Napi Magyarország, 1998. december (2. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
22 ’ ffafá MAGYARORSZÁG /1. ) Valóban azt teszik, hiszen az év leghosszabb éjszakái után a következő hetekben egyre rövidül a sötétség időszaka, hosszabbodik a nappal, erősödik a fény ereje. Ahogyan Mózes első könyvében olvasható a világ teremtéséről: „A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten. Legyen világosság, és jön világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság, és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak és a setétséget éjszakának.” Az éjszaka, a sötétség az emberiség számára sok ezer éven át a káosz jelképe volt. Vagy éppen a pokolé, a retteneté. Ahogyan Hrabanus Maurus mainzi érsek fogalmazott traktátusában: az éjszaka a jogtalanságot, a hitetlenséget és az összes szerencsétlenséget jelenti, csupa olyan dolgot tehát, amelyek az ember számára rosszak. És mert valójában megismerhetetlen, jobb elfordulni tőle, úgy tenni, mintha nem is létezne. Tény — mondják a téma szakértői —, hogy a középkor folyamán az éjszaka, a sötétség birodalma a tudomány, a filozófia számára ismeretlen föld, terra incognita maradt. A XV. századig az volt a művészet számára is, noha az európai művészet középponti feladata a Biblia szövegének, a keresztényi élet szellemiségének képi megjelenítése volt. Márpedig magának Jézusnak az élete és halála is nehezen ábrázolható az éjszaka említése nélkül. A názáreti jászol köré éjszaka gyűltek a pásztorok és a királyok, hogy köszöntsék az újszülöttet, s éjszaka volt akkor is, amikor az Olajfák hegyén az Úrhoz fohászkodott. Éjszaka ostorozták, s még nem kukorékolt a kakas, amikor Péter harmadszor elárulta őt. Álmot látott József, ezért nem űzte el a várandós Máriát, akit pedig ő nem is érintett, de álmot látott az egyiptomi menekülés előtt és után is. A középkor művésze azonban magában az éjszakában semmi érdekeset nem talált, megelégedett azzal, hogy az aranyszínű vagy semlegesen kék háttér előtt egyegy motívummal utaljon rá, hogy éjszaka van. Taddeo Gaddi angyala a firenzei Santa Crocéban fénykörben jelenik meg az alvó pásztorok előtt (1327-30), a névtelen katalán mester még a XV. század második felében is megelégedett azzal, hogy a háromkirályok feje fölött ott legyen a csillag, amely vezette őket, a háttérben azonban nappali fényben rajzolódik ki a táj. Az első olyan képet, amely a maga teljességében, realisztikusan ábrázolta az éjszakát, Hugo van der Goes festette Krisztus születéséről 1475-ben, ez a mű azonban elveszett, ma már csak másolatokból ismert. Nem kis mesterek készítették e másolatokat sem - Geertgen tot Sint Jans és Michel Sittow -, mintha csak azt kívánták volna érzékeltetni, hogy az elveszett képpel új korszak kezdődik a művészet történetében: a sötétség, az éjszaka korszaka - legalábbis abban az értelemben, hogy a festők számára a következő évszázadokban új és új szempontból vált érdekessé, izgalmassá az éjszaka addig ismeretlen, vészjósló világa. Hogy mennyire azzá vált, azt ezekben a hónapokban - november-január között, valóban a sötétség hónapjaiban tehát a müncheni Haus der Kunst nagyszabású tárlata mutatja meg. A világ legjelesebb gyűjteményeiből kölcsönzött háromszázhatvan alkotás között ott van a Szépművészeti Múzeum két, az Egri Képtár egy értékes vászna is. A sötét és a világos drámai ellentéte, a homályos háttér előtt szinte fehér izzással megjelenő gyertya vagy lámpafény, a fellobbanó láng, a tűz vöröse a legizgalmasabb művészi problémákká váltak a XVI-XVII. században. Itáliában iskolák jöttek létre, amelyek elsősorban biblikus témákat feldolgozó éjszakai képek festésére szakosodtak. Kiváló mesterek, mint Gian Girolamo Savoldo, Luca Cambiaso, a Bassano fivérek tették magukat híressé éjszakai képekkel, akárcsak Németalföldön Genit van Honthorst és Hendrick Terbrugghen. Adam Elsheimer és Caravaggio drámai hangulatú képei a XVII. század elején a barokk stílusban festett éjszakai művek sorát indítják el, ami azután Rubens és mindenekelőtt Rembrandt festményeivel érte el csúcspontját. Correggio Judit és Holofernes című, 1513-ból származó festménye és El Greco 1570 körül készült Fiú meggyújtott gyertyával című képe után művek hoszszú sora dolgozta föl a témát, mintegy külön műfajként létrehozva a gyertyafényes életképet, amely legjelesebb mesterei közé számíthatta Gerrit Dout, Caravaggio utrechti követőit, Trophime Bigot-t, de mindenekelőtt Georges de la Tour-t, akinek képeit a figurák szigorú megfogalmazásából és a hangulat intimitásából adódó feszültség teszi egyedülállóvá. A XVI-XVII. század éjszakai ábrázolásai egyre több mitológiai témát dolgoztak föl a bibliai történetek mellett, s a határokat a profán témák felé tágították. Bosch, a Brueghelek izzó fényei mellett egyre több kortárs vásznain tűnnek föl égő városok, vagy éppen - főként a XVIII. században - ünnepi díszkivilágítások, tűzijátékok, természeti katasztrófák, özönvizek, hajótörések lángjai. Titokzatos sötétség öleli körül a halál és a szerelem képeit is. Holofernes és Judit drámája éppen úgy éjszaka játszódik, mint Ámor és Psyche találkozása, s lassan érdekessé válik maga az éjszakai táj is, amelyben nincsenek már bibliai vagy mitológiai szereplők, csak fények és árnyak, amelyek drámai vagy lírai hangulatú párbeszéde éppen olyan gazdag lehet, mint az embereké. Az érzelmek egész skáláját képes kifejezni a táj - de a szemlélődés nyugalmát, a lélek fenséges állapotát is, ahogyan azt a német romantika nagyjai, mindenekelőtt Carl David Friedrich tengerparti, hegyvidéki részletei jelzik. A XVII-XVIII. századi művek másik nagy csoportja viszont - Johann Heinrich Füssli, William Blake, Francisco Goya - a valóságos sötétnél félelmetesebbnek tartja a lélek, az értelem sötétjét: vízióik azt az intenzív érdeklődést előlegezik, amellyel alig valamivel később a tudomány, majd a XIX. század végén a szimbolizmus, a huszadik század első felében pedig a szürrealista művészet fordult a lélek mélységei, sebei, az álmok, a gyötrő víziók felé. A művészet olyan nagy magányosa számára, mint Edvard Munch, szintén az éjszaka világa szolgáltatta azt a közeget, amelyben szorongó, magányos hőseit elhelyezhette. Francia kortársai, Vuillard, Vallotton, Bonnard, noha prófétáknak nevezték magukat, az övénél sokkal szelídebb üzenetet fogalmaztak meg a nagyváros fényei vagy a lakásbelsők meleg fényű lámpái előtt megjelenő alakjaikban. A nagyváros éjszakai fényei a XIX-XX. századi Párizs festői számára mindenekelőtt az élet, a fiatalság, a művészet szépségét fejezték ki, a zenés kávéházak, a kabarék, az új, nagyszerű sugárutak, az épülő metró éppen úgy új festői témákat szolgáltattak, mint néhány évtizeddel korábban az impresszionisták számára a fények változása a napszakok váltakozásával, vagy éppen a technika diadalát jelképező vonat s a megérkező szerelvényt befogadó, fénnyel, gőzzel, dinamikával telített pályaudvar. A fény és árnyék párosában az olasz futuristák szintén elsősorban az erő, a dinamika kifejezését látták. Jövőképet vetítettek ki, amely - mint a két világháború torkolattüzei jelezték - végzetes tévedésnek bizonyult. Pontos látleletet a huszadik századi nagyvárosról a század első évtizedeinek német művészei adtak, az expresszionizmus, majd az első világháború után az új tárgyiasság, a Neue Sachlichkeit művészei. Berlin volt az a metropolis, ahol az éjszaka képei mindennél jobban elárulták, milyen morális állapot felé halad a világ. Kirchner, Felixmüller, Otto Dix, George Grosz festményein, grafikáin a kialakuló világvárosi szórakoztató üzem jellegzetes típusai jelennek meg, a gyáros, a katonatiszt, a prostituált, a kitartott, a koldus, az úrinő, s megjelenik az emberi kapcsolatoknak mindaz a két- vagy éppen nagyon is egyértelműsége, amelyet a polgári morál nappali fényben nem, csak sápadt éjszakai világításban visel el. Pontosabban úgy tesz, mintha nem is léteznének azok a bizonyos nagyvárosi éjszakák, amelyek vonzó fényei mögött valójában a középkorinál mélyebb sötétség uralkodik, s ahol a harsogó tömegben olyan magányos lehet az ember, mint amilyennek az amerikai Edward Hopper hideg színekkel festett vásznai mutatják. Ha innen, ezek közül a sápadt, hideg fények közül nézünk vissza a sötétség, az éjszaka ábrázolásának történetére, még varázslatosabbnak tűnik talán az a ragyogás, amelyet Van Gogh csillagos ege áraszt, a mindenséggel való találkozást ígérve a tiszta lelkek számára, vagy az a másik, amelyet a napkeleti királyok láttak. „És íme a csillag, amelyet Napkeleten láttak, előttük vala mindaddig, amíg odaérvén, megállt a hely fölött, ahol a gyermek vala. És amikor megláták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének” — írja Máté evangéliuma, arról a bizonyos éjszakáról, a csöndes, szentséges éjről szólva. Karácsony estéjén erről a fényről szól minden mű, miközben az éjszaka sötétjéről beszél. P. Szabó Ernő | Éjszaka ^ Az éj motívum a festészetben Csöndes éj, mentséges éj... - éneklik karácsony estéjén szerte a világon templomokban és ünnepi hangulatú otthonokban mindazok, akik megnyitják szívüket az újra és újra megszülető kis Jézus, a Megváltó előtt. Fények az oltárokon, fények a lakásban, mintha csak a kinti sötétség elűzését szolgálnák, az ártó szándék ellen védenék a bentieket, a majdani tavasz és nyár melegét előlegeznék. Rembrandt: A pásztorok imádása ULvlX A trebechovicei betlehem Csehországban, Hradec Královétől a lengyel határig, az Óriáshegység vidékén érdekes betlehem kultusz alakult ki az évszázadok során. Az Elbától (Labe) nyolc kilométerre található Kuks várkastély s a vele szomszédos Betlem (Betlehem). Mindkét hely a cseh barokk művészet emlékeiről is nevezetes. A 17—18. század fordulóján élt ott egy gazdag, Franz Anton von Sporck nevű szeszélyes, tékozló gróf, aki Karlsbaddal (Karlovy Vary) akarta fölvenni a versenyt, miután a magyarországi kuruc felkelések letöréséből jól megszedte magát. Az Elba bal partján kastélyt, fürdőt, a jobb parton kórházat és templomot építtetett. Főként G. B. Alliprandit és a tiroli barokk szobrászművészt, Matthias Braunt foglalkoztatta. Braun - tanítványai közreműködésével - sziklából metszette ki az 55 szobrot, melyek készen és félig készen ma szobormúzeumot alkotnak. Egy teljes betlehemet is elkészített kőből, ezért a közeli falucskát Betlehemnek nevezték el. A betlehemek készítése feltehetően 1225-ben kezdődött, amikor Itáliában Assisi Szent Ferenc állított fel egyet. Vannak, akik korábbi időpontot említenek, eszerint a római időkben, 354-ben már készítettek betlehemet Jézus születésére. A szakirodalom megemlíti, hogy 1567- ben Piccolomini de Aragona várában Constanze hercegnőnek - egy ládában - volt 116 betlehemi, állatfigurákkal díszített jászoli alakja. Csehországban a betlehemi jászolkészítésnek egyházi tradíciói vannak. Templomokba elhelyezve, a 16. század közepétől jelentek meg. Az egyházi világból - a nemesi udvarházak közvetítésével - csupán a 18. században került a falvakba, városokba a betlehemkészítés szokása. A népi alkotók a korábbi, tisztán vallásos motívumokat saját elképzeléseikkel egészítették ki. Gyönyörű betlehemek jöttek létre. Az alkotó népművészek jellegzetes vonása a szerénység volt, így e bájos művecskék készítői többnyire ismeretlenek maradtak. A 18. század vége és a 19. század Csehországban (Magyarországon és másutt is) a betlehemek aranykora volt. Nem csupán fa és papír szolgált a figurák készítésére. Készültek agyagból, kenyértésztából és viaszból is. Ginovec környékén volt ónbetlehem, Pradédnál bádogbetlehem, Zelezny Brod környékén üveggömbe zárt, de széndarabokból készült bányászbetlehem is. A betlehemalkotók nem elégedtek meg a mozdulatlan figurákkal. Különféle módon elevenebbé tették őket. Az ismert Metelka-betlehemet Jilemnicében óraszerkezet hajtja, és a néhai Cemny Mlyn-i nagy betlehemet a patak vize hajtotta. A házilag készített betlehemek és figurák egyik központja a cseh-morva Králiky környéke volt. Feltehető, hogy a králikyi betlehem egyes elemei befolyásolták Kapucsánt a trebechovicei betlehemi figurák faragásánál. A Hradec Královétől 14 kilométerre lévő Trebechovic pod Orebem világhírű betleheméről nevezetes. A látvány élmény számba megy! A hagyomány szerint a múlt század hatvanas éveiben az akkor fiatal Probost József elhatározta a világ legnagyobb betleheme elkészítését. Megvalósításához sikerült megnyernie az ügyes fafaragó Kapucsán Józsefet. Nagyszabású tervük megvalósítása közben a munka jó baráttá tette őket. Egymást segítő, szeretetteljes légkörben egész életüket a betlehemkészítésnek és -bővítésnek szentelték. Nagy erőfeszítéssel a figurák mozgatását és megelevenítését is sikerült megoldaniuk. Segítségükre volt Friml József, ki a korabeli malomépítésnél szerzett tapasztalatait érvényesítette. A fogaskerekek, emelők és a tengelyek mechanizmusát fából készítette. A mozgásátvitelt sikerült egy központból a figurákra továbbítania. A figurák többségét hársfából, a mechanizmust pedig bükkfából faragták. Néhány apróság kivételével csak fát használtak a betlehemépítéshez. E tekintetben a trebechovicei betlehem egyedülálló. Méreteivel (7x3, 20x2,70 m) a világ betlehemeinek óriásai közé tartozik. 50 figura élethűen szemlélteti az emberi mozdulatokat, további 100 fahevederen mozog, a többi 200 figura mozdulatlan. A betlehem több mint 2000 faragott tárgyat tartalmaz: fákat, épületeket, állatokat stb. Hét szinten két világ találkozik. A bibliai jeleneteket bemutató alakok mellett ott szerepelnek a századforduló cseh falujának lakói is. A betlehem központjában a Bibliából ismert jászoljelenet pompázik. A Jézus körüli szereplőket úgy alkották, hogy azok 30 mozdulatot tehetnek. A három király ábrázolása a legarchaikusabb. Alakjaikat a régi cseh Biblia-kiadások képei alapján faragták. Hatásos a katonák arckifejezése. Jézust és a 12 apostolt szemlélve, magával ragad a fafaragás művészete. Kimagasló teljesítmény Júdás alakja. A keresztút stációi pedig megrendítően hatnak. Ezeket látni kell! Feltehetően a bibliai jeleneteket megszemélyesítő figurák a régi cseh Bibliaillusztrációk és az olasz reneszánsz mesterek műveinek reprodukciói alapján készültek. Az ábrázolt városka emberei viszont annyira élethűek, hogy számos korabeli trebechovicei polgár a betlehem figuráiban magára ismert, amivel büszkén dicsekedtek. A betlehemben több mint 20 mesterséget ábrázoltak. Kapucsán remekbe faragta szomszédját, két segéddel s fonalat fonó feleségével. De felismerhetjük a helység kovácsát, a kádárt, a köszörűst, ácsot, favágót, takácsot, bognárt, asztalost, a vajat köpülő asszonyt, a szenet fejtő bányászokat, a malomból lisztet talicskázó férfit. Csoportot alkotnak, akik ajándékot visznek a Jézuskának: a helybeli vadászok, akik rúdra akasztott szarvast cipelnek hátukon, szőlősgazdák bort visznek. A fúvószenekar éppen rázendít a téren. Legszebb faragások közé sorolható a hét „élő” fa, melyek közül hat hársfa, a hetedik pedig egy tölgy csonkja. Érdekes, hogy a szakmák közül hiányzik a fazekas és a tímár, pedig abban az időben több mester dolgozott Trebechovicén. A betlehemet először - még Probost életében - 1906-ban Chrástban, Chrudim közelében állították ki, ahol aranyéremmel jutalmazták. Domonkos János ok 1998. december 24., csütörtök Emlékezetes karácsonyok Mária néni 55 éves nyugdíjas TT "Három karácsony, jut eszembe, / mint legemlékezetesebbek. Bár J. J. nekem valójában minden ka- rácsony szép, úgy is, mint Isten gyermekének születésnapja, és úgy is, mint a szeretet ünnepe. Az első egészen kis gyermek korombeli emlék. 1948-ban, ötévesen, félárva gyerekként a szervitáknál éltem bentlakásos óvodában, de abban az évben feloszlatták a rendet, én pedig egy szegény családhoz kerültem. Annyira szegények voltak, hogy a mindennapi kenyérre valónál nemigen volt többjük, így engem is csak agyonfoltozott ruhában tudtak járatni, vagy a nagymama levetett, virágos mintájú, nagymamaszagú ruháját alakították át nekem, s mivel az anyaga foszladozott, nagyon kellett rá vigyázni. Az éjféli misére is egy három számmal nagyobb gumicsizmában mentem, amelyből állandóan kicsúszott a lábam a hóra. Viszont akkor szerettem meg nagyon az éjféli misét: óriási élmény volt az „Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj”-t hallgatni, a betlehemi jászoltól pedig alig lehetett elhúzni. Átéltem a Kisjézus születésének szépségét, és úgy éreztem, mintha a kistestvérem volna, aki még nálam is szegényebb, mert neki annyi ruhája sincs, mint nekem. Haza akartam vinni, mert úgy gondoltam, hogy nálunk legalább van meleg kályha, ott biztosan nem fázna. De látva, milyen sokan állják körül, rájöttem, hogy mégsem vihetem haza, mert ő mindenkié. A mise után is nagy öröm ért, mert a plébános odavitt a szegények karácsonyfájához, és a fa alól kaptam egy vadonatúj harisnyát és sapkát. Sokáig nem értettem, miért mondják rám többen szánakozva, hogy „szegény gyerek", mert én egyáltalán nem éreztem magam szegénynek. A másik emlékezetes karácsonyom 1980-ban volt. Hosszú hetekig kórházban feküdtem, mialatt szegény férjemnek egyedül kellett ellátnia a két gyereket és vezetnie a háztartást. Úgy volt, hogy az ünnepekre sem engednek haza. Végül december 23-án sikerült kikönyörögnöm magam. Összesen ötszáz forintunk maradt ajándékra, amiből csak a gyereknek és keresztgyerekeknek futotta valami apróságra. A férjem valószínűleg megbeszélte a gyerekekkel, hogy abban az évben csak szerény ajándékot fog hozni a Jézuska, mert amikor hazaérkeztem, a kislányom azzal rohant elém és ölelt át, hogy nincs semmi baj, te vagy a mi karácsonyi ajándékunk, majd becsomagolunk karácsonyi papírba, és téged teszünk a fa alá. Az is bántott, hogy gyenge voltam, nem volt erőm az ünnepi előkészületekhez, sütéshez, főzéshez. Nemsokára kiderült, hogy feleslegesen aggódtam: amint hírét vették a szomszédok, ismerősök, barátok, hogy hazajöttem, egymásnak adták a kilincset, és hoztak ajándékba friss süteményt, narancsot, banánt és egyéb finomságot. Még soha nem volt nálunk annyi, egy nagy asztalt megtöltő ünnepi étel, mint akkor. Az a karácsony ezeknek a jóindulatú embereknek a megjelenésével vált igazán széppé és szeretetteljessé. A három évvel későbbi karácsonyra is kettővel megszaporodott a csa- ZX lábunk. Ugyanis közben magunkhoz vettünk egy félárva kamasz testvérpárt, akiket a fiunk által ismertünk meg. Többször elmenekültek otthonról az apjuk elől, s mivel a rokonok nem értették meg őket, hozzánk jöttek menedékért. Másodszorra azt mondták, inkább intézetbe vonulnak, de többé nem mennek haza. Megbeszéltük a dolgot a férjemmel, és másnap bejelentettük nekik, úgy gondoljuk, jobb dolguk volna nálunk, mint az intézetben, éljenek velünk. Amikor tiltakoztak, mondván, hogy anyagilag nem engedhetnénk meg magunknak a nevelésüket, azzal vettem elejét a további vitának, hogy a férjemnek egy cigányasszony négy gyereket jósolt, s mivel én több gyermeket nem szülhetek, velük lenne meg az a négy. Ismerőseink értetlenkedtek, hogy miért kellett ekkora terhet a nyakunkba vennünk. Igaz, hogy a négy kamasznak hatalmas volt az étvágya, de nem nélkülöztünk, beosztottuk, ami volt. Hol a helyi pap bácsi adott egy kevés pénzt, hol valamelyik ismerős állított be gyümölccsel, barátok egy rúd téliszalámival. Egy külföldi ismerősünk használt ruhát, cipőt, édességet, levesport tartalmazó csomagjai is megszaporodtak. Karácsonyi ajándék is jutott mindenkinek. A gyerekek közös ajándéka egy asztali foci volt, és sosem felejtem el, hogyan ugráltak örömükben játék közben azok a nagy kamaszok. Akkor éreztem, hogy kitágult a mi kis fészkünk, tényleg négy gyerek van benne. Karácsonyi élményeimnek van egy közös pontjuk: bár szerény volt az ünnep, szeretetben telt. Vagyis a karácsony lényege nem az anyagiakon, hanem rajtunk, az ünnephez való hozzáállásunkon múlik. V.K.