanazt akarásból” végképp elég volt! Megbocsátani pedig nem ugyanaz, mint megbékélni vagy felejteni, mint ahogy egymás mellett dolgozni, együttműködni sem egyenlő az összeolvadással. A SZERZŐ PSZICHOLÓGUS Fehér Ibolya „Ugyanazt akarjuk” 1998. július 11., szombat* „Itt az idő, hogy ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholása és a törvények megvetése, hanem itassanak meg fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi.” (Szent István király intelmei Szent Imre herceghez) Mai érdekközpontú világunkban, valljuk meg, elég kevés szó esik a hivatásról, az egyik legalapvetőbb lelki irányulásról. Feladatok, teljesítendő célok körében bolyong az emberiség nagy része, legyen szó a földkerekség bármely szegletéről. Miniszterei esküje után, immár valós kormányának miniszterelnökeként ült le Orbán Viktor első hosszú nyilatkozatához az MTV kamerái elé. Azt hiszem, sokan most érezhették meg, hogy igazán mi volt a tétje a mögöttünk lévő választásoknak a gazdasági, törvényalkotói terveken túl. Ki és hogyan vezeti az országot, a nemzetet a mitikus harmadik évezredbe, az európai közösségbe, egy biztosnak ígérkező védelmi rendszerbe és nem utolsósorban ki vezeti vissza jelképesen ősei földjére. Én azt gondolom, a tét a személy, a miniszterelnök személye volt igazán. Talán ezzel kapcsolatban akadnak tamáskodók, de remélem miniszterelnökünk nyilatkozatai meggyőznek mindenkit róla, hogy egy mélyen gondolkodó és érző embert vezérelt a sors az ország és a nemzet élére. „Meg is vagyok illetődve” - sóhajtott fel, amikor a riporter korát és a feladatok nagyságát említette. Talán csak így lehet nekik ez Hivatása: miniszterelnök dent valaminek. Ez az, amit hivatásnak nevezünk. Ez az a pillanat, amikor nagyságrendekkel fölé tud nőni valaki magának. Nem begyakorolt panelgondolatok szöktek át az éteren, hanem egy mélyen ősei történelmében gyökerező fiatalember vallomása - ELKÖTELEZETTSÉGE. A leljei aspektusokon túl azonban egy ELTÖKÉLT politikus is ült velünk szemben. Gandhi jutott eszembe. A híres film számomra legmegdöbbentőbb része, amikor az apró ember a pocakos, vasalt, büszke, borotvált angoloknak egyszerűen a szemébe mondja: „Önöknek ebből az országból el kell menniük!” Kertelés nélkül, nem ordítva, tajtékozva, fenyegetőzve. „Eddig mi féltünk, most a dolog megfordul!” - hallottuk a maffiózóknak küldött rövid üzenetet Orbán Viktortól. Lassan megismerjük a kormány programját részleteiben, de ami biztos, a tisztességes munka becsülete, a család, a gyermek előtérbe kerül, pontosabban méltó helyére. E kérdéseket pedig olyan ember tudja hitelesen képviselni, aki elődjéhez képest nem a társadalom felett élt és dolgozott egész életében, aki számára a gyermek nem a társadalom nyűge, hanem az élet legnagyobb ajándéka, akinek lelkében gyökerezik a gyermekség valódi élménye, nagyapjával a csatosbambis, csokinápolyis hajnali meccsnézések, a történelem emberközpontú szemlélete. Horn Gyula bebiflázott panelgondolatai után - melyek ugyanúgy eladhatók voltak a rosztovi öregdiák-találkozón mint a battonyai fórumon - egy felelős férfi igazán emberközeli válaszait hallhattuk, akinek arcát a kamera nyugodtan totálba hozhatta, aki szembe mert nézni önmagával és az országgal. Az országban sokfelé járva igen sokak véleménye volt, hogy „nem mindegy, ki a miniszterelnök, ugyanúgy rosszul megy nekünk, azok meg ugyanúgy lopnak?” Egyáltalán nem mindegy. Az éles különbség nem a karrierben keresendő, bár ebben is fellelhető, hanem a feladathoz való viszonyulásban: vajon az kényszeredett napi feladat, vagy hivatás, mely két alappilléren, az elkötelezettségen és a kötelességtudaton nyugszik. Ha ezt a példát láthatjuk az elkövetkezendő időkben a miniszterelnöktől, akkor az ország és a nemzet morális fordulatot vehet. Emiatt nem mindegy, hogy ki áll az ország élén. Kézenfekvő a Szent István-i párhuzam, de nem érdemes belőle olcsó poént fabrikálni, indokolatlanul mitizálni, mégis megkerülhetetlen. Ezer év van mögöttünk, mely talán a világtörténelem legkisebb mérhető egysége. Ezer év, melyet egy István nevű ember számunkra igen meghatározóvá tett. S hogy a gyökerek ne szakadjanak el, olyan ember kell, aki azokat magáénak érzi. „A legnagyobb királyi ékesség az én tudásom szerint, a királyi elődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre nem ügyel” - tanítja fiát Szent István. „A múltat végképp eltörölni” - lelkiség helyett azt hiszem, így kell közösen készülnünk egy európai-magyar demokrácia születésére. A „puha kása” után a jó „fanyar” bor évei jönnek. Kiss Antal űrbom. viMO/ft)/ Elkötelezettség és eltökéltség III.IS V Vélemény ! Jt/afu MAGYARORSZÁG * 7 Levelezés Orwell és a mikroprocesszorok Az elmúlt években az Új Magyarországnak, jelenleg pedig indulásától kezdve az Önök lapjának olvasója vagyok. Gondolatban sokszor, most írásban is köszönetemet fejezem ki, hogy azon kevés számú újság közé tartozik a Napi Magyarország, amelyet még érdemes olvasni e hazában. Műszaki értelmiségiként sem áll távol tőlem a politika, s az ahhoz kapcsolódó információt leginkább lapjukból merítem. Természetesen nemcsak a politika, hanem a kulturális és egyéb írásaikat is szívesen olvasom, köztük a kultúra és tudomány oldal cikkeit is. Június 12-i számukban Hans Peterson (Los Angeles) tollából megjelent Lekvár és körömlakk című cikk azonban távol állt attól, hogy elnyerje tetszésemet, mivel több tárgyi tévedést tartalmazott. Nem kívánom az írás helytelen állításait sorról sorra felsorolni és cáfolni, csak a legfontosabbakra hívnám fel a figyelmet. A szerző kérdése önmagához: „Az a kérdés is felmerül, hogy a mikroprocesszorok megjelenése hatással volt-e George Orwellre, mikor az 1984 című regényében egy hátborzongató világot tár elénk...” A választ a szerző nem adja meg, bár az nagyon is egyértelmű: nem. Ugyanis Orwell fenti regénye először 1949-ben jelent meg, maga a szerző 1950-ben halt meg, s az első mikroprocesszort 1971-ben fejlesztették ki. A szerző valószínűleg nem tudta, hogy Orwell játékosan felcserélte a 48-at 84-re, s hibásan következtetett a könyv megjelenésére a címéből. Persze nem ártott volna elővenni egy lexikont, és megnézni az Orwellhez kapcsolódó adatokat. A cikk írójának közérthető definíciója a mikroprocesszorról: „A mikroprocesszor olyan elektronikus számoló-, összehasonlító és adattároló eszköz, amely nagy sebességgel és olcsón dolgozik, s legfontosabb tulajdonsága, hogy működése programozással megváltoztatható...” Ami a számolást és összehasonlítást illeti, a mikroprocesszor valóban alkalmas ezeknek a funkcióknak a végrehajtására, de nem ez a lényege. Hiszen ezekre már a mikroprocesszorok megjelenése előtt is számos más integrált áramkör képes volt. Az adattárolás viszont már nem is a mikroprocesszor funkciója, hanem a hozzá kapcsolt memóriáé. Továbbá a mikroprocesszor működése programozással nem változtatható meg, hiszen a programozás a mikroprocesszort is tartalmazó számítógép vagy mikroszámítógép egészének a működését változtatja csak meg. Javaslatom a szerző felé a mikroprocesszor közérthető definíciójára a következő: Egy számítógép hagyományosan három alapvető funkciót megvalósító egységből áll: a központi adatfeldolgozó egységből, a memóriából és a be kiviteli egységből. Az elektronikus áramkörök területén is jelentkező miniatürizálás, azaz, hogy egyre több tranzisztort lettünk képesek elhelyezni egy 1-2 négyzetcentiméter felületű szilíciumlapkán (ez ma már több tízmillió!) oda vezetett, hogy a számítógép központi adatfeldolgozó egységét - ami valamikor többszobányi helyet is igényelt - egy gyufásdobozban elhelyezhető integrált áramkörrel meg tudjuk valósítani. S ezt, a számítógép központi adatfeldolgozó egységét egyetlen integrált áramkörrel megvalósító elemet nevezzük mikroprocesszornak. Dr. Gál Tibor docens BME Automatizálási Tanszék Isteni eledel A görög hitregék tanúsága szerint az olümposzi istenek legszívesebben ambróziát fogyasztottak. Nyilván finom eledel lehetett. Ki a megmondhatója, hogy a növénytan szigorú tudósai miért nevezték el a veszedelmes parlagfüvet ambróziának? A parlagfű ugyanis - állítólag - a fő bűnös az allergia kiváltásában. Amint elkezdi a szellők szárnyára bocsátani virágporát, mi hozzáfogunk a könynyezéshez, köhögéshez, némelyikünk még a fulladozáshoz is. Jómagam - laikus létemre - úgy vélem, nem az ambrózia az egyedüli ludas. Környezetünk eleve olyan iszonyúan fertőzött mindenféle gőzzel, gázzal, porral, piszokkal, hogy az a picike pollen (virágpor) már csak ráadás. Mondjuk, a csöpp, amelytől kicsordul a pohár. Ámde most ragyogó megoldás született, nem kisebb főnök, mint a főpolgármester agyában. Mivel ugyanis a meglehetősen renyhe „lakosság” csak ímmel-ámmal irtja a parlagfüvet, úgy gondolta Demszky úr: ráereszti a birkát. Hátha a jámbor juh „beveszi” a hitregét, azzal a tudattal falja föl a parlagfüvet, hogy ambróziát legel. Érdekes látvány volna, amikor a - szíves-örömest szereplő - főpolgármester bacsa öltözékben terelgeti nyáját, fújja furulyáját - vidáman éli világát. Eközben a derék gyapjasok irdatlanul irtják a gonosz gyomot. Remélem, a képernyő megörökíti majd a jeles eseményt! Kutyaharapást szőrével - parlagfüvet birkával gyógyítunk... Ez aztán a természetbarát egészségvédelem! Jó szerencsét, jó erőt, egészséget kívánok hozzá - úgy is, mint egykori bojtár. S. P. Budapest Tisztelt olvasóink! írásaikat szerkesztve adjuk közre. Név- és címhiányos, valamint „ nyílt ” leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőség véleményével. Jia/u MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: Császár Attila, G. Fehér Péter, Jenik Péter Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274. Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHIR Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-08 3; Budapest ISSN: 1418-04 3 X