Napi Magyarország, 1999. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-04 / 128. szám

16» MAGYARORSZÁG ■, , ^ ' -- , , SportreW”"' '"". A csőd elől a győzelembe menekült az Alba Volán jégkorong- és az Albacomp férfi kosárlabdacsapata Székesfehérvár, a koronázóváros Az utóbbi évtizedben egyre több helyen ismerik fel, hogy a szurkolók számára a csapatjátékok a legvonzóbbak, s ennek megfelelően az önkormányzatok is jelentős mértékben támo­gatják a helyi sikerklubokat. Persze többnyire az „egy város, egy csapat” elv érvényesül. Ezért Üditő jelenség a Fejér me­gyei versenyfutás, ahol Dunaújváros valamint Székesfehér­vár verseng a minőségi sport terén. Ám amíg a dunaújvárosi sikerek mögött kizárólag a Dunaferr Rt. nagyvonalúsága fe­dezhető fel, addig a megyeszékhelyen négy, egymástól telje­sen független egyesület, négy különböző sportágban harcol az élmezőnyben, ráadásul az Alba Volán jégkorongozói és az Albacomp férfi kosárlabdázói be is aranyozták a teljesítmé­­nyüket, s így a főváros mellett csak a fehérváriak büszkél­kedhetnek két csapatjátékban szerzett bajnoki címmel. Talán még sokan emlékeznek rá - hiszen a magyar klubok kö­zül a Videotoné volt az utolsó si­kertörténet a nemzetközi kupa­sorozatban -, amikor 1985-ben az UEFA-kupadöntőig vereked­­te magát a fehérvári futballcsa­pat, s többek között a Paris St. Germaint, a Partizan Beogradot, a Manchester Unitedot ütötte el a továbbjutástól, s bár a sérülé­sektől sújtott együttes a döntő­ben hazai pályán 3-1-re kikapott a Real Madridtól, azért hatalmas erőfeszítéssel a visszavágón a madridi Bernabeu-stadionban 1-0-ra legyőzte világhírű ellen­felét. A PNB-ben ugyan pilla­natnyilag a kiesés elkerüléséért harcol a Videoton, ám tavasszal, Verebes József irányításával eredményesebb lett az együttes. A labdarúgók mellett a női kézilabdázók is nagyobb sike­rekről álmodoztak a múlt ősszel. A bajnoki ötödik helynél a fő­szponzor Cerbona is többet re­mélt, s így a klub irányítóinak új névadó után kell nézniük, miu­tán a cég nem újítja meg a kont­raktust, ám még így sem biztos, hogy olyan világsztárt, mint Né­­meth Helga, képesek lesznek ott tartani. Sok város ugyan a labdarú­gók és a női kézilabdázók ered­ményeivel is beérné, ám Székes­fehérvárott kétségkívül a kosa­rasok és a hokisok viszik el a pálmát. Aranyprogram A férfi kosárlabdázók sokáig Alba Regia néven szerepeltek a bajnokságban, ám látványos si­kereket nem arattak, mígnem a nagy átalakulást követően, négy évvel ezelőtt friss erőkkel meg nem táltosodott a csapat.­­ Az Alba Regia már kilenc­­venben kiszállt a támogatók kö­zül, s egyik pillanatról a másikra még a fennmaradásunkért is meg kellett küzdenünk - emlék­szik vissza a piacosodásra Nagy Gábor szakosztályvezető. - Tel­jesen magunkra maradtunk, s a diszkótól a bingóig mindennek helyet adtunk, csak hogy valami aprópénzhez jussunk. A legjelentősebb fordulatot az összeomlással együtt járó szemléletváltás hozta meg, s a fehérvári klubok elsősorban a közönségigénynek akartak meg­felelni. - Ez azt jelenti, hogy szakí­tottunk az olimpiacentrikus szemlélettel, ami miatt régebben megtörténhetett, hogy a súly­emelők tízszer annyi pénzhez jutottak, mint a kosárlabdázók. A minimális támogatást a többi hat szakosztály is megkapta, de a kosárlabdázóknak profi körül­ményeket kezdtünk biztosítani. Bár az ismert számítástechni­kai vállalat, az Albacomp már 1992-ben jelentős összeggel tá­mogatta a szakosztályt, csak két évvel később lett névadó szpon­zor. A mind jobban megerősödő klub ’96-ban már azt is megen­gedhette magának, hogy leiga­zolja a már akkor is sztárnak számító Dávid Kornélt.­­ Érdekes módon, ennek elle­nére az első itt töltött éve még nem hozott látványos áttörést, mert a két orosz bedobóval nem értette meg magát. A második esztendőben viszont már bronz­érmet nyertünk, majd tavaly baj­nokok lettünk, míg az idén, a hajrában a Chicago Bullshoz szerződő Dávid nélkül is sike­rült a duplázás, a bajnoki cím mellé a kupát is hazahoztuk. A szisztematikus menedzse­lés eredménye, hogy jelenleg több tucat kisebb támogatója van az együttesnek, s ezek a cé­gek néhány százezer forintot ad­nak. A következő fokozat a mil­liós nagyságrendű támogatók klubja, ebbe a csoportba 15 cég tartozik, míg a szűk elitet öt, tíz­millión felüli főszponzor jelenti. - Sokan irigyelnek bennün­ket, mondván a városban szá­mos multinacionális cég telepe­dett meg, ám kevesen tudják, hogy ezek elenyésző összeget költenek sportra, s ez eléggé megnehezíti a helyzetet. A város alapvetően a létesítmények in­gyenes használatával segít, vala­mint az a vállalkozás, amelyik támogatni kíván minket, az ipar­űzési adóját nekünk adhatja. A terjeszkedő vállalkozások vi­szont szívesen költenek a kosár­labdára, mert országszerte nép­szerű a játék, s a csapat révén sok helyütt megjelenhetnek. A másik kört pedig azok a cégek jelentik, amelyek országos háló­zattal rendelkeznek, mint az OTP, s kisebb mértékben, de mindenhol támogatók. Nem vékony jégen A jégkorong megfelelő pá­lyák hiányában sokáig a főváro­siak kiváltsága volt, s csak ami­kor a hetvenes évek végén a bu­dapesti Volán megszüntette a szakosztályát, akkor alakult az első komoly vidéki csapat Szé­kesfehérvárott. - 1981-ben meg is nyertük a bajnokságot, ám abban a csapat­ban szinte kizárólag pesti jégko­­rongozók szerepeltek - meséli id. Ocskay Gábor, aki maga is­ játszott abban az együttesben, s jelenleg menedzsere az Alba Volán-Ricelandnek. - A váloga­tottak többsége a következő években visszatért a budapesti klubokhoz, de nálunk elkezdő­dött a tudatos utánpótlás-neve­lés. Ez a módszer ugyan a legha­tékonyabb, viszont a legidőigé­nyesebb is, s a nyolcvanas évek végéig legfeljebb azért nem csú­szott le a dobogóról a csapat, mert mindössze három együttes szerepelt az élvonalban. - A nyolcvanas évek végén a megszűnés veszélye fenyege­tett bennünket, hiszen ma­gunkra maradtunk, s csak a Vo­lán tudott segíteni. Rákénysze­rültünk a menedzselésre, s las­san eljutottunk oda, hogy iga­zolni is tudtunk. A fordulat ak­kor következett be, amikor ki­­lencvenben leigazoltuk Borisz Puskarjovot, aki előbb játékos­ként, majd edzőként segítette a csapatot. Aztán lassan a sajá­t nevelésű fiatalok is megerő­södtek, s a hét-nyolc tehetsé­ges tinédzser köré kezdtük épí­teni a mostani együttest. Hatalmas összefogással az országban először itt épült fedett pálya, amely már egész évben lehetőséget adott a jeges edzésekre, s ez az eredmé­nyekben is megmutatkozott. -A Riceland 1993-ban lett a főszponzorunk, amely nem helybeli cég, hanem budapesti központú. A támogatók többsé­ge egyébként nem fehérvári. Pontosan a nagy­városi konku­renciaharc miatt kényszerül­tünk rá, hogy máshol is keres­sünk mecénásokat. A név­adónk mellett több arany­fokozatú szponzorunk van - ez a cím különben tízmillió fo­rintnál kezdődik. Ám megta­nultunk megbecsülni minden fillért,­s így számos kisebb vál­lalkozást sikerült bevonnunk, összesen csaknem harminc cég áll a csapat mögött. A lehetősé­geket még nem merítettük ki, mert reményeink szerint az Alpenligában történő indulás­sal több televíziós szereplés­hez jutunk, ami újabb bevéte­lekhez juttathat bennünket, s elősegítheti a további fejlő­dést. Sőtö-Nagy Zsolt Az Albacomp férfi kosárlabdacsapata a múlt évi bajnoki címét ünnepli. Előtérben az azóta már a Chicago Sun­snál profiskodó Dávid Kornél (balról) és Góbi Henrik Fotó: MTI Magyarok az ostravai sakkvilágbajnoki zónaközi versenyen Lakos Nikoletta a hosszabbításban diadalmaskodott Május 22—30. között a csehországi Ostravában a FIDE 1.4-es zó­na­versenyén igen erős mezőnyben dőlt el, hogy 26 hölgy közül kik folytathatják majd a küzdelmet a moldáviai fővárosban, Kisinyovban szeptemberben sorra kerülő női sakkvilágbajnok­ságon. Tizenegy nagymester, tizenegy nemzetközi és négy nem­zeti mester kilenc fordulóban mérte össze erejét a négy tovább­jutást jelentő helyért. A magyar küldöttséget (Medvegy Nóra, Mádl Ildikó, Grábics Mónika, Lakos Nikoletta) a legutóbbi baj­noki döntő alapján nevezte a Magyar Sakkszövetség, s a távol maradó bajnoknő (Medvegy Nóra) helyett Göcző Melinda ka­pott lehetőséget, hogy képviselhesse a magyar színeket. A versenyt Peptan Corina (Románia) nyerte 6.5 ponttal, őt követte a hatpontos Dwora­­kowska Joanna (Lengyelor­szág), Vojszka Margerita (Bul­gária), Zielinska Marta (Len­gyelország) és Lakos Nikoletta (Magyarország). 5.5 pontot ért el Zuzana Hagarova (Csehor­szág), Welcheva Maria (Bulgá­ria) és Mádl Ildikó (Magyaror­szág). Grábics Mónika 5 pontot, Göcző Melinda 4.5-et szerzett. Nagy örömünkre a holtver­senyt a magyar hölgy nyerte, miután sötéttel legyőzte­­Vojsz­­kát, és döntetlenül végzett a len­gyelekkel, míg Wojszka csak Dworakowskát tudta legyőzni. S­ kikapott Zielinskától, így ki­esett. Végeredményben tehát ki­lenc nagymesterne esett el a to­vábbjutástól, köztük Mádl Ildi­kó is. Hiába, a kegyetlen kieséses svájci szisztéma gyors, és kímé­letlenül bánik az esélyesekkel, a címek nem jelentenek semmit, csak a beírt pontok számítanak. Végül is a sakkvilágbajnoki cím nem véd meg a vereségtől, a vi­lágbajnoknak is minden alka­lommal össze kell szednie ma­gát, a csúcs közelébe jutni iga­zán nem könnyű. Néhány érdekes játszma a versenyről: Grábics könnyen szedi szét ellenfele védőállását, s a legtöbb Élő-pontszámú esélyes betlizik. Grábics M. (2310)-Bob­­rowska (lengyel) (2440) Francia védelem (Cl6) 1. e4 e6 2. d4 dS 3. Hc3 Fb4 4. eS Vd7 5. a3 Fxc3+ 6. bxc3 7. Vg4 f5 8. Vg3 Fa6 9. Fxa6 Hxa6 10. a4 0-0-0 11. Vd3 kb7 12. He2 He7 13. Fg5 c5 14. VbS Bhe8 15. 0-0 Vxb5 16. axbS Hc7 17. dxc5! Még mielőtt sötét c4-gyel le­zárná a közepet, ideális lebo­nyolítás következik. Hxb5 18. Bfbl Hc7 19. Hd4 Bd7 20. Bxa7+! (Gyönyörrel...) Kxa7 21. cxb6+ ka6 22. bxc7 Bxc7 23. Bal+ kb7 24. Hb5 Hc8 25. Hxc7 kxc7 26. Fe3 kb7 27. KH Be7 28. Kc2 Bc7 29. kd3 Bc4 30. Bbl+ Kc7 31. Bb4 Bc6 32. g4! He7 33. Ba4 Hg6 34. Ba7+ kb8 35. Bxg7 Hxe5+ 36. Kd2 HO+ 37. Ke2 Bxc3 38. KxO d4 39. gxf5 (Talán még jobb: g5.) exf5 40. Bxh7 dxc3 41. fxe3 Bxc2 42. h4 Bel 43. kf4 BH+ 44. kg5 BO 45. Be7 Kc8 46. h5 Kd8 47. Be5 kd7 48. h6 kd6 49. Be8 Bh3 50. kg6 kd7 51. Be5 kd6 52. Bxf5 Ke6 53. Bg5 Bxe3 54. h7 1-0. - Ildikó „agyonnyert” játszmát veszít el, egyetlen lépésben. Ilyes­mit talán nem is lehet kiheverni egy rövid versenyen. Velchera M. (2280)-Mádl I. (2405) (B58) Szicíliai védelem 1. c4 c5 2. hD d6 3. d4 cxd4 4. hxd4 Hf6 5. Hc3 Hc6 6. Fe2 e5 7. hß h6 8. 0-0 Fe7 9. Bel 0-0 10. h3 Fe6 11. Ffl Hb8 12. b3 a6 13. a4 Va5 14. Fb2 hbd7 15. Hd2 Bac8 16. Hc4 Fxc4 17. Fxc4 Hb6 18. Ffl Bfd8 19. VO Bc6 20. Bedl Bdc8 21. Bd3 Ff8 22. g3 Hbd7 23. h4 Hc5 24. Bddl He6! 25. Fc4. Ildikó most bátor minőségál­dozattal átveszi a játszma irányí­tását. 25. - Bxc4! 26. bxc4 Bxc4 27. Bel Hc5 28. Be3 Vb6 29. Fel Vc6 30. Be2 Hcxe4 31. Hxe4 Hxe4 32. a5 Hc3 33. Be3 e4 34. Vg4 d5 35. Fa3 Fxa3 36. Bxa3 d4 37. Bel Bc5 38. Vf4 f5. Noha nem lehet kifogásolni, mert ez is nyer, mégis: biztosabb volt a Vd5-centralizáció. Az f7 gyalogos a sötét királyállás vé­delmének alapköve. Ha nem muszáj, nem jó lépni vele. 39. Bb3 Hb5 40. g4 Hd6?? Valószínűleg időzavarban, egy durva tisztelnézés. Könnyen nyert volna Bxc2 4. Vxf5 43. 41. Bb6 Va4 42. Vxa5 43. Ve6+ Kh8 44. Ve8+ Kh7 45. Vg6+ 1-0. Divatos skót kockákban ugrándozva: Kaszparov és Pol­gár Zsuzsa sikerei, úgy látszik, még mindig hatnak a megnyitá­si divatra. Szidónia kisasszony iskolajátékot mutat be sötéttel: Cigániková A. (213­5)-Vaj­da Sz. (2340) Skót megnyitás (C45) 1. e4 e5 2. H6 Hc6 3. d4 exd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hxc6 bxc6 6. e5 Ve7 7. Ve2 Hd5 8. c4 Hb6 9. b3 a5?! 10. Fb2 a4 11. Vc2 Vg5 12. g3 Fb4+ 13. Hd2 Ba5 14. f4 Ve7 15. Fg2 axb3 16. axb3 Bxal+ 17. Fxal Vc5 18. Kdl d5 19. cxd5 Fg4+ 20. Kel cxd5 21. Vxc5 Fxc5. A sok cserebere ellenére sötét állása aktívabb maradt. Kc2 FeF 25. Kdl Ba8 26. Ke2 Ba2 A védelem áttörése döntő: 27. Ba1 Bc2 28. FaS d4 29. FO­d3+ 30. Kdl Fe3 31. Bel Ba2 32. Fc3 Fe6 33. Fe4 Fxd2. Mészárlás következik: 34. Fxd2 Fxb3+ 35. Kel Fc2 36. KB Hc4 37. Kel Fb3 0-1. Lakos Nikoletta sötéttel négy döntő játszmát nyert, ami küzdő­képességét is bizonyítja. Játsz­mái közül talán az angol-szicíliai tetszett leginkább. Radziewicz I. (2380)-Lakos N. (2350) (A31) Angol megnyitás 1. HO Hf6 2. c4 e6 3. hc3 c5 4. d4 b6 5. e4 cxd4 6. hxd4 d6 7. Fe3 Fb7 8. O Fe7 9. Fe2 0-0 10. 0-0 hbd7 11. a4 He5 12. a5 bxa5 13. Va4 d5! Ezzel minden rendben is van, a többi technika kérdése. 14. cxd5 exd5 15. Bfd1 Fb4 16. Hb3 Ve7 17. Hxa5 dxe4 18. 14. Erre felgyorsulnak a dolgok, taktikai közelharc következik, egészen az utolsó húzásig. 18.-HO+! 19. gxO exO20. Bd3 fxe2 21. Hxb7 Vxb7 22. Hxe2 Bfe8 23. hd4 hg4 24. Vc6 Vb8 25. Hf5 g6 26. h3 Hxe3 27. Bxe3 Bxe3 28. Hxe3 Ve8 29. VO Fc5 30. Kg2 Fxe3 31. Bel Bb8 32. Bxe3 Bxb2+ 33. kg3 Vb8 34. Vd5 Bb4 35. BG h6 36. h4 Bb5 37. Vd7 Bb7 38. Vg4 Bb5 39. h5! 40. Bc3. Világos mindent megpróbál, de Nikoletta ura a helyzetnek, s már csak egy jó lépést kell megtennie... 40.-Vb2­ és 0-1. Kisinyovban 500 ezer dollár lesz a díjalap a hölgyek számára, ami ugyan a 3 milliós férfi világ­bajnokságdíj egyhatoda, de a ma­gyar színeket képviselő Lakos Ni­kolettának gratulációnk mellett azt kívánjuk, hogy célozza, meg a felsőbb szinteket: a sakkművészet mindig fontosabb a dollárcsek­keknél. Bilek István #1. ■ A­l#ifM # . ■m Térkép , táj Debrecen - labdarúgás, női kézilabda Dunaújváros - labdarúgás, férfi­, női kézilabda, jégkorong, férfi röplabda Eger - női röplabda Kaposvár - férfi röplabda Körmend - férfi kosárlabda Miskolc - labdarúgás, női kosárlabda Nyíregyháza - labdarúgás, férfi­, női röplabda, férfi kézilabda Paks - férfi kosárlabda Pécs - női kosárlabda Siófok - labdarúgás Sopron - női kosárlabda Szeged - férfi kézilabda, férfi röplabda Szolnok - férfi kosárlabda Szombathely - labdarúgás, férfi kosárlabda Tatabánya - női röplabda Veszprém - férfi kézilabda Zalaegerszeg - labdarúgás, férfi kosárlabda (Összeállításunkban az utóbbi esztendőkben legalább bajnoki érmet nyerő csapatokat vettük figyelembe, a labdarúgásnál az él­vonalbeli szereplés volt a mérce - a szert) ­ 1999. június 4., péntek

Next